Váczi Közlöny, 1891 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1891-10-25 / 43. szám
évi költségvetés tárgyalása sokkal inkább igénybe vette a vitatkozó szellemeket. Nézzük először a költségvetést általánosan, s ha figyelemmel kisérjük az egyes kiadási tételeket, azt a következtetést vonhatjuk le, hogy az egész költségvetésen vörös vonalként húzódik végig a takarékosság elve, mely szerint a város anyagi viszonyai felett buz- góan őrködő pénzügyi bizottság minden méltányos és jogos indok nélkül óvakodik a kiadásokat felszapo- ritani. Ezt legfényesebben bizonyította be, midőn a jegyzők által kért személyi pótlék megadását ellenezte. Itt azt hiszszük, nem élünk vissza a t. olvasóközönség türelmével, ha egynéhány szóval kifejtjük a jegyzők álláspontját, s akkor már azon képviselők is, kik a múlt vasárnap ezen ügyet pártolták, befogják látni, hogy a pénzügyi bizottság a személyi pótlékok megszavazását nem czélzatosan, hanem egyedül a város érdekében tartotta szükségesnek ellenezni. A jegyzők helyzete most sokkal kényelmesebb mint Regele Károly idejében volt, akkor nem volt se számvevő jegyző, mert Rácli számvevő jegyző elhalálozása folytán ezen állást beszüntették, s csak 1884-ben midőn Fóty Gyula a városház kötelékébe lépett az ő személyével ismét betöltötték ezen állást, se aljegyző nem volt, végre betetézte ezt még az a körülmény is, hogy Primer tanácsnok folytonosan betegeskedett. Az akkori időben, Regele Károly vállaira a főjegyzői, a számvevői, s az aljegyző állás terhe nehezedett, az ő személyében összpontosult e három tisztség, s ő is épen úgy mint a mostani főjegyző 800 fit évi fizetéssel volt ellátva, de tekintetbe kellett venni, s méltányolni azt, hogy emberfeletti munkát végzett s reggel G órától este 8—9-ig ott görnyedt agg csontjaival Íróasztala mellett, s dolgozott; a képviselőtestület 200 frt személyi pótlékot szavazott meg részére. A jegyző és aljegyző bízva a képviselőtestület bőkezűségében, ők is 200, illetve 100 frt személyi pótlék megszavazása iránt kérvényeiket beadták, s egyik főindokul felhozták, a jegyzői nyugdíj terhes súlyát. A pénzügyi bizottság a többi lényegtelen argumentum mellett ezen fentebbit figyelembe vette, s a jegyző számára 80 frt, az aljegyző számára 50 frt megszavazását hozta javaslatba, s mely összegek által a nyugdij-alap részére járó fizetési kötelezettségek alól teljesen megszabadultak ; azonban keveselték a bizottság jóindulatát, ezen összegek élvezetéről lemondtak. Nem is sejtették, hogy indirekt úton mily jótékonyságot gyakorolnak, mert midőn Csávolszky József kanonok ama kérdésére, hogy a jövő évben miért nem részesül a gyermekmenház a 300 frt évi segélyben, zavarba jött a képviselőtestület, a felett, hogy az adakozások és kegydijak által teljesen kimerittetett az ezen czélra szánt alap, ekkor dr. Freysinger, a pénzügyi bizottság elnöke, indítványa folytán, a visszamaradt 170 frt a jegyzők által visszautasított 130 írttal kiegészíttetett s igy meg lön teremtve a gyermekmenház részére járó évi segély; s igy beállt az az eset, hogy a káposzta is megmaradjon és a kecske is jóllakjék. A jegyzők fizetése nem oly csekély, mint sokan hiszik. Mert nézzük a jegyző évi fizetése 800 frt, s egy miniszteri segédfogalmazó is csak évi 800 írttal van javadalmazva, s azt hiszszük. hogy ezen állás van oly előkelő s terhes, mint az előbbi; a mi az aljegyzőt illeti, állását, ha megengedi, habár egy kicsit hízelgőén a járásbirósági aljegyzőével bátorkodunk össze- hasonlitani, kinek évi 600 frt fizetése van és semmi más, és legtöbbnyire a vidéken a vizsgálóbíró szerepét viseli, tehát elég felelősséggel és szép munkakörrel van felruházva. Vita tárgyát képezte még néh. dr. Bolgár Lajos városi főorvos özvegyének kegydija is s nagynehezen tekintetem találkozott Bernát ragyogó bámuló szemeivel, amint