Váczi Közlöny, 1892 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1892-09-04 / 36. szám
HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. I# 3L.ÖFIZETFSI Áflti: negyed évre 1 frt 50 kr. házhoz hordással vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára: 10 kr. kapható : KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyürky ház.) NZEKBÍENZTÓNÉQ ÉN KIADÓHIVATAL : Vácz, Gasjmrik-utcza 12. sz. alatt (hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők). Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. HIRDETÉSEK: jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. Nyilt-tér: sora............................................................30 kr Bélyegilleték minden beiktatásnál 30 kr. A vidék ipara. Lukács Béla kereskedelmi miniszter teljéén igazolja a reményeket, miket személyéhez iötöttek, mikor nagy előde örökét, a miniszteri árczát átvette. Baross Gábornak egyik legkedvesebb eszméje vala Magyarország anyagi vagyis gazdasági függetlenségét biztosítani ama széthúzó tényezőkkel szemben, melyek az ország kereskedelmi és gazdasági góczpontját Bu- lapesttől el akarják vonni és Bécs város bűvkörébe varázsolni. Ennek az eszmének szentelte íz elhunyt miniszter életének egy részét, mert nint kereskedelmi miniszter mindig csak ezt ártotta szem előtt. Igaz, hogy nem fejezhette De nagy művét, a kérlelhetlen halál munkája közben döntötte sirba az előtörő daliát és a íemzet sokáig megdöbbenve tekintett a jövőbe, ;ele aggodalommal, hogy vájjon akad-e férfiú, kiben akaraterő és képesség olyan harmóniában egyesül mint Baross Gáborban, a ki e két tulajdonságot a legnagyobb mértékben birta és a nemzet érdekében érvényesítette is. Mikor a választás Lukács Bélára esett, az aggály azonnal megszűnt. És az uj kereskedelmi miniszter tényleg igazolta is azt a jó indulatot, melyei a nemzet a bizalom előlegezésével tanúsított. Alig hogy alkalma volt felszólalni, azonnal sietett egész programmot adni a jövő teendőiről. Részletesen fejtette ki Marosvásárhelytt, hogy a magyar ipar és kereskedelem érdekében mit óhajt tenni, mily reformokat vél szükséA „Váczi Közlöny“ tárczája. Ifjúságom. Rózsás ifjúságom hogy elrepül rajtam ! Kedvet nem találok immár én a dalban; Mint madár, ha szárnyát vihar törte, verte, Elcsitul a szózat, fáj a költő lelke. Hej pedig daloltam én is nemcsak egyszer, Nem volt még e szivben akkor ennyi sebhely, Gyönge szellő csókja volt kisérő társam, Virágfakadásban az én sorsom láttam. Mig napom az égen ragyogóan állott, Szőttem a szivemben ezer édes álmot, Nem hittem, hogy pályám beborul majd délre, Kincseimet szórtam, örömim nem féltve ! Szürke ég alatt most révedezve járok, Elhagytak immár a verőfényes álmok, Szivemben ha él is a reménység sarja, Szomorú csalódás dere csillog rajta! Lévay Mihály. Második nyilt levél. Idősb Bomóki I3o:mólctól. Monsieur! Becses válaszát olvastam. Fölülmúlta várakozásomat. Elemién ugyan kicsit hepeziáskodik, kedves uram- öcsém, midőn szememre lobbantja, hogy rosszul olvastam sorait. Hja, kérem, öreg ember feledékeny, legyünk elnézők kissé. De ám azt mégis határozottan állíthatom, sőt tanukkal is bizonyíthatom, hogy ön irt feleségéről is, csak ne tagadja ! Tudja, mikor az asszonykái fürdőzni ment s őri szalmaözvegy maradt és mint e helyzetet nem állta ki s táviratozott neki, hogy rögtön jöjjön haza. Ej, ej, hát