Váczi Közlöny, 1890 (12. évfolyam, 1-51. szám)
1890-10-26 / 43. szám
Illofixetéüi ára : évnegyedre.....................................1 frl 50 kr. házhoz hordással vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára : 10 kr. Kapható: KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyürky ház.) Hirdetések: a legolcsóbban eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesülnek. Nyilt-tér: sora .....................................30 kr Bélyeg illeték minden beiktatásnál . 30 kr. A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: (hová a lap szellem1 és anyagi részét illető közlemények küldendők) Vácz, Gasparik-utcza 121151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. — Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. Legyen világosság! Sokszor és sokszor hangoztattuk már e lapok ha- j sábjain, melyek azon bajok, mik városunkban még orvoslásra várnak. Rámutattunk gyakran ama mizériákra, melyek az ósdiság hírét kenték rá városunkra, j s szavunknak — habár legtöbbször a pusztában hangzott az el — nem egyszer lett foganatja, s ezért öröm- j mel konstatálhatjuk, hogy felszólalásainkkal jó szolgá- | latot tettünk a közérdeknek, mert nem szűnvén meg ' ostromolni ama bajokat, végre is belátták városunk arra hivatott közegei felszólalásunk jogosultságát, s a bajok többé-kevésbbé orvosolva lettek. Hogy városunk az utóbbi években sokat haladt, az bizonyos. De van még sok, amit változtatásnak kell alávetnünk, ha a modern világgal lépést akarunk tartani, miután a mai kor szelleme már nem az, a mi évtizedek előtt volt, a mikor véteknek tartották azon változtatni, amit az ősök az ő viszonyaikhoz mérten megalkottak. Napjainkban azonban — mint tudjuk — változtak a körülmények, mások a viszonyok és mások az emberek is, olyanok, a kik át vannak hatva a haladás eszméjétől és nem riadnak vissza semmitől, a mi czélszerü újításra és józan előrehaladásra vezet. Ép ezért bátorkodunk egy már többször hangoztatott tárgyban újólag felszólalni, s képviselőtestületünknek figyelmébe ajánlani egy meglehetős kezdetleges állapotban levő intézményt, az utczai világítást. Midőn eme tárgygyal újólag foglalkozunk, remélve j hogy talán foganatja is leszen felszólalásunknak, azon ■ örvendetes tapasztalatból következtetjük, hogy képviselőink zöménél a közelmúltban alkalmunk volt észlelhetni a jó akaratot és áldozatkészséget, melylyel oly monumentális dolgokat létesítettek, melyek a talán renÄ „Yáczi Közlöny“ tárczája. ÜDVÖZLET NAGYSÁGOS ÉS FÖTISZTELENDŐ Dr. V I R T K R LAJOS váczi nagypréposttá történt beiktatása alkalmából. Hadd csókolom meg azt a jó kezet! Hisz’ ez reám oly édes büszkeség; Hadd hallgatom meg azt a jó szivet, Amelyben a szeretet lángja ég ! Tudom, hogy bánt te jó, te oly szerény, Hogy most feléd repül örömdalom : E bünhődés oka te vagy Atyánk, Te tanilál szeretni oly nagyon. Csak én beszélek, ámde mindenik Érez, kiket vezérelt szellemed ; Csak én beszélek, oh de mind imáz : Számodra áldást esdve és eget. Együtt vagyunk, kiket tizenöt év Édes megyénknek harczosul adott, Feléd lobog a tiszta hála-láng, Mely ünneppé tévé e szent napot. A büszke zsarnok ostort hord kezén És boldog az, ha rabszolgát nevel, Mely fél, búvik a tiszta fény elől, Reszketve szól s két térdre hull, ha kell ! De ám a szív, amely szeretni tud, Szeretve képez tiszta jellemet. Mely térdre nem hull, hogy ha érdek int, De, hogyha kell, az őszintén szeret. Te úgy neveltél minket jó Atyánk ! Ostor helyett szived kormányoza ; Példát adál : miként hódíthatunk, Miként