Váczi Közlöny, 1892 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1892-01-31 / 5. szám

ÍJEI>>FIZETÉSI ÁRi: negyed évre 1 frt 50 kr.

házhoz hordással vagy postai szétküldéssel.

Egyes szám ára : IO kr.

ifKapható : KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyürky ház.)

SZERKESZTŐSÉG ÉS lilt ROH I TATA I.:

Vácz, Gasparik-utcza 12. sz. alatt (hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők). Kéziratokat nem adunk visiza.

Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el.

HIRDETÉSEK :

jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek.

IV y i 1 t-t. é r : sora

...........................................................30 kr.

Bélyegilleték minden beiktatásnál 30 kr.

Az urna mellett.

A folyó év legmozgalmasabb hete is eltelt. ['Feszült várakozással nézett két hazafias párt a választási urna felé: várva-várván, kinek a neve fog diadallal a napfényre kerülni ?

A győztes Majthényi István, a váczi kerület eddigi függetlenségi párti országgyűlési képviselője lett, a kinek többsége előtt meghajlott a Csávolszky-párt háromszintű lobogója.

Alkotmányos államban élünk; s a kisebbség köteles magát a többség akaratának alája rendelni. Azonban az által, hogy a Csávolszky- pártja legyőzetett, korán sincs a párt ügye elveszve, és pedig a miatt, mert ez a párt »par excellence« Vácz városának int eilig enliájáb ól tömörült össze s el lehet mondani, hogy azok között, a kik szavazataikat Majthényi Istvánra adták egy harmada, ha nem fele olyan váczi polgárokból alakult, a kik már a Csávolszky fellépése előtt tettek Ígéretet, hogy ne mondjuk fogadalmat jelöltünknek Majthényi Istvánnak, a mit nem habozunk elhirtelenkedésnek bélyegezni, azok részéről, a kik aztán az Ígéretet megtartották ugyan, hanem azért az ellenpárt jelöltje mellett buzgón kezdettek korteskedni.

Nem fogjuk a behártyázott sebeket feltépni, csak annyit jelentünk ki, hogy az a csapás, mely a Csávolszky-párt. bukása által nyilvánvaló épen nem mondható plágának! — olyan az tisztelt közönség, mint az Áron vesszeje, a mely kihajt s a Csávolszky-pártjának diadalát előbb-utóbb hirdetni fogja; mert erre hivatása van.

Ezzel a nyilatkozattal tartoztunk Csávói szky- nak, a munka fáradni nem tudó emberének már csak' azért is, mert igen sokan abban a gondolatban élnek, hogy Csávolszkyt Vácz városának közügyei iránt elkedvetlenedni, ellankadni vélik.

Hiú okoskodás.

Csávolszky József a bölcsészet tanára volt, s nagyon jól tudja, hogy magát a szerencsében elhíznia éppen úgy nem szabad,, mint a hogy a szerencsétlenségben elcsüggedni nem kell; az a kis megrendülés, mint ellenhatása a hatásnak el nem maradhatott, hanem csak azért, hogy annál erősebb meggyőződéssel és tapasztalatokkal léphessen fel újra, ez ama Anteus ereje, a melynek a föld valahányszor aláhanyatlott, mindig újabb meg újabb erőt és hatalmat kölcsönöze.

Csávolszkynak ezen fellépte országos hírnevet \ szerzett, figyelmessé lön egyéniségére nemcsak | a képviselőház egyik vezére gróf Apponyi Albert . hanem az egész nemzet s mi bizton reméljük, j hogy még megérjük és pedig nemsokára misze- j rint Csávolszky megünnepeli fennen hirdetett elveinek fényes diadalát!

Nekünk pedig választó polgároknak el feledhetetlenné vált az a drága pillanat, midőn Csávolszky híveinek tengernyi népe által körülvéve a Curia nagytermében programmbeszédje elmondása végett felállott s az önérzet hangján mintegy megdicsőüllen fejtette ki politikai hitvallását,, az a leírhatatlan lelkesedés, a mely ekkor Csávolszky nyomában fakadt, a mester tollára, a művész ecsetjére vagy költő énekére méltó.

Meg sem kíséreljük azért Csávolszky József kedélyét a szenvedett vereség miatt emelkedettebbé, vidámabbá tenni, nincsen czélja annak, s mint jó katona esett le; de nem azért, hogy felemelkedve ügyünkért több kitartással nagyobb ellentállással küzdjön.

