Váczi Közlöny, 1891 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1891-11-29 / 48. szám
XIII. évfolyam. 48. szám. TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. BCHiÖFIKKTKSI Á 3£ t : negyed évre I frt 50 kr. házhoz hordással vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára: SO kr. Kapható: KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossulh-tér (Gyürky ház.) s/Eiiiii:s/;rősÉo v:s kiadóhivatal : Vácz, Gasparik-utcza 12. sz. alatt (hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők). Kéziratokat nem adunk vis&za. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. N y i 1 t-l é «’: sora...........................................................ÍIO kr. Bélyegilleték minden beiktatásnál 150 kr. Hogyan szórakozzunk? A fák lassanként sárga leveleiket elhullatják, az őszi esős időket felváltja a havazás s fehér lepellel borítja be a szunnyadó természetet, s bekövetkeznek a hosszú léli esték, a midőn is mindenki ajkáról az a kérdés hangzik fel, mit csináljunk, hogy ne unatkozzunk? s hogy a napi munkában elfáradt testünknek uj erőt szerezzünk a rögös pályán való küzdelemhez ? Nyáron sokkal könnyebb találni szórakozást, mert a nagy közönség élvezetet talál naponkénti sétájában, s a néha-néha rendezni szokott kirándulásokban, melyekhez a főtényezőt mindig a kedvező időjárás szolgáltatja, s igy az alkalmat, mint télen, nem kell lesni. Télen a szórakozás nagy nehézségekkel jár, mert ezt csak a társas életben lehet feltalálni, s igy feltétlen szükséges, hogy a társadalmi egye- dek egymással karöltve szövetkezzenek, s egymásért, egymásnak lelki táplálására köröket szervezzenek, melyeknek alapszabályszerű feladatuk lenne télen bizonyos időközökben különféle tárgyú felolvasásokat, s hangversenyeket rendezni, úgy hogy a nagy közönség ne legyen kénytelen téli álmát aludni. Az »Egyesült Casinó-kör« évek előtt ezen téren fényesen kitett magáért, mert olyan sikerült estélyeket rendezett, hogy arról mindenki elismerőleg nyilatkozott. Társadalmunk vezérféríiainak kellene ezen ügyet felkarolni s befolyásukknl oda hatni, hogy ezen hiány pótoltassák, s hogy ez által az általános panaszok, melyek olykor-olykor a szórakozni vágyó közönség ajkain elkeseredetten felhangzanak, megszüntettessenek, s ne legyen Ä „Váczi Közlöny“ íárczája. Az ideái.* * II.) — Novellett levelekben. — Irta: Bognár I. . . . Egyes-egyedül vagyok szobámban ; nyitott ajtómon keresztül hallom a pusztai szél zúgását, a pacsirták dallamát; susognak a fűzfák, akárcsak a delphii cserek; körös-körül rezgő tánezot járnak az érett kalászok, vígan mosolyg felém a pipacs s búzavirág. Ugy-e szép társaság? De mégis eszembe jutsz Te, kedves Barátom, ki boldogan lejtesz a főváros utczáin s környékeznek Téged szebbnél-szebb „élő“ virágok: ha azután egyik elhervadott kebeleden, másik nap mást tüzesz szived fölé helyébe! Csak ne is rázd fejedet s pajkos fenyegetéseddel ne is igyekezzél engem véleményemtől eltéríteni, tudom én. hogy „vér nem válik vízzé“ ; Don Jüanból nem lesz holdvilágugató poéta, ki ismeretlen ideálokról zeng álmodozó dalokat; Te „reális“ ember vagy, ki az ideálokat csak úgy szereted, ha földön járnak s nem az olympusi ködök homályában, hol meg sem közelíthetők. Jelszavad: „minden órádnak leszakítsd virágát.“ Oh! Küldj hát nekem emlékeid szárított virágaiból néhányat, s beszéld el nekem kedves történetüket: hadd gyönyörködjem fölöttük, engem boldogitand az a tudat, hogy illatjukat egykor az én legkedvesebb barátom élvezé. Engedd meg nekem ezt a parányi örömei; mert — tudd meg — engem már csak szeretteim boldogsága érdekel . . . Eb ! Minek is mondjam, hogy én már csak a múltaknak élek, hisz jövőm elveszett azzal, kiért eddig éltem minden perczenetjét szentelém, kiért ifjú szivem dobogott s kiről előtted, mint földi létem leendő mennyországáról beszéltem. De kegyetlen a sors: minden *) A »Vácz vidéki egyetemi ifjak köré«-ben