Váczi Közlöny, 1890 (12. évfolyam, 1-51. szám)
1890-10-19 / 42. szám
■fl WW ■W* XII. évfolyam. 42. szám Váoz.ílBÖO. október sw* Előfizetési jírji: évnegyedre ..........................1 frt 50 kr. házhoz hordással vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára : 10 kr. Kapható: KISS ERNYEI ANTÓNIÁNÁL Kossuth-tér (Gyürky ház.) Hirdetések: Nyilt-tér: a legolcsóbban eszközöltetnek sora ..........................30 kr s többszöri hirdetésnél kedvezBélyeg illeték ményben részesülnek. minden beiktatásnál . 30 kr. A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: (hová a lap szellem' és anyagi részét illető közlemények küldendők) Vácz, Gasparik-utcza 121151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. — Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. Közgazdászai entelecheiák. XIÍ. Róma őstörténelmének hagyományai között találkozik egy, mely nemcsak nemzetgazdászati tekintetben végtelenül fontos, de a maga egész jelentőségében nyilt ellenmondásban látszik lenni a latin nép géniuszának jellegző vonásaival. E monda Egeriáról szól. Egeria tulajdonképen Numa Pompilius neje volt, azon Numa Pompiliusé, ki a római vallás és alkotmányszerkezet első alapvetője gyanánt tekintetik. Egeria a szájhagyomány felfogása szerint nympha volt, tehát ember feletti lény. Numa Pompiliust e nő oktatta az istenes és vallásos életre, ő csepegtette keblébe a béke művei iránt való mozgalmat, és keltette benne életre a jámborság és igazság szeretetét. Az ős római alapjában, a mint erkölcsei Romulus uralkodása alatt nyilatkoztak, vad és durva volt, utálta a csendes munkás életet, nem birt vonzalommal a földmivelés iránt, a kézművesség foglalkozásaitól pedig még fénykorának napjaiban is iszonyodott. Az élet föntartásának más forrását nem ismerte, mint a zsákmányolást, az idegen által szerzett és gyűjtött vagyonnak elrablását; vadságában és elhagyatottságá- ban szenvedélyét csupán a rablásban találta. E szilaj, nyers durva állapotok egy szelíd, nemes, angyali lelkű nőnek Egeriának agyában lángra lobbantották a szikrát, a római nép vad erkölcseit megszelídíteni; a szilaj zsákmányoló népet a béke munkáival és termelvényeive! megbarátkoztatni, a rablásról leszoktatni, a földmivelésre és az iparra serkenteni. Tiszta, nemes ösztönei korán világossá tették előtte, hogy e téren tartós alkotásokat nem szervezhet eladdig, mig vallásos intézmények rendszeres alkotása által az elhanyagolt és megszilajult erkölcsökre szelídítő, finomító és nemesitő befolyást nem gyakorol. Egy nőnek azonban az állami intézményekre semminemű egyenes és közvetlen működése nem lehetett, nagy eszméjének csiráit tehát férjének lelkében kellett életre hívnia és általa az állami szervezetbe átültetni. Az erkölcsi megújhodás munkáját, tehát Egeria először férjén Numa Pompiliuson vezette keresztül. Ennek megjavítása, szellemi átforgatása után Numa Pompilius által kezdte meg a nagy művet, hogy az alap termé- ! szetében vad népet, kicsapongó szokásaitól eltérítse, j jámborságra oktassa, és megtanítsa arra, hogy kik 1 azok az istenek, kiket Róma népének tisztelnie kell és ; melyik az a mód, mely legillőbb arra nézve, hogy az isteni tisztelet bemutattassék. Első gondja arra volt intézve, hogy betiltson minden ember áldozatot és más olynemü áldozatokat is, melyekben az istenek engeszteléseül és imádásául vér ontatik, ezeknek helyébe ő föld terményeinek és a kenyérnek áldozatát honosította meg. A bálványok alkotását és építését sem tűrte meg, mert az ő felfogása szerint az istenek a természet láthatatlan erőiben munkálkodnak, az ember az ő tájékozatlanságában a természet erőinek benső lényegéről épen nincs abban a helyzetben, hogy igaz, hű és tiszta