Váczi Közlöny, 1891 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1891-12-06 / 49. szám
XIII. évfolyam. 49. szám. HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ TÁRSADALMI ÉS Vácz, 1891. decz SZÉPIRODALMI HETILAP. IUjÖFIXKTÉKI Áll*: negyed évre I írt ííO kr. házhoz hordással vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára: kr. Kapható: KISS EUNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyürky ház.) SÄKK BiF.SXTÖNKC; KS MI tDÓHIViTAL : Vácz, Gasparik-utcza 12. sz. alatt (hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők). Kéziratokat nem adunk visíza. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. RllltnKTIÉKKK : jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. \r y i I l-t. é r : sora...........................................................SO kr. Bélyegilleték minden beiktatásnál SO kr. Fény és árny. Többször volt már alkalmunk regisztrálni, hogy városunk az újabb időben mennyit haladt. Jeleztük mennyi üdvös intézmény jött létre; mily kitartó buzgalommal fogott hozzá városunk a reformok nagy munkájához. Egyszóval városunk az utóbbi néhány év alatt annyit létesített, mennyit azelőtt évtizedeken nem tudott felmutatni A ki egy évtized óta nem látta városunkat, nem győz csodálkozásának eléggé kifejezést adni, hogy ez mennyire megváltozott, mennyire megszépüli. A több helyütt foganatosított építkezések, az utczák és terek befásitása, kövezése, csatornázása, a Dunapart kiépítése stb. mind megannyi ékesen szóló tényezői a város haladásának. Igaz ugyan, hogy minden üdvös intézkedések daczára a város szépitészeti tekintetben még sok kívánni valót hagy hátra, de hát egyszerre nem lehet mindent elérni; a megkezdett helyes utón haladva, idővel a még létező bajokon és hiányokon is hihetőleg segítve leend. Azért tehát nem okadatolt egészen azon polgártársaink panasza, kik szemére vetik intéző- köreinknek, hogy a város szépitése csakis a főbb utczákra terjed ki, a mellék-utczák azonban ősrégi piszkos állapotukban maradnak, s kivált az őszi esőzések alkalmával térdig érő sárral boritvák, úgy hogy a közlekedés azokon majdnem lehetetlen. E panaszokra nézve megjegyezzük, hngy bár a mellék-utczák lakosai is adófizető polgárai a városnak ép úgy, mint a főbb utczákéi, és nekik is van joguk azt követelni, hogy érdekükben is tétessenek üdvös intézkedések, de mindazáltal be fogják azt látni, hogy a város pénzügyi helyzete nem engedi meg azt, hogy mindent egyszerre létesítsen, idővel lesz gondja arra is. És első sorban is a szépitészeti munkálatokat tervszerűleg keli, hogy Ä „Yáczi Közlöny“ íárczája. Balok. i. Mért mos. annyit ez a világ, Nem tudom. Már maholnap kiszapulnak, Ki bizony ! Fölszakgatták a szivemen a sebet, Melyet olyan réges-régen viselek. Édes rózsám iczi-piczi Kis ajka Megtanított, rászoktatott A csókra. Lopva adtam, lopva vettem a javát, Mégis, mégis kibeszélte a világ ! Mondja meg hát a szemembe, Mondja hát, Mért irigy!i tőlem azt a Harna lányt? Még a szél is mért dúdolja szüntelen : Rútul bánik ez a világ én velem!? II. Minapában haragos volt A babám, Jaj de olyan aranyos volt Igazán ! Eltagadta, hogy a csókot szereti, S bű babája, szeretője volt neki. Nem csodálom, ha igézett A hamis ; Két szemétől lángra gyultam Magam is ! • Húzta, húzta, úgy kesergett a czigány : Mégis, mégis csalfa ám a kis leány! L. N. végeztesse, és első gondjának a főbb részekre kell kiterjednie, s ha ezek egészen rendbe lesz- | nek hozva, csak akkor foghat hozzá a külső, a mellékrészek rendezéséhez. Ezért tehát nem lehet azt kívánni, hogy a külső utczák is koczkakövekkel legyenek kirakva, mert ez a jelen viszonyok között