Váczi Közlöny, 1890 (12. évfolyam, 1-51. szám)

1890-05-18 / 20. szám

XII. évfolyam. 20. szám. Elíifl'/.elésl ílra.: évnegyedre ..........................1 frt 50 kr. házhoz hordással vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára : lO kr. Kapható: KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyürky ház.) Hirdetések; Nyilt-tér: a legolcsóbban eszközöltetnek sora ..........................30 kr s többszöri hirdetésnél kedvez­Bélyeg illeték menyben részesülnek. minden beiktatásnál . 30 kr. A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: (hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők) Vácz, Gasparik-utcza lói. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. — Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. Vácz, 1390. m i j j D U j DA 'ARSADA A jegyzői tisztségek betöltése. Vármegyénk alispánja a holnapi napra tűzte ki a városi fő- és aljegyzői állásoknak választás utján leendő betöltését. Pályázók elegen vannak úgy a fő-, mint az aljegyzői állásra; egyik több, a másik kevesebb kvalifikáczióval, ele annál több hivatali routinnal és egyéni tulajdonokkal bir. így tehát a választás nem lesz könnyű még akkor sem, ha a képviselőtestület a saját meggyő- ! ződését mellőzve, az érdek befolyásának enged utat. Nem kisértük figyelemmel a kortes mozgal­makat, de ha az érdekharcz hevében a kortes be­folyás máris elzárta volna az igaz érdem elől a boldogulás útját: úgy még idején levőnek tartjuk »vétónkat« a közvélemény nevében felemelni és a lelkiismeret kérdését felvetni azokkal szemben, akik nem a város érdeke, hanem az egyéni befo­lyás hatása alatt gyakorlandják választói jogukat az urna körül. Ezt pedig teszszük annál nagyobb joggal, mert mindkét betöltendő tisztség oly fontossággal bir a város jövő administrácziójában, hogy az ez irányban esetleg eltévesztett választás — miután a jelöltek élethossziglan választatnak — örökös lidéreznyomásként nehezedhetik a jórairányult előrehaladás útjára. E részben a kijelölő bizottságtól sokat vá­runk. Ennek módjában áll a pályázók sorát meg­rostálni és csak olyanokat kandidálni, kiknek led- hetlen jelleme és képessége megfelel azon kivá­nalmaknak, a melyek a szőnyegre került tisztsé­gek közmegelégedésszerü betöltéséhez hozzá • fűzvék. \ Nem elég maga a kvalifikáczió, jóllehet ez a leglényegesebb kellék. Mi az egyéni ériekét, vala­mint azt, hogy a jelölt mennyire van tisztában hatásköre fázisaival és városunk viszonyaival: épp oly fontos tényezőnek tartjuk, mint azt, hogy a jelöltnek előélete elég garancziát nyujl-e jövő ténykedésére nézve. Ha a kijelölés ez alapon történik, úgy a vá­lasztás is csak oly formán üthet ki, hogy az a közvélemény aprobácziójával találkozand. Mi nem akarjuk senkire sem ráoktrojálni a mi álláspontunkat. Ez nem is a hivatásunk. De azt, hogy a közvélemény megnyilatkozását tol­mácsoljuk és az elhamarkodásnak útját álljuk, szoros kötelességünknek ismertük mindenkor és annak tartjuk a jövőben is. ügy hiszszük, elég volt már a sógorság- és komaságból; győzzenek ezúttal, miként a közel­múltban is: a közvélemény jelöltjei. Csakis az ily választás lehet megnyugtató és áldásos váro­sunkra nézve. Vácz régi czéhszabályairól. A régészeti bizottság valamelyik értekezletén re­ményünket fejeztük ki a fölött, hogy a váczi ezéhek régi okmányait sikerülni fog a váczi muzeum ereklyéi közé felvennünk, s hangulatot csinálnunk arra nézve, hogy e nagybecsű okiratok az enyészettől megmentes­senek. Azóta tudomásunkra esett, hogy a váczi ezéhek eredeti oklevelei már jobbára Budapest tudományos intézeteiben vannak elhelyezve, s nekünk ma legfeljebb aziránt lehet reményt táplálni, hogy csupán hiteles másolatokat engednek azokról kieszközölni s úgy Írni j meg valamikor Vácz letűnt családéletének halvány ' képeit. E régi ezéhszabályok közt legrégibb a XVII. szá­zadból való öt, úgymint a vargáké, a c s i z m a- diáké, a k.