Váczi Közlöny, 1890 (12. évfolyam, 1-51. szám)

1890-10-19 / 42. szám

sötét idők bűnöket fogamzó vemhét, a hazai állapotok teljes megrendülését, keserűen zokogva

Foecunda culpae saeeula nuptias Prinsum inquinavure et genus el doraos :

Hac fonté derivata clades In pátriám populumve fluxit.

Nincs-e okunk a franczia állami és társadalmi viszonyok szilárdsága iránt kicsinyhitüségben lennünk, ha Berangernak L’education des Demmoiselles czimű költeményét olvassuk, mely a legromlottabb, legméte- lyezetebb erkölcsű emberekben is bizonyos megrendülést okoz mocskos hangjával:

Que sur ma soeus un autre weille Maman, je veux mettre au Salon Deja je dessine a merveille Des contours, de cet Apollon Grand Dieu, que se forme sont belles Surtout lés beaux nus que voila Grand Dieu ! que ses formes sont belles Surtout les beaux nus que voila.

Ily szennyes szájjal egy Catullus, vagy Ovidius Naso is alig mert volna énekelni. Ha tehát igaz volna az, hogy Beranger a maga sikamlós, trágár és gúnyolódó dalaival nagyban és egészben hű kinyomatát képezi a franczia szellemnek: akkor az Amelioration hőseinek sokkal dicsőbb és elsőbb szerep jutna a franczia nő felemelésénél, mint a soczialismus szertefoszló légvárainál.

Ha igaz mit az irás mond a történelem pedig lépten-nyomon igazol: A bölcs nő felépiti a házat, de az oktalan asszony még a léterőt is lerontja, vagy: Miként a szilárd talpra fektetett épületnek alapja örökké- tartó, szintúgy Isten törvénye a szent életű nőnek szivében rendíthetetlen, az esetben a nővel mint első rendű közgazdasági tényezővel kell minden jóravaló nemzetnek leszámolni.

Mi történt e téren Európa legtöbb országaiban, a keleti államokat nem is említve, mindenikünk előtt tudva van. Kevesbbé örvendetes és épen nem hízelgő a kép, melyet közgazdasági tekintetben az olasz, spanyol, franczia, de meg a német nőről is rajzolnunk kellene. Magyarország nemes lelkületű nőire mily végtelenül hátrányos befolyással voltak azon szerencsétlen nőnevelő intézetek, melyeket a Bachkorszak álnok lelkű czivilisatorai gomba módra elszaporitottak, annak elbeszélése miveltség történetünk lapjai számára van föntartva, nekem csak az a czélom jelezni, hogy azon nagy reformátorok, kik Gromvell idejében és kevéssel az előtt az angol közgazdasági élet első alapjait megvetették világosan és tisztán felfogták a jelentőséget, melyet a nő az állami és közgazdasági életben betölt.

És ezen helyes felfogásból kiindulva úgy oktatásügyiig, mind társadalmilag és törvényhatóságiig minden lépést megtettek arra nézve, hogy az angol nők takarékossá, tisztává, munkássá és erkölcsössé neveljék, társadalmi helyzetüket pedig oly magasra helyezték, hogy a tiszteletlenséget, vagy a legkisebb vakmerőséget, tolakodást irányukban a törvény legszigorúbb intézkedéseivel torolják meg, elüttök az írásnak ama gyönyörű szavai ragyogtak. „Valamint a nap életet áraszt a világra, szintúgy a jó asszony tündöklő fénye a háznak; hasonló a szent gyertyatartóhoz helyezett fáklyához.“ Az örök igének eme bölcs tanúságait csak egyedül az angol fogta föl a maga mélységében és valósította meg egész terjedelmében és miként erkölcsi forradalmai következtében úgy politikailag, mint kö z- gazdaságilag a világ legelső népévé küzdötte fel magát, úgy a valláserkölcsileg megifjitott asszonyaiban bírja az erő ama forrásait, mely őt a rothadástól és visszaeséstől minden időkön keresztül megóvandja.

Hej! Jancsi gyerek szivét is megszórta a tövis, — csöpög a vére, sok leány állította volna meg a vérzést dolmánya alatt a szive, hisz ez a leány még tündér Ilonánál is szebb.

Dehogy tudott volna evvel ngy évelődni, mint a falu, megye minden leányával, — az a duhajkodó, le- génykedő, vasgyúró megszelídült, mint akár egy bárány.

Juliska is végig nézte azt a legényt, — azután se inge, se gombja többet feléje se nézett, csipke kendőjével, meg dobobó szivével, de az az egy, ki a sebet ütötte feléje, oda se tekint a bajnak.

