Váczi Közlöny, 1891 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1891-12-27 / 52. szám
pilsd meg az Ígér! világbirodalmai ' — Hol van már dicső Cicerónk sejteti: királya (De dirin. VI. 54.). ki szabaditónk leend? sóhajtozolI a halál árnyékában ölő Róma s vele a pogány nemzetek mind. Azután elhallgattak Izraelnek ihletett jósai, elnémultak a nemzetek merengő Sybillái, de az emberi szivek csordultig megteltek sejtelemmel s várakozva néztek kelet felé. Az égre néztek sovárgó szemekkel s nem tudták, hogy nemrég az ihletett Malachiás Ephratát emlegeté s Betlehemről irt csodadolgokat. A várakozás tetőpontra hágott! E titokteljes csend közepeit megjelenik mély alázatban az Isten Bethlehem szalmáján. Az ég megnyílt, a fátyol szétszakadt, az angyalok éneke töllé be a levegőt. Gloria! Dicsőség az Istennek ! Az alázat legyőzte a kevélységet. E kisded előtt lerakták koronáikat a királyok, a nemzetek bálványaik és élveiknek romjain felemelkedve, feláldozzák magukat a kisdednek s későbbi szavainak és intézményeinek igazságáért vérüket ontják. Meghajolnak előtte a késő századok mind, a tanaiból születeti polgáriasodás és művészet remekeit, az emberi ész vívmányait lerakják lábaihoz s szegényes születésének napjától kezdik időszámításaikat. Dicső születés, hóditó, korszakalkotó születés, te csak isteni lehettél! Hitte volna-e akkor Róma. hogy dicsőségét, hírnevét nem a büszke Capitolium, nem a caesárok palotái, hanem a bethlehemi gyermek fogja a jövendő századokra kiterjeszteni? Hitte volna-e, hogy dicső nyelvét, Horácius, Virgil, Tacitus és Ciceró nyelvét nem ezek, hanem a ma született Jézus, a szegény gyermek jövő intézménye fogja örökélővé tenni? Dicsőség a magasságban Istennek és béke a földön, béke a jóakaratú embereknek! énekelték jászolya felett az angyalok. Legyen dicsőség az Isten-embernek, a Megváltónak szereteteért, de ezen szeretetből hulljon béke is izgatott korunk minden gyermekére s az égi béke kormányozza az országokat, a városokat és községeket, a. családokat, a sziveket ! A karácsonyi misztériumok. A küszöbön lévő karácsonyi ünnepek előtt nem írhatnánk még keresve sem alkalomszerűbb tárgyról, mint a karácsonyi misztériumokról, ezekről az ősrégi, igazi népszínművekről, melyek eredeti alakjukban már sehol sincsenek meg, sőt a legtöbb helyen már csaknem kiveszőiéiben vannak. Nem akarunk e helyütt, vagy legalább ez alkalommal, a karácsonyi misztériumok fejlődéséről beszélni; nem czélunk azt sem fejtegetni, hogy a mi karácsonyi misztériumaink miért nem jutottak el azon magaslatra, melyre más népeknél. — Jőj és kövess! — volt a válasz. — Én sorsod vagyok, s ha utaimon vigyázva haladsz, s ha a szenvedések nem riasztanak vissza kislelküen, akkor eljuthatsz ama czélhoz, hol babért tűznek homlokodra, s a béke olajágát adják kezedbe ! Óriási tenger terült el szemeink előtt. Egy könnyű csónak himbálódzott a habok között, s lassan-lassan közeledett. Kísérőm megragadja, s aztán vitt magával a nélkül, hogy csak egy pillanatra is ellenszegülhettem volna. A kis csónak gyorsan suhant a sima habokon. Csillagok mosolyogtak le az égről; szempilláimon öröm- könyek peregtek; a hableányok gyönyörű dalokat zen- gedeztek; nem éreztem többé semmi fájdalmat; karjaim újra megizmosodtak, arczomon gyenge pír futott végig, s szivem erősen dobogott. Úgy éreztem magamat, mint mikor valaki egy rémes álomból ébred, s azután küny- nyedén föllélegzik, mert nincs többé rajta az a szörnyű lidércznyomás, mely idegeit elzsibbasztja, szivét, lelkét elsorvasztja. Gondolataim fül jártak az óczeánon, s megalkottam a jövőt, melyet sorsom oly biztosan Ígért, s már-már királynak, a leghatalmasabb urnák képzeltem magamat, mikor egyszerre a semmiségbe vész