Váczi Közlöny, 1890 (12. évfolyam, 1-51. szám)

1890-08-03 / 31. szám

zelődésének phantomjait kénye, kedve, tetszése és akarata szerint nyomhatná ki.

Fourier, Sains-Simon, Blanc Lajos socialismusa, épp úgy Labet Ikariája, dühöngő communistáink rajongásai épp úgy mint Rousseau szerencsétlen álmo- dás;ii a társadalmi szerződésben mik egyebek mint löbbé vagy kevésl)bé sikerült színezései eme szerencsétlen eszmének, mely valósulásra iparkodott törni azon emlékezetre méltó történelmi tényekben, m lyeknek Babeuf és Bounarotti kísérleteit rendezték a nagy franczia forradalom alatt; — mely másodvirágzásban szerepelte le magát azon eseményekben, melyeknek Franczia- ország 1848-ban tanúja volt; — mely hitelét teljesen eljátszotta a sedani napokra következett párizsi rémdrámákban ; de mely hydrafejét minden csapások után itt-ott folyton emelgeti és némi kétes vívmányokat a far-westi mormonok sajátságos község-rendszerében ideig-óráig felmutatni képes.

A tisztviselői tekintély.

A hatósági intézkedések sikerének legnagyobb biztosítékát a hatóságok iránti tisztelet és bizalom képezi. Ott, ahol a polgárokban a hatóság iránti tisztelet és bizalom nem hiányzik, nem fognak a közérdekű intézkedések az érdekeltek közönyén, vagy épen ellenséges indulatán hajótörést szenvedni, mig ellenkező esetben a közönség részvétlensége s ellenszenve miatt a legüdvösebb intézkedések is foganat nélkül maradhatnak.

A hatóságot azonban a tisztviselők képviselik, nevében és érdekében ezek járnak el, s amint buzgó és önzetlen munkálkodásukkal maguk iránt rokonszenvet, bizalmat és tiszteletet ébresztenek vagy pedig hanyag és lelkiismeretlen eljárásukkal polgártársaik bizalmat- ságát és ellenszenvét keltik fel önmaguk ellen: a szerint fogják megszilárdítani, vagy megingatni a hatóság tekintélyét és tiszteletét.

A közérdek szempontjából nem közönyös dolog tehát a közügyek intézésével megbízott tisztviselők tekintélye; mert az a hatóság tekintélyével és a hatóság iránti tisztelettel, s ezek viszont a közügyek mikénti intézésével szoros összefüggésben állanak. Csak köztiszteletnek és becsülésnek örvendő tisztviselők képesek a hivatalos ügyekben közmegnyugvásra és közmegelégedésre eljárni.

A tisztviselő tekintélye azonban első sorban és főleg az illető tisztviselőtől magától függ. Társadalmunk nem olyan szűkkeblű az érdemek erkölcsi elismerésében, mint azt sokan feltüntetni szeretik. A kötelességek buzgó lelkiismeretes és önzetlen teljesítése, jellem és becsületesség, önérzetes és kifogástalan magaviselet minden esetre tekintélyt és tiszteletet biztosítanak a tisztviselőnek a társadalomban. S méltán; mert ha már anyagi jólétet nem is nyújt a tisztviselői pálya, része- sittessék legalább erkölcsi méltatásban az, aki életét a közügyeknek szenteli.

Fájdalom, vannak azonban a tisztviselői pályán olyanok is, akik az általuk elfoglalt állást erkölcsi oldaláról leg- kevésbbé sem méltatják s minden nemes ambicziót nélkülözve egyéni érdeküket és saját kényelmüket a közérdek fölé helyezik s csupán állásuk anyagi előnyeit iparkodnak kizsákmányolni, kötelességeikkel pedig vajmi keveset gondolnak. Az ilyenek előtt állásuk tekintélye közönyös, vagy ha jó néven veszik is a tiszteletet, melyben állásuk folytán részesülnek, nem átalják még sem tekintélyüket egy kis „mellék jövedelem“ kedvéért eljátszani. — Pedig semmi sem ássa annyira alá a tisztviselői tekintélyt, m int az, ha a tisztviselő hivatalos teendőiért a felektől külön d i j a z á ?. t v á r, vagy elfogad, vagy épen olyan természetű szolgálatokat teljesít a feleknek, me]VIell<ák:let a. „Váczi Közlöny“ 1B9Q. évi augusztus Fió 3-ik:i számához,

lyek a hivatali állassal való visszaélés jelenségeit tüntetik fel. Az ilyesmi nemcsak az illetőt keveri a részrehajlás és megvesztegethetőség gyanújába, hanem ártalmára van az egész tisztviselői karnak.

