Váczi Közlöny, 1890 (12. évfolyam, 1-51. szám)
1890-03-23 / 12. szám
Pál az ifjúságot támogató polgárokra köszönté poharát. Alpári Lajos felelve Dr. Freys inger Lajosnak az ifjúsághoz intézett buzdító és elismerő szavaira, a dicséretet. a kegyes tanitórendre háritá, melytől az ifjúság munkakedvet és hazaszerelmet tanult . . . A bankett fényét nem kis mértékben emelték Gcguss Dániel remek szavalatai, ki a polgárság kivánatára több Ízben ragadta ol szavalatával az egybegyűlteket. Városi közgyűlés. Vácz város képviselőtestülete f. évi márczius hó 22-én d. u. 3 órakor Gajáry Géza városi polgármester elnöklete alatt rendkívüli közgyűlést tartott. A közgyűlés a következőkép folyt le : Néhai Kresák Ferencz városi képviselő és pénzügyi bizottsági tag helyébe Reiser Béla városi képviselő ajánlata folytán, Intzédy Soma városi képviselő választatott meg egyhangúlag pénzügyi bizottsági taggá. A képviselőtestület részvétét fejezte az elhunyt Rassovszky Márton városi képviselő és árvaszéki ülnök halála felett, s helyébe Meiszner János városi képviselő választatott egyhangúlag árvaszéki ülnökké. A homoki düllő földek és a városi szemét-lerakodó hely bérbeadása tárgyában megtartott árlejtés eredménye jóváhagyatott. Gserny József Vácz-város kötelékébe felvétetett. — s végre az 1890-dik évi költség- vetés vétetett beható tárgyalás alá, mely némi módosítások után jóváhagyatott. A közgyűlés 5 óra tájban ért véget. F. hó 23-án azaz vasárnap d. e. 10 órakor ismét rendkívüli közgyűlést tart Vácz-város képviselőtestülete a városi állatorvos választása tárgyában. CSARNOK. Chinai titkok.*) i. Ma kaptam levelet Ghinából egy jó emberemtől. A postán gyanús szemekkel néztek engem és a levelet is. Sőt a rendőrségről is conferáltak, mert valami diplomaticus titokárulást sejtettek benne. Azért adom most nyilvánosságra a chinai titkot, hogy lássa a nagyvilág: mily ártatlanul gyanúsítják az embert. Az a barátom, a ki ezt a levelet irta, (már második!) ott náluk eddig nem ismert módon gazdagodott meg. Szeretnék tudni, hogyan ? Hogy ezt megértsék, előre kell bocsátanom, hogy a dunaiak minden tekintetben igen furcsa emberek, különezök. Hát ez az én barátom bizony szintén valami nagyon különös dolgot talált ki, véletlenül és úgy boldogult, a minek ma a meggazdagodást nevezik. Tagadhatatlan, olyan szerencsés ötlete támadt, melynek következtében ma már Pekingben három hatalmas palotája van, ami ott sem esik meg könnyen. Ugy-e kiváncsiak, hogy mit csinált? Először mutatott nekik mindenféle gépeket, mert ő kitűnő gépconstructeur, — nem használt semmit, Nem tetszett se cséplőgép, se vetőgép, se szecskavágó. se dohány vágó, se telephon, se phonograph. Akár milyen érdekes előadást tartott bölcs barátom, azok chinaiak *) Mutatvány a szerzőnek »Tiltott szerelmek« czim alatt kiadandó kötetéből, melynek további ismertetésére még vissza fogunk térni. A szerző élénk tolla olvasóink előtt éppen nem lehet ismeretlen, de fenti munkára, annak rendkivöli érdekességére különösen van szerencsénk olvasóink figyelmét kérni. A_„Yáczi Közlöny“ íárczája. A boldog szerelem. Mint a tenger vésze, oly zordon az élet. Sajkád ott merül le hol a partot véled. Ma még rózsaszínben játszik jövőd képe, S holnap szivrepedve azt mondod, hogy: vége. Szilaj, vihardűlta tenger az én keblem, De e tenger mélyén igaz gyöngyöt leltem, Egy valódi gyöngyöt — a boldog szerelmet. Melyet a feltalált szent ideál keltett. Föltaláltalak