á d á r o k é, a fazekasoké és a ma­gyar szabóké. A vargák ezéhszabályzata 1607. évből való s latin nyelven van, mely teljesen az esztergomi, komá­romi és a budai vargák ezéhszabályzatát követi ; de a melyek — úgy látszik — a megelőző évszázadokban láttak eredetileg napvilágot; az esztergomi vargák sza­bályait még 1496-ban adtait. Ulászló s csak 1655 táján került a komáromiakhoz, a kik ezt megint a győri és pápai vargáknak kölcsönözték oda; tehát ké­sőbb, mint a hogy a vácziról tudomást szereztünk. A váczi vargák ezéhszabályait a XVII1. században háromszor erősítették meg; nevezetesen 1728. márcz. 1-én, 1767-ben s 1795-ben; mind a háromszor német nyelven ; ez utóbbit maga Mária Terézia hagyta helyben, s Budapesten található a kir. tudomány- egyetem könyvtárában ; meg van 1829-ből magyar nyelven is s a belügyminisztérium épületében az orszá­gos levéltárban őrzik. Mily érdekes volna összehasonlítani a négy duna- parti városnak u. m. Buda, Vácz, Esztergom és K o m áro m kétszáz éves családéletét, ha. ez ok­iratok mind az ember keze-ügyében volnának, s azokba könnyű-szerrel lehetne ma bele tekintenünk?! A csizmadiák latin articulusa 1624-ből való, akik ezt a komáromi czéhtől kapták; de azoké nem volt azon időben eredeti, hanem csupán az 1567-ik évi eszter­gomi csizmadiák okmányának alapelveit adták tovább s a vácziaktól jutott el O-Budára, a mint erről a ma­gyar nemzeti Muzeum gyűjteményében meggyőződ­hetünk. A váczi csizmadiák 1714-ben már a pesti ezéh magyar szabályzatát fogadták el, a mely hasonlóképen a nemzeti Múzeumban találtatik; de van egy német is a forradalom előtti időből, 1847-ből az országos levél­tár okmány-gyűjteményében. Mint bortermelő helynek iparosai közt nem utolsó szerepet játszottak a kádárok, ezek a XVII. század felében a rádi és szilágyi iparosokkal egészítették ki A „Váczi Közlöny“ tárczája. Tavasz-dalok. Lánykám ! — a szép tavasz közelget, Menjünk mi is hát, üdvözöljük őt. — Kéz-kézbe’ fogva járjuk által — Hol a cserjén, a lombos árnyban Fogad csicsergés, vig madárdal — A tarka szőnyegű mezőt. Köszöntsük a csörgő pataknak Vig tánezra lejtő habjait; — Beszéljünk az árnyas falombbal, Midőn lehajiik védve, gonddal, — S tanuljuk el, mit súg amottan Játszó haboknak a csalit. Hiszen tavasz van kebleinkben, Ifjú virágos kikelet; - Dal és sugár, mindez a mása Kinek szivünket ifjulásra Hívja örökre szent varázsa : — Szerelem tavasza, neked ! II. Kin járok a mezőnek Virági közt magam, Előttem könnyű szőnyeg Tarkán kivarrva van. Lehajiik a fa lombja Fölém halk-csendesen, Titkát fülembe mondja S kér, hogy ne mondjam el. Pedig ha a madárka Tudná e titkokat, Nem volna bú dalába, Nem búgna oly sokat. III. Lombárny fölöttem — véd a naptól Előttem suttogó patak, — Kicsiny virágok lepke hadtól Körül rajongva állanak. Pacsirta szánt az illatárban Úszó tömj én es légen át, — E szindús képben mennyi báj