Az emberek nagy része ugyanis nincs hozzá szokva a dolgok szabatos megkülönböztetéséhez, hanem az egyes elszórtan feltűnő jelenségekből általános következtetéseket vonnak le, egyesek cselekvényeiért elítélik az egész tisztviselői kart, sőt a hatóság közege ellen nyilvánuló ellenszenv átragad magára a hatóságra is s a hatósági közegek iránti bizalmatlanság és ellenséges indulat rendszerint a hatóság elleni engedetlenségnek és gyanúsításoknak is okozójává válik.

Ilyen messzire menő következmények fűződnek a tisztviselői tekintélyhez — melyet különben az előadottakon kívül egyéb körülmények is befolyásolnak, — s épen azért hangsúlyozzuk, hogy tévedés a tisztviselői tekintélyben pusztán az illető tisztviselő magánérdekét látni; a közérdek követelménye az, mely ellen véteni büntetlenül senkinek sem volna szabad.

Elmondtuk ezeket sine ira et studio egész tárgyilagosan azon reményben, hogy meg fognak bennünket érteni azok, akiket megillet. Ha azonban számításunkban csalódnánk, nem fogunk késni világosabban elmondani olyasmiket, melyeket ezúttal csupa kíméletből egész általánosságban adtunk elő.

A magy. kir. belügyminiszter ^rn: számú körrendeleté valamennyi törvényhatósághoz.

A vallás és közoktatásügyi magy. kir. miniszter f. évi január hó 18-án 57405. sz. a. kelt átiratában arról értesített, hogy a budapesti egyetem tanácsának felterjesztésére megengedte, miszerint az egyetemi orvoskari központi épületben (Budapest Vili. kér. üllői-út) az ebdüh-ellenes védő-oltásoknak emberekre kiterjeszthe- tése czéljából egyelőre ideiglenesen egy veszettség elleni védoltó intézet állíttassák fel. A nevezett miniszter úr továbbá folyó évi április hó :2-án 137G8. sz. alatt kelt újabb átiratában ez ügyre nézve azt tudatta velem, hogy Dr. Hőgyes Endre budapesti egyetemi tanár és a fenn megjelölt védoltó intézet igazgatója a védoltások eszközlését már a folyó évi április hóban megkezdhe- tőnek jelentette ki s egyszersmind megkért a hivatott miniszter, hogy ezen körülményekből folyólag a veszett eb által megmart vagyontalanoknak Budapestre és innét hazaszállítása, valamint azoknak ingyenes ellát- tatása s elhelyeztetése végett s szükséges intézkedéseket tenném meg. Ennél fogva a midőn egyrészt a törvény- hatósággal tudatom, hogy a veszett eb által megmart egyéneken a védőoltások immár hazánkban Budapesten is eszközöltetnek és igy Párisba — Pasteur intézetébe az illetőknek többé nem szükséges kiutazniok, másrészt a vagyontalanoknak a védoltó intézetbe való felszállitása, a fővárosban való elhelyeztetése és ellát- tatása iránt, a főváros közönségével létrejött megállapodás alapján, s kellő tudomásvétel, a legszélesebb körben való közzététel és szoros miheztartás végett a következőket rendelem. Veszett eb által megmart vagyontalan betegek, a kik a védő oltásoknak eszközöl- tetése végett Budapestre felutazni kívánnak, az oltóintézetben felvételt, az üllői-úti uj kórházban díjtalan elhelyeztetést és ingyen elláttatást az oltások tartama alatt, — tehát 14—21 napig csak azon esetben nyerhetnek, ha azt, hogy valóban veszett eb által marattak meg, hatóság orvosi bizonyitványnyal, azt pedig, hogy vagyontalanok, hatósági okmánynyal igazolják és ezen felül Budapesten Dr. Hőgyes tanár által megvizsgáltatva a védőoltásoknak eszközöltethetésére alkalmasaknak jelentetnek ki.

Ezen kellékeknek kimutatása mellett, az illetők a belügyminisztérium által a főváros közönségéhez intézendő leirat alapján a kórházban azonnal felvétetnek, felnőttek mellé kisérő nem szükséges, gyermekek azon■ ban úgy a felutazásnál, valamint az oltások idejére,

