Váczi Közlöny, 1891 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1891-12-27 / 52. szám

XIII. évfolyam. 52. szám. HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ TÁRSADALMI ÉS Váoz, 1891. deozem SZÉPIRODALMI HETILAP. |]LÓFIXF/rí:NI Áflt.4: negyed évre I írt *10 kr. híí7.1 in7. hordással vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára : IO kr. Kapható : KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (GyCirky ház.) s%e11 k i: sz r » se<i és iíi íoóiiivítal: Vácz, Gasparik-utcsta 12. sz. alatt (hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők). Kéziratokat nem adunk visiza. Bérmentctlen leveleket nem fogadunk el. HIK»EVESEK : jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. \ y i I f-l é r : sora...........................................................30 kr. Bélyegilleték minden beiktatásnál 30 kr. Előfizetési felhívás A „VÁCZI KÖZLÖNY“ XIV. ÉVFOLYAMÁRA. Lapunk jelen száma utolsó lévén ez évben, bátorkodunk olvasóinkat tisztelettel felkérni, mi­szerint lapunk jövő évi XIV. évfolyamára előfizetéseiket megújítani szíveskedjenek. A múltban való működésünkkel beszámolni fölöslegesnek tartjuk, mert erre legilletékesebb birő olvasó közönségünk. Mindig a város érdeke, a közügy, s társa­dalmunk emelése volt a czél, mely szemünk előtt lebegett s mely toliunkat vezérelte. Mindent elkövettünk, hogy lapunk minden befolyástól menten a közérdeket szolgálja, a közvéleménynek legyen szószólója. Anyagi haszonra nem számítva, minden mellékérdek nélkül tartottuk fon lapunkat, me­lyet a múlt idők mostoha körülményei között csak is azon előfizetőink jóakaratú támogatásá­val tehettünk, kik mindig hűek maradtak lapunk­hoz, kiket semmi melléktekintet el nem tánto­rító tt attól. Lapunk szellemi vezetését illetőleg az elmúlt évben is iparkodtunk azt azon színvonalon meg­tartani, melyen az előző években volt és dicsek­vés nélkül állíthatjuk, hogy az a legjobb vidéki lapok között méltó helyet foglalhat el. E részben nagy segítségünkre volt ama kö­rülmény, hogy városunk sok előkelő fér fiát la­punk munkatársai között üdvözölhettük, s midőn A „Váczi Közlöny“ tárczája. Merengöhöz. Csacsogva futkosó patak Vizén merengni láttalak ; Mosolyra nyíltak ajkaid A mint úszkáltak a halak Hebegtem volna én is ott Imát az égi szent kegyért, Hogy Istenünk ne hagyjon el, Ha bűnk fullánkja már elért. Kezed, föl )ég Télé meredt, Imát rebegve térdeiéi, Suttogva mintha játszanék S sziszegve fújt az őszi szél. Hogy életünk’ a szép tavaszt Ne dúlja szerte földi kín, S vihar ne zúgjon el soha Szerelmünk lágy hullámain. A szél sóhajtva távozott, A hold mezőn lenéze rád, Imára zárt kezed miért . . . Miért nem fontam én is át. De néma vész küríte meg . . . Nyugalmat lelni tértem én ; A hegyre föl... kereszt tövén, Hol újra éled a remény . . . Imára nyíltak ajkaim Feléd ragadt a képzelem Nem égbe szállt az én imám Hozzád . . . te voltál mindenem ! Zólyomi György. A fecskéhez. Te fecske, tudsz gyorsan repülni, Repülj szülőföldem felé, Á melyből engem, mostoháját A végzet messze tereié ; Keresd föl annak hajiokát, kit Imádok ügy, mint Istenem, Vidd el neki, add át neki majd Édes, szives üdvözletem ! Mondd meg neki, hogy szivem érte Ver s hogy csak érte élek én ; Hogy sivár, puszta éltemet csak Égy tartja fönn még, a remény; Hogy átkozom a végzetet, mely Elrabla tőle engernet, Hogy mindig vissza-vissza vágyom Láthatni őt, de nem leliei.! Kérdezd meg őt, ha