kísérőm. Kiáltoztam, lármaztam, jajgattam, mint az őrült, s nem volt egy könyörülő lélek a szörnyű hullámok között. De vájjon ki is hallaná meg jajjaimat az óczeán kellő közepén? Vájjon ki jőiie segélyemre, ha a tengeri szörnyetegek elnyeléssel fenyegetnek? Egyszerre mély sötétség borúi a tengerre. Tompa zúgás hallatszik a messzeségből, s a tenger lassan hullámozni kezd. Egy pillánál, s bömböl az ár; hullám hullámai kerget; a vizi lakók jajgatnak, a szelek ordítanak, s csónakomat, mint könnyű labdát karjaikra veszik, s játszanak vele, mint a fölbősziteft emberek szoktak, ha egymásra tör bennük az irigység durva szelleme. Szemeim könyökkel lelnek meg; térdre esem; de nem tudok imádkozni, mert túl ordítanak a felbőszült elemek. Ajkaim megmerevednek ; szivem dobogása szűnni kezd; lassú zsibbadtság szádja meg tagjaimat, s álé)fan rogytam a könyörtelen habok közé. —------A nap ragyogóan fündöklik az égen; a tengerparton vidám halászok fütyörésznek; a közeli bérezek viszliangzanak a hallosok szeblmél-szebb énekeiktől. Czélunk egyszerűen csak az, hogy az egyes vidékek lelkes férfiait hívjuk fel arra, hogy a divatból ! kimenő, s kiveszőfélben lévő karácsonyi misztériumok még fönlévő maradványait buzgó feljegyzéseik s közzétételeik által, amennyire lehet, mentsék meg, A vidéki sajtónak igen szép és hálás szerepe lehel e téren azáltal, ha buzdít, lelkesít, s a tudomására jutott részleteket, mint régi nyelvemlékeket, megmenti az utókor számára. A karácsonyi misztérium, nemcsak a régi századokban, de még most is igen sok helyen kedvencz időtöltése a népnek. Csak az a sajnálatra méltó, hogy a legtöbb vidéken már oly kezekbe jutott, hogy valóságos koldulásnak vehető, minek következtében nem egy helyen be is tiltották a karácsonyi misztériumokat. Az Arany-Gyulai-féle „Népköltészeti Gyűjtemény“ í egész tömegét közli a karácsonyi misztériumok s játékoknak; s újabban a „Magyar Nyelvőr“ is sűrűn közli az egyes vidékek e nemű játékait. Mindezen közlések azonban még mindig nem merítik ki a nyelvemlékekben valóságos kincsesbányát tartalmazó eme misztériumokat; az eddigelé küzdötte leben még mindig csak rommaradványait szemlélhetjük a sokszor klasszikus becsű részletekkel biró és őseredeti költészettől duzzadó misztériumainknak. A legtöbb vidék karácsonyi misztériuma irodalmi- lag még mindig ismeretlen. S ki tudja nem-e éppen a még igy előbukkanó misztériumi részletek fogják megadni a kulcsot ahoz, hogy hajdani, ősrégi karácsonyi misztériumaink rekonstruált alakban ismét elfoglalhassák azon kört, melyet egykor betöltötték, Tudjuk ugyan már az eddigelé ismertekből is, hogy egyes vidékek misztériumait tudákos érintések kiforgatták eredeti jellegeikből ; tudjuk azt is, hogy némely helyeken ismét egész a trágárságig sülyedtek azok; azonban a szakavatott nyelvtudós mindezekből nagyon könnyen levonja magának a következtetéseket, s biztos kritikával állapíthatja meg azt a nyelvkincset, mit a nép naivsága és egyszerűsége s a népies poezis teremtett.' Ha az egyes vidékek misztériumait nem is szakavatott kezek, de annál ügybuzgóbb megfigyelők gyűjtik összes, bizonnyal meg lehet majd a régi, középkori karácsonyi misztériumot teljes egészében, annak minden költészeti szépségeivel, s nyelvemlékeivel együtt állapítani. Mentsük meg tehát a még megmenthetőket; lessük el a nép ajkáról úgy, amint azok előadatnak, s közöljük minden kommentározás nélkül. A nyelvemlékek iránt érdeklődő tudós majd kiaknázza azokból a valódi kincset. Eltávolítja majd azt a tenyészetet, mely nem hozzá tartozik; elkülöníti majd mindazon elemeket, melyek idegen betolakodás jellegével bírnak ; kiválasztja mindazt, mit a misztérium költészetében idegen kezek csempésztek be: s ekként teljes egészében elénk állítja, elénk