Váczi Közlöny, 1890 (12. évfolyam, 1-51. szám)

1890-11-09 / 45. szám

XII. évfolyam. F)lüfi%et£Ki ára : évnegyedre .....................................I frt 50 kr. házhoz hordással vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára : 10 kr. Kapható: KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossulh-tér (Gyürky ház.) ALMI ES SZÉPIRODALMI HETILAf 45. szám. Hirdetések: a legolcsóbban eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvez­ményben részesülnek. Nyilt-tér: sora .....................................30 kr Bélyeg illeték minden beiktatásnál . 30 kr. A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: (hová a lap szellem1 és anyagi részét illető közlemények küldendők) Vácz, Gasparik-utcza 121151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. — Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. Vácz, 1990. november 9. A szeretet nevében. Zúzmarás idő, hideg szél, borús ég: a tél előhirnökei, melyek ólomszürke szint vegyítenek a látóhatár világosságába, és a mi a nyári évad­ban diszlő fényben pompázott, megfakul a herva- dás télies leheletétől. Az emberek már nem keresik többé kint a szabadban szórakozásukat, hanem beszorulnak a szobába, hol az éltető nap nyári hevét a kandalló jótékony melege helyettesit!. A szegény ember remegve gondol a hidegebb évszakra. Nyáron könnyebb neki az élet, mert ez nem lép fel annyi követeléssel mint télen. A nyári hónapok alatt kevesebbet kell nélkülöznie, mint télen. Ruha kell, világítás kell és melegítés. A tél­nek ez a hármas szükséglete a szegény embernek hármas gondot okoz, és különösen az utolsó, me­lyet manapság oly drágán lehet megszerezni. A szegénységnek a legnagyobb ellensége a tél már a küszöbön áll ismét. A rongyos, dülledt, alacsony kunyhókból a nyomor és fájdalom kincs sóhajai és szivszaggató segélykiáltásai fognak hangozni, hacsak az emberbaráti szeretet jóságos melege fel nem olvasztja a dermesztő fagynak ki­tett e siralmas lakások ablakainak czifra jégvi­rágait. De mi is lenné a szegények és árvák tömegé­ből, ha a szeretet jóságos angyala nem táplálná, ruházná őket, ha megfeledkeznék róluk gondos­kodni, ha nem gyakorolná velők szemben az eré­nyek legnemesbikét: az irgalmasságot?! Hogy városunkban nagy számmal vannak olyanok, kik különösen téli időben a fűtőn kivül élelmi szerek s egyéb életszükségletek dolgában is érzékeny hiányt szenvednek, azt hosszasan bizo­Ä „Yáczi Közlöny“ tárczája. Euilékbeszéd Fekete Károly arczképének leleplezése alkal- kalmából tartotta Dr. Freysiiiger Lajos e hó [4-én az „Egyesült Kaszinó-Köriben. Tisztelt közönség! Egyletünk, melynek nevében önöket üdvözölni szerencsém van, ma hármas ünnepet ül! Most harm in ez éve, hogy városunk nehány, lelkes úttörője a közös szórakozás és művelődés zász­laja alatt először tömörité társulattá polgárainkat, és megalapította a váczi kaszinót ! Ugyanebben az évben múlt tiz esztendeje annak, hogy városunknak a politikai pártosság hevétől, a „kaszinó“ és „polgári körre“ oszlott társadalma újra egyesült ez egylet kebelében. És e kettős visszaemlékezés verőfényénél ma lep­lezzük le alakmását városunk ama jelesének, ki a h arinincz év előtti kaszinónak alakulása után évekig első elnöke, és ennek az egyesült körnek is első igazgatója volt! Az a férfiú, kit polgáraink két ily hatalmas tár­sulási tényénél mindég az elnöki tisztre emelt a köz­bizalom, s kinek vezetése alatt forrott egygyé városunk másfél évtizeden át ketté szakadt társadalma, bizonyára megérdemli azt az ünnepeltetést, melylyel ma a kegye­let áldoz emlékének. Szerény és családi jellegű ez ünnepély. De amint a kicsi harrnatcseppben is a világok végtelenében ra­gyogó nap verőfénye tündököl, s a természet legkisebb paránya is a nagy mindenség örök törvényeit hirdeti: ebben a kicsi körben, és ezen a szerény ünnepen is