szeret e úgy, Mint a midőn eltávozék ? Mert régen elhagyám az otthont. Hég elszakadtam tőle; rég! — I e helyütt hálás köszönelünkkel adózunk nekik, kérjük továbbra is szives közreműködésüket. Munkatársaink sorában voltak : Biringer Já­nos, Bognár Mátyás, Bitesek István, Bercsényi Dezső, Droppct Károly, Findura Imre, Fodor Imre, For tun er Elek, dr. Frey singer Lajos, Gaál Pál, Gegus Dániel, liritz Béla, dr. Kiss József, Kiss Angela, dr. Kovách Ödön, Kőszegiig Árpád, Lévay Mihály, Lovászy Nándor, Mintzér József, Némedy Imre, Porubszky József, Révész István, Reiser Béla, Szekeres Ferencz, Stigliczy József, Tragor Ignácz, dr. Varázséji Béla. Varga Mihály, Viz Zoltán, V. Gaál Karolin, Vörös Julianna, dr. Zechmeister János stb. Azon reményben, hogy eddigi munkatár­saink a jövőben is segítségünkre lesznek, ipar­kodni fogunk a „Váczi Közlöny“-t, mely már tizenhárom éve szolgálja városunk és a vidék érdekeit, ezek érdekeinek szószólójául továbbbra is megtartani, s nem fogunk kímélni sem munkát, sem fáradságot, hogy olvasóink igényeit kielégítsük, s óhajait teljesítsük, és mind­ezért csak közönségünk anyagi támogatását kér­jük, mert e nélkül lap egyáltalában fenn nem állhat. Kérjük tehát t. olvasóinkat, hogy lapunkat minél szélesebb körben terjeszteni szívesked­jenek. A „Váczi Közlöny“ előfizetési ára negyedévenkint .................................I írt 50 kr. Helybeli előfizetőink a Lapkihordónál anyugla átvétele mellett, a vidékiek pedig postautalvá­nyon eszközölhetik legczélszerübben előfizeté­seiket. S kérdezd tovább, megőrizé-e Szivében még emlékemet, S Ígéretét megtartja-e, hogy Sírjáig is mindég szeret ?! . . . Fecském, te tudsz gyorsan repülni, Siess szülőföldem felé, A melytől engem, mostoháját A végzet messze kergető; Keresd föl annak otthonát, kit Imádok úgy, mint Istenem, S ha föltaláltad, mondd el ezt mind, S add át szives üdvözletem ! Mintzér József. Karácsonyéji álom. Kopogtatnak. — Szabad! — Mit akar édes barátom? Én sze­gény ember vagyok! Nézzen csak körül, vájjon mit lát n nyomorult viskóban? Egy gyalulton deszkapadon al­szom ; jégcsapok közi dolgozom, s ;i széllel egy tanyán lakom. Tarsolyom üres, tehát mit kíván ? — Csak pitienni vágyom. Nagyon megkergettek azok a gonosz emberek, s ne kívánja, hogy ilyen fer­geteges időben künn az Isten szabad ege alatt kelljen ! dideregnem ! — Jól van ! A jó embereknek ugye nem kell pa­lota? A testvéri szeretet kis kunyhóban is elfér. Elpi­henünk majd a zizergő szalmán, s milyen jól fog esni, lia hallj tik a zivatar rémes bömbölését! Álmodtam szépeket; láttam csodás dolgokat. Ró­zsás utakon jártam, hol a csillagok kőröltem lebegtek, s vezettek messze, igen messze! — Egy csodaszép kertbe jutottunk, hol fölséges illat, az azúr kék ég, a tarka virágok, s ;i szebbnél szebb madarak csicsergése oly hangulatba hozták léikéinél, hogy a tündérek bájos ligetében kellett magamat képzelnem. S valóban ara­nyos lündérek veitek körül; gyönyörű nymphák haj­longlak előttem, s mintha királyuknak választottak volna, megkoszorúzták homlokomat; vidám dalokat énekeltek, bohókás tánezokat jártak, s lassan azon vet­tem észre magamat, hogy én is velük vigadok; és ez édes mámor karjai közt olyan szép volt az élet! De hát mi történt ily hirtelen ? Hova bujdostak e Egyúttal kérjük mindazokat, kik hátralé­kukat eddig be nem küldötték, szíveskedjenek azt mielőbb kezeinkhez juttatni. Isten velünk ! Varázséji Gusztáv, a »Váczi