most már annyira rejti előlem, hogy geseknek és mely eszközökkel fogja az újításokat keresztülvinni. Nevezetes tényképen felemlíthetjük azt is, hogy a kereskedelmi miniszter különös súlyt szándékozik fektetni a vidéki városok ipari fejlődésére, egy eszme, mely már annyi elmét foglalkoztatott és a melynek a legmesszebb menő hatása lehet a nemzet gazdasági életére. Igenis Lukács Béla kereskedelmi miniszter élénken fogfalkozik azzal, hogy mikép osztozkodhassanak a vidéki városok abban az előnyben, mit az ipar és kereskedelem fellendülése, a fővárosra nézve, nyújt. A gazdagság, a vagyon egyszersmind az értelem és a kulturális haladásnak is egyik feltétele. A vidéki városoknak részesítése az ipari és kereskedelmi fejlődés jótéteményeiben annyit jelent, mint arra törekedni, hogy ezek a városok mind egyszersmind az intelligenczia góczpontjai legyenek. Nagyon természetes, hogy az intelligenczia csak magyar lehet, csak magyar szellemben fejlődhetik a nép kultúrája; mert hiszen a magyaron kívül más kultúra e hazában nem is fejlődhetik. Az ilyen haladás pedig rendkívül megkönnyithetné a mamagyarság törekvéseit a nevezetiségi agitácziókkal szemben és elnémíthatná örökre ama nagyszájú izgatókat, kik oly szemérmetlenül hasítják ketté a magyar nemzet testét, hogy álombéli képeket faraghassanak belőle a gyöngék félrevezetésére. A városok ipari fejlődése oly hatalmas tényezője egész nemzeti politikánknak, hogy Lukács Béla kereskedelmi miniszter, a ki ezt a még el is tagadja? Hát mivel érdemelt az öreg Bornóki bácsi ilyen idegenkedő indulatot? Egészen más karaktere volna a dolognak, ha teszem azt ön akarna az én feleségemnek udvarolni, mivel önnek van felesége, a kit haza hivott oly sürgősen. De nekem szabad, mert engem árván hagyott a megboldogult hitvestársam, nyugodjék békével. Most nem rég majd rám ijesztett uramöcsém, midőn álmát leírta, kezdetben azt gondoltam, csakugyan anyósa is van, a minthogy biz az már a világon van, csak ne tagadja. Majd azt hittem, azért ismerteti őt, hogy velem akarná összeházasitni. így tervezvén ki, hogy szépecskén össze atyafiságosodjunk. No, no, csak ne tessék ezért forrongni, hiszen szívesen értekezném én kedves uramöcsémmel is az időjárásról meg holmi zóna ügyekről, csak attól tartok, hogy önnek derogálna hozzám eljönni, mivel én a czigánysoron lakom. No, még kérdi, uramöcsém, hogy mi lesz a quater- kából ? Lássa, éppen ez az, ami nekem is szöget ütött a fejembe! Ön azt állítja, hogy az első szellemi quaterkától is már „zajosan derült“ lett, hát akkor kérem szépen mi lesz, jobban mondva mi történik még, tisztelt úr, ha az adagolást folytatjuk? Félek, hogy a zajos derültség fokozódni talál! Aztán már csak természetem az őszinteség, az „elquaterkázhatom“ szó után ön pontokat, gondolatjeleket tett, már pedig az ember vagy férfi észszel gondolja el s akkor ki meri mondani, ha mindjárt a nyaka törik is, vagy ha olyat talált gondolni, melyről nem egészen bizonyos, hogy ki lehet-e mondani, akkor inkább el se kezdi. Szint’ azon képen az „és“-nél egy strichla. Mindez nagyon gyanús. Képzelje csak pl. kedves uramöcsém milyen hatása lenne az ilyen mondatoknak : Monsieur Julesnek az anyósa és — idősb Bomóki . . . jelszót választotta egyik programmpontjául, méltán számíthat a nemzet elismerésére, mely bizonyára támogatni is fogja miniszterét e nagyfontosságú