Váczi Közlöny, 1889 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1889-02-10 / 6. szám

törvénysértésnek legkisebb látszata sem forgott fen. sőt higgadtságának mérsékeltségének oly kitűnő documen- tumait szolgáltatta, hogy a dolog érdemébe mindaddig nem bocsátkozott, mig a legrészletesebb, legtüzetesebb jelentésekkel az ügyek és dolgok mibenlétéről és állá­sáról tájékozva nem lesz. Az újabb három tagú bizottság munkálatainak tárgyalására kitűzött ápril 23-iki közgyűlés azonban nagy váltságokat hordozott városunk jövő fejlődésére és alakulására nézve. A kitűzött határnap reggeli órájában megyei pan­dúrok állitattak fel a városház folyosóin, a tanácskozási terem tárva tartott szárnyas ajtói előtt és a váczi felső járás szolgabirája mint kiküldött alispáni helyettes, ki maga is városi képviselő és helybeli lakos, ki tehát alapos értesülés birt mind arról a mi a városházán és a közgyűlésekben történt, az elnöki székben talált Primer Antal városi tanácsnoknak, valamint a nagy számmal egybegyült városi képviselőknek, előadta alis- páni küldetésének azon czélját, hogy a városi közgyűlést feloszlassa, mely rendelkezésének ellenszegülés esetén, el van határozva karhatalommal is érvényt szereznie. Igen sokan voltak, kik a dolog ilyszerü fejlődésé­nek szivük mélyéből örvendettek ; nem csak azok, kik egy és más alkalommal elsüthetetlen portékájukkal a város közgyűlésein lehető legridegebb visszautasításra találtak, hanem nagy számmal voltak olyanok is, kik évek óta őrizgettek kifizetetlen számlákat, melyeknek értéke egy batkát sem ütött volna meg, ha az igazság és törvény követelményei foganatosításának szabad folyás engedtetik, ezeknek reménytelen csillaga tűnt fel most ezen alispáni ukáz kihirdetésében, melynek minden pontjai a lehető legnagyobb sértést követtek el a kép­viselőtestület alkotmányos tanácskozási jogán. Akkor nyílt alkalmam tapasztalni, hogy vajmi kis számmal találkoznak válságos időkben oly polgárok, kik ele­gendő bátorságot hordanak keblükben a közigazságok- ért és jogokért síkra szállani. E nehéz órákban a leg­több önállóságát Korpás Mártonban találtam, ki a közügyön ejtett sérelmet egy perczig sem habozott saját személyes sérelmeinek fölibe helyezni és hajlandónak mutatkozott a város jogainak védelmébe a törvényesség legszélső határáig elmenni. Hazáfiságban és polgári érzületben messzire kimagaslott úgy az eljáró hivatal­nok, mint kartársai fölött. Az alispán ur törvénytelen rendelkezéseit még avval sietett betetőzni, hogy nem sokára maga is személyesen feljött Váczra, egybehivatta a képviselőtestületet és rettentő fenyegetések közöti felkérdezte a képviselőket, hogy ki az ki ajándékok elfogadásával vádolja a pol­gármestert ? ! . . . =jj: A régi slendrianismus és az u] hegemónia. Az 1886. évi XXII-ik törvényezikk a legszebb po­litikai jogokkal ruházza fel a polgárságot és a közsé­geknek saját ügyeik intézésére messzemenő autonómiát biztosit. S ezzel mi volt a törvényhozás czélja ? Főleg az, hogy a polgárságban a közügyek iránti érdeklődést felébreszsze és fejleszsze. Ez első feltétele egy község boldogulásának, előre­haladásának ; első feltétele a jó közigazgatásnak. Mert ott, hol a polgárság a közügyek iránt nem érdeklődik, a közigazgatás rovására a korrupezió, különféle vál­tozataiban burjánzik fel. Ez tapasztalati tény, melynek igazolására elég, ha a lapunk legutóbbi vezérczikkeiben felhozott és a tény­álláshoz hűen előadott esetekre utalunk. Hű képét nyújtják ezek a városunk háztartásán és közigazgatásán végigvonult sl e n d r i a ni s m u s n ak. Oly mély nyomokat hagytak a hályoggal bevont szemektől vezetett járatlan kezek városunk évkönyvei­Ezt az embert akarjuk a törvény nevében fog­lyunkká tenni. Ez az úr az én barátom ! Hagyják el lakásomat! Egyébként Túrái Antal ügyvédjelölt vagyok. Bocsánat, de ezen az uron őrülési rohamokat ta­pasztaltunk. Hagyjanak csak