Közlöny« szerkesztője és kiadó-tulajdonosa. Karácsony ünnepén. Az egyház lelke elé varázsolja azon szent időt, melynek teljében emberré lett az Isten. Az isteni Megváltó születését ünnepli a keresz­tény világ. A templomban az angyali ének di­csősége zeng s otthon a családok szent tem­plomaiban az ég boldogító békéje frigyesül a szivekkel. Hittől égő keblünk szinte érzi a negyedik ezredév sovárgó embereivel az Isten lejövetelé- nek idejét, Bethlehem sötét éjjelében világos­ságot lát szemünk; karácsony éjféle s vele a megtestesülés szent és nagy titka megsúgja ne­künk, hogy az Isten emberré lett, az Ige testté lön s a zaklatott emberi szivnek örömrepesve mondja aztán szent János apostol: Láttuk Ól, hallottuk Őt, kezeinkkel érintettük Őt s elra­gadtatva szive felett pihentünk! És milyen szerényen jelenik meg! Hasítsd ketté az eget és jöjj! — kiáltá Izaiás,] és Izrael visszhangozza Palaestina hal­main : Harmatozzék az ég és jiyiljék meg a föld, és jöjjön az Isten! — Jelenjél meg te, a kígyót megölő rejtélyes gyermeke az égnek, ki­ről Virgil, a költő, dalolt nekünk! (Virg. IV. Ecclog. 4—10. v.) Tűnjél már elő Zsidóország­ból Tacitusnak férfia (Annales V. 13.) s ala­csoda tündérek? Mi zörgeti ezt az összezúzott ablakot? Talán magam vagyok újra ? — Nem! nem! Rajta fiuk vigadjunk! Mulassunk a világ nagyobb örömére! Hi­szen nem látjátok, hogy zsebjeimet aranynyal és ezüst­tel tömték meg a víg czimborák s most útnak eresz­tettek, hogy ki vegyem részemet a világ aranykedvéből is! El a nagy világba! Eladom a keserűséget, hogy ne legyen panaszom senkire. Szivem ég a vágytól; be­járom az egész világot, s ha majdan visszatérek, bol­dogan tekintek az édes jövő elé! Sötét éjszaka volt, mikor útra keltem. Féltem, hogy hitelezőim észrevesznek, s akkor jaj az én nyo­morult bőrömnek! Bujdokoltam czéltalanul, s nem volt, a ki megmutatta volna, melyik lesz a jó ut, hol leg- egyenesebben jutok czéíomhoz. Egyszercsak egy kiálló sziklaoromra jutottam. Szédülve néztem a tátongó ör­vénybe, honnan csúnya ördögi alakok tüzet okádtak felém. Befogtam fülemet és szemeimet, hogy ne halljak és ne lássak semmit. De ime mégis fölhatnak hozzám a szörnyű nyögések, látom a tüzes nyelveket, melyek már-már arezomhoz érnek, s óh borzalom! egy óriás karon ragad, megmotozza zsebeimet, arczni üt, megté­pázza fürtjeimet, s aztán a mélységbe taszít. — Arczo- mon n vér bugyog, karom összezúzódott, lábaim meg­merevedlek. Csúnya kígyók ágaskodnak felém, s nyúj­togatják undok nyelvüket; var.ingyos békák kuruttyol- nak, boszorkányok söprükön tánczolnak, a csontvázak megelevülnek, s ölelésre nyújtják sovány karjaikat. Én visszatántorodom a borzalmas tömeg közé, s várom a vigasztaló halált, mely karjai közé fogad, s elvisz oda, honnan csak a föltámadás napján lészen újra ébredés. De im lassan elhúzódik a tömeg, s még visszate­kinteni sem merészelnek. Tálén megundorodtak tőlem ezen irtózatos lények is, s azúrt húzódtak a messze­ségbe, hogy onnan annál nagyobb kedvteléssel gúnyol­hassanak ! — Nem! egy szép férfias alak korbácsolta szét őket. hogy könyörületet gyakorolhasson az elha­gyatott szenvedőkön, s kimoss? vérző sebeket, be- iiegeszsze a széttört csontokat, s azután uj csatára kész­tesse a vándor halandókat. — Ki vagy te jó lélek ? mutasd meg arezodat! Nyújtsd áldott jobbodat! hadd csókoljam meg ezerszer . . . százezerszer! Lapunk mai számához félív melléklet van osatolva. uai

Next

/
Thumbnails
Contents