varázsolja azt a misztériumot, mely mint liturgiái kiegészítő rész ájtatos mulatságát képezte a középkori fiainak, De nemcsak nyelvészeti és irodalmi szempontból tartalmaznak ama még ismeretlen, még fel nem kutatott karácsonyi misztériumok kincseket, hanem történeti szempontból is megbecsülhetlen adatokat szolgáltathatnak. Hány olyan karácsonyi misztérium lehet, melyben a katholikus egyházi énekek mellett a protestáns zsoltárok és énekek akkordjai csendülnek meg. Ezek biztos következtetést hagynak arra nézve, hogy az illető helyeken a felekezeti türelmesség talán már évszázadok óta gyakoroltatott. Fölnyitom szemeimet, s egy csendes kis kunyhóban szalma nyoszolyán ápolgat egy kedves, ártatlan gyermek. Szemeiben egy menyország lakozott, ajkai körül édes mosoly játszadozott. Holló fürtjei végig omlottak hófehér keblén, s önkénytelenül kerestem a szárnyakat, ha vájjon nem valami angyal jött-e a földre, ki megvigasztaljon keserű sorsom közepeit! ki elvigyen végre oda, hol nem kell látnom a világ szenvedéseit, s hol magam is nyugodtan pihenhetek durva nyoszolámon saját boldogságom közepett! — Szivem dobogása fölébresztett. — Oh hiszen ez szerelem, s oly tiszta, oly égő vonzalom, minőt csak most éreztem életem szomorú perczei közt ! Hiszen a túlvilágra ragadott e bájos női teremtés, s többé már nem vagyok a magamé! Szivem, lelkem megoszlott, s ha ezer ajkam volna, mind csak azt harsogná: szeretem... szeretem! Oh halljátok meg nyögésemet fi susogó szellők, s vigyétek el a mindenség urához, hogy áldja meg boldogságomat, melyet oly régóta keresek! Vigasztalj! oltalmazz te drága angyal, hiszen te vagy az én mindenem, s nélküled nem élhetek! Ide! icíe azt. a drága jobbot! Ide azt a bűvös-bájos ajakat! Szerelmet nekem! . . . forrót . . . édeset! De lám kinek beszélek? A néma falak nem hallják meg nyögésemet; a szellő, madár, a nap. a föld, a. csillagok mind-mind csak gúnyolnak, mert hiszen hol van az én szerelmem? Üres az a. kis kunyhó! . . . Hová? hová tűnt el az a tündér? Melyik bokorba rej- Iőzöli, hogy bujósdil játszók velem boldogtalannal ? Vagy talán csak árnyék volt az egész ? — Jó szellemed kisért a kunyhóba szegény fiú szólal meg egy másik női hang. Az menteti ki a. hullámok közül; az nyújtott kis hűsítő italt, hogy meg ne halj a pokoli kínok között., melyek a hullámzó tengeren tova kisértek. — Köszönöm ! köszönöm ! Légy tehát vezérem ti1 jó lélek! Mutasd meg az ordító vadak tanyáját, s azután vess oda. nekik áldozatul, s ha majdan szétszedték hitvány testemet, markold össze a hulladékot, s mutasd meg a világiak: ez volt a föld legszerencsétlenebb teremtése! ... De ne! mégse! Még élni akarok! Jer velem ! járjuk be a világot, s azután alkossunk egy édes, boldog otthont ! lE^olyta/tá,© a, naellélcleten. S hány olyan misztériumi jelenetet puhatolhatunk meg ki, melyek az egyes vidékek epochát is eseményeire deríthetnek nagyold) világot. De nem folytatjuk tovább, mert ezek fejtegetése igen messze vezetne el bennünket. Midőn tehát az ez iránt érdeklődők figyelmét és buzgóságát újólag felhívnék, még csak azon örömünknek akarunk kefejezést adni, hogy újabb időben nagyon sok helyen ismét felkarolták a régi karácsonyi misztériumok előadását. De hogy ezen misztériumok őseredetiségükben ‘ adassanak elő, azt csak úgy érhetjük el idővel, ha az itt-ott rejlő, napfényre kerülő gyöngyszemeket egyenkint kutatjuk fel, s kincseket érő füzérbe kötjük össze. Corydon. Az újévi üdvözletek megváltása. A karácsony a szeretet ünnepe. Az emberi szív hangosabban dobog fel ez ünnepen, mely embertársaink iránti szeretetre, az irgalmasság, a jótékonyság gyakorlására hí fel bennünket. S valóban e nap a legalkalmasabb arra, hogy segítsünk a szegényeken, juttassunk azoknak, kiknek