magunkra, — ha mondom. Jól van no, tehát legyen meg az akaratja. Evvel megfordultak s boszankodva elhagyták a szobát. Tóni pedig odafordult barátjához : No Dezső ! talán beváltál katonának s nem tudsz I németül, vagy kiütött a háború s nem akarsz népföl­kelő lenni ? Oh hagyj magamra s ne kínozz még most is. Elég bajom van már eddig is. Tán csak nem akarsz kidobni a saját lakásomból te szerencsétlen ! Uram nevezze meg segédeit ! Ugyan ne tréfálj ! Elisz épen tegnap fogadtad meg, hogy sohasem fogsz kihívni párbajra s ime már meg­szeged szavadat. Talán mégis csak igazuk volt üldö­zőidnek, hogy elmezavarban szenvedsz ? Ne bolondoz­zál, hanem inkább mondd el, hogy mi idézett elő ily viszás viszonyokat nálad ? Elég baj az magamnak is, de mégis csak elmon­dom, hátha megkönnyebbül a szivem. Nagyon szerencsétlen flótás vagyok ; nem sikerül nekem semmi; tönkre tettem jövőmet, megástam sze­relmein sírját, nevetségessé váltam oh én szerencsétlen! Nincs szükséged a revolveremre ? Valóban ügyes gondolatod támadt! Agyonlövöm magamat s igy megszabadulok e gyalázattól és leg­alább Matild is megtudja, hogy szerettem, hogy éle­temet adtam érte ! Mondom már, hogy elment egészen eszed, vagy legalább is félrebeszélsz már kora reggel ! Ugyan mi hasznod lenne belőle ? Egyenest a pokolba akarsz ro­hanni ? Jobb bizony nyugodj meg sorsodban és ismer­tess meg szépen ezen kis „privát pech“ lefolyásával. Ne keserítsd meg utolsó perczeimet! ben, melyek századokon át fogják a későbbi generá- cziónak hirdetni az akkori képviselőtestület vétkes te­hetetlenségét. A hetvenes évek szerencsétlen háztartási- és köz- igazgatásai politikájának utókövetkezményeit eklatánsul igazolja egy polgártársunk következő esete : Közmunkaváltságról szól az ének, mely akko­rában szintén „hányott-vetett“ rovata volt az adófő­könyvnek. Hol X, hol Y hivatalnok kezelte ezen szin­tén nem jelentéktelen adónemet — persze csakúgy puffra! így történhetett aztán, hogy az illető polgár­társ tavaly egy szép napon felszólítást kap a közpénz- tárból, hogy a hetvenes években fennálló közmunka- váltsági kötelezettségének végrehajtás terhe mellett utó­lagosan tegyen eleget. Szerencséje a polgártársnak, hogy az előmutatott nyugtákkal igazolta az annak ide­jében eszközölt fizetéseket, különben megesik rajta — mint sok máson — hogy két bőrt nyúztak volna bő­réből. Hol van tehát ezen beszedett pénzeknek a nyo­ma ? Hova fordittattak ezek és kinek a zsebébe ván­doroltak ? Mindezeket nem kutatjuk most, mert idejét múlta valamint azt sem, hogy az árvapénzek akkori hézagos kezelése körül kit terhel a mulasztás ; elég az, hogy most fájdalmasan érezzük e kor utókövetkezményeit és súlyát, mely a hatvanezer forintos kölcsön alakjá­ban nehezedik polgárságunknak az adók járma alatt görnyedő vállaira. A következő évtized hajnalának derengő fénye jó­tékonyan hatott a hályogos szemekre és felnyitotta azokat — szerencsére -— még jókor, midőn a várost a tönk szélétől elragadni sikerült. A városi háztartás és közigazgatás élére éles szemű és a modern kor iskolájából kikerült őrök állottak. S ezen időpont képezi joggal városunk ujjászü- letési korát.- Mindazt, a mit a kontár kezek és a szolgalelkü udvaronezok elrontottak, csakhamar helyrehozták a haladás iskolájának puritán jellemű, vasszorgalmu és hivatásuktól teljesen áthatott hívei. Nem vonjuk el tőlük az igaz elismerés szavát és áldjuk kezeik üdvös munkáját. Mert városunk fellen­dült ; virágzásnak indult úgy anyagilag, mint szellemileg. Csak egyet nem tudunk helyeselni eme úttörő szakbizottságok működésében: azon hegemónia-szerű eljárást, melylyel a városi tanács jogkörét sokszor csorbítják. A czikkünk elején idézett 1886. évi XXII-ik tör­vényezikk szerint ugyanis a községi ügyek elintézése körül csak két tényező szerepelhet, t. i.: a képvi­selőtestület és ennek orgánuma: avárosi tanács. A képviselőtestület az irányt határozza