hát álmaim világa! Hosszú árvaságom nem tűrtem hiába . . Minden szenvedésért kárpótolsz te engem, Ha megérti szived lángoló szerelmem. Titkos erő vonzott. Mint idegen jöttem, Előttem a remény, gyanú volt mögöttem, De az ég vezérlett megtalálni Téged, Megtalálni benned éltet üdvösséget! Alpári Lajos. Szerencsés fiú. — Elbeszélés. — Irta : 3ST é. n cL o r. (Fo’y tatás.) IV. Az első vakácziót, melyet szabadon élvezhetett volna, nagyobbrészt ágyban töltötte Lányi Viktor. Nagyon megviselte őt az a nap, melyen megtudta, hogy ő tulajdonképen milyen szerencsés liú, kinek a fia? Az. igazgató gondosan ápoltatta s maga is meglátogatta őt mindennap. Természetesen a báró úrral tudatta a történteket, hogy a szerint intézkedhessél Az intézkedett is. Ha Viktor nem lép a szerzetbe, egy krajezárt sem kap többé; tegyen, amit akar. Ezt kellett neki megmondani, mihelyt, felgyógyult. No hisz nem is utált Viktor semmit jobban, mint a báró urat pénzével. Kelleti is ő neki a báró úr krajezárja ! csak ásitoztak és vakaróztak, dörzsölőztek, hol fához, falhoz, ami hátuk ügyébe akadt. Ez aztán felbőszítette az előadót, hogy olyan közönbösséget tanúsítanak a tudomány iránt, s meg akarva magát boszulni, juxport (csiklandó por) hozott legközelebb magával és léketeket, melyeket China lópolgárai eddig nélkülözni kénytelenek. Barátom újra elkezdé az előadást megtartani, de csak azt várta, hogy mikor fog egyik érdekes hallgatója vakarózni. Erre nemsokáig kellett várakoznia. Ekkor odamentem. — hangzik a Ghinából korábban érkezett leírás, — és azt ajánlám, hogy a hátát egy igen kellemesen csiklandozó szerrel fogom behinteni, melyet aztán ledörzsölve ezzel a patent kefével, igen kellemes érzést idéz elő. A chinai nagyságos ur azonnal hajlott a kellemes tortúrára, oda rendelvén egy érdemleges lábemeléssel állva szunnyadó szolgáját, hogy aztán a dörzsölést vagyis a kefélést végezze. Ama bizonyos porral való behintés megtörtént s a szolga hozzálátott a dörzsöléshez, hanem én elfelejtettem az akrobatát figyelmeztetni, hogy melyik végével czirógassa az urát, tehát ez csakugyan elhibázta a műtétet, és a lapos, deszkafelével kezdte nyúzni gazdája bőrét, mit ez rögtön észrevett, mert egy-két szeg vége értea hátát. No de egy kis chinai szakramentum s a helyes dörzsölés, mely aztán annál jobban esett, elfelejtenék a szegek nyomát. A többi chinai hallván collégájuk, „jáj de jó, hm, mily fölséges, —- ennél jobb nincs a világon, — no még ott kefélj, — jáj!“ sopánkodásait. mindannyian megkívánták; de ezek már nem kapták ingyen. Jó pénzen eladta barátom juxporát s keféit, és szükségesnek látta, hogy egy egész hajórakomány juxport és lókefét hozasson. így jutott ő minden tudománya mellett ostobasággal az óriási vagyonhoz! És használja ezt az ostobaságot, boldog, boldogtalan. gazdag és szegény. Akárhányszor kénytelen várakozni ismerősöm, mig egyik-másik államférfi fogadja, mert: — 0 Excellentiája, — jelenti az inas, — éppen most vakarózik! Chinai ismerősöm jelszava azóta: Az ember szerencséje nem az ész, hanem a véletlen ! II. Most pedig egyik újabb levelében azt Írja, hogy hogyan tett szerencséssé egy korcsmárost. íme korcsmárosok figyeljetek! A levél szerint: „Tsintsfang pekingi szállodás lehorgasztott fővel sétált a tenger partján, a ezopfja csaknem a vízbe lógott elkeseredésében. — Miért búsul Tsintsfang, mikor itt a farsang? Farsang mit ér, ha nincs fánk, — szóllott Tsintsfang. — Nincsenek