Váczi Közlöny, 1889 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1889-02-10 / 6. szám
kapuját, hogy bizony nem csekély kedvet éreztem magamban a szerelem rózsalánczainak felvételére. Azonban a szép menyasszonyt oltár elé vezetni nem tartozik a legkellemesebb feladatok közé, legalább a vőfély részéről nem; mert elszorul szive, ha arra gondol, hogy másnak boldogságát vezeti s nem a magáét. S mikor, vagy egyáltalában megtörténik-e, hogy ő is részese lesz a menny földre varázsolt gyönyöreinek ? Bölcsen, valóban bölcsen van rendezve*, hogy nem sokáig táplálhat az ember magában ily keserű gondolatokat, mert a lakoma zaja, a bor hatása és a ragadós jókedv csakhamar feledtetik, vagy másfelé terelik azokat. (Ha ugyan motoszkálnak még gondolatok agyunkban). De a vendégseregnek is sisiphusi munkával kell kiérdemelni a szives meghívást. S ezen, mindenki előtt oly kedves műveletet (t. i. a poharak tartalmának ürit- getését) azonban csakhamar fel kell függeszteni, hogy az uj párt tantalusi kínjaitól mielőbb feloldja. * * * Ismét a vőfélyi nehéz tisztet kelle gyakorolnom egy jó barátom esküvője alkalmával. Pedig alig múlt néhány hete, hogy ugyanily szerepben — többször is — működtem. Barátom kérésének teljesítését azonban megtagadnom tiltotta a közöttünk fenálló szoros baráti viszony, melynek első szálai a boldog gyermekkor ártatlan játékaihoz valának fűzve. Együtt növekedtünk, egy szív s egy lélek voltunk, nemcsak, hanem physikai alkotásra is hasonlók, úgy, hogy gyakorta tévesztettek még ismerőseink is össze. Mindkettőnknek szülei korán elhaltak és igy csupán egymás szeretésére s támogatására voltunk utalva; mindketten felfogtuk az összetartás szükségét helyzetünkben. S ez összetartás kötelékei az önzetlen barátság és gyengéd szeretet által nemesbitve valódi testvéri viszonynyá változtak. E nemes viszony kifolyásának tekinthető, hogy észrevettem a szivében történt változást, midőn az özvegy Dombszöginé leányával városunkba költözött. Dombszögi Rózsát, ki iránt barátom, ■— Burjánréti Béla, — szerelemre gyulladt, én is csodáltam s őszinte tisztelője voltam, jóllehet életemben csak egyszer láttam őt. Mióta azonban Szamosiadon állandóan letelepedtek, többször volt szerencsém bájaiban gyönyörködni s szellemes társalgását élvezhetni. Sőt irántam való megmagyarázhatlan nyájassága bennem is, még eddig soha nem tapasztalt érzetet keltett. Nem kerülte ki azonban figyelmemet — mint emlitém — a Béla barátom bensejében történt változás, jóllehet egyszer sem voltam jelen, midőn Dombszögi Rózsával együtt volt. Boldogságának útjában állani nem akartam s elhatároztam, hogy több hónapot utazásban fogok tölteni, mely idő alatt Béla zavartalanul közeledhetik szive választottjához, ki őt mellőzni látszott s csupán engem méltatni figyelmére. ügy is történt. Béla sűrű levelei fokozódó boldogságáról szóltak. Közvetlen esküvője előtt tértem vissza, hogy azon vőfélyként szerepelve kérésének eleget tegyek. A viszontlátás örömei Béla boldogsága által elhomályosultak: nála (legalább azt hivém) az éden kapujának megnyílása, nálam pedig az ő boldogsága feletti öröm miatt. Elérkezett a kitűzött óra. A menyasszonyt oltár elé vezettem s vőlegényének adtam át. A pap is kilépet már a sekrestyéből. Béla hirtelen felém fordul. Rátekintek