Váczi Közlöny, 1890 (12. évfolyam, 1-51. szám)
1890-04-27 / 17. szám
Fiiüíi'/.ttt£KÍ líra : évnegyedre ..........................1 frt 50 kr. házhoz hordással vagy postai szétküldéssel, Egyes szám ára : IO kr. Kapható: KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossulh-lér (Gyiirky ház.) Hirdetések: a legolcsóbban eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesülnek. Nyilt-tér: sora ..........................30 kr. Bélyeg illetek minden beiktatásnál . 30 kr. A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: (hová a lap {szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők) Vdcz, Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. — Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. 1 Jj LA1 XII. évfolyam. % 17. szám Váoz, 1890. á 27. c. Neszveda István philomeliai felszentelt püspök. 1811 — 1890. A váczi székes-káptalan nagyprépostja, a mindnyájunk által szeretett és nagyrabecsült kedélyes püspök f. hó 20-án délután pár napi szenvedés után elint nyt. Halálának hire általános megdöbbenéssel fogadtatott, miután a vasidegzetű férfiúnak mindenki igen hosszú életet jósolt. Az elhunyt főpap még részt vett a nagyhéti szertartásokon, husvét-hétfőn ünnepélyes misét mondott., a hét. folyamán azonban hurutos bánfáiméi voltak, melyek őt a f. hó 11-én tartott szentszéki gyűléstől is távol tárták. A folyton kedélyes öreg úr baját nem tekinté komolynak, a gyűlésre hívás alkalmával még oképen IréfálóÜzolt.: „A gyűlésbe nem megyek ugyan, mert náthás vagyok, de azért ne gondolják, hogy vacant iát. csinálok." Haja azonban rohamosan súlyosbodni t. s már 16-án ágyba dönté. A hurutos bántalmak- l.)é)l tüdőlobb keletkézéit, mely betegséggel edzett természet)' sem vala képes megküzdeni. Midőn erőit, gyengülni érz.)'. végrendeletet készített. s vagyonának jelentékeny részét jólékonyczélokra hagyományoz,-1. A haldoklók szentségeivel kanonoktársa Spónor József apát látta el őt. Megyés püspökünk ő exciája értesülvén segédpüspöke s általános helvnöke aggasztó betegségéről, é hó 20-án délelőtt meglátogató őt s apostoli áldásában részesité. E nap déli óráitól fogva rohamosan kezdett a beteg ereje fogyni s eszméletét több Ízben elvesztő, mig délután beállott az agónia, s 4 órakor a derék püspök visszaadd lelkét Teremtőjének. Midőn a székesegyház nagy harangja megszólalt, hirdetvén a prépost-püspök halálát, mindenütt a mély részvét hangját lehetett hallani, s a szeretettt főpap lakására siettek számosán, hogy meggyőződést szerezzenek a szomorú hír valóságáról. És fájdalom ! ő már nem volt többé . . . * Életrajzának főbb adatait a következőkben közöljük : Neszveda István az 1811-ik évi február 15-én Nógrádmegye Püspök-Hatvan nevű községében született, hol atyja jegyzői hivatalt viselt. Ivözéplanodai tanulmányait Váczon és Pesten végezte. 1831-ben gróf Nádasdy Ferencz váczi püspök által az egyházmegyei leviták soréiba felvétetve, mint kitűnő bizonyitványnyal dicsekvő ifjú a budapesti központi papnöveldébe küldetett. Ugyanezen évben jött létre a nevezett intézet falai közt, a mai napig fenálló magyar egyházirodalmi iskola, melynek Neszveda is egyik alapitó s négy éven át tevékeny tagja volt. Az irodalom iránt való meleg érdekeltség, az irodalomnak tettleges pártolása, és Írói munkásság, e hármas .erény első csirái ekkor plántáltattak az ifjúi papnövendék keblébe. S ha ott ez első csirák mély gyökeret vertek, e felett senki sem fog csodálkozni, ha tudja, hogy az akkori növendék társak közt többen valának, kik később az irodalom terén halhatatlan nevet vívtak ki maguknak, vagy legalább is figyelemre méltó művekkel gazdagiták az egyházi irodalmat. Az ily derék társakkal való együttlét üdvös hatásait még inkább fokozták az egyetemi jeles tanárok, s ezeknek legkitünőbbike Fejér György, a „God ex“ diplomat árus“ és számtalan más műveknek hírneves szerzője. A hil.lani tanulmányok befejeztével és pappá történt felszentel tetőse után 1835-ben Neszveda a. lélki- I»ásztőrködés terén nyert akalmazásl . Legelőször Nézsán, azután Kösd on káplánkodol I, s hogy a püspöki kormány csakhamar felismerő benne a lelkes papol, az ügyes, tapintatos és practicus férfiút, a jó gazdászt, onnét bizonyos, meri őt magasabb áll fisra méltatva: dóbb a veresegyházi, azután a baghi. majd ismét a ko di plébánia adminisztrálásával bízta meg. E