Váczi Közlöny, 1890 (12. évfolyam, 1-51. szám)

1890-10-26 / 43. szám

Minthogy szűk terünk nem engedi, hogy gazdasági életünk minden egyes ágával jelenleg külön-külön foglalkozzunk, csak egyikét szakítjuk ki a sok közül, melynek állapota a legsanyarubb.

E z a 1) o r ni é r ü k so r s a.

Az ital iné rési jognak ál hunivá tétele, azon néhány hónap Iapasztalatai után ítélve, mely a törvény életbeléptetése óta elmúlt, egy uj veszedelem csiráit hordja magában városunkat illetőleg. Tudjuk, hogy ezen álli- tásunkat sokan kétkedve fogadják; de a figyelmes szemléld, kit a látszólagos előnyök nem képesek ítéletében megvesztegetni, s ki általánosabb szempontból nézi a. dolgok folyását, nekünk fog igazat adni.

Alábbiakban iparkodni fogunk állításunk igaz voltéit kimutatni, s rámutatni azon veszedelmekre, a me- Jvek úgy városunk egyes borméréssel foglalkozóit, azután közvetve bortermelésünket, mint végül magát a várost, mint erkölcsi testületet is — fenyegetik. Előrebocsájtjuk, hogy ezen veszedelem, az italmérési jognak a város részéről való helytelen érvényesítéséből, illetőleg az abban foglalt egyes jogosultságok logikátlan kihasználásából származik.

Tudvalevő dolog, hogy városunk a bormérési jogot házilag kezeli. Ez ellen semmi kifogásunk sem lehet, de nem helyeselhetjük a módot, a mint azt kezeli. Xem pedig azért, mert úgy saját, mint az illető b o r- m é r ők érdekét s z e in e 1 ő 1 1 éves z t v e, o 1 y teherrel sn j t j a őket, m elvet a z ok el v i- s e 1 n i e g y á 1 I a 1 á n n e m képese k, s mely tehernek kirovása csakis a viszonyok teljes félreismerése mellett volt. lehető. Mert kérdjük, okszerűen eljárva, róhatl.ak-e a bortermő által kimért bor hektoliterje után oly magas összeget (8 frtot), a nélkül, hogy ezen iparág teljes kiirtását nem czélozták volna? — Bizonyára nem ! Ha pedig nem, úgy mivel okadatolhatják eljárásukat ?

De nézzük csak, m i I y e n a b ormérő h e ly- zete? A bor hektoliterje 14—16 írt. Fogyasztási és italmérési adó fejében fizet 8 frtot. Ez már is, csak az átlag árt véve alapul, 22 — 23 írt. Ezen összeghez hozzájárul azután az állami és községi adó, valamint egyéb, a kezelés körül felmerült költség. Méri pedig a bort literenkint 24 krajczárjával, melyből alig ad el hetenkinl 3—4 hektolitert. Miből éljen tehát? Kénytelen rossz borokat vásárolni, azt otthon még rosszabbá tenni, ez által pedig az ivó közönség, elszokik a borivástól s a pálinka ivásra adja magát.

De hogy hova vezet ezen út, annak illusztrálásául csak azt említjük fel, hogy tavaly, a mid őn a b o r m érések száma a 1 i g volt 30. sokkal t ö b b b or fogyott e 1, m int a z i d é n, a m i- d ő n p e d i g a b o r m érések s z á m a f e 1 ü 1 m u 1 j a a 65-ö t i s. S hogy, ily körülmények mellett, a borfogyasztás apadni fog még, arra igen sok jel mutat. Mig tehát a városnak a bor után, még az idén, bizonyára tekintélyes összeg jön be. ezen összeg évről-évre a p n d n i f o g, mig végre igen jelentéktelen összegecs- kévé zsugorodik össze.

