Váczi Közlöny, 1890 (12. évfolyam, 1-51. szám)
1890-02-09 / 6. szám
Farsang. Terpsychore ez idei farsangi naplójában, — mely kevésbbé oly érdekes és változatos mint a tavalyi volt — előkelő helyet, foglal el a „Váczi Első Általános Ipartársnlat.“ bálja, mely február hó 1-én a „Curia“ nagytermében lezajlott. Évek óta ez szokott hagyományosan a farsang egyik leglátogatottabb s egyúttal otthonias fesztelenség és kedélyesség tekintetéből legsikerültebb tánczmulatsága lenni. És e régi jó hírnevén ez évben sem esett a legkisebb csorba. Reitter István ipartársulati elnök állott ez évben is a rendezőség élén, s a körülmény már magában a teljes siker biztosítéka. A mily fáradhatlan tevékenységet fejtett ki a bál anyagi sikere érdekében a bál előtt, ép oly körültekintő, éber és fáradhatlan volt az estélyen is, a derült hangulat, a tánczkedv fokozásában ; — volt gondja reá hogy szemmel tartsa, biztassa a tánczosok gárdáját; — mert bizony — szó a mi szó — de mai czingár kedvetlen fiatalságunkra nagyon ráfér a bátorítás, biztatás. A „Curia“ nagyterme egészen megtelt vidám kedélyű leányok és menyecskékkel. Örvendetes jelenségkép megemlítjük, hogy a fényűzést otthon hagyták, s hogy „hóditó egyszerűség és csinossággal“ tették szebbé és kellemesebbé az estélyt. Nagyon kívánatos is, hogy azt a társadalmi nagy uzsorást, kinek neve : luxus, végre kiküszöböljük táncz- termeinkből. E „hóditó egyszerűség és csinosságukkal“ feltűntek a következők: Leányok: Albrecht Betti (Bpest), Barényi Erzsi, Bajtai Korpás Katicza, Borbás Étel, Bugár Teréz és Anna, Bisztricsán Mariska, Gseko Apolló, Gzuczor .Mariska, Depoy Hermin, Drapko Anna, Hauszner Ilonka és Ella (Pencz), Kozma Margit és Kozma Anna, Laza Mariska, Molnár Mariska, Nagy Jozefin, Orszátzky Mariska, Oszatzky Mari, Péter Jolán és Eszti, Sebők Anna, Simák Anna, Scbimko Rózsika, Tokodi Rózsa, Tóth Etel stb. Asszonyok: Borbásné Apaticzky Olga (Budapest) Bónis Elekné, Bónis Jánosné, K. Gsereklye Istvánná, Csornák Andrásné, Gzuczor Jánosné, Depoy Györgyné, Erdőssy Rezsőné, Fédor '.Sándorné, Dr. Fra- nyo Istvánné, Haidfeld Lajosné, Hornung Albert né, Kohlmann Istvánné, ifj. Korpás Pálné, Kozma Ferencz- né, Klapka Józsefné, Klembala Imréné, Köbl Jánosné, Neogrády Józsefné, Paidlpeck Ferenczné, Péts Sándorné, Prazsák Sándorné, Racsek Jánosné, Reitter Istvánné, Scheffer Andrásné, Sebők Józsefné, Scliimko Józsefné, Schmid Ferenczné, Székely Zsigáné, Tokodv Mihályné, Tóthné stb. Mire e sorok napvilágot látnak, lezajlott a helybeli „K o r e s o 1 y a-E gyl e t n e k“ is idei jó hírű mulatsága, mely az elmúlt napokban a szélrózsa minden irányában sok szépet és kecsegtetőt hallhattunk. — PaTovics Józsefné ő méltósága ki szives volt — a rendező bizottság kérelmét készséggel teljesítve — a lady patro- nesse szerepét elvállalni, az egyletet rendkívüli hálára kötelezte azzal az önfeláldozó, fáradságot és áldozatot nem ismerő tevékenységgel, melylyel az estélynek sikerét előmozdította és biztosította. — Csak egy pillantást vethettünk abba a kis tündérvilágba, melyet a „Curia“ falai ma éjjel magukba zártak, hogy reggelre számot adhassunk lapunk érdeklődő olvasóinak legalább nehány rövid szóban arról az estélyről, mely felé városunk közönségének zöme fokozódó érdeklőA „Yáczi Közlöny“ tárczája. A I a r c z. »Esküvőre viszik a szegényt, Mással kötik össze a kezét.