legyünk a népnek pásztora, A népnek úgy is van sok zsarnoka, A pap legyen hát hűséges, barát, Ki, hogyha kell, a porba is hajol Enyhíteni a nép sebét, baját. Mert az a folt, mit barna öltönyünk Munkálva, küzdve nép között kapott, Szebben ragyog tán mint a drágakő, Mit a vil;ig jutalmul ránk rakott. dezettebb anyagi viszonyok között levő város atyáinak is gondolkodásra adtak volna okot. S éppen ezért, mert a képviselőtestületet ezen tiszteletre méltó oldaláról ismerjük, megfoghatatlan előttünk ama visszásság, mondhatni kicsinyes szükkeblüség, melyet az utczai világításnak már több Ízben napirendre hozott kérdésével szemben tanúsít. Vegyük csak szemügyre, hogy utczáink világítása a jelenben milyen mizerábilis. A pislogó petróleumlámpások, melyek ugyancsak meglehetős nagy távolságban vannak egymástól felállítva, csak a téli idény alatt gyujtatnak meg, nyáron pedig — hagyományos szokás szerint — csakis vásárkor, de ekkor bizonyosan, akár legyen szép holdvilágos est, akár nem; egyébkor azonban, legyen bár olyan egyiptomi sötétség, hogy az ember az orránál tovább ne lásson, nem gyujtatnak meg, mert a várossal kötött szerződés értelmében a vállalkozó nem köteles reá; azt pedig nem kívánhatja senki sem, hogy saját jószántából és költségére égettesse azokat. Már most, ha a forró nyári napok hevétől elbágyadt testünket az esti kellemes léggel óhajtjuk fel- üditeni, sétálni csak akkor mehetünk, ha a holdvilág megszán bennünket s bevilágítja utainkat, különben pedig a házat kell őriznünk, mert a sötét utczákon botorkálni legalább is nem sok embernek van kedve. Másképen áll azonban a dolog, ha esetleg dolgaink a fővárosba utazásra szólítanak s az esti vonattal térünk haza. Ekkor aztán kénytelenek vagyunk az iszonyú sötétségben haza vánszorogni s örvendünk, ha ép testtel kerülhetünk otthonunkba. Az idegen pedig, kit rossz sorsa városunkba hoz, ilyenkor elátkozza városunkat, nem tudván a sötétben merre menjen, merre keresse a helyet, a hová igyekszik. Oh annyi ma, ki tündökölni vágy, Üres kebel érdemjeltől ragyog. A népnek üdve ! oh az semmiség, Csak jöjjenek az érdemcsillagok ! * * * De fel dobog ma szivünk jó Atyánk ! Jutalmat nyert ma tiszta érdemed ; Örvend szivünk, habár jól tudjuk azt: A külsőben te czélod nem leled : De lám a nap minél magasbra hág, Annál forróbb sugárt lövel felénk, Szeress Atyánk ! minket továbbra is. Akik körödben annyi jót lelénk ! Révész István. Az ,,őszi dalokéból.*) i. Halványul már a nap sugara, A fának éke, lombja hull, Egy szebb vidékre szállt az ének S a tájra némaság borul. Örök forgás az élet képe A kezdet és a vég között, A szép tavaszt alig megérted, Már sírsz a pusztulás fölött. Az elszáradt virág feloszlik S tavaszra újnak ád erőt. Uj nemzedék tanyáz a fészken, Mit építettek a szülők. A gyermek sír, az ifjú bízik. A férfi küzd s elhull az agg. Az egyes változik csupán itt, Az összes ugyanez marad. Víz Zoltán. Szőllöszeti tanulmány, vagy 33 . . Ix község szőllőszete. Tudva azt, hogy mily mohó kiváncsiságol idézhet elő a fenti czim, Így Lehál. rögtön áttérek a tulajdon*) Mutatvány szerzőnek »Költemények« czimű sajtó alá rendezett munkájából. Megrendelhető fűzve 1 fitér, diszkötésben 2 írtért Csongrád-Mindszenten a »Mindszent Szegvár és Vidéke« kiadóhivatalánál. Ez bizony olyan állapot, melyen változtatni ok vétlenül kell. És azt hiszszük, most volna az ideje, hogy a képviselőtestület megfontolás alá vegye a világítás ügyét, s a jövő évi költségvetés megvitatásakor terjeszsze ki figyelmét ezen tárgyra is, s belátva azt, hogy