Lélekemelő marad mindörökké, hogy az ellentétek, azt lehet mondani, a végletek Vácion egészen elenyésztek; jan. 28-ika óta Váczon nincsenek többé pártok, itt mindenki testvéries jobbját nyújtja a másiknak s még az ellenpárt

is megtanulta Csávolszkyt szeretni, becsülni, mert jellemet talált, jellemet, minő csak egy rómaiban lehetett, a ki nemcsak kapott, de osztott is csapásokat.

Ha Isten élnünk engedi, elválik vájjon Atridesz fia-e?

Farsang.

— Az »IpartársulaU bálja. —

Karneval, ő télkirályi felsége, nagy bizodalommal robogott be az idei farsanghoz városunkba és szállást vön a „Curia“ nagytermében; előhírnökeinek ugyan nem igen kedvezett a szerencse; — a közönség sokáig találgatta, hogy vájjon melyik lesz az igazi fényes bevonulása, a január 16. vagy 23-diki?

És úgy látszik, hogy csakugyan ez utóbbi volt a sikerültebb, az igazi „farsangi estély.“ Hiszen már az előző években tapasztaltuk, megszoktuk, hogy Karneval ő herczegsége a „Váczi Első Ált. Ipartársulat“ hölgyeibe — szerelmes, a társulat estélyeit, ünnepélyeit rendező bizottsági tagok pedig „kegyelt“-jei, ezeknek kedvez mindenképen, bármit kezdeményezzenek is — övék a siker. Ha Beitter István „generális“ az ő gárdája élére áll : oly biztos győzelem tudatával néz az „ütközet“ elé, mint akárcsak a nagy Napoleon — Austerlitz elébe.

Már a tánczestélyt megelőző jelenségekből is lehetett következtetni, hogy az páratlan sikerűnek Ígérkezik. — Társas életünkben bizonyos összeesküvésszerü tüneteket vettünk észre, a sugdosások és egyes nyilvános kijelentésekből már napokkal ezelőtt sikerült kivennünk, hogy a bálon csak azok nem lesznek ott, kik már a 70-et. meghaladták s a 13-at még el nem érték, és hogy csak az a leány nem fog férjhez menni — a ki nem akar. Ilyen pedig Váczon nincs!

A belépti-jegyek oly rohamosan fogytak, hogy egy 2-dik kiadást kellett kibocsájtani, s legnagyobb zavarban volt az én csinos szomszédom, a kedves P. Anna kisasszony, a ki a lyoni selyemszövet-gyár által waggon- számra szállított kelmét nem győzte a türelmetlenkedő hölgyek megrendeléseihez képest feldolgozni.

S ime! várakozásunkban nem csalódtunk.

Akárhogy hivalkodott is a szeszélyes Eol bácsi, bármint ránczolta homlokát a havat pöfékelő Zeus apó,

A „Yáczi Közlöny“ tárczája.

Az én világom.

Már maholnap kérdezhetik :

Szegény dudás 'meddig ? meddig ? .

. . . Megmondhatom nemsokára,

Mit írjanak a fejfára.

Nem szerelmes, nem az vagyok !

Az én bajom sulyosb, nagyobb.

Sír, zokog a lelkem tája;

Durva féreg marja, rágja.

Hisz úgy érzem, e világon Bolygó lett a boldogságom.

Kerülgeti a csillagot,

Melynek fénye nem rá ragyog.

Itt ülök, mint árva, néma,

S nincs, ki mondja néha-néha:

Melyik seb fáj ? melyik sajog ?

Édes fiam mi a. bajod ?

Ki kérdi meg a lelkemet,

Miért zokog, miért beteg ?

Ki inti meg, ha háborog,

S annyi bútól szivem dobog?

S hogyha jő a rémes éjjel.

S összetör, zúz szörnyű kéjjel,

Nincs, ki mondja : szegény beteg Fájó sebed gyógyul, heged ? !

Künyhullás az imádságom;

Szenvedés a inenyországorn.

Egy egy kőnycsöpp csillog rajta,

Mely világom béragyogja.

De lám kinek panaszkodom? *

Ki érti meg siró dalom ?

Ki törli el a könyeket ?

... Ne sirj ! ne sírj szegény beteg ! . . .

Lovászy Nándor.

