Váczi Közlöny, 1891 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1891-02-08 / 6. szám
KIjÖFIZKTÉSI ÁJfti: negyed évre 3 fid 50 kr. házhoz hordással vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára: 10 kr. Kapható: KISS EKNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossulh-tér (Gyürky ház.) SXKItfli B':s Bt B A a>ósa S vata Íj : Vácz, Gasparik-utcza 12. sz. alatt (hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők). Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmenletlen leveleket nem fogadunk el llHB£]»F/rFSKK : jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. X y i ! t-í é i*: sora...........................................................ISO kr. Bélyegilleték minden beiktatásnál 110 kr. Viilamos világítás városunkban. I. Gajáry Géza polgármester, kinek működéséhez városunk lakossága vérmes reményeket, fiiz, mint a hozzánk került körlevélből értesülünk', életrevaló eszme megvalósításán fáradozik. Az eszme ugyan már nem uj, mert »pium desiderium«-ként nem egyszer hangzott már el egyes józan gondolkodásúak ajkairól; de ha tekintetbe veszszük, hogy az nálunk komolyan még sem került szóba, annál kevésbbé a kivi- hetés mérlege alá: a. villamos világítás városunk közönsége körében mégis az újság ingerével fog hatni, mely hivatva volna városunk haladását nagy lépéssel előbbre vinni. A villamos világítás berendezését egy fővárosi vállalkozó eszközölné, ki ebbeli szándékát a múlt héten tudatta városunk polgármesterével s feltéve, hogy ama feltételek, melyek ily vállalat jövedelmezőségét biztosíthatnák — megvolnának, a vállalkozó nem késnék a villamos telepet már a közel jövőben felállítani és üzembe hozni. A polgármester által 1000 példányban szétküldött körlevél s a hozzá csatolt bejelentési iv lakonikus rövidséggel tájékoztat mindenkit a berendezési és használati költségek nagysága felől. Hozzávetőleges számítások szerint egy 10 gyertyafényt! izzólámpához szükséges villamos árakért évi 4 frt alapdijon kivül lámpánként s óránként körülbelül 2 kr., erősebb gyertyafényéi izzólámpákért pedig aránylagos nagyobb ár volna fizetendő. A villamos világítás berendezési költségei eddigi tapasztalatok szerint, egyszerű kivitel mellett, előreláthatólag 12 egész 18 írtra rúgnának berendezett lámpánként, mely összegek a kivilágítandó helyiségekben szükséges vezeték- sodronyok, lámpák, egyszerű világítási tárgyak és ezek szerelvényeinek költségeit foglalják magukban. A visszterhek, melyeket a vállalat a városra szerződésileg kiván ráróni — nem mondhatók éppenjelentéktelenekne k. Első sorban kizárólagos jogot kiván a vállalat a várostól arra, hogy a város utczáit, nyilvános tereit és annak határát villamos áram vezetésére szolgáló kábelek vagy sodronyok lerakására, illetve vezetésére felhasználhassa, — valamint arra, hogy a kötendő szerződés tartama alatt szintén kizárólagos joggal villamos áramot magánosoknak vagy közintézeteknek is eladhasson. Azonkívül a következő kikötményeket kívánja a vállalkozó czég a maga részére szerződésileg biztosítani: a) hogy a villamos fő- és mellék (elágazó) vezetékeket szükség szerint vagy a föld színe alatt mint kábeleket csatornákban rakhassa, vagy pedig mint csupasz sodronyokat az utczák mentén megfelelő oszlopokon, vagy a házfalakon és a háztetők felett vezethesse, mely utóbbi módozatra nézve a városi tanács a szükséges engedélyeket — esetleg szabályrendelet utján — a vállalkozó javára biztosítani köteles leend, b) hogy a világítás egyelőre csak a szerződésileg megjelölendő utakra szorítkozzék, mely czélra a vállalkozó részben a már most meglevő és petroleum világításra^ szolgáló oszlopokat fogja átvenni, részben pedig — a szükséglet szerint — uj oszlopokat és lámpásokat fog felál liftatni. Az ebből felmerülendő költségeket a városi pénztárt terhelenclik. A lámpások felál 1 i- tási pontjait a vállalkozó czég, egy a városi tanács részéről e [czélra kiküldendő bizottságra kívánja bízni, — c) hogy a városi tanács legalább 2500 órára terjedő átlagos égési időt biztosítson évenként és lámpánként a vállalkozónak. d) Kötelezze magát a városi tanács arra, hogy azon esetben, ha a szükségesnek mutatkozó lerontás (Demolirung) a városi tulajdont érdekelné, semmi akadályt gördíteni nem fog, hanem ezen felül a magántulajdonra kiterjedő lerontásokra nézve az illetők beleegyezését barátságos, vagy bírói utón kieszközlendi. e) Ha a vállalkozó szolgálati személyzetén kivül a világítási szerelvények mások vigyázatI lanságából, vagy szándékos rosszakaratából, vagy népcsoportosulások által sérülést szenvednének: köteles a városi tanács az ez által okozott kárt a vállalkozónak megtéríteni. í) A szerződés egész tartama alatt a vállalkozó, mint ilyen minden községi adótól ment maradi. g) A szerződés megszűnése és a szabad verseny beálltával a vállalkozónak más versenyzők felelt elsőbbségi joga leend. h) A szerződésből