kevesebb adatott, mint nekünk. A jótékony egyletek is ez ünnep táján szokták felhívni a közönséget adakozásra. Városunkban több jótékony egylet működik áldásosán, melyek mindegyike megérdemli a pártolást. Midőn tehát ezen egyleteket ajánljuk a jószivű emberbarátok figyelmébe, egyúttal azon az ország legtöbb városában néhány év óta divó szokást ajánljuk polgártársaink figyelmébe, mely szerint az újévi üdvözlések mellőzésével a helyben működő jótékony egyletek részére adakozzanak valamit, mi által a többnyire ter- j hes újévi üdvözlést az hiedelem megsértése nélkül mel- I lőzhetik, másrészről pedig az emberi nyomor enyhítésére hoznak áldozatot. A legmelegebben ajánljuk tehát a jótékonyság ilyetén gyakorlását az újévi üdvözletek megváltása által mindenki pártfogásába! Adományokat lapunk szerkesztősége is elfogad s nyilvánosan nyugtázni fog. CSARNOK. A legszebb ünnep. Üdv neked szent karácsony ünnepe! Egyedül te vagy azon ünnep, melyben megnyílik a szív, hogy befogadjon minden szép érzést, a mi a jótékonyságának forrása. Szent ünnep ez, mert az érzések legnemesebbje a jótékonyság, a könyörület és részvét üli diadalát minden más érzelem felett e nagy napon. Most felmelegszik a legridegebb kebel, hogy szeretettjeinek, barátainak és kedves ismerőinek bebizonyítsa, mint óhajt nekik örömet szerezni. De ez kölcsönösen is megy, ahol lehetséges. A leggazdagabb is örül, ha valaki megemlékezik róla, hisz az által gyöngéd figyelemben van részesítve. A szegény pedig bizonynyal örömkönyet ejt, mikor róla a gazdagok megemlékeznek: és teljesitik Jézus Krisztus urunk meghagyását: Adjátok asztalaitok morzsalékját a szegényeknek. És: tegyetek úgy másokkkal. ahogy ti kívánjátok, hogy ^ veletek tegyenek! És mily örömnapotok van ma kedves jó gyermekek, a kik nem azért voltatok egész évben jók, mert. A beteges nő fölemelte karját, s a közeli berek sűrűjébe veretett. Szörnyűség volt, a mit. itt láttam ! Egy különös érzés végi*' rezgeti egésztestemen; elfordítottam arezomat és sirni kezdtem. Halai és halál mindenütt, s talán nem volt egy könyörülő lélek, a ki csak egyért is könyet ejtett volna! Hogy is ne! Nézd csak ezt a hársfát! Az a szerencsétlen ember, a ki egyik ágán oly kényelmesen himbálódzik, dúsgazdag volt, s mikor mindenét eltéko- zolta, s mikor megmaradt vagyonának roncsaiból is elkergették, a halálban keresett menedéket, s önkezével vetett véget életének. Hát az a másik hulla ott.*«. földön mit jelent ? Az is tragikusan múlt ki. Szeretett; boldog volt; ábrándozott és kesergett, s mikor boldogsága révpartjához ért volna, kedvese hűtlenül elhagyta, s most fegyvert ragadott, s- átlőtte a szivet, mely úgyis hasztalan dobogott, mert kihűlt már belőle minden emberi érzés. Amott a tó sima tükrén himbálódzik egy eltorzult alak; emitt egy pár ruha foszlánynyal játszadozik az esti szellő; amott fehérlő csontdarabok vigyorognak, itt pedig a keselyük marakodnak a legújabb konezon. Még fülembe csengnek a rémes kiálltások; még hallom a „miserere“-L; szemeim előtt lánczra kerekednek a kísértetek! borzalom fogott el. Szivemhez kaptam, megtapogattam lejemet, ha vájjon élek-e, s mikor a kínok egész súlya nehezedett lelkemre, mikor a fájdalom legmagasabb fokát él te el, épen akkor hagyott el a nő, hogy én is oda jussak e siralmas temetőbe, hogy fölöttem is elzengjék a gyászdall, melynek hangjainál oly sokan vándorollak már a másik világ csendes birodalmába. De ime fölkel a jótékony na]), s arany sugarait rá bocsát ja az én szegény nyoszolyámra is. Fölrettenek mély álmomból, s ime újra látom a gyalutlan deszka- padot. a jégcsapokat. Letérdelek, s forró imáim közeliéit mindig csak az csengett fülembe: „Légy megelégedett e csendes magányban, s tied az élet“ ! Lovászv Nándor.