vendégeim, a kiknek süthetnék, a kiknek boromat mérhetném; pedig milyen jót hozattam egyik európai spirituszgyárból . . . — Mi ennek az oka? Uram nincs pénz. Minden adóra megy és minden adó katonára. Milyen boldog a ki katona, hát a ki még egy esztendőt rászolgálhat! Nincs annak gondja semmire, eszi az ország kenyerét. Hanem nekünk nem kerül sehonnan. A polgároknak nincs pénzük arra, hogy egy kellemes estét tölthetnének. — Nem lehet azon segíteni ? — Ha csak úgy nem uram, hogy préseltetsz nekik bankót, péld. Kossuth bankót. De ezt nem kellett neki megmondani, hogy, ha nem lép be, akkor mi lesz vele? Pedig a báró úr erre az esetre is intézkedett. Szavát, hogy Vikiről gondoskodni fog, meg akarta tartani. Hanem ezután már csakugyan nem szabad neki megtudnia, hogy ő gondoskodik róla. A nyár végére Viktor felgyógyult, már annyira, amennyire. Azok a kétségbeejtő gondolatok nyomták olyan sokáig az ágyhoz, melyekkel ama bizonyos nap óta birkózott. Nem ez volt az első szenvedés az ő szerencseteli életében; igaz, hogy ez volt a legerősebb. Hanem végre edzett lelke legyőzte ezt is. Föltette magában, hogy megmarad előbbi elhatározásánál. Megy Pestre jogot hallgatni, világot látni, olyan embert is ismerni, a ki nem reverendában jár, meg — ki tudja minek? Élni. Hát mégis csak elmegy Viktor? —kérdezte az igazgató, mikor elment hozzá búcsúzni. Elmegyek igazgató ur. Ón nagyon jó volt hozzám, mig betegeskedtem. Soha sem felejtem el. Áldja meg az Isten. Én régen szeretem önt Viktor — mond az igazgató, miközben az asztal fiókjából egy erszényt vett elő. — Itt van az uti-költsége és beiratási dija, amire már megegyeztünk, hogy elfogadja tőlem. Ezután is szívesen segítem, a miben lehet, csak bizalommal forduljon hozzám. Ne féljen, én már minden összeköttetést megszakítottam a báróval. Mi közünk is lenne egymáshoz ezután, ha ön elmegy! legyen olyan jó kint az életben is, mint eddig, nálunk volt, és boldog- ember lesz. — Köszönöm. Hanem nini! hát miután lát most ? miből fog élni ? Mert 'ne felejtse el, hogy egészen magára van hagyva! — írtam már-valami segítő egyletnek. Igaz, még nem válaszoltak. Először is oda megyek majd. Az igazgató olyan mozdulatot tett, mint aki megégeti az ujját.- Most. jut valami jó az eszembe! Ej ilye Viktor, de jó, hogy még itt. van. Vannak nekem Pesten isme— Annak nincs értéke. Hanem tudod te Tsintsfang, hogyan lehetne a bajon segíteni? — Hogyan ? — Rendezz egy mulatságot részlefizetésre! Állíts ki részletiveket. — Igazad van, oh, Európa nagy tudósa! Másnap megtartatott a mulatság, fél Peking olt volt, és a korcsmáros szedte a sápot egész éven át, és vele kitudja hány prókátor. így gazdagodott meg Tsintsfang. Azóta Pekingben még a tormareszelől. is részlet- fizetésre árulják. A fiatalság is akart ebből valami hasznot húzni: — Nagysád, én önt imádom. — Imádóm van elég! — Oh. csak egy részletet juttasson a szivéből. Nagyon drága lenne. — Ha mindjárt egy millió, az örök életben le fogom törleszteni. — Részletfizetésre nem adom a szivemet. Nincs credit. Ha tetszik, vegyen feleségül! — Nem lehet kérem, mert ez az egész capitálisom ! A többi mind adósság. III. — Ugyan ki kopog? Szabad. — Tessék levél. Alászolgája ! — Jó napot. Honnan jön ez? Budapestről? Mit látok, az én barátom Budapesten van ? Ej, ej ! Mielőtt jelenlegi helyzetemről Írnék el kell mondanom, mért és hogyan jöttem vissza Ghinából. Mikor már gazdag voltam, mit egyedül a