meg, mely­ben a közérdekű ügyek keresztülvezetését óhajtja; ha­tározatokat hoz, de azok foganatosítása a tanács füg­getlen hatáskörébe tartoznak. De e helyett mit látunk városunkban ? Azt, liogy a tanács, mely úgy látszik teljesen megszokta a szak- bizottságok illetéktelen beavatkozását, elvesztette füg­getlenségét és mások eszére támaszkodik. Csak nem régen voltunk passiv szemlélői egy a városi tanácshoz intézett beadvány elintézési mizériáinak. Az egyik városi tanácsnok, mint referens, ugyanis, tartva a szakbizottságok neheztelésétől, először a bi­zottság egyes tagjainál mutatta be végzését és csak ezek hozzájárulása után — pedig az ügy elég jelen' téktelen volt — merte azt határozottá emelni. Ezen lealacsonyító eljárás jogosan ad három kom- bináczióra okot. 1. Vagy nem ért az illető tanácsnok — a mit ugyan róla fel nem teszünk — szakmájához ; 2. vagy annyira hozzászokott ahhoz, hogy mások eszére támaszkodjék, hogy fölöslegesnek tartja a saját eszét igénybe venni; 3. vagy annyira terrorizálták őt a Hát nem látod, hogy mennyire meg vagyok hatva P Tehát figyelj ! Elmentem az álarezos bálba. Re­megő szívvel és epedő szemekkel kerestem szivem imá- dottját, kinek rózsaszín csokros kék dominóban kell vala megjelennie. Türelmetlenül jártam föl alá, nem találtam sehol. Kimondhatlan fájdalom gyötörte szive­met, midőn mások gyönyörét és boldogságát láttam ; nekem pokol volt a mások édene ; mintegy őrült ke­resgéltem a mulatók között. Szemeimet minden pilla­natban az ajtó felé irányoztam, figyelemmel kisértem minden belépőt, de mindhiába, szemeim nem lelték fel azt, kit kerestem. Ezen kínos várakozásomban csak fokozta boszankodásomat és türelmetlenségemet az, hogy egy Ámornak öltözött kecses kis hölgy, egy Teli Vilmos kosztümös férfiú karján folytonosan szem­mel kisért s mintegy szirén minduntalan nyomomban volt. Szinte feszélyeztek már, de a szivemben dúló harcz nem engedte, hogy szóba álljak velük. Az idő már éjfélre járt s az én szivem választottja még min­dig nem mutatkozott. Türelmem már cserben hagyott, midőn egyszerre szivem nagyot dobbant, vérem szi­vembe, majd azután fejembe tódult s mintegy részeg megtántorodtam ; a rózsaszín csokros kék dominó állt előttem. Remegve közeledtem hozzá. Félve nyújtottam felé kezemet s remegő hangon adtam örömömnek ki­fejezést. Látszólag örömmel fogadott s nagyon jóked­vűnek mutatkozott. Szivem lángolt a szerelemtől, s szenvedélyemet eláruló szavaim többször zavarba ej­tették. Midőn átöleltem egész teste remegett. Kimond­hatlan boldognak éreztem magamat. A sóhajok folyo­sójára vezettem őt. A gazdag szinpompában tündöklő virágok kellemes illata, a szebbnél szebb déli növé­nyekből készített lugasok gyönyörrel töltöttek el. Tag- jaimon delejes tűz futott végig. A dominót egy regé­nyes lugasban leültettem, én pedig lábainál foglaltam helyet s boldogan csókolgattam fehér kis kezeit. Elér- I kezelt a döntő pillanat, szivem érzelmeit tovább nem | voltam képes visszafojtani, bevallottam a szivemet I emésztő szenvedélyes szerelmemet. A dominó megle­petve hallgatott, de boldognak érezte magát. Végre szakbizottságok a működésben, hogy nincs elég bá­torsága a törvény biztosította függetlenségét megóvni? Szóval a véleményezésre kiküldött szakbizottságok tulbuzgahna csak a tanács önállóságát és munkakedvét gyengíti. Ez pedig oly hiba, mely jóra nenPvczet. Egyetemi kör. A váczi egyetemi ifjúság végre oly tekintélyes számmá növekedett, hogy múlt vasárnap a „Curián“ tartott értekezleten körré alakult a fővárosban létező egyetemi körök mintájára. A kör czélja röviden a követ­kezőkben körvonalazható. A váczi egyetemi ifjúság tömörítése végett a kör összejöveteleket tart Budapesten, minthogy az ifjúság zöme állandóan ott tartózkodik, mely T>sszejövetelek hivatva lesznek a kör tagjainak erkölcsi haladását, összetartását és tehetségeik kimű­velését előmozdítani. Másik