J úgy szintén a haza utazásra, mindenkor kísérővel lá- I tandók el, a kik állandóan a gyermekek mellett tartózkodva, azokat a kórházi idő alatt is gondozzák őket az oltóintézetbe s onnét vissza a megjelölendő időben vezetik. A kísérők a kórházban elhelyeztetést és elláttatást szintén díjtalanul kapnak. Illetőleg a megmart vagyontalan, valamint annak esetleges kísérője, úgy tekintetnek, mint rendes kórházi ápoltak s az azok után felmerülendő kórházi költségek megtéri- ritése, az 1875. 111. t.-czikkben megszabott eljárás szerint eszközöltetik. A mi pedig a Budapestre és innét a visszautazást illeti, a vagyontalan megmartak és esetleg kísérőik díjmentes szállittatása iránt, a kereskedelmi miniszter úrnak szives intézkedése folytán, a in. kir. államvasútak által kezelt összes nyilvános forgalomra szolgáló vonatokon, ide értve az arad-temes- vári vasutat is és a helyi érdekű vasutakat, továbbra az aradi és Csanádi egyesült vasutakon, a gyűr, Sopron, ébenfurti és a marmarosi vasúton a rendelkezések már megtétettek. A déli vasút és Duna-gőzhajózási társaság magyar vonalaikon az említett egyének részére önkezelési dijak fizetése melletti szállítást engedélyeztek, mig a számos-völgyi vasút 50%-nyi dij-mérséklést bocsájtott rendelkezésre. Ezen kedvezmények, a felsorolt közlekedési vállalatok rendelkezései szerint, esetről- esetre fognak az igény jogosultak számára kiállított s fenn érintett hatósági, orvosi és hatósági szegénységi bizonyítvány előmutatása mellett érvényesíttetni.

A többi vasutak által nyújtandó kedvezmények iránt pótlólag fog a törvényhatóság értesittetni. Végül pedig felhívom a törvényhatóságot, hogy mindezt a lakosságnak megfelelő módozat mellett alaposan tudomására hozva egyszersmind nyilvánítsa ki azt is, hogy hatósági közbenjárás úgyszintén a fennjelzett bizonylatok nélkül, a kórházba díjtalan felvételt egyáltalán senki sem nyerhet és minden visszásság, netáni kellemetlenség, sőt egyáltalán s haszon nélküli költekezés miatt a mi az illetőket e hatósági közbenjárás mellőzése folytán érhetné, a jelen rendelkezésemet figyelmen kivid hagyok, csak önmagukat okozzák. Budapesten, 1890. május 16. A miniszter helyett: Lakács György s. k. államtitkár.

A tanítók nagy-gyülése.

Magyarország néptanító hosszú 12 év letelte után ismét nagy-gyűlést tartanak Budapesten Szent István napján. 22 ezer tanító, 4000 tanítónő, 1000 kisdedóvónő s mintegy 2000 a népoktatásügy iránt hivatalosan is érdeklődő képezdei tanár, tanfelügyelő, árvaatya, nevelő s hitoktató, egyszóval közel 30,000 oly egyén, kik a magyar nemzet kulturális fejlődésének nemes munkájában tettleg résztvesznek küldik el legkiválóbb tagjaikat erre az egyetemes gyűlésre, a melyen, mint az előbbeni hasonló gyűléseken is, bizonynyal nem fognak hiányozni más lelkes férfiak sem, kik átérezve a népoktatás ügyének nagy fontosságát, mindenkor megjelennek ott, a hol közoktatásügyünk fejlesztésének legfontosabb tényezői összegyűlnek, hogy aggódó orvosok gyanánt meg-megtapintsák azt az üte- ret, mely százados küzdelmek között elgyengült s ellenségektől körülvett nemzetünk megizmosodásának, a századunkban már mindenhatóvá lett népmüveltségnek lüktetéseiről tesz tanúságot.

Közmondásossá lett már hazánkban a tanítók szomorú anyagi helyzete, alkotmányos életünk kezdetétől szakadatlan sorozatban hangzik fel a panasz, hogy külföldi lovakért százezreket s a katonaság fegyvereinek javítására milliókat adunk évenként, mig a népoktatásügyre fordított összegeknek egy pár ezer forinttal emelése is nagy erőfeszítésbe kerül. Mindamellett ki merészeli állítani, hogy az a napfény, melyet egykor b. Eötvös József felgyulasztott s mely a népoktatásügy fontosságát oly közérthetővé tette, ma már halványodik

Irmáról kezdett beszélni, hogy az milyen szép, éppen neki való, meg szereti is, mert az apjának bevallotta ; most csak ő rajta áll a dolog, hogy megkérje.

Benő csak mindig hallgatott, egy szóval sem említette, hogy jól van, vagy majd megteszi, mire az öreg pattogni kezdett.

— De én már nem szeretem, mondá erélyes hangon, hogy tovább is igy élj; nősülj, akarom.

— De ráérek még, apám.

— Frázis. Itt az alkalom. Punktum.

— Ha éppen igy állnak a dolgok, hogy egyszers mindenkorra véget szakítsak e nekem nem kellemes thémának, megmondom egy szóval, hogy nem akarok nősülni.- Miért? Mondá Bánky rémülve. Hiszen szerencsétlen, tudod-e, hogy egyetlen Bánky vagy utánam ? ... Ha nem lesz gyermeked, kihalt az ág. Oh ne szólj igy, gondold meg, mit beszélsz.