A legények pajkosabbjai közül, egyik-másik bizony tréfálni is kezdett a „legények gyöngyével.“

Jancsi így is, úgy is próbálta a szerencsét, de hát ő is úgy járt, mint a galagonyi ispán, —- meg kepcsi Írnok, no meg az a sok legény.

Juliskának nem kellett sem egyik, sem másik.

Ha nagyon körül fogták, akkor egyet nevetett, aztán elkezdett dalolni:

»Nerh futok én olyan szekér után, haj ah a !

A melyiknek nincs szalma az alján, hajaha !«

Nojaztán evvel el is vetette a kendert mindanynyinak.

Jancsinak is ki jutott a nóta!

Kőből van szive, mondogatták a legények, ----- nem hallgat szóra.

Se úr, se paraszt nem kell neki.

De hogy nem kellett neki, — dehogy volt kőből a szive, bár abból lett volna.

így esett. — Piros pünkösd napján a minta városba ment az Isten igéjét hallgatni, a „Csúfold ki csárda“ előtt amint a legény a csárdából kijött, találkozol I. Juliskával.

Piros huszár sapka árva lány hajjal volt a szemére vágva, maga. olyan bús, olyan szomorú, mint a kit a vesztő helyre visznek.

Juliska a mint reá nézett arra a lialovány legényre, megdöbbent a szív, majdnem, hogy sírva nem fakadt.

A váczi hengermalom-részvénytársaság alakuló közgyűlése.

A váczi hengermalom-részvénytársaság c hó lG-án tartotta alakuló közgyűlését R u d n y á n s z k y László t. főszolgabíró lakásán.

Miután az elnöklő Rudnyánszky László konstatálta: hogy 100,000 írtból álló részvénytőke teljesen aláíratott és annak 10°/0-a befizetve lett, továbbá, hogy a keresk. törv. szerint szükséges számú és értékű részvényt képviselő aláíró jelen van, a részvénytársaságot megalakulnak nyilvánította.

A Reiser Béla ügyvéd által ügyesen szerkesztett és felolvasott alapszabályok elfogadása után, az igazgatóság és a felügyelő-bizottság választása ej tetett meg.

Az igazgatóságba meg választattak : R. u d n y á n s z k y László (Vácz), P i u f s i c h Lajos (Vácz), G a j á r y Géza (Vácz), Dach Samu (Vácz). dr. Iricz Adolf (Budapest), Bloc h József (Budapest) és E i b e s c h i t z Lipót (Budapest).

A felügyelő-bizottságba: dr. F r e y s. i n g e r Lajos (elnök), Tär.csay János és Vitt Manó váczi részvényesek.

A közgyűlés berekesztése után tartott igazgatósági ülésen megválasztattak : az igazgatóság elnökévé R u d- nyánszky László, annak helyettesévé pedig G a j dry Géza.

Miután a Bachmann jóhirű építész által elvállalt építkezés már nagyban folyik és a részvénytőke 1891 január 1-ig teljesen befizetendő : nem kételkedhetünk abban, hogy a társaság, óhajához képest, üzemét a jövő év első napjaiban megkezdheti.

Ä tűzkár-esetek statisztikájához.*)

A sajtót és a közvéleményt heteken át állandóan foglalkoztatta az a szomorú statisztika, mely viruló városok és helységek elpusztulásáról, a tűzvész féktelen tombolásáról és a mentés munkájának hiábavalóságáról vagy gyámolatlan kezeléséről tartalmaz megdöbbentő adatokat.

Sohasem bizonyult be jobban, mint most, hogy a szerencsétlenség nem jár egyedül. Alig hogy a gabna- termést betakarítani sikerült, jött a rendkívüli forróság és szárazság. Az alföld hónapokig nem látott esőt s a mi terménynek lábon kellett maradnia, összesült, elaszott.

A forrósággal és szárazsággal együtt járt a tüzesetek özöne. A statisztika az épületek égését veszi számba, a meggyujtott termények elégésének kimutatására azonban külön rovata nincs. Pedig a szérűk, kazalok, szénaboglyák kigyuladása által okozott kiír évenkint sok százezrekre rúg és ezidén talán milliókra megy.

De azok a tüzesetek is, melyekről tudomást vesz a statisztika, rendkívüli csorbát ejtettek a nép vagyo- nán. Városok, községek pusztultak el, emberélet is esett áldozatul s a szorgalom megfeszítésével gyűjtött és a tűz által elemésztett érték felbecsülhetetlen. A biztositó társalatoknak alig volt rosszabb éve, mint az idén, pedig a nép és a hatóságok indolencziája mellett tudjuk, hogy a mi biztosítva volt, az csak kicsi része az országszerte elpusztult értéknek.