lehetetlen. Any- nyit azonban joggal elvárhatnak eme panaszos polgártársaink, hogy az említett utczákra leg- I alább annyi gond fordittassék, hogy azok járhatókká tétessenek. Ennélfogva óhajtandó lenne, ha itt-ott azok elegyengettetnének és kavicscsal fel lőhetnének, azon helyek pedig, melyek na- 1 gyobb közlekedés góczpontjául szolgálnak, kövezett átjárókkal láttatnának el. Például említjük a gyermekmenhelyhez vezető utat, mely a múlt hetekben oly rengeteg sártengerrel volt egészen körülövezve, hogy megközelítése majdnem lehetetlen volt. Pedig ha valahol, úgy itt égető szükség volna kövezett járdára, hogy a kis gyermekek jó utón mehessenek második otthonukba. Reméljük tehát, hogy e felszólalásunknak meg lesz az üdvös eredménye s amennyire lehet, az említett bajokon segítve leend, s igy a panaszok, melyek e tekintetben hangzottak, meg ' fognak szűnni. Nők a pénzügyminisztérium szolgálatában. i Nem tartozunk azok közé, kik a nőemanczipáczió feltétlen hívei. Nem óhajtjuk azt, hogy minden önálló 1 és nagykorú adófizető hölgy éppen úgy lépjen a vá- i lasztási urna elé, mint az erősebb nemen levő embertársa; azt sem kívánjuk, hogy hölgyeink képviselőjelöltekül lépjenek fel, s bejutva a parlamentbe, ott vezérszerepet játszanak,j vagy éppen a miniszteri bársonyszékekbe üljenek. Mindezeket nem óhajtjuk, nem : kívánjuk. De lépten-nyomon úgy tapasztaljuk, hogy korunk | reális szelleme és viszonyai mindinkább oda sodorják a nőt, hogy a kenyérkereset versenyében részt vegyen Á z ideál. — Novellett levelekben. — Irta : 2s/ná,t37'ás. (Folytatás és vége.) Amint efféle gondolatokba elmerülten, mind na- nyobbnak és nagyobbnak érezém az űrt, mely lelkem- í ben az egyedüllét tudatánál támadt, körültem pajzán i nevetés hallatszék, mintha csak az erdei nymphák az én tépelődésem fölött mulattak volna! A hang mind közelébb és közelébb ért s fölvert ábrándozásomból. Kezdtem figyelni a sűrű felé: . . . „meg van“ . . . „meg van“ . . . mondja egy kedves hang s aztán meg: . . . „óh a kis pajkos mégis elszaladt“ . . . Két lányka bukkant ki a bokrok közül: mindkettő kezében lepke- háló. Bodor hajuk gyöngéden kószálva hullott alá homlokukra, kis keblük pihegett a futástól: szinte megrezzenve állottak előttem s felém néztek; mert arra repült a lepke, utánna kaptam s már a következő pil- i lanatban ujjaim között eviczkélt a kis fogoly. A kisebbik j lány esdőleg nézett zsákmányomra, mit én feléje nyuj- ! ték s hálás tekintetével mondott köszönetét érte; örömmel mutatja nénjének: „ni, ni föcske-farku.“ A nagyobbik lány mosolygva megdicsért: „Ön ügyes, háló nélkül is sikerült fogása, holott mi már oly régóta kergetjük!“ „Hej! jól értettem én ehhez valaha, mikor , még a virágos réten futkároztam, sokat igen sokat | elfogtam ... De már nem érdeklődöm a mezei lepék iránt, inkább gyönyörködöm a földönjáró „pillangókban,“ amiket már ugyancsak nehezebb ám hálóba keríteni!“ A kisebbik lány kérdőleg nézett nénje felé: „Ugy-e Aranka mi még nem fogtunk földönjáró lepkét?“ Ez lesütötte szemét majd hamiskásan rám mosolygott, úgy látszik benne már fölébredt a „lány,“ megértette ezélzásomat: „Azt minden férfi életében csak egyet foghat, lelkének féltett kincsévé lesz, s zománcza az ő legnagyobb ékessége!