Váczi Közlöny, 1889 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1889-09-15 / 37. szám

HELYI ES VIDÉKI ÉRDEKŰ HETILAP.

XI. évfolyam.

37. szám.

Előfizetési iini: évnegyedre

..........................I fii

házhoz hordással vagy postai szétküldéssel.

Egyes szám ára: S<> kr.

Kapható: DEUTSCH MÓRNÁL (városház épület.)

kr.

Hirdetések:

Nyilt-tér:

a legolcsóbban eszközöltetnek

sora

..........................30 kr.

s többszöri hirdetésnél kedvezBélyeg illeték

ményben részesülnek.

minden beiktatásnál . 30 kr.

A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: (hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők)

Vácz, Gasparik-utcza 151. sz.

Kéziratokat nem adunk vissza. — Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el.

A Vörösház jövője.

A fővárosi lapok a múlt napokban közölték, hogy a kormány és a katonai kincstár inegyeztek abban, hogy becsüsöket neveznek ki és az Uj-épü letet le- romboltatják. Ezzel a fővárosnak egy régi óhaja fog elvégre teljesülni és mi hiszszük is, hogy mire az első csákányütés elhangzott az annyira gyászos emlékezetű épületen, már újabb tárgyalás fog megindulni ugyan ama becsüsök, a kormány meg a katonai kincstár között és az Uj-épü let lerombolását követni fogja a Károly laktanya lerombolása. Nem fog egyszerre menni a dolog; de a mi nem késik, az nem múlik. A jelen kormány élén oly erélyes férfiak állanak, a kiknek hazafisága elismert és ha Baross a zóna-tarifával any- nyira iparkodik czentralizálni az ország fővárosát, bizonyára azt is megteszi, hogy ezt a két monstrum épületet, mely a főváros kellő közepében a legszebb helyet foglalja el nemsokára ki fogja sajátíttatni.

A város kegyura, a váczi püspök ő nagyméltósága, ki minden iránt érdeklődik, a mi körülöttünk történik, e napokban figyelmeztette e sorok Íróját a történendőkre és hogy minden esetre jó volna, ha a város megtenné a kellő lépéseket, hogy a magas kormány Vácznak is építtessen laktanyát, de sőt ha a kormány, vagy a katonai kincstár azzal állna elő, hogy laktanya építésre nincsen pénze, épitcssen a város egy nngyobbszerü kaszárnyát, mert a kormány előbb-utóbb mégis csak be fogja látni, a mit a püspök ő excellen- tiája egy nehány magasrangű tábornok ismerősének annyiszor elmondott, hogy Vácz városa stratégiai szempontból is nevezetes hely; ez a főváros kulcsa és ha valamikor odáig jutunk, hogy ellenség szádja meg az országot — Lengyelország felől — a nemzetnek annyira féltett kincsét a fővárost halomra löveti, ha Váczon nem tartóztatják fel.

Püspökünk ő nagyméltósága iparkodott meggyőzni az illető szakközegeket ajánlatának fontosságáról és azok privatim megvallották ő excellentiájának, ők elismerik, hogy a püspöknek tökéletesen igaza van, de hát mitévők legyenek, ha a katonai kincstár nem rendelkezik elegendő összeggel, hogy az országnak több ily fontos helyére alkalmas laktanyát építtessen ?

Én bátor voltam a kegyelmes úrnak megjegyezni, hogy a katonai kincstárnak nincsen pénze, Vácz városának még úgy sincsen és itt csak a város atyja segíthetne mi rajtunk.

A püspök kérdőleg tekintett rám és biztatólag kérdezé : Hát miként ?- Ha a kegyelmes úr, nem veszi rossz néven, hogy szerény véleményemnek kifejezést adjak, úgy azt hiszem, czélszerübb és alkalmasbb laktanyát, mint a Vörösházat, még képzelni sem tudna a katonai kincstár.

— Hiszen az igaz — mondá némi gondolkozás után a kegyelmes úr — de az nem az övé, hanem a püspökségé és ha már a magas kormány belegyezne is abba, hogy kellő érték mellett átengedjem a Vörösházat a katonai kincstárnak nem tudnám, hova tegyem az uradalmi tisztjeimet ?

— A kulcsársági épületet ki lehetne építtetni, az elég nagy és elég alkalmas hely volna az uradalmi tiszt urak számára; jegyeztem meg a kegyelmes úr aggályait elosztandó.