arcza sápadt, vonásai dúltak. „Méltatlan vagyok — súgja fülembe — ez ártatlan angyal szere- tetére; te azonban boldoggá teheted őt, oly boldoggá, milyenné én tettem volna“ s ezzel már saját helyére tuszkolt, menyasszonya mellé, kinek (részéről a legcsekélyebb ellenvetés nélkül,) férje leszek, a formális szertartások megtartásával, mely annyival is csekélyebb ellentállásra talált, mert keresztnevünk egy s a vezetéknév is hasonhangzásu volt. De . . . Piát rajta ! Dezső savanyu képpel térdelt le Matild előtt és szóló hangon kezdte: „Vannak az életben pillanatok . . .“ Nem is mondom tovább, mert hisz Nagysádon nincs is álarcz. Jól van ! hisz’ ez az egész csak álarcz. Dezső én magát szeretem, viszontszerelemről volt alkalmam meggyőződni. Dezső és Matild szenvedélyesen ölelték át egymást s egy forró csókban olvadtak össze érzelmeik. Erre már Tóni is megunta a képtanulmányozást és kaczagva ugrott fel székéről: Tehát Amor talált! S te Dezső nem is vagy kiváncsi e kis talány magyarázatára? Ejnye boldogságomban egészen elfelejtem. Hát halljuk! Én átengedem a szót Matild Nagysádnak. Hát tudja meg kedves Dezső, hogy az én kísérőm, az a Teli kosztümös férfiú Tóni barátja volt, a ki az utolsó jelenet előtt haza sietett, mert tudta, hogy ön kétségbeesésében legelőször is hozzá fog fordulni tanácsért. Reményiem, hogy megbocsát e kis tréfáért — s hogy szent legyen a béke — megengedi, hogy megcsókoljam. Tessék ! Ekközben a papa, épen a „tessék“ szóra a szobába lépett s meghiúsította a csók adását. Dezső ijedten ugrott vissza, Tóni pedig hamar feltalálta magát s udvariasan a papa elé állt: Van szerencsém Matild nagysád kezét megkérni Prémes Dezső barátom részére. A papa, ki Dezsőt, mint reményteljes, becsületes és szorgalmas fiatal embert már régebben ismerte, szí vesen beleegyezett. Tómnak pedig Matild és Dezső már mint jegyesek gratuláltak a sikerült tréfáért. A vőlegényváltozás senki előtt sem tűnt fel, még a koszoruleány sem vette észre a cserét, mert mindenkinek figyelmét a pap imája köté le. Az esküt követő lakoma zajosan s vig kedélylyel folyt. Csak én előttem múltak órahosszákként a per- ezek, szerettem volna az óra mutatóját néhány vastag betűvel előbbre tolni. Feleségem nemkülönben hasonló türelmetlenséget tanúsított. Nem alaptalanul neveztem fentebb az uj házaspár várakozását tantalusi kínnak ! Kin az kérem, higyjék meg! (Utalok különben jegyben járó poéták szivreható zengeményeire.) Végre szétoszlott a násznép, megszabadultunk a kelletlen társaságtól. Mi is szerény lakunkra tértünk, a hol elvégre tanuk nélkül lehettünk. Béla még a lakoma zajában eltűnt; feleségemtől pedig csak most nyílt alkalmam a történtek felől felvilágosítást kérni. Irántam táplált szerelmét csillogó szemeiből is kiolvastam, a módozat azonban, mely által férje lettem rejtély maradt. — Drága férjecském — válaszolt kérdéseimre nőm — szabatos magyarázatot tőlem e dologban ne várj. Azt hiszem, hogy önfeláldozó, hű barátod keze bonyolította ki igy az összekuszált szálakat. S e véleményem támogatásául szolgáljon a mit neked most elmondok. „Nem fogja-e boldogságodat zavarni — ingerkedik velem a napokban Béla — ha azon felfedezést teszem, hogy én kívüled mást is szeretek?