— Nem akarok nősülni.- Az Istenért fiú, Hát miért? ... Mi az ok? . . . Amennyi pénz kell, adok, van itt?! Mennyi kell a nősüléshez, száz . . . kétszáz ezer? . . . Ha ez nem elég, rád testálom még életemben minden javam. Itt van egy tagban 3000 java hold, a hevesi határban szintén annyi, a Bánságban 2000, legyen mind a tiéd, nem bánom, lemondok minden jogomról, csak azt kötöm ki magamnak, hogy tarts el legalább tisztességesen.

— Még egyszer mondom a nem-et.

— De hát az Istenért miért !

— Mert nem lehet — ezzel.

Miért nem — ezzel!

Mert mást szeretek, kinek házasságot Ígértem...

Mást szeretsz?! ... 8 ezt az öreg úgy mondta ki, mint aki mellett kétszer vágott le a villám. Reményiem — folytatá — ha már igy áll a dolog, megválasztottad a nőt! ki az a nő ? Báró, gróf, vagy nemes? Reményiem, e három közül az egyik mindenesetre.

— Egyik sem.

— Oh gyermek, mit akarsz? Mondá hüledezve az öreg.

— Szivem sugallatát követem.

— Hát miféle lány ez ?

Egy szegény angyali teremtés, kinek mindene,

| szive én vagyok. Nemes levele szivébe van beleírva.

— Végem van. Oh hogy ezt kelle hallanom. Vége | a Bánkyaknak, szenny folt esett a néven.

— S azt én ejtém ?

— Ki hát más, ha te nem?!- Oh az a folt legkevesebb, le lehet még azt a szennyet a névről könnyen mosni.

— Le? akkor jól van. Mondá az öreg örömsugárzó arczczal. Ugy-e jó fiam, megfogadod a szóm, elveszed Irmát; annak a nőnek pedig adsz tiz-husz ezret s elnémul, helyre van ütve a dolog. Jól van. Máson is megesett ilyesmi már. Jól van, helyes.

— Oh nem úgy értem édes apám. Másként.

— Másként nem lehet. Mondá az öreg elszomorodva.

— De igen.

— Kiváncsi vagyok.

— A Bánky név fényes marad. így ha elvennék egy jobbágyvérből származottat, szenny esnék a néven.

Még pedig nagy s azt, inkább meghalnék, még sem tűrném.

— Ne haljon meg apám, nem kell, azt a nőt veszem el még is s a név még is tisztán megmaradhat;

! Isten hozzádot mondok a Bánky névnek a gazdaságnak s Kaszás vagy Kapás névvel kezdem el uj mesterségemet; élek szegényül, de boldogan, mert szerelmem nélkül nem élhetek. Ugy-e igy helyes lesz? Megmarad igy a Bánky név tisztán.

— Fiam . . .

— Másként nem lehet. Ha mint nemes jobbágy leányt vennék el, szenny lenne a néven, de ha mint nem nemes veszem el, megmarad az tisztán. Elvonulok a világ zajától félre; élek mint más szegény, keresem kenyerem mint más napszámos, de életem boldog leend, mert annak s mert azért élhetek, kit szeretek s ki boldoggá teszen, mert szívből, igazán, tisztán szeret.

— Ah ne beszélj tovább, mert őrültté teszesz beszédeiddel.- Hát hogyan beszéljek ? . . . Azt mondja apám, inkább meghal, minthogy jobágy leány legyen fia menyasszonya. Én pedig inbább megválók nevemtől, szüleimtől, minthogy megváljak szerelmemtől, megszegjem eskümet.

— Jól van, mondá az öreg komoran, kövesd eszméidet, de jól meggondold, mert ha kiteszed lábad a kastélyból többé be nem teheted. Többé nem leszen atyád, anyád. S a birtokból egy árva krajczárt sem kapsz. És ha tudnám, gyermekeiddel éhen fogsz a szeméttombokon csont után kaparni s ha nekem húsdaráló lenne kezembe, inkább a kutyáknak dobnám, mint nektek. Vigyázz kérdéseimre. Akarod-c tanácsom követni ?

— Akit említettem, azé leszek, mert lelkem hozzá van nőve.

— Tehát nem akarod Irmát elvenni s a kit em- litél, azt meg nehány ezer forinttal elnémítani ?

— Nem! ... Volt a sötét válasz.

— Nincs többé szóm veled.

Ép e perczben lépett Bánky né a terembe, ki csodálkozva állott meg az ajtónál a szokatlan beszéd hallatára.