Váczi Közlöny, 1892 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1892-01-31 / 5. szám

tódult a „Curia“ termeibe egyrészt a sok szép leány, menyecske, mama és anyós, — másrészt a tánczosok, agglegények, podegrás apák és influenzás dédapák egész légiója egyaránt; — hisz ott várta őket melegen tárt karokkal Terpsychore s lángra, gyújtó italával „Csörög“ Bachusa.

A „Dorottya“ egész énekét kellene ez Hálnom, ha leakarnám írni, mint sorakoztak és indultak tel a helybeli „leányos“ családok. És azok között a kik ott voltak, nem valónak hal farsangos szüzek, nem a táncz veteránjai: nyíló és alig kinyílt bimbók virultak a „Curia“ nagytermének parkettjén. A polgári osztály fiatalságának ünnepe volt ez! Oly hévvel, oly tűzzel keringtek az egymáshoz simuló párok, hogy égi gyönyör volt ezt nézni ... ne is csodálkozzunk tehát azon, ha Hymen járnia alatt, púposra görnyedt veterán családapáink ereiben is megmozdult a vér, s hogy ezek húzták ki a tánczot késő hajnalhasadtig!

Ott láttuk a díszes társaság sorában Palkovits József ezredest, Forster alezredest, Gajáry polgármestert s kerületünk mindkét képviselő-jelöltjét, Csávolszkyt és Majthényit.

A hölgyek közöl a következők neveit sikerült följegyeznünk:

Asszonyok: Reitter Istvánná, Tragor Jánosné, Tra- gor Ernőné, Haidfeld Lajosné, Dr. Franyo Istvánná, Miltényi Aurelné, ifj. Korpás Józsefné, Fleischmann Edénéj Bezdek Verőn, Bauer Lajosné, Jelinek Ágos- tonné. Racsek Jánosné, Fédor Sándorné, Klapka Józsefné. Szakszik Mihály né,, Horváth Jánosné, Prohászka Ágostonná, Rassovszky Mihály né, Boharcsek Józsefné, Gserny Józsefné, Scheffer Andrásné, Hornung Albert né, Köbl Jánosné, Mátay Gyulámé, özv. Nagy Jánosné, Székely né, ör. Korpás Józsefné, Maurer Andrásné, Sebők Józsefné, özv. Csornák Jánosné. özv. Péter Tstvánné, Lajcsik Mihályné, Wirtzné, ör. Csányi Jánosné, Drajko Jánosné, Schlingerné, Kozma Ferenczné, Márikné, Rada Elekné, özv. Tóth Imréné, Malik Ferenczné, Ton- hauserné, Dolákné stb.

Leányok: Korpás Margit, Schmidt Anna, Mátay Erzsi és Ida, Csillag Anna, Boharcsek Anna, Sebők Anna, Schlinger Teréz, Csányi Ilona, Kozma nővérek, Fajcsik Ilona, Drajko Anna, Tóth nővérek, Bekő Ilona (Bpest), Wirtz Anna, Rada Mariska, Péter Jolán, Schikk Aranka (Bpest), Záhonyi Erzsi, Bisztricsán Mariska, Janicsek nővérek, Malik Tercsi, Székely Mariska, Simák Anna, Sperger Paulin, Kalina nővérek (Nőténcs) stb.

P

............y

C S A R N O K.

A szerelem a zeneköltészetben.

I^Zőszeg‘lv37- _Á.rpácltólMint az életben, úgy a. művészetekben is rendkívül fontos szerepet vivő tényező a szerelem; de talán seholsem hat annyira közvetlenül, mint a költészet-. és főleg a zenében.

A szerelem az élet legédesebb perczei közé számítható, mert az igaz tiszta, őszinte és minden érdeket nélkülöző, csak magát az eszményt dicsőítő szerelem áthatja egész lényünket, azt kiforgatja valójából és teljesen átalakítja. A szerelmes kedély könnyen idomítható. hamar elérzékenyül s ha eszményéről van szó, a féltékenység kínos érzete is belévegyül a szerelem édes mámorába. Ama bizonytalan s kétes érzet, mely eszményének megnyerését czélozza, minduntalan zaklatott kedélyállapot előidézője. Nem is volna talán szerelem a világon, ha a teljes bizonyosság körülménye adná elő magát. Ámbár létezik még mai nap- ság is az u. n. plátói szerelem, a mikor eszményünk megpillanthatása szerelmi vágyunk netovábbja; szeretünk, mert boldogitólag hat reánk ez érzés,, de vágyunk eszményünk szemlélésében éri el tetőpontját s

Egy támlányba ültem, szivarom végével vesződve, — mert nem akartam újat elé venni.