csodálkozva nézett reám. Emlékszem, mennyire elpirultam; és szégyen, de való, azon törtem egész predikáczió ideje alatt az eszemet, hogy miért nézhetett ő akkor olyan különösen rám. Oh most már tudom, mit jelentett ez a nézés. Oda haza egy patába fogad. Dada sírva viszi ki a papagályos kalitból, amit Bernát átküldött és az ebédlőből hozzám hallszik a bácsi dühögése, aki a nyakát akarja kitekerni; a bőréből akar dohányzacskót csináltatni a nyomorult állatnak, aki még éjjeli álmából is felzavarja a nyugvó igaz hívőt az undok kiabálásával. Galambom, súgja a dada, amint mellette elhaladok, jöjjön fel a szobámba mihelyest szerét teheti, levele van nálam. Égek a türelmetlenségtől; a levelet láthatni, mert tudtommal nem korrespondeálok senkivel; ugyan ki Írhatott nekem s olyan különös fájó, édes remegés kerít hatalmába, amelyet még eddig sohasem éreztem hátha ő, gondolom félve, szivem úgy feldobog erre a gondolatra. Csakhogy nem egy pár perez az, amit a bácsi szobájában kell el töltenem a természettudományi közlöny rendes mindennapi felolvasásával, hanem egy egész örökkévalóság. Hangom remeg, s olyan sok badarságot hadarok | össze, még a bácsit odáig viszem, hogy türelmetlenül rám kiált: kotródj szobádba tacskó, hová tetted a szemeidet. Tán sohasem leszek képes oly gyorsan rohanni a ' dada szobája felé, mint az nap este tettem ; hol a le- 1 vél, suttogom lázban égő szemekkel s kezeim úgy re- 1 rnegnek, mikor az ismeretlen írást felbontom. Még most sem vagyok képes azt felfogni, miként olvastam végig akkor azt a végzetes szörnyű levelet; miként értettem meg s miért nem haltam meg azonnal az olvasása után. így hangzott a. levél : a polgármester és dr. Freysinger hathatós érvelései után sikerült 100 frtot megszavaztatni. A költségvetés részleteit jövő számunkban fogjuk a L. olvasóközönségnek bemutatni. Végül dr. Miltényi Gyula kanonok indítványára a közgyűlés elhatározta, hogy városunkban ne a zóna vasúti idő, hanem a nap idő legyen irányadó s a toronyórák f. hó 25-től kezdve a szerint igazittassanak. A közgyűlés d. u. 5 és fél óra tájban berekesz- tetett. Referens. A »Vácz-vidéki egyetemi ifjak köré«-böl. Október 14. Van nekem a szobámban egy dunsztos üvegem. Ez a dunsztos üveg természetesen üres; — azaz hogy még sem. Miféle contradictio ez?! Bizony értelmetlen, de mindjárt megmagyarázom. Természetesen üres azért, mert eredeti töltelékét, a befőttet, nehogy elromolják, mint azt a háziasszonyok tartották az idén, idejekorán illő tisztességgel eltemettem s igy ettől az üveg üres maradt, de nem sokáig: s itt kezdődik a magyarázata. Egyszer este kint sétáltam egy szomorú fűzfákkal benőtt tó partján, s midőn gondolataimba merülve, szemeimet a földre szegeztem s botommal különféle alakokat pingáltam a homokos földön, egy kis zöld béka ötlött szemembe. Óvatosan közeledtem felé s elcsíptem. Haza vittem s lakást kerestem neki. Kezem ügyébe került az üres befőttes üveg, s mivel czélja úgy sem volt már, (mert nem élünk a csodák világában, hogy újra megteljék, mint a bibliabeli olajos korsó) megtettem békalakásnak. Úgy ám, de a kis zöld poronty nagyot nézett, mikor beletettem s csodálkozásának ily formán adott kifejezést: — Hát a bútor hol van ? Csak üres lakásban nem lakom? Igaz biz az, mondám: nem hirdettem ugyan, hogy „elegánsan bútorozott szoba kiadó“, de ha már kiadtam neki, hát be is bútorozom. Elővettem ács-művészeti tudományomat s faragtam neki létrát, melylyel láthatólag meg volt elégedve ő zöldsége, mivel műértőleg fel- s alá járkált rajta, mint Jákob álmában az angyalok az égi lajtorján, s aztán lágyan csengő hangon azt mondá: — Jól van: a kilátás elég csinos, a szoba, ha nem is tág, de jó magas, szellős, egészséges! így lett az én dunsztus üvegemnek második lakója, s igy mondhattam, hogy mégsem üres az üveg. Bármennyire sajnáltam is az első