pályadijat nyeri, mű; tel olvastató II Váczori f. hó 8-án tartott estélyen. kénytelen a közeli fővárosban keresni szellemi táplálékot Még csak rövid idő előtt kedélyes estélyek rendezésében jelentékeny tényezőt képezett a »Dalkör« is, azonban az alig megerősödött egyesület Fáy Zoltán karmesterünknek városunkból történt eltávozása folytán csakhamar szétforgá- csolódott s azóta nem volt képes uj életerőt nyerni. Fájdalom, hogy a tevékenységre hivatott fiatalság nem igyekszik minden erőt kifejteni, hogy ezen hiány ismét pótoltassék. Újra el kell kezdeni a küzdelmet, mert csak egy kis jóakarat kell hozzá, mert hisz »a lélek ereje akarat, akarat következménye teljesítés. Tanítóink helyzete. A tanítótestület e hó elején drágasági pótlékért folyamodót az iskolaszékhez, aki a méltányos kérelmet elvileg pártolta, de pénze nem lévén, — a város pedig költségvetését már letárgyalta, — hogy tanitói irányában mégis jó akaratát kimutassa, kérvényt intézett a káptalanhoz, miszerint ez segitené ki a bajból és a tanügy javára letett alapítványoknak még ki nem adott kamataiból szavazna meg drágasági pótlék czimén bizonyos ösz- szeget. A káptalan, mint értesültünk, 175 frtot utalványozott e czélra, amely összeg 10 tanitó közi lenne szétosztandó. Ha figyelembe veszszük, hogy tanítóink közöl kik kisebb díjazást nyernek évi fizetésűk 250 frtól 550 frtig terjed, holott 15—20 évet töltöttek e terhes pályán, és csak 4-en élveznek 700 frtos fizetést, — kiket a jó Isten 20 gyermekkel áldott meg, — úgy ezzel megmondottunk annyit, hogy e javadalmazás a megélhetésre nagyon is kevés! A tanítótestület az iskolaszékhez benyújtott kérvényében számokkal mutatta ki, hogy ha a kisebb javadalmazású tanítók fizetésének átlagából, a 450 írtból levonjuk a lakbért, a ruhafélék- és lábbemozdulata merő satyra, melylyel a nyomorult embert lépten-nyomon kigunyolja; mikor fájdalmas sujtolásait kebledre bocsátja, kaján mosolylyal űzi veled kegyetlen játékát s ha látja, hogy már-már leroskadsz a temérdek súly alatt, leemeli vállaidról egy pillanatra, de mihelyt eszmélni kezdesz, újra kezdi munkáját: tépi-szak- gatja szűdot, mig meg nem szakad örökre . . . Tudod sohsem voltam ábrándozó —- most sem vagyok az. Csak az a különbség lelki világomban, hogy mig az előtt mindent valónak láttam s boldogan sugá- rozék felém a nyájas ég, hirdetve a mindenség halhatatlanságát: addig most mindent illusiónak tartok, sötét előttem a menny s a világ; mert letűnt róla napom: Melusina. Lassan aludt ki élete, miként a fogyó nap világossága s vele együtt perczről-perczre homályosabb lett lelki világom. Minek is mondjam tovább: ő már boldog, Styria nyájas ege alatt nyugoszik; az én világnézletem pedig e szóban összpontosul: nihil. Hogy feledjem öt, beutaztam a fél világot. Sveicz hatalmas hegyei s égre törő fenyvesei, mik másnak az örök reményt sugallják, a zuhogó szellő nem hűtőibe le az én lelkemben lobogó poklot; Provence örökké bájoió halmai, a halhatatlanságot hirdető Péter templom s Egyptom múlandóságát tagadó pyramisai — egy sem tudott megvigasztalni arról, hogy semmik vagyunk s hogy én már is csak lézengő árny vagyok . .. II. ... Jól esett, olvasnom soraidat, hisz oly rég adtál magadról életjelt. De korántsem gondold, hogy mióta — hisz már van jó másfél éve — utoljára láttuk egymást: én még mindig az volnék, ki voltam. Tudod azelőtt én minden iránt közönyös valók. Ezért is neveztél el engem bolió gyermek „Nihil“-nek! Einlékszel-ó, mikor a fáraók országából megjöttem s láttam az ó-kor halhatatlanságáért küzdő emlékeket: a pyramisokat, obeliskeket Théba romjait, én mégin- kább éreztem az ember gyarlóságát, kit épp úgy eltöröl az idő, mint fonnyadt levelet az őszi szél. Tudod, mindig azt mondtam: az élet nem egyéb, mint mozgás; viszont amiként a világegyetem bolygóit végtelen lire, a mosás, — világítás, — és tűzifára, nemkülönben a nyugdíj- és adóra szükséges 216 frt 40 