Ott künn hó esett, a szél viharosan tombolt, de ez vig zene volt nekem. Bár csak olyan hófuvatag lenne holnap, hogy Budapestre ne bírna menni a vonat! . . .

Hát — a mint itt m e r enge k, egyszer csak kopogtat Zsuzsi.

— El készítették az ifjú ár csizmáját! Beszólt a leány, hanem folt nélkül nem lehetett ám jól megcsinálni. Harminc/, kr. kellett érte, én]kifizettem. Az ifjú úr csak nekem adja meg.

Hát megadtam mindjárt bár sajgó szívvel. — Ezzel is kevesebb lett. czudar pénzkészletem. Szét nézek, hát már várad. Megint kopogtatás.

— Ifjú úr kérem, a tensasszony meg Miczi kisasszony már elment a vonatra; jókor akarnak egy kis vásárlás miatt bentlenni Budapesten. Csak majd tessék utánok menni.

— Jó, rakja csak meg a kályhát Zsuzsi, még itt ábrándozom egy kicsit.

Azután vártam mig meg nem virrad egészen.

Akkor nagy nehezen felöltöztem. — Idejében siettem a vonatra, tudja manó hogy, de mintha nem is a síneken futottak volna azok a kerekek! ... Az utasok vigyorogva mutattak rám, mintha mindenki tudná, hogy a Miczi kisasszony kedvéért megyek álar- czos bálba! . . .

(Ha Szűcs Tinike megtudja, kiássa a szememet!)

Nos, én nem tudom, hogy és hogy ném, végre az álarezos bál, termének közepén, vén czigánynak öltözve találom magamat. Piros mellényemen ragyoglak a nagy ménkű ezüst gombok. Egy valódi vasbogrács volt a kezemben, melybe pajkos álarezos nők csokor virágot dobáltak.

— Micsoda? Rám kiált egy rettenetes boszorkány, seprővel ellátva, melylyel mellbe döf, — hát

nem az eszmény megnyerése és magunkévá tevés képezi vágyunk főtörekvését.

És, hegy mily boldog érzés a szerelem, arról csak az adhat számot, aki már igazán szeretett életében; ámbár Lény, hogy aki igazán szeret, az sohasem adhatja. át magát önfeledten a szerelem mámorának, mert a megbizonyosodás ténye távol tartja magát. Ep ezen körülmény teszi vonzóvá és érdekessé a szerelmet, mert ha vágyunk menten teljesül, nem éljük át azon kínos és mindamellett édes gyötrelmet, mely lényünkre átalakító befolyást képes gyakorolni. A szerelem éltünk tavasza, eszményünk megnyerése éltünk nyara.

És ki igazi szerelemmel viseltetik eszménye iránt, azt magáénak nem tudva is mindenkor híven fogja szeretni és még ha biztos is abban, hogy el nem nyerheti, a szerelem édes érzete fogva tartja továbbra is egész valóját.

E szerelmi érzés hatásáról akarok értekezni, hogy mily fontos ténykörülmény ez a zeneköltők életében.

A zeneköltő, valamint minden művész egyaránt, már hivatásánál fogva rendkívül fogékony minden szép és nemes iránt; lényét a nagyszerű természet, az élet költői oldala ragadja meg leginkább és mi a legszebb, legdicsőbb része az életnek, mint a szerelem; mert a ki nem szeretett, az nem is élt tulajdonképen.

A szerelem a tragikusból komikust, a komikusból tragikust csinál, a csendes, nyugodt természetűt féltékenyeivé, az izgatott kedélyállapotút melancholikussá teszi; egyszóval a természetet, a körülmények különböző mérvéhez képest, átalakítja.

Legnagyobb zeneköltőink, mint Haydn Mozart, Beethoven is a szerelem édes járma alatt Írták azon szerzeményeiket, melyek megszokott stílusuktól nagy mérvben elütnek; a szerelem édes érzése oly megható szépen nyilvánul e szerzeményeikben, mint talán egy más hasonló szerzeményükben sem.

Ha végig pillantunk az opera irodalom terén, kevés oly operát fogunk találni, melyben a szerelmi jelenetek teljesen mellőzve volnának: megtaláljuk a szerelmes nő és férfi alakot kezdve a régi operáktól a mai modern korig.

Mozart „ Varázs fuvolájában“

Taminó és Pamina

Beethoven „ Fideliójában “

Fidélio és Flor est án

Weber „Bűvös vadászában“ B

Agatha és Max

Nicolai „ Windsori vig nőZC -jében

Anna és Fenton

Wagner „ Lohengrin,, -gében

Elza és Lohengrin

és igy tovább.

A szerelmi állapot oly hatással van a zeneköltőre, hogy mig más prózai lelkületű egyént melancholikussá tesz, addig a zeneköltőt tettre sarkalja, hogy hangokban tárja ki azon érzést, mely bensejét elárasztja; megkönnyebbülést szerezvén ily módon.