« N. városkában nagy néptömeg gyűlt össze a templomban és a templom körül. Valami idegen vetődött arra, s azt kérdezte az ácsorgóktól : Mi lesz ? Temetés, vagy lakodalom ? Lakodalom bizony, de még hozzá milyen! Fényes és nagyszerű, feleiének többen, összevissza. De nem is egyhamar éri halandó ember gyermekét ilyen szerencse. A gazdag földbirtokos Herte- lendy veszi feleségül az özvegy Hadik kapitányné leányát. Szép leány ám az nagyon, magyarázkodék egy kövér hentesné, de szegény, mint a templom egere, az az úr is csak a szépségébe bolondult bele; jaj, milyen boldog asszony lesz abból, mintha csak a felhőkből pottyanna a nagy jó módba. Járt volna az asszony kerepelője még tovább is, de már hallatszott az első hintó robogása. íme, már megállt. Minden szem arra irányult. Az első vőfély magas, karcsú nőalakot segített le a hintából, ki valóban reá szorult kísérője támogatására, mert léptei ingadoztak, s arcza majdnem fakó szinü volt. „Jaj de gyönyörű! nézd azt a hosszú selyemuszályt! Gyöngyvirág szegélylyel van körülvéve. Istenem! de is jó annak a ki'gazdag!“ „Ugyan hallgass, mondja a másik, hiszen a vőlegénye hozatta azt a ruhái, nem az ő pénzük bánja. Az anyjától soha sem telt volna ilyen öltözetre!“ Ilyen, s hasonló jóakaratéi megjegyzések közt telt az idő, inig a vendégsereg a templomba érkezett. A vőlegény hangos, érthető hangon mondta el az esküformát, a menyasszony halk, töredezett szóval, úgy hogy a lelkésznak többször kelle őt inteni, hogy érthetőleg beszéljen. Midőn pedig a derék plébános az uj párhoz intézett beszédében, különösen a menyasz- szonyhoz szólva ezeket mondái: — „Örömet jelentenek koszorúd fehér virágai; legyen a házasélet reád nézve a legtisztább örömök kútforrása“ — ekkor csöndesen, s észrevétlenül gyöngyözött alá a menyasszony sáppadt arczári nehány könycsepp. Elmúlt a szertartás, s a vendégek, élükön az uj párral visszatértek a szülői házhoz. Midőn az utolsó déssel és feszült várakozással tekintett, és ez az egy pillantás meggyőzött minket arról, mikép a rendező bizottság reményeiben nem csalódott akkor, midőn köztiszteletben álló derék huszárezredesünk mindenkit megnyerő nyájas modorú nejét kérte fel a vezérszerep elvállalására. Az ő befolyásának és közbenjárásának az általános Észleletnek, mely személyét környezi köszönheti az estélynek látogatottsága és bája, mely sokáig fog élénk emlékezetében élni mindazoknak, kik részesei lehettek. — Ő méltósága a 2G tagból álló rendező bizottságot nagyon Ízlésesen és az estély jellegének megfelelő rendezői jelvényekkel tüntette ki. Sokan fogják őszintén sajnálni, hogy — hitelt adva a sok pletyka és intriguá- nak, mely az estély rendező bizottsága ellen s a mulatság sikerének meghiúsítására irányult — otthon maradtak ; — mert derék ezredesünk Palkovics József úr oly meglepetésben része.sité a jelenvolt közönséget, a mely legalább is oly ritka városunkban, akár csak a fehér holló ! — Ugyanis a dicső Mollináry bakák ezred- parancsnoksága rendelkezésére bocsájtotta az ezred zenekarát, melynek