van, Mi szép az ébredő világ! Leesett az első hó. Két nap múlva Szántó ismerősei megjelentek va- dászosan öltözve s mosolygó arczczal jelentették, hogy ők bizony hajtó vadászatra jöttek. A másik okot el­hallgatták, hogy az uj menyecske látására is jöttek. Mit volt mit tenni, lóhalálában elkezdték a hajtó­vadászatot rendezni s hogy a mulatság annál zajosabban folyhasson le, a napot a városi határszéli csárdában határozták bezárni. Lehet ott mulatni, kinek hogy tetszik. Pál maradt magában, kint a pusztán. Semmi vá­gyat sem érzett a társasággal mulatni. Csak távolról hallgatta bús szívvel a pufogfatást s az öröm-zsivajt. Alkonyatkor jön hozzá a posta, egy cseléd, hogy legyen szives jönni, a nagyságos asszony hivatja. — Nem mehetek, mondá Pál határozottan, dolgom van ; majd holnap, vagy máskor. Nem jön ? Gondolá az izent hírre Piroska. Majd megmutatom, hogy jön. Estére kelve a vig társaság betért a csárdába, befejezni a napot. Étel, bor, pezsgő, czigány; s hogy miként folyt a mulatás, csak az képzelheti el, ki már ilyenen részt vett. Szántó először ott jártatta eszét, gondolatát Pi­roskájánál, de végre is, egy, két, három pohár bor után feledte, gondolván, jó helyen van az. Ezóta már talán alszik is. Pál kiállt lakása elé a sötétbe mélyeszté szemeit, bámult, merengett arra a kastély felé, mert azt hitte, ott folyik a mulatás. Még arra sem volt kiváncsi, hogy megkérdezze valakitől, hol lesz a társaság. Furcsa, mondhatni rendkívüli természete volt s azt — szegény, megkapta, midőn Piroska anyja ajtót mutatott neki. Hozzá jött még a Piroskáról keringett hir, mikor még lány volt, atyja nősülése meg betetézte. Azóta olyan puszta, sivár volt előtte az élet. Nem érdekelte semmi, senki. A gazdálkodás volt eleme. Azt bújta, túrta. Piroska kinézett ablakán, korom sötét volt min­denütt. Eljött az óra, gondolá. Kendőbe burkolódzott, kezébe vett egy csomó gyufát és ment az éjszakába a legközelebbi szalma Lapunk mai számához fél iv melléklet van csatolva. Lelkem megújul itt ha járok, Hol a természet vesz körül. Játékra hívnak arany álmok, Szivem feled, játszik, örül. Úgy érzem, mintha nem is itten, Egy más világ mosolygna rám, Hol ifjú, kedves, játszi minden S én járnék a tündér karán. Marótlii. Dal. »Gyászba borult az életem te miattad.« Szebb virág a fehér rózsa, mint a sárga. Epedve sir lelkem érted, de — hiába. Rám borult a csillagtalan, sötét éjjel, Eltakarta rózsás képed fellegével . . . Te is szeretsz s még sem lehetsz soha enyém. Lemondanék, de nem bírok, bár nincs remény. Elátkoztak még amikor megszülettem. Kín az élet — sohsem derül ki felettem. Csak az Isten tudja téged, mint szeretlek. Rám támadhat Isten, ember — nem feledlek, hsak majd mikor a koporsóm leszegezik, Akkor tudd, hogy leghűbb híved benne fekszik. Dp. Tibor. Az elátkozottak. — Elbeszélés. — Irta : üxzEészáros Sándor. (Folytatás és vége). Gyönyörű őszi idő volt. Mintha a természet egy utolsó istenhozzádot akart volna mondani a szebb időknek — a lég, a nap kifejték minden erejüket, hogy egy délutánban megmutassák, hogy a tél köze- | ledtével is tudnak az éjszaki szelekkel daczolni, vissza tudják tartani, meggyőzik. De miután leáldozott a nap, előállt a hideg és dérvirágokat nyújtott a réten. A hold, mintha fáznék, felhő köpenybe bufkolódzott. A felhő mind jobban, jobban gyűlt, sűrűsödött, mig elkezdé hullatni hó pelyheil.

Next

/
Thumbnails
Contents