De s u j t a t i k ez által a borter m e 1 ő is ; mert, miután vevőinek száma — minthogy a bormérők ily magas fogyasztási illeték mellett, üzletüket folytatni, hacsak egészen tönkre nem akarnak jutni — nein igen lesznek hajlandók — leapad, uj piaczot felkeresni pedig áruja számára néni igen fog bírni, az úgyis erősen megfogyott jövedelme még kisebbre fog szállni. Pedig eléggé sújtotta őket mára filloxera, kár még mesterséges utón is a bor árát lenyomni.

Lesz azonban mégis, ki a dolgok ilyetén folyásának örül. Értjük a p á J i n k a m é r é s i j o g béri őMielőtt eltemetettem volna kedves madaramat az állatorvost hivattam el, felbonczoltattam vele a jószágot. Az orvos konstatálta, hogy a madár gyomrába talált egy széni egrest, mely vegyi alkatánál fogva okozta a gyors halált.

Rögtön összefogattam egy csomó madarat, az egressel valamennyit megetettem, s Íme valamennyi kedves „Mátyásom“ sorsára jutott.

Már ekkor az a gondolatom támadt, hogy a vo- nyitó kutyákat is megvizsgáltatom, hátija azok is a szellőtől vonvitanak. Az állatorvos gyanúmat megerősítette.

E meglepő esetek után más nem marad bátra, mint azon gondolatra jönni, hogyha a kutyánál e sző 11 ő vonyitásl, a madaraknál pedig biztos halált okoz, akkor a filloxerának untig elegendő hacsak e szőllő gyökerébe harap is bele.

Hozattam egynéhány íilloxerát, megetettem szőllő- gy ük érrel, és valamennyi követte másnap elhunyt rokonait.

Ilyen tapasztalatok után már elő állhatok találmányommal isr mely bizonynyal meg fogja védeni szellőinket minden bajtól:

J. Hogy a szállónkét a filloxera el ne pusztítsa, legbiztosabb szer, ha a szőllőt teljesen kivágjuk.

2. Ha valamelyik szőllőgazda sajnálná szőllejét kivágatni, úgy hozasson a feni nevezett község szőIIéjéből veszszől. azt saját szőlleje mellé ültesse, s biztosítok mindenkit, hogy a. lilloxera egy nap alatt őrülten fog keresni menedéket, vagy pedig ott hagyja a fogát.

A második mód a legjobb., mert itt érvényesülni látjuk ama közmondást is; „a. kecske is jóllakik, a káposzta, is megmarad.“

Ez volt röviden a lilloxera elleni védekezésről. Vio I pe iig fillérek a feni nevezel I szőllő termésre, illetve boriira.

Megtörtént, hogy az X-i plébános egy nap az újságban olvasol! valami antimelislichoiiról, melyet egy vegyész hirdetett üvegét I írtjával. A plébános csupa kivánc óságból hozatott egy üveggel. Felbontja, meglét. Mig ugyanis a 60—65 bormérő alig tengődik, s ma-holnap egymásután kénytelenitve lesz üzletét abbanhagyni, a d dig a n n a k 260, szóval kétszázhatvan p á 1 i n k á s b u t i k j a a leg virágzóbb f o r g a 1 o rn n a k ö r v e n d. Váczon, ebben a tősgyökeres magyar városban h a v o n kint 150 liecto- 1 i t c r p á 1 i n k a f o g y e 1. Borzasztó még gondolatnak is! S ennyi már ma fogy el, a bajnak kezdetén, hát majd holnap, majd később, midőn az elviselhetetlen tehertől tönkrejuttatott bormérők egymásután dőlnek majd ki, midőn a borfogyasztás a minimumra fog szállni, majd akkor mennyi pálinka, mennyi testet sorvasztó, szellemet butitó, embereket irtó méreg fogy majd még el?! . . . Magyar városunk majd a pálinka tengerében merül el. Szomorú jele az időknek! . . .