vállalkozásában. Színház. A tavaszon körünkből megelégedetten távozott s jó emléket visszahagyott Veszprémy Jenő színtársulata f. hó 1-én újólag megkezdte itt rövid időre szabott működését a Katonás Kisasszonynyal. A szereplők majdnem mindnyájan a régiek, csupán Szentesy Vilma helyett Szigethy Lujza és Mátrai Margit operett énekesnőket láttuk mint uj erőket előnyösen feltűnni; Szigethy Lujzát a „Katonás Kisasszony “-ban s Mátrai Margitot f. hó 2-án a „Feneleányok“-ban. így a társulat sem megfogyva sem megtörve nincs s a közönség pártfogására teljesen érdemes, a mi — hiszszük és kivánjuk — nem is marad el. A két uj énekesnő játékáról s művészi értékéről behatóbban akkor fogunk Írni, ha többféle szerepben láttuk. Annyit előre is megjegyezhetünk, hogy az első benyomás, melylyel a közönségre hatottak, kellemesnek mondható. A többi szereplők mind a régi jók voltak. Németh Mokány Berczije pl. egy erősebb vonásokkal rajzolt kitűnő s eredeti alakítás volt, mely a zónaközönségnek nagyon tetszett; úgy Tisztái, e pompás komikus, mint Érczkövi, Kiss, Lévay, továbbá a csinos feneleányok: Mátrai, Guthy, Kállai, Bérezi és Wéber Ferike a közönségnek sok mulatságot szereztek. Örvendve láttuk, hogy Gúthy Sarolta kezd fess lenni, helyesen és csinosan öltözik s játéka igazán ügyes. Üdvözöljük Veszprémynét és Veszprémyt körünkben, mint éltető szellemét a társulatnak; művészi ambitiójuk mindenesetre oda fog hatni, hogy le hetőleg jó előadásokkal s magasabb színvonalon álló műsorral a közönség rokonszenvét nemcsak megtartani, de sőt fokozni fogják. 4£. Azután meg: „Zajos derültség és ezt követőleg . . . A Dunasor nevezetes hely, mert városunk czele- britásainak finomántos eszmecseréi itt megeredvén és — fejleményeződvén ... (a többit találja ki a publikum). No lássa, Monsieur, ha valaki ilyen stílusban ir és — gondolkozik . . . hamarosan rá mondják ám, hogy „derülni“ kezd. Hm, van benne valami, mi tagadás, kicsit a fejembe ment. Kirándultunk a „Törökhegy“-re „ribizlit szemecskélni“ és — borral öblögettük, tudja uramöcsém szép asszony kínált s hogy — nem, ha szép asszony kínál, lehetetlen ellenállnom s mert mindenben a fő az alap, a fundamentum, hát én is megtekintgettem a pohár fenekét. Fel is buzdult bénnem a lelkesültség, ábrándos hangulatba jöttem és elgondoltam, hogy ennek a momentumnak a megörökítésére peneczilusommal (a rágalmazók azt merik mondani, hogy csak makói bicska) a szőlőkunyhó falára kaparok valami érzékeny képet. Erre nézve kedves uramöcsém véleményét is kikérném, világlátott fiatal emberét. Talán legjobb volna ha oda arra a falra egy érző szivet pingálnék, rózsakoszorúval övezve, hogy látszód- jék, a mint a szív lángol és vérzik. Lángol, mert meggyujtotta a szép asszony bora és vérzik, mert át van döfve. De nem Ámor nyilával, ez csak alattomban értődik, hanem egy sóskiflivel. Ez nagyon poetikus lenne, mert a sóskifli alakja hasonlít a holdvilághoz és egyszersmind nemcsak ideális ez okból, hanem gyógyít is, mivel sós. Jó? Még egyet! Ön emlité levelében, hogy úgy veszi észre, megboldogult hitestársam, nyugodjék békével, elvitte magával az igazi fundamentumot, a tiszta világos értelmet, melyet ön levelemben Inában keres. E mondása szivemnek leggyengédebb húrjait érinté és mély fájdalmat okozott nekem, mert ha őt említik, a nélkül, hogy utána mondanák: „nyugodjék békével 1*