Alarczos bál.

"V. G-a.á.1 IE^a,r©lin.tól.

Hetek óta nyaggat barátnőjével Miczi kisasszonynyal a háziasszonyom, — kinél kosztot, szobát, fűtést és egyébb szolgálatot kapok már egy év óta, hogy e városban nyertem alkalmazást, — hogy hát menjek velők a budapesti nagy álarezos bálba.

Beszéljük meg, hogy öltözzünk. Legyek én vén czigány, ők csinálnak czukorpapirból füstös bográcsot nekem. — Megkészitik a czigány öltözéket is, ezüstgombos piros mellényt, és a többi. Miczi kisasszony, egy idős nagyon sovány, nagyon magas, nagyon sze- J relmes leány, végkép megakar engem csípni ezen a farsangon. Tudni illik nőül akar hozzám jönni, ha odáig bírna vinni, hogy megkérjem. Mondja háziasszonyom.

— Van-e sok pénze ? Kérdem ettől. Mert hiában, Miczi kisasszonyhoz egy kis ráadás kell.

— Pénze nem sok ! Felelt háziasszonyom. Hanem áldott jólélek! Tud jól sütni, főzni ha van miből. Szépen fogja vasalni az ura ingeit, ha majd lesz neki. Aztán e földi boldogság alapja nem mindenkor a pénz, uramöcsém! —• Egy jó szivü élettárs többet ér az elrepülő bankjegyeknél. No hát eljön-e velünk az álarezos bálra?

Ezer bocsánat, nagysádtokkal együtt nem lehet, mert pletykába vesz az egész város.- Jól van, hisz ki tudja - azt, ha a vonatra felülünk, velünk jön-e vagy nem ? — Ne szóljon hozzánk no, hát akkor nem veszik gyanúba hogy velünk jön. Tegye meg, akkor egy hónapig ingyen adok magának reggelit.

— - No, e se kutya. Gondolám, s meg ígérkeztem. — Minden öltözéket ők állitnak ki, az Orientbe szádunk, s ott öltözünk. Az álarezot még Budapesten veszik is meg, itt ne tudja senki, mert a varjak is kikárognák s a verebek is kicsiripelnének rólunk mindent.

Nem bírtam hát kibújni az álarezos bálbamenés alól. Hanem, bár keztyűm még az itteni bálról megmaradt, s kiméit állapotú volt, — (tán a czigánynak nem is kell keztyű ?) Hanem a csizmám az átkozott !! . . .

A bál előtti nap estén vettem észre, hogy egyiknek az oldala ki van dőlve, kinyomta a tyúkszemem.

Szombat est volt, mit csináljak! Munkaszünet lesz holnap, meg nem varrják, pedig — tisztelettel legyen felemlítve, nem volt másik. Bomlott volna meg aki a csizmákat, czipőket divatba hozta.

De pénzem se volt sok, hogy csak egy bankót is elszakítsak a budapesti úttól ! Gyalázat lenne, hogy | a hölgyek váltsák utijegyemet. Aztán csak kell ott is j valamit vacsoráim, vagy legalább egy pohár sört inni.

A nőket bíz’ Isten traktál ni nem fogom. De nem j ám. — Zsuzsi kérem — mondom a cselédleánynak, —

| vigye" el a csizmámat, nézze, hogy szépen varrják I össze. Foltot világért se tegyenek rá.

Vigye el a párját is, hogy egyformán fényesittsék ki. Korán reggel elmegy érte, mondja meg. — Adja csak ide a papucsomat. Jól rájok parancsoljon.

Zsuzsi elvitte a csizmákat. Vacsorát nem kapok, hanem egy pohár bort tartok magamnak egyfalat 1 zsemlye után iszom meg, aztán lefekszem.

Még szombaton délben megbeszéltük, háziasszonyommal és Miczi kisasszonnyal, hogy vasárnap délelőtti tiz órai vonaton megyünk.

Egymásra, az az én rám ne várakozzanak. Vagy előttük vagy utánnuk megyek az indóházhoz.

Ha oly jó szivü háziasszonyom nem volna, nem mennék száz Miczi kisaszonyért sem sehová. Dehát szegény legény az ember!

Valamire is kell nézni. Kályhámban felségesen izzó tűz égett; csend volt körültem. Bezártam ajtómat, elfujtam gyertyámat; hogy ne tudják ébren létemet.