Szolgálhatunk egy kis statisztikával is. Ha városunk lakosságát 14 ezerre veszszük, akkor, minthogy havonkint 15.000 liter pálinkát fogyasztanak, a mi évenkint 180.000 azaz száznyolezvan ezer (horribile dictu) litert teszen ki, egy-egy emberre — beleszámítva férfit, asszonyt, fiatal-, öreget, sőt még a csecsemőket is — 13 liter pálinka esik. Épületes látvány! . . . Vájjon a vízből fogyasztunk-e annyit? — Láthatjuk azt is, hogy m i g 1 Körmérés csak minden 217 e m bérré esik, pálinka m érés m á r m i n d e n 50-dik e m b e r r e jut. (De lassan ! Minden ötven emberre egy pálinkamérés . . . Hiszen, ha jól emlékszünk, a törvény, egészségügyi, valamint erkölcsi és rendészeti szempontokra való tekintettel, minden 500 lakosra csakis egy pálinkamérést engedélyez? Nálunk pedig 500 lakosra 10 jut. Tehát tízszer annyi, mint a mennyi törvényileg engedélyezve van ? . . . Oly körülmény, mely igen fontos okoknál fogva, bizonyára megérdemli az illetékesek figyelmét . . .)

S hogy mily jövedelmi forrást képez a p á 1 i n k á j o k, (ezt a város akár mindkét fülével is hallgathatja) arról vajmi kevésnek van tiszta fogalma. Lássuk csak ! Egy hektoliter szesz legfeljebb 50 forintjába kerül a bérlőnek. Egy liter szeszből csinál pedig 3 liter pálinkát, melynek literjét 40, 50, 60 krjával, sőt azon felül is vesztegeti. Ha átlag árnak csak ötven krajezárt veszünk, nyer rajta 200%-ot, amennyiben 50 krért. 1 frt 50 krt vesz be. S ezen óriási nyereségért fizet évenkint potom 16 ezer forintot; a szegény bormérők pedig nyögnek a tehertől, pusztulnak, s mégsem jut senkinek eszébe, hogy a dolog, úgy a mint van, nem jól van . . .

Elhiszszük, hogy a városnak kell a pénz; hiszen sok tekintetben el voltunk maradva, s bizony, ellenségünk sem vetheti szemünkre, hogy rövid idő óta, mióta a főbb állásokat, u j, hivatott s kötelességüket ismerő emberek foglal- t á kel, ó r i á s i m é r vbin ne m haladta n k. Ez pedig sok, igen sok pénzbe kerül, melyet a városnak, minden alkalmat felhasználva kell előteremteni; de kérdjük, miért nem veszi első sorban onnan, a honnan fölösen jutna és juthatna, teszszük a p ál inkajognak intenzivebb k i h a s z n á 1 a t a által, (mert, hogy egy embernek ebből a jogból 3 év alatt - a közhit szerint — 45 ezer forintot kelljen félretenni az mégsem méltányos, a midőn mások, pl. a szegény bormérők alig képesek a mindennapi betevő falatot megkeresni,) a helyett, hogy a bormérők teljes tönkre tételével akar hozzájutni?

Attól félünk, hogy továbbra is ez ösvényen haladva, oda jutunk, hogy ezen, ma még ép testű és józan eszű m agyar népet, h o v a t o v á b b a p á 1 i n k a rút bűzű p o s v á n y á b a lökj ü k, melyben menthetlenül tönkre silányul testben és lélekben; erkölcsben és hitben.

kostolja azután az Íróasztalához rohant, s a következő levelet Írja;

„T. vegyész úr! Fia ön még tovább fogja ámítani a n. é. közönséget, úgy én a nyilvánosság elé fogom vinni titkát. Hiszen ez nem más, mint a hamisítatlan b . . hl bor.“

A vegyész úr csakhamar válaszol a levélre. Elmondja benne, hogy igaza van a főtisztelendő úrnak, de mivel ezt a bort máskép eladni nem lehet, a részegség ellen pedig határozott sikerrel használtaik; amit bizonyít az is, bogy a falusi kántorok vaggon számra leszik a megrendelést, igy tehát kénytelen volt c czi- men áruba bocsátani. Különben találmányának hatását észrevehette volna a főtisztelendő úr is saját kántorán, aki e szer használata óta soha sem volt részeg.