A gondolkozási mód és érzés metamorphosisa a szerelmi állapot, mely a zeneköltőre oly fölényt képes gyakorolni, hogy a különben hatalmas megrázó zenemüveket alkotott zeneköltő, egyszerre szenvelegni kezd, compositiója melancholikus, édeskés lesz, megtagadja eredeti stitusát és rabjává lesz a benne uralgó érzelemnek, melytől szabadulni nem képes. A túlságos édeskésség pedig a zenében is sok a jóból és a szerelmes állapotban alkotott nagyobb műnek, mint operák a tiszta sentimentalismus bélyegét hordván magukon könnyen unalmasokká válhatnak. Kiválóan a franczia zeneszerzők tulajdonsága ezen sentimentalismus s noha a francziákat a tüzes véralkat jellemzi, zenéjük túl- nyomólag telve az édeskés motívumok árjától. A clas- sicusok az egyedüliek, kik a hagyományos alapelvek szem előtt tartása mellett (mely még ma sem túlhalate vén cladé mikor jöttél ide? Hol hagytad Miczi

kisasszonyt?

— Ki az a Miczi kisasszony ? sohse hallottam hírét. Rákiáltok ám én is.

— Júdás! Hát. hazug csókot adtál Miczinek ? Kérdi újra a boszorkány: s megsepré lábaimat.

— Sohse csókoltam én az istenadtát!

— Hiában tagadod, szólt újra, nőül fogod venni, megesküdöl vele még az éjjel ! . . .

Tudod-e hogy én háziasszonyod vagyok, rád hagyom minden vagyonom, ha nőül veszed Miezit, mert ő az én titkolt leányom. Azért hívtalak be az álarezos bálba, itt szépen össze eskettetlek azonnal titeket.

Erre elorditom magamat, mint egy bősz oroszlán.

— Nem kell se vagyon, se Miczi.

— Oh te ravasz! (Másik álarezos nő fogott karon) hiában vonakodol. Férjemmé kell lenned, jön a pap. Egész álarezos népség itt tanúnk lesz. Nem szabadulhatsz ! Én meg is fizettem csizmád foltozásáért a harmincz krt. adósom is vagy. Holnap meg a másik csizmádat varratom meg. nézd, ki van dőlve az. oldala!

Csizmámra merednek szemeim, hát ki van fityegve a kapezám a másikból oldalt ! . . .

Az álarezosok nevettek; laszigáltak. Mondták a fülembe: Rongyos czigány! Miért nem veszed el Miezit ? . . .

Legjobbnak véltem elájulni, ügy tettem. De éreztem, hogy felragadnak, s repülnek velem fönt, fönt, magasban.

Nézem kik visznek, hát a háziasszonyom volt a boszorkány, Miczi meg a lánya, seprővel körül övezve. Ezzel repültek gyorsan.

Vittek a szent Gellért hegyére : egy szikla tetejére.

Mcgesküszöl-c hát Miczi leányommal? Kérdi

dot t álláspont) érzelmüknek oly rendkívül szabad tért nem engednek, hogy végtelen édeskés melodia-árba öntsék bennük uralgó érzelmüket, hanem az érzelem szabta határokat nem lépvén át, az érdekesség fokozására tekintettel vannak.

Különös körülményként veendő, hogy egyes zeneszerzők, kiktől kizárólag csak lyrai zeneszerzeményeket bírunk, csakis szerelmi állapotukban voltak képesek alkotni; akkor jöttek azon eszményüknek hangokban megörökítését ezélzó szobi mél-szebb gondolatok, melyeket zenei kincseink gyanánt hangjegyekben bírunk ; szerelmi állapotuk megszűntével pedig elhallgatott múzsájuk, némelyiknél örökre is.

Tény az is, hogy a szerelmi állapot, a zeneköltőt nagyobbára édeskés hangulatban ringatja, merengővé és melancholikussá teszi, de egyes esetekben a temperamentumot annyira átalakítja, hogy a különben természeténél fogva melacholikus zeneköltőt szilaj ritli- rnusu s’ pattogó ütenyü művek szerzésére ösztökéli, melyek sokszor oly jól sikerülnek, hogy a szerző kibontakozva a szerelem mámorából, csodálkozik önnön- magán hogy ily a rendes szerzési módjától elütő szerzeményei a tökély oly magas fokára emelkednek és szinte bámul, hogy ezek is tőle származnak. A szerelem czélja eszményünk megnyerése. Korántsem áll azonban ama körülmény, hogy mihelyest eszményünk a miénk, a szerelem tüze teljesen kihamvad és a tisztelet parazsa az, mely a szerelem nyomába lép; mert az igaz szerelem az eszmény megnyerésekor még lángolóbban lobog s’ kinek kedélye tisztán a szerelem nemes érzésétől van eltelve, az ezen érzelmet megőrzi maradandóan továbbra is, mert előtte nem a személy, hanem az eszmény lebeg. Nem értem jelen esetben a pillanatnyi szenvedély előidézte rajongó szerelmet.