“ . . . s biztosítsa magának, bármily eshetőséggel szemben is az önálló, független megélhetés lehetőségét. S midőn azt látjuk, hogy a postai, távirdai s vasúti szolgálatot mily sikerrel töltik be a nők; midőn látjuk, hogy gyermekeink oktatásának ügye, az ő kezeikbe letéve, mily eredményeket szül: be kell látnunk, hogy a nők munkakörének még más tereken is helyet kell engednünk. S nemzetgazdászati szempontokból még igen sok téren, előbb-utóbb, de mindenesetre nem is oly sok idő elteltével, kénytelenek leszünk helyet engedni. Be fog következni az az idő, a midőn hölgyeink együtt fognak velünk versenyezni és pályázni sok-sok téren, a melyen eddigelé, mi az erősebb nem, egyedül uralkodtunk. Igaz, hogy a nőnevelés ügye még mindig nincsen teljesen megoldva; de napról-napra oly lépések történnek e téren, melyek a megoldást már is a legsürgősebb társadalmi kérdések egyikévé teszik. A női kereskedelmi tanfolyamok szervezése az ország több előkelő vidéki városában, szintén nagy lépést jelez e téren ; s az általános felkarolás, melyben már most kezdetben is részesül, hangos bizonyítéka annak, hogy hölgyeink teljesen átérzik annak szükségét, hogy a gyakorlati életben előnyökkel biztató képzettséget meg kell szerezniük. És éppen e tanfolyamok sikere szolgáltat biztos kilátást arra, hogy hölgyeink később nem fognak megelégedni azon ismeretkörrel, mit ily tanfolyamokon szereztek, hanem alaposabb, szélesebb terjedelmű ismeretek után vágyódva magasabb fokú tanintézet után fognak esengeni. S a női kereskedelmi tanfolyamok után ilyenek létesítése már csak idő kérdése. És ha módot nyújtottunk hölgyeinknek arra nézve, hogy kereskedelmi s ezzel rokon s ebből folyó egyéb ismereteket szerezhetnek; módot kell nekik arra is nyújtanunk, hogy szerzett ismereteiket gyakorlatilag is értékesíthessék. Szerintünk, elegendő képzettséggel bíró s a nő, kereskedelmi tanfolyamot is sikerrel végzett művelt női a pénzkezelési és részben a könyvelői teendőket is eredménynyel teljesíthetné a pénzügyminiszter hatásköre alá tartozó számos hivatalnál. így egyebek között az adó- és sóhivataloknál, dohánygyáraknál és raktáraknál, az állami erdőségek pénztárainál, a bányahi- vatali és vasgyári pénztáraknál; sióval a pénzügymiMialatt igy váltottuk a szót, a szőke lány égkék szemébe mind mélyebben néztem belé s kezdtem érezni, hogy lepét fogtam, himes lepét s szebbet, mint valaha láttam s kedvesebbet, mely valaha felém röppent . . . Aztán elváltunk egymástól s én megígértem, hogy máskor is eljövök, segítek pillangót fogni. . . . * * * Nem voltam sohse poéta. Mikor a poéta-classisba jártam is, s ütenybe kellett szedni a szótagot, az én versem lábai mindig a legsántábban biczegtek. Azután meg élkövetkezik egy kor — mint mondják — amikor az ember meg van róla győződve, hogy a költő nem less, de születik: tollat ragad, szivének ömlengéseit papírra veti: zeng az ideálról! Óh boldog idők: én mindezekről mit sem tudok, átsuhantak fölöttem s kedélyemet érintetlenül hagyták. Még eddig ha érezém, hogy szivem csordultig megtelt örömmel, dicsőítettem a természetet: ha olvastam a történelmet s lelkesültem a hazafiság magasztos tettein : dicsőítettem a szabadságot, mely miként a tavaszi-nap üdít s az embert félistenné teszi. De e találkozótól kezdve éreztem, hogy van egy érzelem, mely mindezeknél ellenállhatlanabbul töltheti be lényünket: ez a szerelem s minden egyéb csak ezután következhetik. . . . Hazatértem. Kis szobám, mely eddig oly rideg volt, most nyájasabbnak tetszett, Íróasztalomon ott mosolygott a fehér papír, nyájasan integetett felém: „Éj! Tudod, mily üres az ember lelke érzelem s szenvedély nélkül s mennyivel szebb, ha ezek nemesen betöltik — látod az én pusztaságomat, vesd rám gondolatidat, s én megőrzőm e szép nap emlékeit az ephemer múlástól.“ Az eszme megtetszett. íme! Kezdett az örvény felé ragadni s kevésbe múlt, hogy én is a baljóslatú poéták sorsára nem jutottam! Nem, még se: naplót kezdtem vezetni, életemben először; ez tanúságot tesz, hányszor jártam azóta a szigetre: pillangók röpködtek