kefekötőknek és annak a zseniális juxpor-feltalálónak köszönhetek, kezdtem China nagyvilági életében részt - venni. Ott voltam a színházakban, czirkuszokban, kutya futtatásokn, kakas viadalnál, a majom komédiákon, balha-szinházban, de még az orrok versenyét is megnéztem, mely alkalommal rögtön az európai hivatalos orrok jutottak eszembe. Ezeket szintén érdemes volna egyszer kiállítani. Mindezen élvezeteknél egyik mandarin barátom bájos vejét vala szerencsém kisérni. Csodálatos férj vala ez a mandarin: mindég véghetetlenül örült, ha a feleségét utánam czipeltettem szolgái által a hordszéken. A menyecske is örült és annak jelét azzal vélte kimutatni, hogy a legyezőjével néhányszor fejbe vágott. Mi tagadás benne, nekem jól esett ez a legyintés, mert a szép mandarinnéba halálig voltam szerelmes. Ah, mennyire irigylém, a szép barna menyecskét annak a nagy álmos képű fogatlan s tövig borotvált mandarinnak. Szerelmemre vonatkozó hasonlatot akartam felidézni, azt kérdém a szép asszonytól: — Szereti a galambokat? — A kalandokat ? — viszonzá ő, — oh, igen ! Végre mégis czélomhoz érek, gondolám, nem hiába szentelem neki minden időmet és pénzemet. — Igen a kalandokat, — hagytam helyben kérdését. — Sir, — igy hitt, — maga férjem előtt mint doctor szerepel. Nézze azt a gyönyörű sik tengert, — lássa ott fogunk mi utazni kettecskén, ha maga meggyőzi mandarin barátját, hogy nekem ilyen kúrára van szükségem! Látta már jachtunkat ? — Igen. — Ez rendelkezésünkre áll. Ah, mily boldog valék! A férjet csakhamar sikerült meggyőznöm, hogy nejének egy kis tengeri utazásra van szüksége. rőseim. Ej! ej! de jó, hogy az eszembe jutott! Ép a napokban beszéltem velük. Egy fogadott leányuk van, azt akarják magyar iiodalomra taníttatni olyan valakivel, aki francziául is beszélgetne vele. Lássa, de jó, hogy az eszembe jutott, ön épen oda való. Minek is megy a jogra, aki úgy versel, mint ön ? . . . Várjon csak, azonnal Írok nekik egy pár sort s ha még nincs betöltve a hely, önt fogom ajánlani. Önt merem ajánlani. - És leült az asztalához és irt egy pár sort épen úgy, mintha igazán csak most jutott volna az eszébe ez a dolog. — Nagyon köszönöm igazgató úr — mond hálásan Viktor. — Rajta leszek, hogy az ajánlómnak dicséretére váljam. — Nos itt van a czim. Azt hiszem, jól is fognak fizetni; mert gazdagok ám ! — Az Isten áldja meg az igazgató urat . . . Egy nagyot sóhajtott Lányi Viktor, mikor kilépett a kolostor ajtaján. Nehezére esett megválni tőle. Hisz nyolez teljes év minden emléke fűzi hozzá őt. De jól is bántak vele. Hanem megindult s vissza se nézett rá többé, mihelyt az eszébe jutott az is, hogy miért bántak olyan jól vele ? . . . Az igazgató pedig, mint aki tökéletesen meg van elégedve önmagával, vígan dörzsölgette a kezeit, mihelyt Viktor kilépett a küszöbén. — Az ördög tudja — mondta magában — kik azok a pesti ismerősök. Egy kicsit füllentettem ennek a fiúnak, hanem a báró megfizetett érte — az Isten bocsássa meg, ha vétkeztem. Hiszen csak jót akarok neki. És megnyugtatva érezvén lelkiismeretét jóízűen csapott az egyik tenyerével a másikba: — Denique szerencsés fiú ez a Lányi Viki; azt sem tudja, honnét száll rá az áldás. V. — Az is ritka szerencse, hogy valaki olyan kész jó helyre jöjjön be Pestre, mint Lányi úr! — mondták neki a kollegái, mihelyt megismerkedett velük. Mert biz a többi szegény fiú sok czipőtalpal elkoptat a futkosással, mig egy szerényke conditióhoz jut.