krnyi összeget, úgy a rendelkezésre maradt 233 frt 60 krból reggelire: 8 kr. kenyérre egész napra: 13 kr. ebédre: 28 kr. és vacsorára 15 kr. jut. Mit szerezzen be az egyes család ezen ebéd- és vacsora-pénzből, mikor még se zsírja, se lisztie nincsen. A hús tetemesebben megdrágult az utóbbi időben, a lisztet meg épen kétszeres áron kell fizetni? A főváros közelsége pedig minden élelmiszert fölemel úgy, hogy a megélhetési gondok ólomként nehezednek az úgy is terhes pályán működőkre! Hátha még a családtagok száma növekszik! Mibe kerül ezek neveltetése ! A társadalom követelményeiről pedig ne is beszéljünk, pedig annak is meg van hivatalnokai irányában és méltán a maga követelménye ! Minthogy a társadalom minden rétege kell, hogy a tanítók iránt érdeklődéssel viseltessék, mert a szülők legdrágább kincseiket bízzák rájok, ajánljuk a városi képviselő-testület tagjai figyelmébe a fontieket; kik lehetetlen, hogy a dolgot komolyan megfontolva be ne lássák, miszerint a tanítók anyagi helyzete tarthatatlan. Ha gyermekeink jövőjét oly kezekbe teszszük le, kik odavaló szeretettel, kitartó fáradsággal művelik azok szivét, tehetségét és a kik ügybuzgósággal munkálkodnak, hogy gyermekeinket minden szépre és jóra neveljék, azok méltán el is várhatják, miszerint megélhetésök biztosítva legyen. Hogy mennyire rosszul vannak tanítóink fizetve, kitűnik a váczi viszonyokat tekintve is, ha a végrehajtók, a különböző Írnokok, a fegyőrök. a pénzintézetek, erkölcsi testületek és hivatalok szolgáinak járándóságát a tanítók fizetésével párhuzamba hozzuk; úgy a mérleg nem a tanítók, hanem a könnyebb és kevesebb felelőséggel járó munkát teljesítők javára billen le. Epen e napokban olvashattuk a „Budapesti ITirlap“-ban a tanítók- és a hivatalszolgák fizetése közötti párhuzamról, mely lapban 60 különböző helyről van a hivatalszolgáknák a fizetésök feltüntetve : itt 300 frt a legkevesebb fizetés 60 frt alkotmányában a vonzás törvénye tartja fönn, úgy az embert is a társaságban s a családban, csakhogy mi ezt szerelemnek nevezzük. De mihelyt a mozgás és vonzás megszűnik, lezuhanik a parányi egyén a semmiség homályába, miként a fáradt meteor, mely más világok légkörébe tévedett. Hasztalan minden törekvésünk : elpusztulunk eszméinkkel s alkotásainkkal, mik csak addig élnek túl bennünket, mint a hervadó virágot illata! Ezen maximáim alól nem tettem kivételt, nem még akkor sem, ha a szerelemről volt szó. Mig e dobogó kebellel beszéltél nekem a könnyű szárnyú, pajzán Ámorról, addig én sivár gondolatimban élve csak azt mondtam rá : „Ej! Hát mi is az a „szerelem“ ? A két nemnek szükségJcéppi vonzódása, hasonlag a természet legparányibb atoméhoz: a te szived sem egyéb, mint a lényedet föntartó eleven atomok központja, mely egy másik központ felé gravitál; mert érzi, hogy e nélkül nem tarthatja fönn a lét egyensúlyát. Ezt a vonzódást nevezi a könnyen ábrándozó ember „Ámor“-nak s ezt eziezomázza föl képzelete múló virágaival!“ Te, az efféle szavaimra kétkedőleg ráztad fejedet, mondván, érezed, hogy szemeid előtt egy nemesebb „ideál“ körvonalai lebegnek, mik az érzékiség korlátain messze túlemelkedőbbek. S én mindig azt feleltem : vajha sohse csalódjál ideáljaidban! Innen magyarázhatom csak meg magamnak, hogy múlt leveledben engem „Don Juan“-nak neveztél. Igazad is van: mig te ismerői hasonlítottam Don Jüanhoz : „rövid az élet, örök a sírj1 tartottam. Ezért iparkodtam az élet múló elveit mohó ajkakkal szürcsülni. Hisz emlékszel még ugy-e a pezsgős poharak hajnali csengésére, a vig nóták akkordjaira, mik a reggeli szürkületnél a dőzsölő társaságban találtak? Emlékszel-e a pajzán hölgyek csiklandós nótáira?! Úgy vettem észre, hogy igen; mert engem még midig ezek között képzelsz. — De csalódol! Én mindezekre csak úgy messziről gondolok már: a pezsgős pohár összetört, a múlások akkordja csak úgy távolból zeng még fülemben, a jelen emlékei mellett lelkemben ma-