pompás zenéje fokozta a tánezos párok örömét, gyönyörét és édes élvezetben ringatja a különben Csuka uram hegedűje mellett bóbiskoló mamákat. — Titokban történt e közbenjárása, mert különben meg vagyunk győződve, hogy ennek előzetes ismerete oly közönséget vonzott volna a'bálterembe, mely minden szabad mozgást lehetetlenné tett volna. A rendező bizottság a lady patronessenek az egylet iránt tanúsított ily odaadó és szeretetreméltó figyelme és fáradozása halvány elismerése- és viszonzásául egy díszes virág csokorral kedveskedett. Az estély lefolyásáról jövő számunkban bővebb közleményt hozunk, mert tudósítónk — a bálteremben ez idő tájt uralkodó hangulatból következtetve előreláthatólag nem az első kakas kukorikoláskor fogja a termet elhagyni, hogy a látottakról lapunk olvasóinak már ezúttal beszámolhasson. A közönség köréből.*) Visszhang a „Választási gon(iolatok4*-ra. A „Váczi Hírlap“ sületlen gondolatai közben az beszédemmel is foglalkozik, rossz néven veszi a Gajárv- párt értekezletén használt kifejezésemet, persze, mert az igazság fáj ! Kérdem a tisztelt czikkirótól nem basáskodás-e az, mikor egy bizottság adót vet ki a város polgáraira, mint az a télen történt a magánosok által leölt sertések után kirótt 1 írt 10 kr. fogyasztási adóval, a mely körülbelül évenként 4000, szóval négyezer forint újabb terhet képezett volna a polgárok vállain, s melyet csak a felzúdult közvélemény nyomása alatt vontak vissza. Hát ráfogás ez? hol van az a közgyűlési jegyzőkönyv, melyben ez végezve van ? mit tudott erről a képviselőtestület? ennek az eljárásnak a becsületes neve igen is basáskoclás. Én a pénzügyi bizottság munkálkodását nem kicsinylem, sok jót tett; de belátom azt az én polgári eszemmel, hogy egy fegyelmileg kérdőre nem vonható bizottság végrehajtó hatalommali felruházása, közigazgatási visszásság, és ha a bizottság működése áldásos *) A fentebbi czikkben közlőitekért nem vállal felelősséget a Szerk. kocsi is elrobogott, a nép közül még sokan a menyasszony után sóhajták : „Milyen boldog!“ Boldog! talán azért mert gazdag lesz, tekintélyes férfiú neje, ha akar szerepelhet a világban és nem kell küzdenie anyagi gondokkal, nem kell nélkülöznie, tehát boldog; a tömeg Ítélete! Ez az ítélet pedig egészen másképpen üt vala ki, ha, miként tanúi voltak a fényes esküvőnek, úgy tanúi lehettek volna ama jelenetnek, mely előtte való napon este folyt le az özvegy és leánya között. Ugyanis a szegény Irma Isten tudja hányadszor, de most utoljára esedezett anyjának, hogy ne törje meg szivét, ne kényszerítse olyan férfiúhoz nőül a kit nem szeret. De hallgassuk meg őket. — „Anyám, ha szeretsz és javamat akarod, ne kényszerits e lépésre, a mely három ember életboldogságába kerül, még van idő a visszalépésre, könyörülj!“ A leány esdő hangja tán még a legkegyetlenebb szivet is megindította volna, anyja azonban rosszul felfogott érdekek által elvakitva, keményen válaszolt: „Epen mert szeretlek, s mert javadat akarom, követelem tőled e lépést. Tudod, hogy szegények vagyunk, s eddig is csak nyugdijamból tengődtünk, s ritka szerencse mai világban, hogy egy leánynak csupán szép szemeiért ilyen előnyös partié kínálkozzék, mint most neked.