A vegyész úr ezen utolsó argumentuma előtt meghajolt a főtisztelendő úr, s innen van, hogy ab., hi bor mai napig is mint antimetistichon (részegség elleni szer: vagy bor undorító) szerepel az egész világon.

Miután elmondtam a szőllő tulajdonságát, azt hiszem nem lesz fölösleges, ha most a szőllőre vonatkozó történeti tények közül egyet-mást szintén elmondok.

1. Körülbelül 50 évvel ezelőtt valami Szabó János és Kerekes Panni házastársak bírták az egész község szőllejét. A házasság meddő lévén a házasfelek közt csakhamar egyenetlenség tört ki s az asszony minden áron válni akart férjétől. Az akkori lelkész azonban

! mitsern akart erről tudni, sőt folyton békéltetni akarta őkel. Az asszony megtörve részint a férj kegyetlenkedése, részint a pap makacssága miatt; egy szép napon meghalt. Halála előtt szőllejét megátkozta, s végrendeletében egyedüli örökösévé a papot tette.

2. Az előbbi végrendeleten kívül a községi levéltárban van egy még a forradalom idejében készült irat, a melyben a község lakosai — miután a pap a községnek adományozta a szőllőt — azon ajánlatot teszik az akkori magyar kormánynak, hogy az ellenséges haderőket úgy szőllőérés ideje felé terelje, e szőllőbe, s lej vesztés terhe alatt bizonyítják, hogy egy nap alatt vagy ki fut az ellenség az országból, vagy pedig végA bormérők között az elégedetlenség általános; söl, ha jól tudjuk, m o z g a 1 o m indult m e g ezen tarthatatlan állapotnak véget vetendő. Részünkről méltányoljuk eljárásukat, mert a bormérők a pálinkamérővel szemben nagyon, de 'nagyon hátrányban vannak. Mig a város a bormérőket arányta- lamil sújtja, a pálinkajog bérlőjét hihetetlen módon dédelgeti. Jóakaratának egész özönét a pálinkára vesztegeti. Mig a bor mérők lassankint pusztulnak, a pálinkabérlő rohamosan gazdagodik. — Minden tekintetben rossz gazdasági politika. Rövidíti a város cassáját, s elősegíti az erkölcsök eldurvulását. Épp ellenkezőjét teszi annak, a mi ,erköJcsi és politikai feladata volna. Veszedelmes lejtőre lépett, s kérve-kérjük, térjen le róla még idejekorán. A regálejog államosítása úgyis számtalan családot érintett közelről, ne tegye a város félszeg intézkedésekkel állapotukat még tűrhetetlenebbé.

Tegye lehetővé a bormérőknek a megélhetést, szállítsa 1 e j e b b az óriási magasságra f e 1 c s i g á z o tt b o r a cl ó t, s a mellett, hogy számtalan talán nyomorral küzdő család áldani fogja e lépéséért, előmozdítja önérdekét, jótékonyan fog hatni a bortermelésre, kielégíti a közönség jogos igényét s ne- mesitőleg hat az erősen fenyegetett erkölcsökre.- y.--------1.

Út-mizériák.

Tagadhatlan, és mi, kik a város haladását mindenkor éber figyelemmel kísérjük, legkevésbbé vonjuk kétségbe, hogy a város újabb időben jelentékeny áldozatokat hoz közutaink rendezése, jókarba helyezése és fenntartása körül. De ennek daczára még mindig találkozunk olyan kirívó visszásságokkal, melyek megszüntetése érdekében lehetetlen szót nem emelnünk.