Mozart annyira szerette nejét, hogy nélküle még componálni sem tudott, annyira befolyásolva lévén szerelme érzetétől, mely házas életében mindinkább fokozódottabb mérvet öltött. Hires Don Juan nyitányát, is, melyet egy éjszaka szerzett, nejével együtt lévén, componálta meg; mig neje az Ezeregyéjszakából meséket olvasott fel neki, addig ő lázas sietséggel látott hozzá nyitányának leírásához, melyet különben is napok óta már fejében kidolgozva, agyában készen birt. Talán egy zeneszerzőnél sem találjuk meg azon szenvedélyes, szerelmes kedélyállapotot, mint Mozartnál; (bár Bellini is rendkívül rajongó természet volt) zeneszerzeményeinek mindegyikén megérzik ama sajátos zamat, mely lényének és benső kedélyvilágának határozott bélyege. Túlmérvü szenvedélye okozta korai kimúlását is, mert a gyenge test nem bírta el azon a bensőén tomboló tüzet, mely folyton utat keresett magának, hogy kitörjön.

Schubert a németek nagy dalköltője is rendkívüli szenvedélyre fogékony kedélylyel birt.

Beethoven az ideálban nem a tényünket fogva tartó s kedélyünket elrabló eszményt látta, hogy magunkba zárkózva olvadékony harmóniákba öntsük ki szivünk érzelmeit; hanem belőle kitört a maga fensége és pompájában a korlátot nem ismerő benső érzelem és annak rendes útirányát elhagyva uj szabad ösvényre tért, megrázkódtatva bennünket túlfeszült érzelmeit tolmácsoló hatalmas accordjaival, melyekben sokszor a fájó és szivettépő fájdalom megkapóan élethűen nyilvánul.

Minden ihlettől áthatott zeneköltőre döntő befolyást gyakorolt és gyakorol a szerelem édes érzete.

Boldog gyönyörben úszik a lélek, túl világi régiókban képzeli magát és eszményére gondolva, melyet féltékenyen őriz, elfogultan, érzéki mámorban úszik. A szerelem egész uj világot tár fel és kifejezhetlen érzelemmel tölti el a benső kedély-világot, mely érzelem a legtisztább, legnemesebb és legszebb, mely az életben osztályrészül juthat.

Legboldogabb érzést ébreszt bennünk a visszapillantás az élet alkonyán — ama édes perczekre,

háziasszonyom. Mert, ha nem tüstént a Dunába gurítlak innen! . . .

No, gondoltam, Isten neki, megesküszöm. Lesz házam, birtokom. Egy év alatt bezsebelem a jövedelmet és otthagyom én anyósomat . Miczuskájával együtt.

— Esküdjünk hát nem bánom, kiáltom saját elhatározásomtól megirtózva.

Ekkor megint repültek velem keresztül Budavára felett, és otthon az én szobámban termettünk.

Az asztal meg volt rakva pezsgővel, pulyka pecsenyével, és Miczi ott jajgatott, mily soká jön a pap !.. .

Eszembe jutott arany szabadságom, és az, hogy talán csak behúzott a háziasszonyom, sernmitsem ád, csak vegyem el Miezit.

Megborzadtam, megráztam magamat. Kikaptam egy bűvös seprőt a háziasszonyom kezéből, rá ültem s kiáltottam: llipp hopp, ott legyek ahol akarom. Hát. nem mozdul a paripa! A seprő csak az asszonyoknak enged. Majd ki ugróm én az ablakon ! Csakugyan neki megyek, ki bököm s ugrani akarok ... De valaki meg kap és a földre zuhanok . . .

Mikor feltekintek, és tapogatom az oldalamat, hát egypár szánó szem mered rám. Miczi kisasszony apró zöld szemei.

— Jézus mit akart maga Ugorfalvi? Az ablakon ki menni?! Hát holdas maga? . . . Minket Zsuzsi hivott be hogy nem tudja miféle csoszogas van az ifjú ur szobájában ?

— Az égre kérem, esedeztem neki, összetéve kezeimet ; — ne esküdjünk még ma! Csak ma ne. . . .

Miczi kisasszony kaezagott.

Ugorfalvi! Mit beszél maga? Ugyan ne legyen ennyire magán kívül. Nézze itt a néni is. Nem feküdtünk le, készítettük a maga czigány öltözékét.

— Hát nem voltunk még az alárezos bálban? Kérdem kijózanodni kezdve — álmom után, mert