kitüntető:-' Ne 7.ved;íI, ki ekkor már a Ideológiai ludomá- nvökből kél zigorlalol elvégzett, legkevésbUé sem lelte elbizakodoltá avagy nagyravágyóvá s czérl 1844-ben örömmel fogadta a neki adományozóit csekély jövedelmű nőténcsi plébániát. Innét azonban nyolez év múltán vagyis 1852-ben a tekintélyesebb s gazdagabban dotált püspök-hatvani javadalomra lett előléptetve. — Mindkét helyen hév buzgalma, atyai szeretete, határtalan nyájassága és leereszkedő modora által a legfőbb mérvben kiérdemelte híveinek osztatlan tiszteletét. becsülését és szerétetét. De nem csupán az említett két hitközség lakosai, hanem a váczi székesegyházi kerület papjai is szeretettel emlékeznek, vissza Neszve- dára, ki 1855—1863-ig mint esperes állott a kerület élén, s ki e minőségben a hivatalos buzgalmat, pontosságot és lelkiismeretességet a kerületi papság iránti őszinte barátsággal és testvéries szeretettel; az esperes i tekintélyt a felderítő kedélyességgel mindenha szerencsésen egyesíteni tudta. — A püspöki székváros szomszédságában lakó és működő derék esperes-ple- bános, mint gondolni lehet, nem kerülhető ki az akkori megyés püspöknek boldog emlékű Peitler Antal Józsefnek figyelmét. Ez atyai ügyelem őt 1863-ban kanonok! stallumra emelte. Sok pap, főleg lelkipásztor nyugalmi állásnak, tisztességes defi centi ának tekinti s mint ilyent ambiálja a kanonoka dignitást. Neszveda e. nézetben soha sem osztozott. O mint kanonok is folytonos munkásságban, lankadatlan tevékenységben töltötte el idejét. 1863—1872-ig, ép oly buzgalommal és odaadással kormányozta a kanonoki stallumához kapcsolt vácz-alvárosi plébániát, mint a minő buzgalmat és odaadást Nőténcsen és Püspök- Hatvanban tanúsított.. 1870-ben csongrádi főesperessé lön. 1871 -hen a szt.-Ilonáról nevezett földvári apátság czimét nyerte el, s ugyanezen évben a székesegyházi főesperességre is promoveáltatva a felső káptalanba lépett s ennek alapján a plébános! hivatal további viselésétől is felmentetett. 1876-ban az őrkanonoki stallmnot foglalta el. 1876-tól kezdve a szeme világától megfosztott Soós József püspöki helynököt, mint alhelynök suppleálta. Ugyannak 1882-ben bekövetkezett halála után rendes püspöki helynökké és általános ügyhallgatóvá neveztetett ki. Végre a kor fáradalmai alatt elgyengült megyei főpásztor segéd-püspö- k e ü 1 szemelte ki őt, mely minőségben szentsége« atyánk XIII. Leo pápa által megerősít tetve, 1884. évi márczius 27-én tartott titkos consistoriumban a p h i- I o m e 1 i a i p ü s p ö ki e g y b á z czimére érdemesít- tetett, s május 11-én Simor János bíboros herczeg- primás által Esztergomban püspökké szenteltetett. Egy évvel később Ellenbacher István halála után nagypréposttá lépteti etet t elő. Hogy Peitler Antal püspök választása Neszvedára esett, e felett, szívből örvendett az egész egyházmegye. A kiszemelt férfiú ugyanis, mint jeleztük, 1844—1872-ig, tehát 28 évig viselt plebánosi hivatalt. 1872-től kezdve pedig a felső káptalannak egyik legserényebb tagjává, ki nem csupán saját kötelmeit, hanem oly végzendőket is készséggel s örömmel teljesített^ melyek tulajdonkép nem hozzá tartozának. Sokféle tevékenysége azonban legkevésbbé sem vala képes megtörni az ő erejét, mert ő egész haláláig testben és lélekben ifjúnak volt mondható. Ruganyos léptei, egyenes járása, fürge mozgékonysága s viruló arcza éppen nem mutattak magas korára. S az ifjú testi erő, a mindig ifjú, a mindig fiatal léleknek, az örökösen üde kedélynek volt természetes eredménye. Az ő bensejében örökös tavasz honolt. Az ő lelke kiapadhatlan forrása vala a borút nem ismerő kedélyességnek, mosolygó vidámságnak; kimerithetlen tárháza a pattogó élezeknek, a [senkit nem bántó, nem sértő, mindenha kaczajt gerjesztő tréfás megjegyzéseknek s játszi enyelgéseknek. A folytonos kedélyesség, az örökös jó kedv egyik fő jellemvonása maradt mindvégig az elhunyt püspöknek. Es e ritka kedélyességgel páratlan j ó szív egyesült, mely ismét egy újabb erénynek: a jótékonyságnak lett szülő anyjává. — Neszveda jótékonysága azonban nem viselt modern színezetet. Nem azért szokott. jót tenni, hogy a hírlapok őt dicsérjék s a világ magasztalja. Az ő jótéteményeiről nem lehet mondani: receperunl mércédéin. Nem vágyakozott soha tüntető modorban, a közönség tapsait hajhászva jót cselekedni, hanem az Üdvözítő intelmét követve: nem