Váczi Közlöny, 1891 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1891-09-06 / 36. szám
XIII. évfolyam. 36. szám. HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ TÁRSADALMI ÉS Vácz, 1891. szepte SZÉPIRODALMI HETILAP. ELOFI/iEXKNI ÁR 4: negyed évre 1 fid 50 kr. házhoz hordással vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára : 10 kr. Kapható : KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyürky ház.) szilié BiKSZTOSFO IÁS Di I A IM>II 1 V AT A I. : Vácz, Gaaparik-utcza 12. sz. alatt (hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők). Kéziratokat nem adunk vis&za. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. i9ii{i>i;n:si:ii: jutányosán eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesittetnek. \ y i í (-tér: sora ...........................................................itO kr Bélyegilleték minden beiktatásnál ISO kr. Az utazók érdekében. Már egy hónapja múlt, hogy a vácziakra is felvirradt végre-valahára az olcsó utazás: a j zóna napja, s ezáltal megszűnt a folytonos elé- j gedeflenség, mit az oszlrák-államvasut társaságnak a vácziakkal szemben mindenkor tanúsított szükkeblüsége okozott, azáltal, hogy — bár a fővárossal való forgalomban városunk igen jelentékeny .tényezőként szerepel — mégis aránylag igen csekély kedvezményeket nyújtott a vácziaknak, jóllehet folytonosan ostromolták kérvényeikkel az igazgatóságot. Megjött végre az államosítás s augusztus elsejétől a zóna áldásai közönségünkre is át- szállottak. Vácz az első távolsági forgalomba tétetett, (jóllehet a másodikban volna a helye,) s ezáltal városunkkal szemben a magyar áilam- vasut a legméltányosabban járt el, úgy hogy már többet kivánni tőle alig lehet. Utazunk olcsón, s a mi fő, még a gyorsvonaton is, melyet pedig eddigelé kevesek vehettek igénybe, mert borsos árai miatt csakis a gazdagabbaknak lehetett használniok. Most minden vonat nagyszámú váczit visz a fővárosba, és viszont az idegenek, különösen a fővárosiak, is nagyobb számmal keresik fel városunkat, és hiszszük, hogy éppen az olcsó utazási ár következtében Vácz idővel a fővárosiak kedvencz kiránduló helyévé fog válni, melyet bizony — bátran mondhatjuk — szép fekvésénél fogva érdemes megtekinteni bárkinek is. Nem egy nálunk megforduló idegent ragadott el már városunk természeti fekvése, mely bizonyára olyan, milyennel kevés város dicseÄ „Yáczi Közlöny“ tárczája. Emlékeim. Ott a bérezek vadregényes ormán Fut susogva egy kicsiny patak, S suttogásra lenn a völgy ölében Százezernyi kis virág fakad. Ott csacsogtál édes ifjúságom, Ott szedéd a szép virágokat! Oh de hányszor ott lopá a csókot Homlokodra édes alkonyat! Víg danádat hallgaták a bérezek, S visszarengett dallod ajkukon. Még a szél is játszi kedvteléssel Rád lesett a zordon ormokon. Ott ölelt a jó anyád — reményed! Ott mosolygott rád a tiszta ég! Hableányok szép regét meséltek; És te mindezt könnyen elhivéd! Elhivéd, mert tiszta szép egedre Jól vigyázott őrző angyalod; Mert a dalra, melyre megtanított, Mindenütt csak rózsa nyílt — tudod! Elhivéd mert lelked érzeménye Még nem ismert más világokat, Hol szavadra földi szenvedések Milliószor rád rohanjanak! Elhivéd, mert víg kaczaj ha járta, Hű szülődnek csókja ért legott; S hő imádat fölvivé magával, Fölvivé az égbe angyalod! S most ha olykor térdepelni késztet Ennyi bű és ennyi képzelet, Visszagondolsz olykor álmaidra? S nein bűsitja semmi lelkedet? Nézd a fölleg mint gyülemlik össze! S már a szél is harezra készen áll. És feletted gyászhalotl.i torra Készül áru a rettegett halál! kedhetik. De míg a múltban csakis a természeti fekvését dicsérték az idegenek, ma már a haladás útjára tért városunk belső kinézése ellen sem tehetnek annyi kifogást, mint azelőtt. Városunk kinézése sokkal tetszetősebb már; a közel múltban végzett szépitészeti munkálatok nem csekély mértékben járulnak ahhoz, hogy a nálunk megforduló idegenek jó benyomással távozhatnak tőlünk. Bár e téren most is sok kivánni való van hátra. De lassan majd segitve lesz a bajokon, mert — reméljük — az üdvös reformok terén ezután is lankadatlan buzgósággal fognak működni városunk vezetői. Ezeket emlitve, jelen sorainkkal az utazók érdekében akarunk néhány szót szólni és a hatóság figyelmét egy régi mizériára felhivni, melynek orvoslását talán igen könnyen lehetne véghezvinni. Értjük a hordárügy rendezését. Nem egyszer hallottunk keserű kifakadáso- kat úgy a vácziak, mint a hozzánk jövő idegenek ajkairól, hogy a vasúti állomásnál nem találnak megbízható hordárt, ki podgyászaikat elszállítaná rendeltetési helyére. Hát bizony ez igaz, mert az a néhány gyerkőcz, ki az utast, a vasúti indóház ajtajánál megrohanja, s erőnek erejével kicsavarja a kezéből táskáját, éppen nem úgy néz ki, mintha