Ilyen szomorú állapotban találjuk mindjárt a középvárosi temetőbe vezető utat, mely most a Bartoss- féle háztól a vasúiig valóságos portengert képez ; mert boldogult emlékű V a r g h a János fegyintézeti igazgató halála óta — ki ezt az utat saját kezdeményezéséből és erejéből rendezte, befásitotta, — semmi sem történt annak tovább fejlesztésére, hacsak út-csinálásnak nem nevezzük azt az eljárást, hogy az árokból kiásott földet két oldalról felhányták és ily módon megvetették esős időre a feneketlen sár, száraz időre pedig az éktelen por biztos alapját.

Ezen a miazmákkal telitelt portengeren kénytelen most a temetést kisérő közönség s általában mindenki, akit útja arra visz, keresztülvergődni. Pedig minden nagyobb áldozat nélkül lehetne ezen segíteni. A Ró- kusz-tér előtt felhalmozott járdakő-törmelék szinte önként kínálkozik felhasználandó anyagul; ha kőtör- mellékkel és kavicscsal meghordanák, azonnal vége lenne ezen az úton a mai falusias mizériának.

Az ecsetelt állapotban találjuk a Kösd felé vezető vámutat is, melynek helyreállítása végett már több Ízben felszólaltunk e lapok hasábjain. Az iskolaszék ezt az utat az év elején két oldalról befásitatta s amennyire lehetett, a fákat gondoztatta is; a város azonban elegendőnek vélte a két oldalt ásott árkokból a földet m ore p a t r i o összehányatni s a többit a bölcs Gondviselésre bízni, melynek az idén úgy tetszett ugyan, hogy mindekkoráig szárazság legyen; ha azonban az őszi esőzések bekövetkeznek, a vasót-vonalon túl és innen akár nyakig gázolhatnak a sárban kosdi atyánkfiái.

Fia a rádi országút helyreállítására bírtunk ezreket költeni, nagyon méltánytalan, hogy a kosdi útvonallal,

elgyengüléss beálltával bottal lehet valamennyit agyonverni.

Flogy ezen ajánlat el nem fogadtatott egyedüli oka volt a világosi fegyverletétel szomorú hire.

A község lakosai azonban nem mondtak le végkép szándékukról, hanem feszült figyelemmel várják a legközelebbi orosz inváziót.

Szegény muszka!

Ilim*.

Tóth Kálmán és az öreg Bucsánszky.

— Szerzőnek »Az ötvenes évek irodalmi és társas élete« czimü, sajtó alatt levő müvéből. —

Az 1852-ik év egyik tavaszi délutánján hárman ültek az akkor nagyon látogatott „Liczinius“ vendéglő éttermében: Tóth Kálmán, a „Hölgyfutár“ czimü szépirodalmi lap segéd-szerkesztője, Dobs a Lajos, már akkor ismert drámairó és Balogh Zoltán kezdő író. Ezek ugyanis már akkor túlestek az igazoláson és nem voltak besorozva a cs. kir. ármádiába, mint oly sokan társaik közül, hogy többet ne említsek : hisz n y a i Kálmán és Kövér Lajos még ekkor bakáskodtak valahol Olaszországban vagy Sehleswig-FIolsteinban, hol az akkori osztrák kormány kapartatta ki a gesztenyét a tűzből, Poroszország részére, amit ez ugyancsak mégis hálált 14 évvel később.

Ezt a triumvirátust az tartotta együtt a késő délutáni órákban, hogy Tóth Kálmán „Kinizsy Pál“ czimü népies hős költeményét olvasta volt fel.

A valóban költői mű nagyon tetszett a kis szánni, de válogatott, közönségnek. Különösen gyújtó hálásuk volt a Mátyás királynak Fridrik német császárral vívott harczát festő soroknak.

Azonban az e sorokon átvonuló magyaros, hazafias szellem nem kevéssé aggasztotta a hallgatókat, kik közül Dobsa kifejezést is adott ebbeli aggályának, a következő szavakban :