magasabb eszmék világa száll felérik, s ünnepélyünkön, és azokban az emlékekben, melyeket ünnepelünk, meg­nyilatkozni bitóm azokat a nagy eszméket, melyek a magyar társadalom fejlődésének országútját jelezik. nyitgatni fölösleges. Elég egy futó pillantást vetni elpusztult határunkra, figyelembe venni iparunk egynémely ágának pangását, átgondolni az utolsó évek sanyarú termését: s a sajnos állapot kétségbe vonhatatlanul világos lesz előttünk. De vannak, hála Istennek! többen azon pol­gártársaink között, kiket a Gondviselés oly va­gyonnal áldott meg, hogy annak feleslegéből szű­kölködő embertársaik felsegélésére is áldozhatnak, kik követve az Úr intését »Legyetek irgal­mas ok, minta ti mennyei Atyátok is irga 1 mas« nem csak részvéttel tekintenek szen­vedő embertársaikra, hanem azok javára telhe- tőleg adakozni is készek. Ezen nemeslelkü jótevők tették lehetővé, hogy városunkban is alakultak jótékony intéze­tek, és egyesületek, melyek sokat enyhítenek egyesek nyomasztó helyzetén. Ez alkalommal eme jótékony egyesületek kö­zöl csak egyre akarjuk olvasóink figyelmét fel­hívni, arra, mely feladatát a leghelyesebb módon teljesíti, oly módon t. i. hogy még a lehetősége is ki van zárva annak, miszerint segélyezését esetleg méltatlanokra pazarolja, s mely egylet nemcsak az által végzi áldásos működéséi, hogy a szűkül- ködőket anyagilag segélyezi, hanem tagjai által folytonos ellenőrzést gyakorolván azok fölött, ki­ket segélyezésben részesít, egyszersmind lelki vi­gasztalással is enyhít a szenvedőkön, mi szintén az irgalmasság gyakorlásához tartozik. Mert a szegénynek, hogy sanyarú helyzeté­ben igazán megsegittessék, többre van szüksége, mint ama néhány krajezár. darab ruha vagy ke­nyér, melyet valaki talán szívesen, vagy talán csak azért nyújt neki, hogy tőle megszabaduljon, őt el­hallgattassa. Szüksége van emberi szóra, mely őt Mi itt polgári ünnepet ülünk s büszkén valljuk magunkat a polgári rend tagjainak. Jelszavunk az egyenlőség, a munka, a szorgalom, a kötelességérzet és jellem tisztelete. Hitvallásunk az egyéni tisztesség és a tudás. Tudjuk, hogy ebben a polgári rendben van Magyarország jövője, és csak akkor lesz betetőzve a honfoglalás dicsősége, ha egy erős polgári rend fog alakulni ebben az országban, melynek jelszava lesz a munka és szorgalom, „nemzeti műveltség és művelt nemzetiség“ ! Mert Széchenyi szerint „mi csak úgy léphetünk az említésre méltó nemzetek sorába, ha ma­gyarok maradunk, és saját nemzetiségünk kifejtésére alapítjuk előmenetelünket és minden reményünket“. Széchenyi ezt épp 60 évvel ezelőtt mondotta „Világ“ czimü munkájában, midőn az ósdiak ellen vi­tatta a kaszinók alakításának szükségét a magyarság oltalmára. És az, amit a kaszinók nagy alapitója 60 év előtt vallott, midőn a nemzetiségi eszme még gyer­mekálmát aludta, százszorta igazabb ma, midőn a vi­lág legnagyobb nemzetei is féltve ápolják és nevelik nemzeti egyéniségüket és különlegességüket. Mert nem egymaga az állam alkotja a nemzete­ket. Az állam mellett, sőt sok részben fölötte, ott áll a sokaságnak az a sokat emlegetett, de annál nehe­zebben meghatározható közössége, melyet úgy hívnak, hogy „társadalom“. Vallás, foglalkozás, vagyon, műveltség, születés, választják el különféle rétegeit. Törvényei nincsenek megírva, de a szokás s a divat hatalmánál, és az utánzásnak az emberrel született ösztönénél fogva, minden írott törvénynél hatalma­sabban vezeti és alakítja az egyént. 