arra nyugodt lélekkel rábízhatná az idegen portékáját. Mi vácziak ugyan ismerjük őket, de az idegen skepticziz- mussal telik el azok láttára. És még nagyobb baj az, hogy a vonatról leszálló utas a pályaudvarban nem talál hordárt, hanem magának kell bajlódni podgyászai leszállításával, mely És a bérezek vadregényes ormán Még csacsogva jár a kis patak, S suttogásra lenn a völgy ölében Százezernyi kis virág fakad! Lovászy Nándor. Éva. Szép volt, szebb, mint tavaszi reggelen a hajnal hasadása, szeme ragyogott, arcza rózsái pirosak, mosolygása . . . nem szeretnék a menny kapuját őrző angyal lenni, mert ez a mosoly még ott is megvesztegetne ! . . . Mentem utána, amint megláttam, követtem, hogyne követtem volna, mikor követtem! Az eldobott kő minden másodperezben hatványozott gyorsasággal esik a mélybe lefelé, én is minden másodperezben jobban siettem s csakhamar utolértem a bájos asszonykát. Én rá néztem . . . ő rám nézett ... mi tagadás, megigézett! Valami jeles bölcs soha se voltam, de ha lettem volna is, most lámpással se találtam volna meg az eszemet. Nem hiszik kérem ? Tessék ebbe a helyzetbe magát akárkinek is bele képzelni, nem hiszem, hogy okosabb volna, mint én. Köszöntém őt. Ha nem fogadja s kevélyen végig nézett volna, akkor nem tudom, mit teszek kétségbeesésemben, talán becsukattam volna magam elevenen, az őrültek házába. — Bájos reggel van, kezdém félénken. Valóban, ha szivünkbe fúródik Ámor nyila, mi férfiak oly bátortalanok vagyunk, ha igazán érezünk, akkor nem találunk szavakat, melyek kellőleg tolmácsoljanak. Ő felkaczagott s kérdé: — Csak ezt akarta mondani? Ez a hang, ez a kaczagás! Haldokló perczemben se feledem el. — Oh nem, szavaltam teljes tűzzel most már mint a kitört Aetna áradozva, nemcsak ezt, sokat, mindent akarok önnek mondani, ha meghallgat. i nem a legkellemesebb helyzetbe hozza őt, tekintve azon körülményt, hogy egyik-másik vonat alig áll egy-két perczig, mely idő alattj! — kivált ha családostul, esetleg kis gyermekekkel is utazik — alig bir kieviczkélni a kupéból. E bajokon nézetünk szerint akként lehetne segíteni, ha a rendőrség a különben is hordár- ságból élő egyének közül néhányat kiválasztana, s azokat, ha nem is egyenruhával, legalább sapkával, és pedig számozott sapkával látná el, a kiknek aztán megengedtelnék a pályaudvarra való belépés is, bogy ekkép az utasok már a leszállás alkalmával igénybe vehessék szolgálatukat, s bátran reájok bizhassák podgyászaikat. Ajánljuk sorainkat a rendőrség figyelmébe. D-r. A vármegyék tisztviselői. Mintegy két-három héttel ezelőtt a fővárosi napilapokban következő rövidke közlemény jelent meg: »Tolnavármegye legutóbbi közgyűlésén fontos indítványt nyújtott be a vármegye alispánja. Abból indulva ki, hogy a közigazgatás bajainak elhárítása a törvényhozás intézkedéseitől a legközelebbi időkben nem várható, s a létező bajok olyanok, amiket orvosolni a megye a saját hatáskörében van hivatva, azt indítványozta, hogy küldessék ki bizottság részletes terv kidolgozása végett, hogy mi módon lehetne a hiányokon segíteni s a jó közigazgatás igényeinek a vármegyék közrehatásával megfelelni?« Sajnos, hogy e rövid közlemény fölött, a — Hát csak beszéljen! És én beszéltem . . . Hogy mit, nem tudom, gondolom a tavasz virágairól, az erdő lombjairól, talán csalogányról is, meglehet, hogy gyengéd ezélzást tettem a kakukra is, nem tehetek róla! Sivár lelkű prózai ember, ha hallja, lelkem költészetének virágos mezejét mint ecsetelni, azt mondta volna rá, hogy; „Kéklik a zöldtől, Sárga mezőtől!“ De nekem se kék, se zöld, hanem rózsapiros volt a világ. — Szabad hazáig kisérnem ? — Hogyne! felelt ő, és ismét nevetett. Hogyan is tehettem ily ostoba kérdést. Hja, mikor az ember mélyen érez, akkor csodálatos szerénység lepi meg. Valahára lakásához értünk, lakás ?! nem a paradicsom ajtajánál voltunk. — Szabad bemennem ? kérdém, alig hívén bolond szerencsémnek. — Ha nem fél, jöhet. — Én félni? hátha százfejű sárkány őrizte volna a kaput? . . . Most már teljesen fel voltam bőszülve, én? minden inkább csak nem gyáva! Benn voltunk a házban, becsukódott utánunk a kapu, a világ el van zárva, most innen sicz az egész világnak! Bennt kis virágoskert, kábító illat, az eresz alatt fecskefészek, csicsergő fecskékkel, nem, tovább nem bírtam magamon uralkodni, karjaim kitártam, most . . . most mindjárt . . . Ő ismét káczagott. — Vigyázzon, maga csacsi, itt meglátnak! — Megbutulva álltam egy perezre, én? csacsi! de hiszen az ő ajkairól még ezt is kéj hallani, ha ő akarja, leszek én szamár is! — Folyvást kaczagva betolt egy kis oldal ajtón, itt e kis előszobán menjen át, ott egy ajtó, lépjen be ! Úgy éreztem mintha hátba vágott volna, de ezt nem hiszem el, jóllehet saját magam lehetek rá tanú,