a világítás nemcsak télen, de nyáron is szükséges, kedvező határozatot hozzon e tekintetben, hogy igy a jövő évben ne legyen utczáink világítása ismét a város mostoha gyermeke. Ha fásításra, kövezésre, stb. áldozunk — melyek bizonyára szintén égető szükségét képezik városunknak s annak javát, hírét, díszét nagyban előmozdítják — úgy áldozzunk a világításra is, mert ez hasonlóképen fontos tényező a város haladására nézve. Reméljük, hogy szavainknak meglesz a jóhatása, s megszívlelik azok, akiket illet. A bormérök sérelmei. Ha városunk gazdasági életét szemügyre veszszük, úgy a kép, mely szemeink elé tárul, a fájdalom érzetét kelti fel bennünk. A föld népe, mely még az előző években is meglehetős jólétnek örvendett, s melynek jólététől, sok tekintetben, a többi osztályok boldogsága is függ, egyrészt a nagyon is alacsonyra szorított gabnaárak-, másrészt pedig, a szőllőinket majdnem egészen kipusztitott filloxera miatt, mely őt a legfőbb jövedelmi forrásától fosztotta meg — nyomorban tengi életét; az iparés. kereskedele rn f á j a pedig, mely legizmosabb gyökereivel éppen a parasztosztályba nyúlik, s melyből az leginkább nyeri tápláló erejét, — néhány életerős hajtástól eltekintve — szemmel láthatólag sorvad, s napról-napra hullatja aszkór- ban elsárgult lombját. Tengődés az, a mit lépten-nyomon látunk: a leg- sanyarubb küzdelem a létért, melynek látása a legközönyösebb szivet is összeszoritja, s elmélkedésre bírja az embert ennek okairól, s azoknak elhárításáról. képeni tárgyamra, melyet napjainkban már ezen kikopott czim jelez: „hogyan védekezzünk a filloxera pusztításai ellen.“ Mig az ország borivó emberei a jövő keserű gondolata miatt nagy könnyeket hullatnak boros poharaikba ; mig a kétségbeesett szőllőgazdák a szellőjüknek adott verejtékes munkát pazarlásnak képzelik: addig én nyugodtan ülök Íróasztalom mellett, s ablakomon keresztül — melyen egész Galgamentét végig nézhetem — egy pontra szegzem tekintetemet. B . . h község fdloxera mentes szőllőszetére. Nem követem az eddigi filloxera bolhászok metódusát, hanem egy szerény, de eredeti találmánynyal lépek a művelt világ elé. Szerénységemre vall. hogy előre visszautasítok mindennemű kitüntetést. De hogy unalmassá ne váljak, hozzá fogok találmányom rövid története- és megfejtéséhez. Nem a homokos talaj az, ami a filloxerát visszatartja ; nem a szénkénegezés, — hiszen egész Galga- mentén kevés a homok, és a szénkénegezést csak híréből ismerik — hanem 1. mert már nincs szőllő; 2. ahol van (B . . h község), ott nincs filloxera. A két ok közül a másodikkal, mint legfontosabba] fogok foglalkozni. Mikor a filloxera hírnévre kapott, a fent nevezett község szőllőszetét vettem tanulmányom alá egész a mai napig. A szőllő talaja tiszta . . . agyag, s igy a sok filloxerás jajgatására már biztosra vette mindenki e szőllő pusztulását is. A filloxera egy nap el is jött látogatóba a bolhászok legnagyobb örömére, de más nap kénytelenek voltak fájdalommal konstatálni, hogy valamennyi filloxera lába az égnek áll, s megdöglött. E szomorú tény után a bolhászok eltávoztak, de én azóta folyton fürkésztem ezen rendkívüli esemény okál. A kitartás sikerre vezetett és pedig a következő tőle teljesen függetlennek látszó két epizód következtében. 1. Észrevettem, hogy körülbelül szőllőérés kezdetén a csőszök kutyái égbe kiáltó vonyitást visznek végbe. 2. Volt egy kedves „Mátyás“ madaram, mely mindenhova velem jött. Egy nap mikor a .szellőből kelten haza tértünk, madaram gunnyasztani kezdett, s még az nap ki is adta páráját.