lakót, utóbb mégis kezdtem felejteni, s megkedvelni a másodikat. Minden mozdulatát figyelemmel kisértem, s azon meggyőződésre jutottam, hogy uj bérlőm pompásan ért az időjósláshoz. Ettől kezdve hittem neki, meg a kalendáriumnak. Mindketten egyformán jósolták a szép és csúnya, szeles és csendes időt; eltérően soha sem jövendöltek. Előbb azt hittem, hogy tán ő is a kalendárium után igazodik, de utóbb meggyőződtem, hogy nem tud olvasni. Én legalább nem tanítottam, s mikor hozzám került sem tudott. Azt meg biztosra vettem, hogy a kalendáriom nem igazodik a béka után, mert abban egész esztendőre van jövendölés, még pedig nyomva. így hát föltétlenül kellett hinnem mindkettőnek. S ez a vakhit nyakamat szegte. Október 14-én történt, hogy midőn felkeltem, első dolgom volt szokás szerint a kalendáriomot s a dunsztos üveget, illetve lakójának „álláspontját“ megnézni, hogy mit mondanak mára? A jövendölés ezt mondá: — Október 14-ike szerdára esik, tart éjjeli 42 órától éjféli 12-ig. Este holdvilágos lesz az éjszaka. Egész nap tiszta, derült idő s szélcsend. Szórul-szóra igy hangzott. Ez utóbbit még a béka állása is igazolta. Azután megnéztem a napi teendőket. Többek közt ott látom, hogy a „Vácz-vidéki egyetemi Tisztelt kisasszony! Fogadja részvétnyilatkozatomat s gratuláljon azon erőhöz, amit ezen írásnál tanúsítani szerencsétlen vagyok. Sohasem volt még olyan nagy áldozat levelet Írni, ily levelet embernek, mint amilyet most irok én önnek, mert nem tudhatom, nem a szivét vonom-e össze vele egy ártatlan gyermeteg kedélynek, de megkell lenni, legkedvesebb barátom utolsó akarata ez, legyen meg tehát. Halangyay Bernát ma halálos kimenetelű párbajt vívott egy katonatiszttel, még csak le sem beszélhettük szándékáról, hisz mint gentlemen úgy sem hajlott volna szavunkra; mert drága volt előtte a férfiúi becsület. Mondhatom önnek, bátrabban, ajkán hősiesb mo- solylyal senki sem állt a halált osztó. hideg cső elé, mint Bernát s úgy nemes lelkét nem is lehelhette volna szelidebb, fájóbb mosolyba, mint ahogy tette, mikor az Istenem — s utána Dórám — nevet elsohajtá leikével együtt. Azután halva halaványan, de azért mosolyogva esett vissza karjaimba. Oly sokat beszélt önről kért, ha meghal tudassam önnel, szomorú fájó kötelesség egy baráti igaz szívnek. Kívánom viselje könnyen bánatát, hisz oly sokan vannak, kik osztoznak fájdalmában. K. Károly. Most, hogy hónapok múlva halványan megtörtén hosszas és kétséges kimenetelű betegségem után itt állok tükröm előtt, mosoly nélküli rideg arczczal elgondolom, hogy milyen kicsinek s mégis milyen erősnek teremté a Mindenható a női szivet; a melyik dobogni tud még ilyen nagy megrázkódások után is, mint amelyeket én éltem át s irigykedve vágyva nézek a szemfödélboritotta halott vidékre, miért nem pihenhetek én is ott lenn, ahol a rózsa szirmok aluszszák örökös halálos álmukat. ifjak köre“ gyűlést tart. Tehát ha gyűlést tart, elmegyek : de el is kell mennem pro primo, mert jegyzője vagyok a körnek, pro secundo, mert bírálok s birálta- tom. (Hiába, mégis igaz a közmondás, hogy „Ne Ítélj, hogy meg ne Ítéltessél,“ ergo ha én Ítélek vagyis kritizálok, engem is megkritizálnak.) El is mentem s meggyőződtem, hogy ha mindig igazat mondott is kalendáriumom meg békám, most az egyszer mindkettő hazudott. Igaz, hogy 14-ike szerdán volt s éjjeli 12-től éjféli 12-ig tartott, (legalább másnap úgy értesültem,) az is igaz, hogy holdvilágos volt az éjszaka s tiszta, derült volt az idő; de a mi a szélcsendet illeti, az merő hazugság volt. Nemcsak hogy szélcsend nem volt, de még csak nem is egy irányból fújt s hozzá mindig ellenkezőről. Képzelhetni is, mikor meginterpelláltak mindenkit, a ki csak élő és mozgó lény volt, még a — Kálmán pinezért is, a miért későn találta hozni a — virslit. — Kérem alássan, most jött telephon útján