“ Legkevésbbé sem, — feleltem neki vissza, — mert egy ágról szakadtunk; tudd meg édesem, hogy nem a te ajkad érinté legelőször az enyémet! „Én ezt megbocsátom neked — mond ő erre — legyen a múltra fátyol vonva. Neked azonban nem kell ily nagylelkűnek lenned, neked nincs mit megbocsátanod, mert a kivel én szivem eddig megosztám, nem nő, hanem férfi ; a legönzetlenebb, a legjobb barát e világon!“ — Én is visszautasítom a te bocsánatadásodat — válaszoltam, — mert a csók, melyről előbb említést tettem, ép oly ártatlan, mint a te barátod. De nem, még sem az! s e vallomással tartozom neked. Halld! A múlt év januárjában, (még a napra is emlékezem) egy barátnőmnél voltam látogatóban. Távozásunkor barátnőm a nagy sötétség miatt gyertyával világítva akart leki- sérni, azonban a szél gyertyáját elfuvá s ő ellenzésem daczára visszafut azt újra meggy uj tani. Csakhamar lépteket hallok s a közeledőt átölelve megcsókolom. Barátnőmnek szánt búcsúcsók volt ez, azonban a hő viszonzás, mely megmagyarázhatlan érzetet keltett bennem, mást engedett gyanítanom. S az eközben visszatérő barátnőm lámpavilága feltárta előttem a helyzetet, a nélkül, hogy barátnőm vagy kísérőm a legcsekélyebbet is gyanították volna. A gyenge világosságban, a meglepetést eláruló arczkifejezéssel, egy csinos fiatalember alakja tűnt fel, ki minket zavartan üdvözölve, gyorsan sietett le a lépcsőkön. — E jelenet soká, még most is emlékemben, a fiatalember zavart tekintetével előttem s az akkor támadt különös érze- mény iránta még mindig szivemben. Ezt kell bevallanom neked édes Bélám s nekem megbocsátanod! Ránézek, a választ lesve ajkairól. Arczát tenyerébe hajtva, ért- hetlen szavakat mormolt. Hirtelen megragadja kezemet, miközben homlokáról a borús fel legek is szétoszoltak s erősen szemembe nézve, kérdi: tehát még szereted őt!? — Nem, felelém határozottan, mert ő soha sem viszonozta az iránta táplált, de magamba fojtott szerelmet. Mert feltaláltam őt, ő azonban nemcsak közönyös volt velem szemben, hanem előlem meg is szökött. „Tudnád-e őt azonban szeretni, ha meggyőződnél viszonszerettetésedről ? Ne szólj! leolvasom arczodról! Agg anyád örömének akartad magad áldozatul hozni, az által, hogy nekem adtad kezedet!“ — voltak szavai s rövid bucsuvétel után távozott, hogy a te nemeslelkü önfeláldozásodat az őszinte barátság hasonló gyümölcsével viszonozza. Mert nem maradhatott rejtve előtte, hogy te azért távoztál, mert irántam való szerelmét felismeréd ! — Úgy van, miként gyanítod. Első találkozásunkat én is elmondtam neki. Minden világos most előttem! Kezedet nem azért engedte át nekem, mivel „nem méltó reá“ — mint magát kifejezte, hanem, hogy, önmaga feláldozásával minket tegyen boldoggá. Én is megkiséreltem ugyan ő érte áldozatot hozni, de mily silány ez a7 ő nagylelkű tette mellett! . . . Legliőbb óhajom kedves Rózsikám, hogy úgy szeresd Bélát, miként engem, miként mi egymást. Nemde, ezt nem tagadod meg tőlem s ő tőle? — Mily rút hálátlanság volna ezt nem tennem! Boldogságunk szerzője, a legönzetlenebb és legnemesebb szivű barát iránt az őszinte tisztelet- és illő szeretetet táplálni s hálámat ez által is némikép leróni mindenkor legédesebb kötelességemnek tartom. Téged pedig, drága férjem, a szerelem hervadhatlan virágaival foglak övezni! — Jer! hadd öleljelek meg nemes szavaidért! Da mi az, te ellenkezel ? Miért bontakozol ki karjaimból?... „No ne izéljen a tekintetes úr, hanem öltözzék inkább, mert 9-re jár az idő“ — szól szobaleányom s szétoszlatja prósai módon a pezsgő-okozta illusiókat. Ezzel végok szakadt az én házassági kötelékeimnek s szabad kezet nyertem a farsangra. . . Rogart Ignácz. Városi és vidéki hírek. f Rudolf trónörökös lelki nyugalmáért az engesztelő szent-mise áldozatot dr. Schuster Konstantin, megyés püspökünk ő Excziája fényes segédlet mellett e hó G-án mutatá be az egek Urának. A székesegyház zsúfolásig megtelt gyászoló hívőkkel: Jelen voltak az összes hivatali karok, az intézetek elöljárói, a honvéd- huszár-ezred tisztikara (gyász kardbojttal és karövvel), a gymnázium és a többi iskolák növendékei. A templom közepén felállított egyszerű ravatalnál dr. Virter Lajos, Spóner József, Jung János és Kanda István infulás kanonokok s végül megyés püspökünk mondott absolutiót. A székesegyházi kar ez alkalommal Ulrich K. nagy requiemjét (Esdur) adta elő. Legyen áldott emléke a korán elhunyt királyfinak ! = Az országos gyászhoz. Vörös Károly rel. lelkész Rudolf trónörökös haláláról folyó hó 5-én délelőtt, a kis-váczi ref. templomban nagyszámú közönség elolt igen szép és megható imában emlékezett meg. — A felséges királyi pár holnap utazik Budapestre. \ árosunk közönsége ez alkalmimnál ő felségeiket ünnepélyesen fogja üdvözölni. A különvonat d. u. 2 óra tájban érkezik Váczra; a fogadtatás egyes mozzanatait a ma d. u. tartandó városi közgyűlés állapítja meg. f— Közgyűlés. A „Páli szent Vincze Egylet“ folyó hó 24-én délelőtt fél I 1 órakor tartja a katli. Leányiskola nagytermében évi rendes közgyűlését, melyre az összes m. t. pártoló és rendes tagok, valamint az érdeklődők teljes tisztelettel meghivatnak. A közgyűlés tárgyai: az Egylet első évi működéséről szóló jelentések, a számadások megvizsgálása, indítványok tárgyalása. \ ácz, 1889. febr. 7-én. A „Páli szt. Vincze Egylet“ Elnöksége. = Közgyűlés. A városi képviselőtestület folyó évi február hó 10. és következő napokon a városház tanácstermében délután 3 órakor közgyűlést tart a következő tárgysorozattal: 1. Polgármesteri előterjesztés 0 császári és apostoli királyi felségeiknek f. évi február hó 11-én Budapestre történő leutazása alkalmával leendő fogadása tárgyában. — 2. Polgármester jelentése az 1888-ik évről. — 3. Polgármesteri jelentés a pénztári személyzet ellen megyei alispán úr által elrendelt fegyelmi vizsgálat tárgyában. — 4. A pénz és jogügyi bizottság jelentése ugyanezen tárgyban. — 5. A pénz és jogügyi bizottság jelentése a városi rendőrkapitányi hivatalban eszközölt vizsgálatról. — G. Ugyanannak jelentése az utczai czimtáblák megrendelése tárgyában. — 7. Az 1888. évi 123. számú közgyűlési végzéssel kiküldött vizsgáló bizottság jelentése. — 8. Gallé József városi árvaszéki t. ügyésznek folytatólagos sza- badságoltatás iránti kérvénye. = Az ..Egyesült Casino-Kör közgyűlése. Lapunk múlt számában a Casino közgyűlésén megejtett választás eredményét közöltük a tisztikart illetőleg. Tudósításunk kiegészitéseképen adjuk az uj választmány tagjainak névsorát. Ézek: Csávolszky József, Meiszner Rudolf, Vörös Károly, dr. Pauer Béla, Péts Ferencz, Kemény Gusztáv, Krenedits Ferencz, Meiszner Ede, Alberty Ferencz, dr. Rákosi Béla, Kre- zsák