tudta az ő bal keze, a mit. a jobb keze cselekedett.. Tőle egyetlen szegény vigasztalás és alamizsna nélkül soha nem távozott, ő egyetlen kéregető levelet, avagy jótékonyezélú sorsjegyekkel terhelt küldeményt vissza soha nem utasítóit. Jó tettei dicsérik emlékét. A többi közt érez- hungon hirdeti a váczi székesegyház egyik nagy harangja, hogy Neszveda által lett több száz forintnyi költséggel újra átöntve. Neszveda csakis Istentől szokta várni jótettei jutalmát s ezért gyakran még a koldusnak is enyelegve adott alamizsnát; kaczajra fakasztja a kéregetőt is, hogy kaczagás közben a hálálkodásról megfeledkezzék. Jótékony adományait főleg a nevelés terén tett áldozatait felsorolni csak akkor lehetne, ha bepillanthatnánk az ő érdemeinek az angyalok által vezetett, könyvébe. Nem hagyhatjuk azonban említés nélkül azon legutóbb tett jelentékeny adományát, mely szerint a váczegyházmegyei római katkolikus tanítók egyesülete javára alapítványként tízezer forintot tett le, illetőleg régebben tett alapítványát ezen kerek összegre egészítette ki. Az elhunyt püspöknek, a munkás szorgalom, az örökös jó kedv, a páratlan jó szív, férfiának még egy erényét: irodalmi munkálkodását kell röviden érintenünk. Neszveda már papnövendék korában kedveié meg az egyházi irodalmat. Tanúságot tesznek erről a budapesti papnevelő-intézet .egyház irodalmi iskolájának évkönyvei, melyekből kitűnik, hogy ő már mint kispap bizonyos itészeti tekintélynek örvendett társai közt, mert a többek közt ő nyert megbízatást, a már akkorában feltűnni kezdő két ifjú: Csajághy Sándor és Szabó Imre, a két későbbi jeles püspök, műveinek elbírálására. A hittani tudományok befejeztével, mint felszentelt pap is szívesen forgatta mindenkor a tollat. Szerénysége azonban nem engedé, hogy a magánkörökben tetszésre talált szellemi termékei napvilágot is lássanak. Csakis az utóbbi két évtizedben bocsájlá álnevek alatt a „Mátyás Deák“ és „Charivari“ élczlapok, valamint a „Magyar Állam“ rendelkezésére, e 1 m é s e p i g r a m m j a i t, melyekben az élénk humor. a mély vallásos érzülettel ölelkezik. Ezenkívül német és franczia költeményeket is fordított. Talpraesett szellemes mondásai pedig ismerősei körében sokáig emlékezetben lesznek. * Az elhunyt püspök ravatala lakásának nagytermében volt felállítva. A holttest violaszinü püspöki talárba öltöztetve, fején birétummal, mellén s kezében feszülettel feküdt a koporsóban, melyre a következő feliratú koszorúk voltak elhelyezve: „Első alapítójának — a tanító egyesület;“ „Feledhetlen alapítójának — a tápintézet növendékei“. A koporsó-szentelés hétfőn délután történt, melyet dr. Czettler Antal felsővárosi plébános végzett infula alatt teljes segédlettel. A boldogult temetése pedig e hó 23-án (szerdán) délelőtt volt. A szertartás, melyre nagy számmal érkeztek a távol vidékről is az egyházmegye papjai és mások, hogy a nagyrabecsült főpapnak megadják a végtisztességet, reggel 9 órakor kezdődött, s csak délfelé ért véget. Az összes hatóságok, társulatok, tanintézetek testületileg jelentek meg s a hivatalos személyiségeken kívül ezrekre menő közönség vett részt a gyászmenetben. A temetési szertartást a káptalan leg- idősb tagja dr. Virter Lajos prépost, székesegyházi olvasó kanonok végezte teljes segédlettel. A beszente- lés után a növendékpapok énekkara, majd a műkedvelők dalegyesülete zengett megható gyászdalokat, végül a szokásos népének következett. Ezután megindult a gyászmenet a székesegyházba, hol a koporsót a templom közepére helyezték és S p ón er József apát, éneklő-kanonok celebrált requiemet, melynek végeztével ugyancsak ő mondott a holt fölött absolutist, s kisérte le a kriptába a koporsót. Itt még egyszer beszentelvén a hamvakat, a növendékpapság az „0 flebilis vitae sors“ kezdetű gyászdalt énekelte, mely után a koporsó a boldogult K o v ác h Pál nyugvó helye alatti sirüregbe befalaztatott. Ezzel a temetési szertartás véget ért, s a jelenvoltak felvonultak a templomba, hol az úgynevezett „sacrum gloriosmn “-ot (az elhunyt lelke fid véért, fehér ornátusban mondott második nagymisét, mely csak püspököknél szokásos) dr. Virter Lajos prépost-kanonok mutatta be az Urnák. Igaz részvét kisérte sírjába n derék főpapot és őszinte könyek hullottak koporsójára. Sokan siratják, és számosán áldják emlékezetét. Nyugodjék békében! . . .
