Váczi Közlöny, 1892 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1892-01-24 / 4. szám
Január 16-dika. Ragyogó hetükkel lesz beírva a farsangi mulatságok an na leseibe. Ezen a napon tartotta a „Vácz-vidéki egyetemi ifjak köréinek vigalmi bizottsága dr. Kovách Ödön elnöklete alatt tánczestélyét, a mely olyan jól sikerült, hogy eddig páratlanul áll a váczi tánczestélyek hosszú sorozatában. Pompás hangulat és ritka jókedv uralkodott a „Curia“ szállónak ez alkalomra feldiszitett nagytermében. A díszes közönség a szálló összes helyiségeit betöltötte és az arczok «terűje vetélkedett a csillárok tündén fényt árasztó gyertyáinak ragyogásával. A jókedv pedig ezúttal nem hanyatlott, hanem csak fokozódott. A tánezosok a tánczrend minden egyes számát zajosan megujrázták. Tóninak jól fegyelmezett zenekara nagyszerűen láb alá húzta, a jó csárdásokat, melyeknek nem volt se vége, se hossza. A zenekedvelő közönség újdonságban is részesült. Gradl Pál ezen alkalomra igen sikerült „Izabella ke- ringőt“ szerzett és mutatott be ezen tánczestélyen először a legnagyobb tetszés mellett. Szóval a fesztelen jókedvű mulatságnak csak a tövig leégett gyertyák vetettek véget és reggeli G órakor oszlott szét a szép társaság. A hangulat. Nemcsak bálozó hölgyeink, hanem városunk intelligens közönsége a legnagyobb érdeklődéssel néztek a szombati nap elejébe, mert nem volt titok, hogy a buzgó rendezőség minden lehetőt elkövetett a táncz- estély sikere érdekében. Ezen érdeklődés még a metropolisba is kihatolt és örömmel tapasztaltuk, hogy a budapesti fiatal emberek lelkesedését az ugyanazon napon rendezett technikus bál nem csökkentette és őket megjelenésükben nem gátolta. A 38. számú báró Mollináry gyalog-ezred, derék tisztikara küldöttségileg óhajtott részt venni a bálon, melynek rendezőjeként az ezred kedvelt tartalékos tiszje szerepelt és még az előző hét folyamán tudatta, hogy magát a tánczestélyen egy hét tagból álló küldöttséggel óhajtja képviseltetni. A várva-várt nap végre elérkezett. A Budapestről 4 óra 56 perczkor érkező vendégek fogadtatására dr. Kovách Ödön és báró Pírét Gyula a pályaudvarban megjelentek és rövid üdvözlő beszéd után Rákóczy- indulóval fogadták Szombathelyi, Sulavszky, Piffl. br. Eötvös, Dióssy, Nikolics és Bandat Mollináry-hadna- gyokat és a többi kedves vendégel, kiket több fényes magánfogaton szállásukra kisértek. A tánczestély pontban 9 72 órakor vette kezdetét páratlan jókedvvel. A tánezosok tömött sorai valóságos ostrom alá vették a megjelent hölgyeket, úgy hogy néhány perez alatt az Ízléses tánezrendek megfelelő rovatai mind megteltek a tánezosok neveivel és az ismertebb, mint ismeretlen firmák egyszerre mindannyian bejegyzett ezégek lettek. A jótékony czélra rendezett tánczestély pénztárosi hivatalát az ifjúság küldöttségének kérelmére Jakabffy Károly né ő nsga volt szives elvállalni, de a mint nagy sajnálattal értesültünk, megjelenésében és tisztének ellátásában gyengélkedése folytán akadályoztatott, miért is teendőit Wlassits Gyula és Keuler Iván bizottsági tagok teljesitették. Hiába kerestük szemeinkkel szép hölgyeink világos toiletteit a piros bársonyszékeken, minden hölgy mindig Ä „Váczi Közlöny“ tárczája. A távolból. Talán feledni vágylak, azt hiszed, Hogy olykor ajkamon a szó, s a dal Pihenni vágy a szenvedés után, Mely annyi fájó könnyeket kicsal ? Ne hidd ! ne hidd ! s habár szivem Sajog, tud az szeretni szüntelen. Nem én vagyok hibás, ne hidd el azt! A sors nyakamba fonta karjait; Erőm bilincsbe verte végzetem, S rám kötözte összes lánczait. S a küzdelem nem ád erőt soha ! Lekötve tart az átok érezszava. Igen sokat tűnődöm