“ — „Még csak egy évig tűrjünk anyám, tudod, hogy Letényi — kivel örök hűséget fogadtunk egymásnak. akkor elvégzi tanulmányait és nőül vesz.“ — „Az lenne csak a derék házasság! Egy koldusból kettő. Neki, mint vagyontalan fiatal embernek igen nehéz lesz a kezdet és házaséleted az ő oldalán jelen küzdelmes életünknek lenne folytatása; azután az még olyan messze van, a szerencse pedig előttünk, csak ki kell nyújtani a kezedet utánna, tudod, a közmondás is azt tartja: „Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok!“ pedig hallod-e leányom, a mai a túzok'. a mai a túzok!“ Irma fájdalmasan forditá el arczát. Belátta, hogy minden könyörgése hasztalan; ismerte anyját s tudta, hogy az nem tágít föltett szándékától. Le kelleti tehát mondania a boldogságról az anyagi jólét miatt; egy nem szeretett férfiú nejévé kellett lennie, midőn szive másért vert, a kinek bűne csupán az, hogy szegény. Szétfoszlottak rózsás ábrándjai, melyeket a jövőbe szőtt, s midőn maga körül tekintett, úgy tűnt föl neki, mintha mindenfelé romokat látna volt is a múltban, kívánatos, hogy jövőben eme hatalom a tisztikar kezébe vissza szálljon ? Tanácsadó, útbaigazító hivatása maradjon meg a bizottságnak, de ne legyen egy felelősség nélküli, esetleg basáskodásra kihágó — közeggé. Ha a „sáp“-olással vádolja czikkiró ur a régi képviselőket, nevezze is meg őket, ha tisztességet ismer, mert általánosságban gyanúsítani csak a rósz lelki is- meretü szokott, én bátran kimondom; hogy soha semmi alakban nem sápoltam, mert én a várossal semmiféle hasznot hajtható szerződéses viszonyban soha nem álltam, ha csak azt nem rovják fel bűnömül, hogy mikor a szőri iskola erdőfa illeték eladatott, én utó- ajánlatom által ennek árát ezerkétszáz forinttal magas- sabbra emeltem; vagy mikor a kataszteri munkálatok végeztettek a legolcsóbb ajánlaton túl a felügyeletem alá bízott házi kezelés által még 900 forintot gazdálkodtam meg városomnak. Én se alattomoskodást, se kétszínűséget nem láttam a főjegyző ur polgármester-jelöltségét támogatók között talán a czikkiró ur magáról vart hímet? — Engem. nyíltan kimondom, a „Váczi Hírlap“ szerkesztőjének az a nagy érdeme sem ingat meg, hogy véletlenül városunk szülötte, mert ez egy város vezetésénél nem sokat nyom a latban, egy érdeme van a szerkesztő urnák, de ezt, higyje el, nem irigylem tőle; azt t. i. hogy ha úgy folytathatja a város érdekében működését, a mint mostanában kezdte, úgy pár év alatt az egész város korcsma lesz, s akkor aztán ott lehet a czifra rakpart, ha körülötte rongyos, iszákos nép fog lézengeni. K. Gsereklye István. Városi és vidéki hírek. = Dísz-ebéd. F. h. 4-én megyés püspökünk ö exciájánál disz-ebécl volt, melyen résztvettek: Palkovics József ezredes, Bölöni Kálmán százados, gf. Grouy Károly, dr. Pauer ezredorvos, Helcz Ferencz jbiró. dr. Huzella Mátyás és Rose Gyula aljbirák, Tanács János, Jung János, Kan da István és Csávolszkv József kanonokok, Rudnyánszky László tb. főszolgabíró, Morfin Zsigmond, Nikitits Sándor, dr. Gsányi János t. ügyész, Horváth Gyula urad. főerdész. — Tisztelgés. A helybeli „Korcsolya egylet“ ma éjjeli tánczmulatságának rendezősége Dr. Freysinger Lajos, Ursziny Arnold és Stigliczy