képet alkothasson ezen erők mivoltáról, a fogyatékos és hiányos felfogás pedig okvetlen hamis és ál érzékesitésre vezetnék az embert, mely ut pedig menthetlenül az erkölcsök elfajulására vezetne. Szigorúan előírta azt is, hogy az embernek az élet mindennemű cselekvésében és az emberekkel való érintkezés minden viszonyaiban mily nemű imákat és áldozatokat kell bemutatnia. Az istenek akaratának kipuhatolására az auguro- kat rendelé, megtanítván őket a madarak repüléséből jóslatokat levonni, ezenkívül a vallási szertartások egész rendszerét megalkotta és azt egy könyvben íratván elő azokat Marcziusnak, kit Numa által főpappá tétetett meg, őrizetére bízta és ennek hivatalos kötelességévé rendelte, hogy lelkiismeretes gonddal őrködjék az isteni dolgok tudományára és az általa alapított erkölcsi vallás meghamisithatlansága fölött. Ezenfölül lelkében tisztán világolt a tudat, hogy Róma népe csak úgy maradhat meg az erkölcs utain, ha saját munkája után iparkodik megélni, és távol tartja magát a zsákmányolástól. Felosztotta tehát a földet az egyes polgárok között, megnöveltette azt Ritátok és megszenteltette a határköveket, melyek a telkeket egymástól elválasztották és hogy a tulajdon tiszteletét, más birtokának respektálását a lehető legmélyebben bevésse a ragadozásra hajlandó római keblekbe, Terminusnak, azaz a határbarázdák istenének tiszteletére a Capitoliumban oltárt emelt. Hasonló gondoskodással volt eltelve a városban található kézművesek iránt is, kik földekkel nem bírtak. Mesterségeik szerint ezéhekre osztotta őket, mindenkinek elöljárót adott, közös vásárokat és ünnepeket rendelt nekik és hogy a közlekedésben, a forgalom ezernemű csere viszonyaiban, az adás-vevés mindennemű érintkezéseiben, a hűséget és becsületességet meggyökereztesse, törvényt adott, hogy a kimondott szó eskü erejével bírjon. Eme magas gondolatnak és bölcs intézkedésnek megpecsételéseül a Fidesnek vagyis az adott szó szentségének templomot emelt a Capi- tolumon. Mi az igaz és mennyi a költött Egeriának és férjenek Numa Pompiliusnak történetében, a felett vitatkozzanak a tudomány avatottjai. Engem azonban teljesen meglep az őshagyomány józanságának és bölcse- ségének ama valóban helyes felfogása, hogy egy állam megalkotásának óriási munkájában az oroszlányrészt egy nőnek juttatja. Mert annyi mindenesetben elvitázhatlan tény marad, hogy az államok sorsa végzet- szerűleg folyik össze a nők helyzetével. Minél magasabb, tisztább és nemesebb a nő állása valamely államban, a társadalom mennyivel több tisztelettel és becsüléssel veszi körül a nőt, 'annál maradandóbb, rendületlenebb az állami épület alapja. A soknejű államokban, hol a nőknek helyzete, ha nem is egészben rabszolgai, de lényegében elszigetelt és szolgaszerű volt, a fünmaradásnak veszélye, bomlása és megrendülése mindenütt kérlelhetetlen rombolással nyilatkozott. De egyebbüt.t is, úgy a pogány, mint a keresztény államokban azt a tapasztalatot nyújtja számunkra a történelem, hogy a nőnek elhanyagolásával, érzelmeinek megfertőzésével, erkölcseinek meg métely ezésével beállnak az állami és társadalmi feloszlásnak gyászos és szomorú tünetei. Mikor Horatius feljajdul, hogy Róma lánykáinak képzelnie már a zsenge kor első reggelén érzékies képek körül csapong Motus doceri gaudet Jonicos Acerba virgo et finitur amores : Iám mmc et. incertos amores De tenero meditatur ungui; már akkor egyúttal elsiratja a családok romlását, a Ä „YáGzi Közlöny“ tárczája. Megnyugvás. II. Szivemben ég a kín, Fáj e sivár való, Ajkam bár dalra kész, Elhal azon a szó. Anyám, nálad leli Nyugtát e kín-kebel S ha rám borid az est, Képeddel alszom el. Ha néha keresek Vigaszt e földtekén, Mindig reményemet Csalatva