0 a legnagyobb zsarnok. Ítélete ellen nincs felebbezés. Forrongó mé­lyére csak egy-egy lángész látnoki ereje tud nagy néha betekinteni, s ismeretlen műhelyeiben, titkon forrva, mint a föld titokzatos mélységében izzó láva, születik és nő a legnagyobb hatalom, mely előtt a föld minden hMaimasa meghajol: a k ö /vélemény! Mint az étel és ital, melyet magunkba szedünk, s a levegő melyet beszivunk megfoghatatlanul hasonúl ál testünk sejtjeiben énünkké, azon képen a társadalom is észrevétlenül formálja az ő képére az egyest. És az megnyugtassa, bátorítsa s vigasztalja; rokon érző szívre, mely őt szánni, szeretni tudja; szempillan­tásra, mely szenvedései iránt részvétet tanúsít­son. Csak ha látja, hogy nem hagyta őt el a világ, hogy van barátságos tekintet, mely feléje fordul, vannak részvétteljes és érző szivek, melyek rajta megkönyörülni tudnak, csak akkor érzi magát igazán megvigasztalva. A »Páli Sz.-Vincze Egylet« az, mely eme két nemes czélt egyesíti, nem földi jutalomért, hanem azon parancsolatnál fogva, mely Istentől van, hogy »aki szereti az Istent, szeresse felebarátját is.« Se szeretet nem lehet tétlen, de jutalmát sem várja az emberektől, hanem Istentől. Ily nemes czél vezérelte Etzokal, kik három év előtt emez egyletet alakították; s ily nemes czél vezeti most is azokat, kik szerelő szivük su­gallatát követve, azt pártolják, föntartják és se­gélyezik. S hogy ezen egylet mily áldásosán működik, előttünk ismeretes. S éppen ezért emeltük fel sza­vunkat mellette, s kérjük városunk nemes szivű polgárait, hogy aki csak teheti, ne vonja el filléreit ennek oltárára áldozni, mert. jobb helyre alig te­hetné azokat, mivel a »sz. Vincze Egylet« útján olyanoknak jutnak azok, kik igazán reászorultak a felebaráti szeretet könyöradományaira. A szeretet nevében segítsünk a szegényeken ! Ingyenes vaskorlát. Azon üdvös mozgalom, melyet tevékeny és buzgó polgármesterünk a dunaparti vaskorlát beszerzése iránt megindított, s melynek érdekében Dr. F r e y s i n g e r Lajos kir. közjegyző, városi képviselővel karöltve fára- 1 dozott, nem maradt eredménytelenül. Az ügyet — mint annak idején közöltük — a városi képviselőtestület magáévá tevén, kérvényt intéztek a földmivelésügyi m. emberek minden gyülekezése, igy a mi szerény kaszi­nónk is, egy-egy ilyen sejt az ország társadalmi szerve­zetében, mely az áthasonitás titkos munkáját végezi. Macaulay szépen irta meg Anglia történetében, hogy az akkor keletkezett clubbok és kávéházak mint változtatták meg a 17-ik században az angol társada­lom képét, mint teremtették meg a közvélemény ellen­őrző hatalmát mikor még újság sem volt, s mint al­kották meg az angol demokratiát, melynek egyenlőségi eszméit a tengeren túl, Amerika szabad földén, valósí­totta meg az angol géniusz. A többi nemzetek ebben messze maradtak. Össze­törték a középkor rendi alkotmányát. A törvényekbe beleírták a polgárok egyenlőségét, de a régi osztály­különbség, a származás és rang, mint valami öröklött nyavalya adja tovább nemzedékről nemzedékre a tár­sadalmi meghasonlás kóranyagát, s keseríti ezer előíté­lettel az egyes életét. Megvetve, lenézve hordja a köte­lesség nehéz igáját a munka embere s magasra tartja fejét a dologtalanság, fényelgő nagyralátás, és a rang­kórság ! Pedig egyesnél és népeknél csak a munkás szor­galom és a munka becsülése neveli a kölcsönösség ér­zetét, mely a haza és emberbaráti szeretetnek alapja és azt a szigorú kötelesség érzetet, mely talpköve min­den erénynek s a nemzetek nagyságának. Munka nélkül csak az önzés, az elösdiség s parazitaság veszedelmes ösztönei burjánoznak, kútfői minden bűnnek, és halála a világ történet pusztuló népeinek! Ezért kell a jövendő magyar társadalmat is nem az előjogok, hanem a munka és kötelesség érzet szilárd alapjára építenünk. Ez ma lét kérdésünk, mert vagy sikerülni fog országunk társadalmi újjászületése, vagy felemészt az idegen nemzetek versenye és akkor csak­ugyan elmondhatja majd rólunk a költő: »Élt egy nép a Tisza táján Századokig lomhán gyáván.« Csakhogy Magyarországon legnehezebb az uj polgári | társadalom megteremtése, meri ill ezredéves történeti múlt dicsősége aranyozza meg az előjogokat; magyar *

Next

/
Thumbnails
Contents