*) A »Pénzügyi és gazdasági Tájékozó« október I-én megjelent mutatvány-számából. Az uj szak folyóiratot, mely elméleti és gyakorlati közleményeket tartalmaz a pénzügyi és gazdasági tudományok, kereskedelmi és iparvállalatok, részvénytársulatok, takarékpénztárak, szövetkezetek, segélyző egyletek, biztositó intézetek stb. köréből, ajánljuk az érdekeltek ügyeimébe. A liavi folyóirat szerkesztője Bánfi Iván (Budapest VI. kér. Bajza-utcza 21. sz.)

Nagy lehet a baja, nagy lehet a búja. A legény jó formán észre se veszi, ha Juliska egy „Jó nap adj Istent“ nem köszönt.

A legény reá tekint a leányra, valami felvillant a szemébe, elfogadta a köszöntést, még meg is szólította.

Az ilyen népnél a barátság hamar megesik, mire a szentegyházhoz értek, már mint régi ismerősök beszélgettek.

Juliskának olyan jól esett ez a beszéd, aztán meg olyan furcsa dolgot érzett, hogy maga sem tudjam ilyent.

Bizony a legény a templom után a helyett, hogy tovább folytatta volna az útját, vissza fordult Kislak felé, mert hát Juliska reá beszélte a legényt, ki bizony azt mondta, hogy ő neki se országa se hazája nincs, hogy jöjjön Kislakra.

A legény, ki tudja miért, szót fogadott. Letelepedett Kislakon, talált olyan bitang telket, a melyről azt se tudta a helység, — hogy hol a gazdája, oda adták potom árért árendába.

A legényt se kellett a munkára nógatni, neki fogott biz az mind a két kezével.

Azután, hol a legszegényebb emberek laknak: ott találni legtöbb segítséget.

így volt ez egy évig. — Juliska egészen megváltozott; a legényekkel sem bánt úgy, mert hát köztük volt az is, — mondjuk ki, — a kiért bizony az ő szive dobogott.

Pedig fiát az volt a legnagyobb szerencsétlenség, hogy ez a két lélek össze találkozott.

Elmondjuk, miért?

Kondor Imre onnan az alföldről való telkes tanyai ember, fiatal szép felesége van, aztán egy piczike kis fia.

Bizony katonáéit evvel nem törődtek, hanem mikor ott valahol a törökök felé kiütött a nagy háború, akkor Imrének is be kellett rukkolni.

A szive majdnem, hogy ketté hasadt, mikor minden boldogságát otthon kellett hagynia.

I)(» hií.t a regula az első. —- Elvitték abba a hegyes- sziklás országba, ott harczolt a hazáért.

Sok szegény szive búsult a miatt.

Általánossá lesz a belátás, hogy a hatóságok és az egyesek nem a tűzvésznél, a pusztulás órájában követik el a megrovandó hibákat, s nem az akkor tanúsított erélytelen viselkedésüket kell gáncsolni; — a hibák, a menthetetlen mulasztások jóval előbb történnek : az építkezéseknél, a termények behordásánál és elhelyezésénél és egyáltalában minden olyan esetben, midőn a hatóságok a tüzveszedelem elhárítására szolgáló szabályokat gyöngeségből, könnyelműségből tekinteten kívül hagyják, a helyett, hogy azok betartására az egyeseket vasszigorraí kényszeritenék. Sopron és Vasmegyékben a folyó évben nem kevesebb, mint 187 községben dúlt ismételten tűzvész, — némelyikben 5—G-szor egy m á s u t á n. A biztosító-társaságok megfizették rájuk eső káraikat, a hatóságok részéről azonban egyetlegy lépés sem történt a végből, hogy a meglepően sűrű tüzveszedelmek igaz oka megtudassék és semmiféle hatósági intézkedés nem gondoskodott arról, hogy a jövőben a tűzbiztonsági szabályok szigorúbban megtartassanak. A lefolyt augusztus hó folyamán a biztosi tó-társaságoknak összesen 3 V2 millió f o r i n t n y i tűzkárt jelente t- tek az ország különböző vidékeiről, az elpusztult érték azonban, mely biztosítva nem volt, több mint kétszer ekkora. Nem túlzott a számítás, hogy nemzeti közvagyonunkból csak augusztus hóban 12 millió forint érték lett füstté és hamuvá.