Ferencz, Reit.ter István, Intzédy Soma, dr. Milté- nyi Gyula, Havass Adolf. Póttagok: dr. Franyó István, Balás Imre. Számvizsgáló tagok: Dorcsák Imre, Ras- sovszky Márton, Zsubriczky Ferencz. = Közgyűlés és gyászistenitisztelet. A status-quo izr. hitközség ma d. e. 10 órakor tartja az évi közgyűlését, miután a múlt vasárnapra egybehívott közgyűlésen a község tagjai határozat-hozatalra kellő számban meg nem jelentek. Utána 11 órakor az imaházban az elhunyt Rudolf trónörökösért gyászistenitisztelet tartatik, mely alkalommal Ullmann Frigyes főrabbi emlékbeszédet tart. = Köszönet nyilvánítás. A sződi iskolaszék kedves kötelességének tartja az iskola alap gyarapítására a legközelebb utólagosan beérkezett kegyes adományért az adakozóknak u. m. Dr. Fioch-Rey- hersberg Henrik 10 fit és Novák István 1 frt, ez utón is hálás köszönetét kifejezni. Kelt Sződön, 1889. febr. 8-án. Tragor Antal pleb. és isk. széki elnök. = Birtok-változás. Latino vies Albin, cs. és kir. kamarás és földbirtokos —- mint értesülünk — dukai birtokát a napokban adta el örök áron Puskás N. budapesti lakosnak 230,000 írtért. Sajnálkozásunknak adunk kifejezést, midőn városunk környéke egy áldott lelkű nemtőjét, jótékonyságáról ismert Latinövi cs Regina ő méltóságát lesz kénytelen ezután nélkülözni, mert, mint halljuk, Steyer országi birtokukat választják állandó lakhelyül. Bármily messzire távozzanak is, emlékük körünkben nem lesz elfeledve. — A váczi „Takarékpénztár“ közgyűlése a múlt vasárnapon tartatott meg Móri in Imre elnöklete alatt. A Fekete Károly igazgatósági tag elhunytával üresedésbe jött állásra Marosy Ferencz választatott meg. A felügyelő bizottság tagjai maradtak a régiek. A közgyűlés a dunai védfál vaskorláttal való ellátására 500 frtot szavazott meg. E pénzintézetnek, mely már több alkalommal áldozott városunk felvirágzása érdekében, méltán elismeréssel és köszönettel adóz városunk polgársága. = Zólyommegyei Szalatna községben, különösen a magyar nyelv ápolása végett, vidékünk jótékony és nemeslelkü úrnője Nemeskéri Kiss Pálné szül. Szapáry Vera grófnő egy kisdedovoda létesítésén fáradozik. Megyés püspökünk jótékonysága e hazafias czélt is előmozdítja, a mennyiben, mint értesülünk, nevezett főúrnőnek e napokban a létesítendő kisdedovodára 20 frtot küldött. = A kosztüm-estély. A febr. 2-áia kitűzött korcsolya-egyleti jelmez estély, mely a trónörökös gyászos halála miatt elhalasztatott, a már múlt számunkban jelzett napon vagyis február hó 16-án okvetlenül meg fog tartatni. — A tombolára szánt tárgyak U r- sziny Arnoldhoz mint a bál elnökéhez küldendők. = Halálozás. Egy régi jó typus költözött el ismét körünkből. Kovács Ferencz épitő-mester e hó 4-én, életének 64-ik évében jobb létre szenderült. Rég ideje annak, midőn városunkban, mint egyszerű polgár letelepedett. Szorgalma- és ügybuzgalmával csakhamar ismeretessé tette magát és nyájas modorával mindenki szeretetét megnyerte. Rendületben hive volt a régi „Polgári kör„-nek, hol mint naponkinti vendéget kedélyes tréfáiért különösen az ifjabb nemzedék igen kedveié. — Temetése kedden délután 4 órakor ment végbe a róni. katli. egyház szertartásai szerint közönségünk élénk részvéte mellett. Totemei az alsóvárosi sirkertben levő családi sírboltba tétettek nyugalomra. Ny. b!