kifolyó minden peres kérdés fölött választott bíróság fog jogérvényesen dönteni. Nagyjában ezek azon terhek, melyek a várost terhelendik. Mindezekért pedig a vállalkozó czég kötelezi magát a villamos világítást úgy a város, mint a magánosok részére a szerződésben megjelölendő feltételek mellett készséggel szolgáltatni. Tűzveszély ellen való védekezés. Nincs többé tűzveszély ! Sokat mondó kijelentés, mely szinte hihetetlennek látszik. Magunk is gondolkoznánk, ha saját szemeinkkel nem győződtünk volna meg a múlt vasárnapon a tűz- ! mentesítő folyadék csodás hatásáról, melyet Engel Zsigmond fővárosi nagykereskedő s a szabadalmazott A „Yáczi Közlöny tárczája. Szellem és anyag. Örök csatát vív A szellem és anyag; Égig emel ez S a sárba húz amaz ! Már legnagyobbnak Tartod önérzeted. — Elszáll az eszme És megmarad a test. A pillanat már A mennyig elragad, De véred is van S földön érzed magad ! Önküzdelmünkben Nehéz a győzelem. A többség csak néz S nem biztat senki sem. (Mindszent 1891. jan. 39.) De kárörömmel Suttog a hír körül; Végkép hogy essél A nép annak örül. Mert nem a szellem Után indul a több, A pereznek él csak, Magához vonz a rög. Nem tűr nagyobbat A koldus büszkeség, A sárba ránt le, Hol ő kéjjel tenyész. E nagy csatában Csak egy a támaszod : A hit, — ha elvész, A szellem összerogy ! Viz Zoltán. Valamit a telefonról. — Ah, urambátyám Budapesten ? . . . Mennyire örülök, hogy láthatom. Csodálkozik rajta, hogy itt talál? . . . Van miért . . . Magam sem hittem volna, hogy még meglátom a mi gyönyörű fővárosunkat . . . Nyolczvannégy éves öreg ember vagyok, veszedelmes már nekem útrakelnem . . . Tíz év óta nem is távoztam az én kis szülőhelyemből, hol szerencsém volt uramöcsémmel találkozni, mikor ott töltötte a vakácziót. — De csak nem bánta meg, hogy eljött . . . Van mit Iái ni a ... Kiépüli az Andrásssy-út ... Hát. még a Körút ... A villamos vasút . . .- Ezt nézem én, uram öcsém, megvallom, hogy a villám hozott ide. — Hogyan ? — Lássa, maholnap sírba szállók . . . — De kérem . . . — Sohse biztasson; meghalok . . . vége. De nem tudtam volna nyugodtan clszenderülni, ha nem láttam volna ezt a villamos vasutat, mely ennyire minden látható hajtó erő nélkül működik, s ha nem beszéltem volna a telefonon . . . Akár mit szól, ez a villamosság, de különösen a telefon birt az utazásra . . . Magam akartam róla meggyőződni, hogy igazán teljesen le- igázták a távolságot, való-e, hogy kényelmesen lehet diskurálni a legnagyobb távolságokban . . . Uram! beszéltem a helyi telefonon, beszéltem Bécscsel . . . Nem tudom kifejezni, hogy mit éreztem, mikor hallottam a választ hivó szavamra . . . Magasztos érzület fogott el arra gondolva, mily dicső az emberi elme, mely ily találmányokat szül . . . Csodákat érünk meg, minőkről álmodni sem mertünk. A jó öreg úr nem tudott betelni a telefon dicséretével. És bizony meg is érdemli azt Edison csodás találmánya . . . Mi nagyvárosiak azonban már annyira belészoktunk a használásában, hogy épenséggel nem gondolunk a bámulatos voltára . . . Ellenkezőleg, szidjuk a „központot,“ ha az összekapcsolások nem történnek eléggé gyorsan, vagy oly hibásan, bogy egyszerre két vagy több ember szavát hallgatjuk . . . Úgy vagyunk, mint az egyszeri dekorált konzul, ki nem tudta belátni, „hogy élhetett meg azelőtt rendjel nélkül ?“ Hogy lehettünk meg telefon nélkül? Nem tudjuk; elfelejtettük . . . Úgy rémlik előttünk, mintha örök ideje húzódnának azok a sodronyok a város minden utczáján át egészen a messze Kelenföldig, Svábhegyig . . . egészen Bécűg. Minden valamire való üzletnek, kávéháznak, irodának van telefonja. Már ügyvédek, orvosok is belépnek az abonnensek közé. Minden utczagyerek el tud bánni az ördöngős géppel. — A vidéken még mindig vannak intelligens emberek is, kik nem hisznek a telefonban, nem tudják megérteni, nem tudják felfogni . . . Emlékeztetnek arra a jámbor földire, aki azzal lépett be egy nagyobb terményüzletbe, hogy megveszik-e a búzáját ? — Azonnal megkérdem a főnököt, mondja a gyakornok. Telefonon odaszól a tőzsdén levő gazdájához, ki azt üzeni, hogy ne vásároljon. — Nincs szükségünk a búzájára, szól a gyakornok. A földi bosszúsan szorítja ökölre kezét, azután fölkiált: Hallja az úr, ha már nem akarja megvenni a búzámat, Isten neki, de ne bolonditsa a szegény embert, mert azt már mégsem hiszem, hogy ebben a láncában itt — és a telefon szekrényre mutat, gubasz- kodilc a princzipálisa. Nevezetes ember volt az a dijnok, ki valahányszor az osztályfőnökkel beszélt telefonon fekete kabátot öltött. Egy másik meg illatos ezukorkákat szopogatott, ha a távbeszélőhöz ment. Oh, épen nem szegény a telefon humora. Pumpfy úr épen hivja Pénzes urat. — Halló! Pénzes úr? — Halló. Én vagyok! Ki beszél! — Pumpfy. — Őr ven dele. — Hogy, s mint van tisztelt Pénzes úr? Jól mulattak tegnap a színházban ? — Pompásan. Kedves neje ? — Köszönöm, jól érzi magát.