látom én. S a kinos éj után, — Midőn szivem remeg — Oly jó . . . mert szende Szűz Képeddel ébredek. Aztán nyugodt vagyok, Nem fáj nekem a kín; Hisz Isten Anyja, ki Ápol hü karjain! Sebemre szent kötés Van nálad, és vigasz, Olyan nagyon szeretsz, Kimondhatatlan az. Azért neked adom Keblemnek otthonát, Hiszen te vagy nekem Erőm e léten át. Érted legyen e kín, Érted e sziv-sebek. Oly jó a fájdalom, Mit érted szenvedek. Pornbszky .József. A leányok gyöngye. — Falusi történet. — 2STénn.ec3.3r Imrétől. A kire a faluban azt mondják, hogy a leányok virága, az azután virág is, még pedig olyan, a milyen nem minden bokor alján virít, mert az egyszerű falusi paraszt nem igen potyázza a feldicsérést —; a melyikre pedig azt mondják „leányok gyöngye“, az meg aztán olyan gyöngy, a milyent az úr Isten csak a legjobb kedvében teremt, aztán oda plántálja a sok hitvány ember közé, hogy lássa, milyen az Isten képére teremtett ember forma. Sok falut, sok várost bejártam és ismertem, de olyan falut, a melyikbe a „leányok gyöngye“ volt, egyet sem, mert ezt a titulust még tréfából se igen osztogatják. Az a falu pedig olyan jó féle pusztának sem igen vált be, ringyes-rongyos házikók düledezett, ütöt.t-ko- pott falakkal, a korcsma is olyan gyámoltalanul terpeszkedett a megye kegyelméből foltozott dűlő útra, hogy az ember bizony megsajnálta nem az épületet, hanem a kit az Úristen oda szorított, — mert hát Kislakon nem igen csengette a bugyelláris a borra való apró pénzt, csak bocskorra futotta volna. Olyan pusztuló félben levő falu volt, — jobbra- balra pálinkát fogyasztó tót testvérek gyűrűje fogta körül, ott a közepébe pedig az a maroknyi magyar nép vesződött az élettel, a mely élet dehogy ért egy pipa dohányt. A domb oldalon a temetőben mindinkább sűrűsödtek a fejfák. a domb alján pedig mindinkább fogyott a lélek száma. Nem tudom, a mennybeliek szive könyörült-e meg ezen a falun, vagy hogyan esett, de hát itt látott napvilágot Dorkáék Juliskája, — apró piczi korában a libák után futkosott, ott fürdött velők a folyóban, majd nagyobb korában édes anyja vette jobban maga mellé, egyszer csak arra ébredt a falu, hogy jó nagy darab földön nincsen Juliskának párja, — még az úri nép is, teszem a tiszteletes úr a szomszéd faluból, — meg a körjegyző úr, akár esküvel erősítették, hogy ők soha éltökben sem láttak olyan gyönyörűséges leányzót, mint Julis. Hát annak az ütött-kopott falunak is lett büszkesége, — minthacsak valami búcsú járó helylyé tették volna, úgy jártak a szülék legényei; és uram bocsá’! még a megyehadnagy is el-el nézett, pedig hitestársát még egy év fordulója sincs, hogy eltemette, mint aztán úgy is beszélték, széltibe-hosszába, hogy bizony be is kötné a fejét a leányok gyöngyének, de biz’ Juliska oda se nézett, a minthogy hiába mókáztak a legények is vele, biz egyiknek sem akarta patyolatnál-patyola- tosabbb keszkenőjét kihimezni. Pedig hát ha Juliska a leányok gyöngye volt Kislakon, meg az egész vármegyében; akkor bizonyosan Bardosék Jancsija meg a legények gyöngye volt, — ez is, a mint hírét vette, hogy Kislakon olyan aranyos virág, olyan leányok gyöngye termett, hát nem röstelte Muczi lovát megnyergelni és egyik úrnapján bizony ott állt lova a kislaki uj kapufélfához kötve. El is ment a kis tanyai sűrűhöz, hol a legények meg a leányok dévajkodtak. Ott a fonóba, mikor az öreg Andris bácsi mesélt, hál akkor hallott egyet-mást tündér Ilonáról, — aztán ő magának abból a sok csodás tündérmeséből kiválasztotta Ilonát, — úgy gondolkozott róla, milyen lehetett, aztán meg azt is elgondolta, hej de boldog lenne, ha olyan feleséget vihetne haza és most mikor szemtül- szembe állt Juliskával, nagyot dobbant pityke gombos