Bécs- ből; egészen friss, adta okát. a késedelemnek Kálmán kel ln er. Másik indító oka a zivatarnak a — kritika volt. Persze hogy rosszul esik, ha valakinek a szellemi termékeit kritizálják élesen! Különben rossz ómennel is kezdődött a gyűlés. I Mindjárt az elején czigarettával kínálta meg az elnök a titkárt, ki azt elfogatta, de a tárczát is elvette és sorra kínálta a tagokat. — Parancsolj ebből a kitűnő elnöki czigarettából! így aztán rövid idő alatt üres lett a tárcza s igy jutott vissza gazdájához. De valaki nem volt megelégedve vele, mert fölkiáltott : — Plusquam ... az az hogy nem szép az elnök úrtól, hogy ilyen vékony czigarettákat hoz a gyűlésre. Reméljük, hogy a jövő gyűlésre vastagabb hüvelybe tölti dohányát! Az elnök nem szólt, hanem felszólította a jegyzőt, hogy olvassa fel.a jegyzőkönyvet, azt a „valakit“ pedig, ki az ellőbbi megjegyzést tette, arra Ítélte, hogy — hitelesítse a jegyzőkönyvet. Később aztán íecsill ipultak a kedélyek, miben nagy részök volt Bognár Mátyásnak, a ki „A fonóból“ czimü eredeti, a népéletből vett, s annak tősgyökeres nyelvén leirt rajzot olvasta fel a tagok élénk tetszése közt; továbbá Kurdi Bélának, ki „Tarka lepke“ czi- men olvasott fel egy szép rajzot. Betetőzte ezt Barti László, ki mint vendég két, mély érzésről s gondolkodásról tanúskodó költeményt olvasott fel „Egyedül“ s „A végső árbocz“ czimen. Mire aztán 11 órakor véget ért a szépirodalmi estély, semmi nyoma sem volt az előbbi zivatarnak, Béke honolt mindenkinek, még a poétáknak lelkében is a — kritikusok iránt. Én pedig haza mentem s első dolgom az volt, hogy a kalendáriumot valamelyik szögletbe csaptam, a békát pedig üvegestől kidobtam az ablakon. Útközben kiabált valamit az álmából fölriasztott béka, de nem értettem meg. Bizonyára átkozódott s így jó is, hogy nem értettem. Később megsajnáltam az — üveget: de ő volt az oka, mért nem maradt befőttel telt üveg, minek cserélte föl előbbi kedves lakóját ilyen hazug vagabundussal. Én pedig ezen esetből kifolyólag letettem azon szándékomról, hogy időjós legyek, nehogy úgy járjak, mint a béka! Tudósitó. A váczi gazdasági kiállításon kitüntetett kiállítók. (Folytatás és vége.) VII. csoport. Takarmányok s takarmány- magvak. I. dijat. Kitüntető (arany) oklevelet nyertek: I. Muzslay Sándor, Rád, tök, répa, luezerna s más takarmányfélékért. 2. Nemeskéri Kiss Miklós gödi gazdasága, tök, répa, luezerna s czirokért. 3. Gosztonyi János, Vácz-IIartyán, takarmánynemüekért. 4. Herczeg Coburg, vacsi uradalma, nagybani termelés, szálas és vermelt takarmányokért s takarmánymagvak gyűjteményéért. 5. Luczenbacher István, takarmányok s takarmánymagvakért. II. dijat. Dicsérő (ezüst) oklevelet nyertek: 1. Gróf Szapáry Gyuláné gödi gazdasága, takarmány, borsó, bükkönymag, répa és burgonyáért. 2. Száraz István, Dunakesz, burgonyáért. 3. Várady Lajos, P.-Gsabor, burgonyáért. III. dij at. Elismerő (bronz) oklevelet nyertek: 1. Robitsek József, Duka, takarmánylök és gyöknövényekért. 2. Bernolák Gábor, Kaláz, tak.-répa és répamagért. Aranyakkal jutalmaztattak : 1. Száraz István, Dunakesz, 2 db 10 frkos arany. Kiadatik tehát : 1. I. dij kitüntető (arany oklevél) 5 db. 2. II. dij dicsérő (ezüst oklevéllel) 3 db. 3. III. dij elismerő (bronz oklevéllel) 2 db. 4. 10 frankos arany 2 db. Vili. csoport. Kereskedelmi növények. I. dijat kitüntető (arany) oklevelet nyertek: 1. Nemeskéri Kiss Miklós, Sződ, kender és napraforgóért. 2. Váczi hengermalom részvénytársaság, liszt és daráért. 3. Muzslay Gyula, Rád, repeze, kékmák, napraforgóért. 4. Majthényi István, Verscg, szürkemákért. 5. Gr. Szapáry Gyuláné, Göd, kékmákért. G. Gosztonyi János, Vácz-IIartyán, napraforgóért. 7. Coburg herczeg vacsi uradalma, a bab nagybani termelésért, szamoshfdi dohány, repeze és napraforgóért. 8. Luezoobachor István, Kis-Muzsla, repczcért. 9. Knopf