értetek, S eszembe jut a szép, dicső idő, Mikor magasra tört a tiszta vágy. S habért ígért a várva-várt jövő. Az álom akkor igy beszélt nekem : Ne félj! Pihenj kicsinyke gyermekem ! .lövőmről álmodott a bérez, s mező, A völgy, s a kedves ajkú kis madár; A bérezek alja mind enyém valu, S a kis virág szavamra nyílt ki rnár. S ti voltatok velem ; ti védtetek, Ha arezomon a sors ütött sebet. A biztatás az élet útain Erőm növelte és tovább kisért; S ha vértezé a csüggedő kebelt, .1 utal mat ő mit várhatott azért ? Viga szt, reményt az önte én belém, S a búval oly rutúl fizettem én ! Ti voltatok, ha ajkamon a szó Panaszt emelt! ti voltatok velem ! S vigaszt u sebre hányszor adtatok, Hu rágalom dobálta meg nevem ! Ezért a vágy, s feledni nern tudom, Mit. álmaimba’ láttam egykoron. Siessetek ti gyermek álmaim ! S babért nekem ne hozzatok soha ! I tánczolt. A tánezterem egy panoráma változatos képét nyújtotta, a festői csoportok ütemszerű léptekben lejtettek el szemeink előtt a diabolikus fekete frakkok, arany zsinóros attilák és fekete bársony hajtókás egyenruhák fényes ezüst gombjaikkal az Ízléses, tün- déries női ruháknak méltó ellentétét képezték. Ezúttal a terein közepén nem álltak fikszirozó és ásitozó dandy flórok. Talán a rendezőségnek hireszteit titkos óvintézkedési rendszabályai riasztották vissza ezen tétlen, de kedvelt foglalkozásuktól P Mert hire járt, hogy a kilátásba helyezett meglepetés czirnén finom érczlapot helyezett a rendezők furfangja aj terein közepére, a mit a szomszédos kocsigyár legerősebb villany- termelő, dynarnikus gépével hoztak összeköttetésbe. Hogy miért ? azt a középkor tudós ekszperiinentálói már megfejtették, midőn e tétlen békaczombokat gal- vanikus áramlattal hozták összeköttetésbe. No de, szolgáljon utólagos megnyugtatásul azon kijelentésünk, hogy ezen hir minden alapot nélkülözött. Adjuk meg derék tánezosainknak az elégtételt, midőn elismerjük, hogy ők minden fizikai kényszertől menten, legjobb meggyőződésük és egyedül a lelkesedéstől vezéreltetve hozták áldozatukat a közjó és saját mulatságuk javára. Sokáig éljenek! Kérem, arról is kész vagyok felvilágositást és beszámolást adni, hogy mi volt az Ígért meglepetés. Tervbe volt véve egy camera obseura felállítása, melyből a mamák — bocsánat az eszméért — teljesen megifjodva fognak kilépni, de a vegyi processushoz szükségelt fluidumok a beállott nagy hideg miatt hasz- nálhatlanokká váltak. így azután a rendezőség a virág esőben állapodott meg, mi adott jelre a plafondról volt aláhullandó. De ez az eszme sem volt megvalósítható. Mert méltán tarthattunk a virágkereskedők bosszújától, kik összes megrendeléseiket egy ilyen potyán pottyanó vi- rágesőtől veszélyeztetve és magukat anyagilag érzéke- kenyen sújtva látták. Másrészt a vendéglős külön díjazást igényelt a teremnek szerződésbe nem foglalt ismételt kisepréseért, miután az aláhullott virágok a táncz folytathatása szempontjából okvetlenül eltávolitandók lettek volna. Ezért mást eszelt ki a rendezőség. Érintkezésbe lépett Klein J. helybeii fényképészszel, a ki az egész társaság lefényképezésére villám- vagy magnesiumvilágitás mellett készségesen ajánlkozott. ügy is történt. 