József urak személyében tisztelgett Dr. Schuster Konstantin megyés püspökünk ő nagyméltóságánál, őt az egylet hálájának jeléül tiszteletteljesen meghiva estélyéhez; mert tudvalevő, hogy püspökünk a korcsolya csarnok létesítéséhez a legjelentékenyebb adománynyal járult s az egylet iránti meleg érdeklődésének számos esetben adta jelét. = Egyházmegyei hírek. Bősz Emil palotáéi segéd-lelkész Jobbágyira lelkésznek neveztetett ki. — Pozsár Endre dorosmai káplán hasonló minőségben Túrára helyeztetett át. = A pestmegyei bál sikere már is biztosítottnak mondható. A bálanya Gróf Szapáry Istvánné sz. Ráday Borbála grófnő által szétküldött jegyek után szép összeg folyt be. A rendező bizottság a vármegye házában már megnyitotta irodáját. Hol is szombattól kezdve jegyek válthatók. = Eljegyzés. Bugár János városunk szülöttje, Szilágy községének ujonan választott jegyzője, eljeés pusztaságot: összezúzott boldogságának romjait és szive pusztaságát. Ezentúli élete nem lesz egyéb, mint a kötelesség vértanusága. Holnap meg fogja hozni a kivánt áldozatot anyjának, gyermeki kötelességből; azután pedig férjének lessz kötelességből hű, odaadó neje; többre nem képes, de nem is ígért többet vőlegényének. A szegény leány összeborzadott. Még ha valami nemes czélja volna annak, hogy ő föláldozza boldogságát, ha szivét valami fölemelő öntudat töltené be, akkor könnyebb volna elviselni azt az éleletet; — de igy! a gazdagságért és azért dobni oda szivét, hogy anyja a világ előtt kielégíthesse hiúságát! Ha szilárdabb akaraterővel lett volna megáldva, tán a végletekre vetemedik, tán elhagyta volna anyja házát, vagy más kétségbeesett lépést tesz; de ő félt. Neki soha sem volt önálló akarata és nem arra nevelte anyja, hogy akarjon, hanem, hogy engedelmeskedjék. Igy most is győzedelmeskedett rajta anyja. * , * * Evek múltak azon idő óta, midőn a szép és irigyelt Hadik Irma Hertelendy birtokos nejévé lön. Sokakra nézve a boldogság, a szegény nőre nézve a folytonosan megújuló lemondás, tűrés és szenvedés évei. Sok van ezzel mondva! Olyan emberek, kikre a boldogság verőfénye süt, nem is tudják elképzelni, mennyit képes elviselni egy gyenge nő némán, panasz nélkül. És helytelen fölfogást árulna el, fia valaki azt mondaná, hogy az ember utóbbvégre megszokja a szenvedést, ezt nem lehet megszokni, mert mindig uj és éles sebet üt a szivén. Hertelendy házasságuk után élvezette nejét ismerőseihez, később mulatságokba is és mindenütt megszerették a kedves, szolid asszonyt, ki mások előtt lehetőleg vidám arezot öltött, de a figyelmes szemlélő észrevehette ajka körül ama két mély vonást, melyek a rejtett bánatnak tanujelei. Szóval, Irma Hertelendy- nek a világ előtt hű neje, a házban jó gazdasszonya volt, de szive egy hajszálnyit sem közeledett férjéhez házasságuk óla, annyival kevésbbé, mert a különben csinos külsejű Hertelendynek nyers, és durva-lelkülete, — a mely Irmát már leánykorában is annyira visszataszította, — épen nem volt alkalmas arra, hogy egy finom érzésű nő lelkében rokonszenvet gerjeszszen. Pedig Hertelendy ezt elég gyakran megkisérlette a maga módja szerint, a mi rendszerint az ellenkező eredményre vezetett. Dús ajándékokkal halmozta el