főczélja, pedig az, hogy a váczi társadalmi életen — a mennyire erejéből telik — egyet lendítsen. Ezen czélt úgy véli leginkább elérhetőnek, hogy időnként az egyetemi „matiné-“k mintájára estélyeket, esetleg műkedvelő előadást, —farsangban bált, — nyáron pedig majálist rendez. De e szép czél csak akkor lesz elérhető, ha nem­csak a jelenleg egyetemre járó ifjúság; hanem a már egyetemet végzett, de még diplomával nem bíró szi­gorlók, jelöltek is vállvetve közre fognak működni e nemes eszmék megvalósításán. A múlt vasárnap tar­tott előértekezlet ez utón is felhívja az összes váczi — vagy Váczon iskolázott, — vagy végre a jelenleg Váczon tartózkodó egyetemi polgárokat, szigorlókat és jelölte­ket, hogy a körbe belépni szíveskedjenek mielőbb saját elhatározásukból: annál is inkább, mert az er­kölcsi kötelesség-érzeten kívül semmiféle pressiot gya­korolni nem lehet, — de a kör nem is akar. Egyebekben a vasárnap tartott előértekezlet lefo­lyása a következő volt: V a d a s s József röviden elmondja az előértekezlet czélját s felveti a kérdést: „Akar-e az előértekezlet körré alakulni?“ A felelet egyhangú „igen!“ Második kérdése: „Váljon alakitassék-e ideiglenes tisztikar?“ — szintén az összes jelenlevők helyeslésével találkozott. A tisztikar következőleg lett megalakítva: Elnök: Vadass József. Alelnök: Gerzselyi Arthur. I. jegyző: Dobó László. II. jegyző: Forgó Kálmán. A kör nevének megállapítása későbbre halasztatott. Ezután határozatképen kimondatott, hogy a kör megalakulása és az előértekezlet lefolyása a helybeli lapokban közzététessék. Más tárgyalni való nem lévén az elnök a gyűlést feloszlatja és a legközelebbi összejövetel idejéül folyó hó 17-ikének délutáni 4 óráját s helyéül ismét a „Curia“ szálló éttermét tűzi ki. Az előértekezlet meg­bízásából : Dobó László id. jegyző. Őszintén örvendünk, hogy az egyetemi ifjúság hosszas tespedés után végre ily életrevaló eszmével lépett a tettek mezejére s kívánjuk, hogy kezdeménye­zésüket kedvező fogadtatás várja azok részéről is, kik valaha egyetemi polgárok voltak s jelenleg a város intelligentiáját képezik. Az ifjúság lelkesedése pedig ne hamvadjon el, mint — szalmatűz; hanem igyekezzék a váczi társa­dalomban is az őt joggal megillető szerepet felvenni. C S A R N O K. Álom s való. — Farsangi karczolat. — Annyi sok lakadalomban voltam hivatalos, oly sok szerelmes pár előtt láttam feltárulni a boldogság bátorságot vettem magamnak s kértem, hogy vegye le álarczát és adjon egy csókot. Boldogan emelkedtem fel, de csakhamar mintegy villámtól sújtva tántorod- tam vissza. Hátam mögött csengő kaczaj hallatszott; visszanéztem s az Ámornak öltözött Matildot láttam álarcz nélkül . . . No ez ugyan sikerült! bravo ! hahaha ! Ne is mondd tovább a többit úgyis tudom már ! Felugrottál, kiro­hantál az utczára, monologizáltál s kétségbeesésedben hadonáztál, bolondnak gondoltak, űzőbe vettek s hoz­zám menekültél. * * * * Dél felé járt az idő, Túrái Tóni és Prémes Dezső szalonképesen kicsipve jelentek meg Matildék lakásán. A folyosón a társalgónővel találkoztak, kit midőn Dezső megpillantott, ijedten tántorodott. vissza, de Tóni erősen tartotta karját és visszatartotta. Beszélhetünk a nagyságos úrral — kérdé Tóni ud­variasan. Csak a Matild nagysád van itthon ! Úgy hát jelentsen be kérem bennünket! Matild bájos mosolylyal fogadta a zavarba jött Dezsőt, ki hirtelen azt sem tudta, hogy melyik lábá­val lépjen előre. Prémes úr! — szólt Matild — nem is hittem volna, hogy ön oly veszedelmes a nőkre! Dezső szörnyen szégyenkezett s néhány érthetetlen szót hebegett. Tóni pedig tudományos képpel vizsgálta a falon függő olajfestményeket. Hiszen ön nem ily hangon beszélt a kék dominóval? Oh kérem tévedés volt az egész! Nem hiszem ám! De bocsánat . . . Engem nagyon mulattatott s mondhatom, hogy élvezettel voltam tanúja. Nem tudná még egyszer elő­adni ?

Next

/
Thumbnails
Contents