Ez valóban megdöbbentő állapot s még ha nem járna is oly tömérdek pozitív kárral a csapás, kiszámíthatatlan az a morális veszteség, mely abban áll, hogy magunkat a tüzelem ilyetén tömeges látogatása ellen biztonságban sohasem tudhatjuk.

Egyben azonban talán intő példa lesz ez a föld népének, melyre nézve életbevágó kérdés, elvégre vajha e károkból meritné okulását.

Épen a biztosítási saison előtt vagyunk (mert ennek is van saisonja, mint akármely más üzletnek.) Fia a nép elszürte a bort és letörte a kukoriczát, a nyári madarak elköltöznek s a földmi vés zártfal közé szorul, akkor jönnek a téli vándormadarak: a biztositó futó ügynökök, kiknek tömege, mint a raj, látogatja meg a messze vidékeket. Megjelennek ők egyes-kettesével a szerény portán és erősen megka- paczitálják gazduramat. biztosítsa be épületeit tűzvész ellen. A lótó-futó ügynök a humánismus és a czivili- záczió terjesztő apostola! Fellépése, rábeszélése sok fejcsóválásra, még talán drasztikusabb ellenvetésre is talál, mert hiszen a „biztosítási kortest“ a legigénytelenebb zsellér is lenézi, miután alkalmatosság tekintetében nem válogatós, rákap egy hosszú kocsira vagy gyalog is elkutyagol faluról-falura, útba ejti a pusztákat s nem járva hintón, mint a választási kortes, — de minden polgártárssal megcsinált üzlettel, megbizto- sitott nádfödéllel az emberiség áldásának egy-egy terjedő üszkét dobja szét a nép között.

A biztosítási intézménynek a nép körében való elterjedéséből bátran a lakosság felvilágosodottságára lehet következtetni. Közönyös, babonás és tanulatlan nép között a biztosítás rendszerint ellentállásra talál, műveltebb tájakon, városokban és városok közelében általánosítva van. A tűzfalakra szegezett táblácskák számokkal kifejezik egy-egy falu értelmi fokát s mennél sűrűbbek e táblák, annál inkább dicsérik azok nemcsak a biztositó társulatok élelmességét, hanem a községek irányadó elemeinek, az elöljáróknak, papoknak. jegyzőknek, néptanítóknak érdemét is.

Ne volna bár épület, a melyen a biztosítási pléli- tábla, a felvilágosodás és a földönfutástól való meg- menekedés ez a zászlója fent nem diszlik!

Nem oly ritka dolog, hogy egy falubeliek egy ezredbe, egy századba kerülnek. Imrének is volt ilyen falubelije.

Meg is verte vele az Úristen!

Mert ez csinált vele olyan miskulencziát, hogy egész életére boldogtalanná lett.

Olyan hamis levelekkel úgy lefestette az otthon maradt asszonyt, hogy Imre már nem egyszer akart haza szökni, hogy megöli a feleségét.

No de ez nem olyan könnyű.

Hanem mikor haza eresztették, akkor úgy bújva ment a háza tájára, — hát mi történt, egy szálas legényt talált a házban, a felesége meg ki tudja hol volt? legalább ő nem tudta.

A ki a házban volt az nem ismerte Imrét, de Imre sem, mig különben is esti szürkület volt.

A mint úgy tudakozódott az asszony után, hát bizony azt kapta feleletül, hogy Kondor Imrémé nincs itthon, búcsún volt.

Nem is jött haza hamarjába, mert hát Karikás Ferkóval mentek együtt el.

No aztán Imrének se kellett több, hisz azok a hamis levelek mind azt mesélték, hogy Karikás Ferkóval szűrik egybe a levet.

Pedig hát dehogy volt igaz, a legény is a ki őtet fogadta, az is csak úgy szóbeszéd után mondta meg, hát Imrét nem is ismerte.

Imre bement a házba, ott találta kis fiát, édes anyja ágyán aludt, — megcsókolta; reá hullatta küny- nyeit és elfordult tőle, ott hagyta a falut, még ott volna a szégyen, ha falubelijével találkozott volna.

Az a legény, Imre felesége húgának,az úra sem tudta, hogy mit mondott, tréfás szavaival.

Mikor az asszony megjött pedig testvérével volt oda, akkor elmondta a legény a históriát, no Imre feleségének se kellett több, egyszerre futni kezdett, hiába való mese volt, hogy Imre elesett a csatába.

Nem hitte már ő azt.

De hiába futott, más felé tartott Imre, más felé futott az asszony.