11 óra tájban elcsendesedett a zene. Dr. Kovách Ödön és Sulavszky Béla hadnagy a jelenvolt hölgy- koszorúból festői csoportot rendeztek. Félkörben ültek a mamák, közepén Palkovics Józsefné, jobbról Kovách Ernőné, balról pedig Kovács ístvánné. Hátuk megett állt Gajáry Géza polgármester, Palkovics József ezredes, Majthényi István orsz. képviselő és az urakból álló néző közönség. A mamák előtt a földön ültek leánykáik, lábaiknál pedig a tánezosok sürő csoportja feketélett. Adott jelre vakító fényt árasztott a pénztár közelében felállított óriás reflector és megtörtént az első felvétel. Megkönnyebülten kelt fel helyéről mindenki ezen kis intermezzo után, hogy annál nagyobb tűzzel folytassa ismét a tánezot és tánczolt nagy kitartással mig annak le nem fújták a végét és kezdetét vette a szünóra. Mindenek előtt az iczi-piczi keszkenők, lekapcsolódott arany karpereczek és egyébb talált kis tárgyak Nem arra vágyom én, ne féljetek ! Nagyobb nekem, ha éltem alkonya Derült egéről csillagot mutat, S ha arezomon örök mosoly marad ! . . . Lovászy Nándor. A göstingi árnyak. — Rege. — Irta: Bognár ILvdCátyéus. (Felolvastatott a »Vácz-vidéki egyetemi ifjak köré«-ben.) A nép mindenben conservativ. Nemcsak politikai, gazdasági felfogásában nyilatkozik ez, hanem szellemi alkotásaiban, meséiben, regéiben és balladáiban. Ö a felvilágosult 19-ik században is mesél a hét fejű sárkányról, táltosról s egyéb szörnyetegekről. Az ő képzelete felépiti a századok óta romokba dőlt várat; mikor a régiségbuvár az elmosódott feliratokból akarja a múlt egy-egy vonását ellesni: a nép elregéli annak történetét, lakóinak jellemét, a jellemekből folyó tragikus végzetet . . . Mig az okmánytár megsárgult pergamen ti apja csak halvány körvonalát egy-egy eseménynek tárja a kutató elé, addig a nép borongós balladáiban eldalolja a vár asszonyának vagy urának a szerencsétlen végét, vagy a szerelmes, de megcsalódott, leányzó szive megtörését. ;$• # * * Hol sebesen vágtat a Mura s habjai tajtékozva törnek meg a weinzetli sziklákon, emelkedik rémséges magasságban Gösting félig kopár, félig sötét fenyvesekkel benőtt orma. Sajátságos képe a természetnek ! Hasonló az élet küzdelmei alatt 'meggörnyedt emberhez, kinek csak tarkóját kímélte meg az idő „vas“ foga, de ugyancsak kopasz magasra simította homlokát. Szegény öreg hegy, van is neked miért bánkódnod. Hajdan csillogó korona volt az smaragdzöld testeden, mig rajtad most romokban hever; egykor fegyverek zaja nyomta el a kesely csattogását, most csupán ez veri föl a néma csendet. Hol vidám élet honolt, vitézi torna járta, boldogságról énekelt a vándor-dalnok, most rideg kereszt áll, múlandóságunk emlékeztetője . . . lettek bájos tulajdonosnőik között felosztva, azután helyet foglalt az egész társaság, a pajzán kaczagást, szívhez szóló szép magyar nótákat és vig csevegést csak a pezsgős palaczkok durrogása múltak felül. Keuler Iván Palkovics ezredest és a közönséget, Gaál Pál dr. Kovách Ödönt, a bál elnökét, utóbbi pedig a hölgyeket köszöntötte fel és előadta, hogy a vendéglős ezen alkalomra 100 db fánkot süttetett, melynek egyikében egy db 10 frankos arany foglaltatik és azoknak fogyasztását a nagy érdemüközönség figyelmébe ajánlotta. Meiszner Erzsiké k. a. bájos mosolylyal hordta szét és kinálta a párolgó fánkokat mialatt a kacsójá- pau tartott klaknak mélyébe sok pengő és lengő vándorol t; Néhány perez múlva több fánk nem volt látható és azok darabonként 6 krajezárt tevő árának levonásba helyezése után még 7 forint mutatkozott feleslegül, mely összeg a kör pénztárába bevételeztetett. A kör tagjai kedves kötelességüknek ismerik, hogy Meiszner Erzsiké kisasszonynak sikeres közreműködéséért és fáradozásáért ezúttal nyilvánosan hálás kö- szönetüket nyilvánítsák! De mi történt az aranynyal P A szerencsés találó Kovács Gizuska k. a. volt a ki nem késett azt a haza oltárára felajánlani, miért is a rendezőség az összeg nyugtázásával ezennek köszönetét fejezi ki. A Curia kis terme már rég nem látott oly jó kedvű táraságot és csak az kár, hogy nem nyílik egyhamar alkalom egy ilyen viszontlátásra ! Cotillon. Nagyon természetes, hogy a souper csárdás rovására cotillont rendezni nem lehetett, azért csupán a 8-adik újrázás után kezdődött a II. négyes a midőn az óra mutató ujja már öreg időt jelzett. E négyest Sulavszky a 6. cotillon figurát pedig dr. Kovách rendezték. Hosszas lenne minden változatát registrálni, azért csupán az egyes mozzanatok kiemelésére szorítkozunk. A. tánezosnők tánczosaiktól óriás, összevarrt lepedőkkel lőnek elválasztva, melynek felső szélén csupán a hölgyek ujjacskái voltak láthatók. A nélkül, hogy tulajdonosát látta volna, minden ur megfogott egy ujjat és a lepedő eltávolítása után annak tulajdonosnőjével tánczolt. Majd 4 tánezos állott elő, kiknek egy virág, lámpa, ernyő és seprű lett kiosztva, a megtisztelt tánczolt, mig a többi világított és sepert. A hölgyek sorba álltak és az urak tömegébe egyenként narancsot dobáltak, az ügyes megfogó nyerte el ama hölgy bájos kis kezét — egy tourra. A mellőzötteknek hir szerint oly nagy volt elkeseredésük, hogy 2 úr eczetes vizet ivott, és másik kettő pedig sós indiánért evett! A terem közepén óriás kofa ernyő lett felállítva, alatta klakkal és 9-—9 czédulával 4 főállat, egy disznó, kutya, macska és az állat négyesnek általánosan ismert tagja, egy béka foglaltak várakozó állást. Minden hölgy húzott egy ezédulát. Ekkor a mellék teremből bevonult 32 állat és mindenik hölgy azzal tánczolt, a mely állatnak nevét kihúzni szerencsés volt. Sok bohóság került szőnyegre és játszódott le. Sorozatuk az esketéssel végződött. Pásztorbotos Carneval herczeg foglalt helyet kávé abrosz palásttal a terem közepén álló, leteritett asztal mellett, előtte 2 rendező rögtönzött urnából egy-egy. hölgy és ur nevét húzta. Mikor elhangzik a nyáj kolompja s a falvak mécsvilága elszunnyad, oh itt akkor kezdődik az — „élet.“ Szörnyű látomány. A hold tünékeny sugárai az imént oly nyájasan mosolyogtak a Mura ezer darabra tört tükrén: de kondul a tizenkettő, sötétülnek a habok, Weinzetl sziklái megelevenednek; két ormótlan alak válik ki a sötétből, összetűznek. Csattogásuk borzasztó, hasonló az elemek viharához, mikor raenykő- dárdáikat összeverik a fellegek sötét pajzsán. Mély sóhaj ... az örvény torkából s aztán a küzdőket mind jobban elnyelik a habok. Méla csönd — utána a Mura gyűrűt vet s a gyűrűk közt szőke hajfodrok . . . Felzúdul rá az erdő mély kebele, velőmet ördögi kaczaj rázza meg, hasonló a dörgés s a szélvész őrült sivitásához. Egy ősz alak . . . vagy futó felhő ? Mi a viharból megmaradt s tovalebben a szélvész gyors szárnyain. Végigfut rajtam a borzadály, remegő karjaim átfogják a hideg vaskeresztet, szivem nem birja tovább, agyam pihenni óhajt . . . * * * A komor éj után a „rózsa ujjú“ hajnal megjelen, végig czirógatja a mohos romokat s mig pajzán szín- pompával hasztalan eziezomázza a vén redőket, néhány harmatcscppet ejt az árva keresztre. Kondul a hajnali harangszó, keltő szavára fölébred a környék. Ä liivek összegyűlnek a kápolnában, hallgatom mélabús éneküket. Mintha olykor az alvilág rémséges moraját, majd az angyalok engesztelő chorusát visszhangoznák a völgyek! Buzgón imádkozik az ajta- los steyer nép, elméláz lelkében a megrázó eset fölött, mely szent Margit napján történt s azóta már lefolytak sok-sok századok. De mégis meg-megújul a göstingi „Jungfrau“ alakja a weinzetli vízesésben, hogy újra eltűnjék a következő év Margit napjáig. Az engesztelő mise után még az ég is derültebben mosolyg, még a völgy szárnyasai is kedvesebben zengenek ! A vallás üdítő szózata megkönnyebbiti a kebelt, örömmel hallgatom a csevegő madár énekét, mintha az is a göstingi vár történetéi regélné! . .