Püspökünk ő Excellentiája kissé elgondolkozott és mikor mintegy jól átgondolt mindent, azt válaszolta:

— Én tudom, hogy Vácz városa milyen szegény ; tudom azt is, hogy szüksége van a támogatásra, mert a szegénysége egyre növekszik. Beszélni fogok az érdekelt szakközegekkel és iparkodni fogok, hogy rábeszéljem őket, helyezzenek Váczra egy ezred tüzérséget, teljes felszereléssel. Ha a város kívánja én átengedem a Vörösházat erre a czélra és kártalanítás fejében nem kérek egyebet a várostól, építse ki a kul- csárságot az uradalmi tisztek számára. — Lesz rá gondom, hogy a magas kormány ne tagadja meg e kedvezményt ettől a szegény várostól.

Ezek voltak körülbelül a püspök szavai. Nem kell hozzá kommentárt Írnom. Valóban úgy beszélt ő mint egy gondos atya, a ki segíteni akar szegény fiai sorsán. Hiszen minden eddigi tette kimutatja mennyire szivén viseli ő városunk sorsát.

Mikor azon aggódtunk, hogy mi lesz főgymná- ziiimunkból ? A püspök nem sietett a kormány által előirt banninczezer forintos építkezésbe belemenni, leniem fel világosi lol.l.a. ;i közoktatási minisztérium megbízott szakközegeit és egy-két hónapi diskussió után ( biztosítva volt a főgymnázium.

Mikor megtudta, hogy mennyiszer ismétlődnek Váczon a szerencsétlen esetek, melyek abból származnak, hogy a szülők kimennek a mezei munkára és kisdedeiket nem volt kire bizniok gondozás végett, egyedül otthon hagyták, — magához kérette a minden szép és jóért lelkesülő kanonokját Csávólszky József urat és megcsinálták a menedékházat, mely ott díszük a Varga-parkban.

Mikor a város a kandeláberek végett tisztelgett nála, kérve őt hogy a székesegyházterére állíttatna fel egyet a saját költségén, a püspök nem egyet, de kettőt állíttatott és megjegyezte a tisztelgő küldöttségnek, hogy bármikor jönnek hozzá a város ügyében, mindenkor szívesen fog nekik segédkezet nyújtani.

Mikor a kötő-szövő gyár számára kerestünk telket, akkor is nagylelküleg felajánlotta a városnak a vasut- mentén fekvő telket . . ,

És végül neki köszönhetjük azt, hogy a püspöki rezidentia ma már tényleg a város dísze, mert — hogy a kegyelmes úr saját szavait idézzem — eddig az egy nagy ház volt s egyébb semmi, most püspöki palota. És itt is és ezúttal is bizonyítékát adta atyai gondolkodásának. A negyvenezer forintot meghaladó restaurálást váczi emberekkel végeztette. Az igaz, hogy az építője Péts Sándor úr derék ember, a ki megfelelt méltó jó hírének; a városnak becsületet, püspökünknek örömet szerzett.

Ez volt püspökünk két esztendei működése. A múltból következtethetünk a jövőre.

Csak úgy áldja meg őt az egek ura, mint a mennyi jót akar ő nekünk ! B s.

Személyes szabadság megsértése.

Az 1848-diki törvényhozás működését örökké emlékezetessé teszi azon, humánus érzületre valló ténykedése, mely az ősidőktől járom alatt nyögött jobbágyságnak felszabadulását s ezzel az egyéni szabadság és önrendelkezési jog általános kiterjesztését eredményezte.

Nagy esemény volt ez akkortájt, midőn az egyén szabadságával nálunk csak a nemes bírt s midőn a jobbágyon kívül a polgárember is számos korlátnak volt alávetve.

Ma az egyéni szabadság szilárdabb alapon áll, mint valaha s csak annyiban van korlátozva, amennyiben ezt a közbiztonság igényli.

S ha ennek daczára mégis fordulnak elő esetek — s elég sajnos, hogy ilyenek előfordulnak —- midőn az egyéni szabadságot indokolatlan önkény korlátozza: ezek mindenesetre oly visszaélések, melyeket a büntetőtörvénykönyv szakaszai vannak hivatva példásan megtorolni.

Az egyéni szabadságjogot a törvény akként értelmezi „hogy foglalkozását, életpályáját mindenki szabadon választhatja; hogy törvényes feltételek mellett az államban bárhol letelepedhetik, ipart és kereskedést űzhet; hogy senki illetékes bíróságától el nem vonható s végül amit jelen esetben különösen kiemelünk „hogy senki fölött önkényü hatalom nincsen.“

Ma fejük felett lebeg a rendőr basáknak a bün- tető-lörvénykönyv Darnokles-kardja, mely az egyéni szabadság védelmére a következőleg intézkedik: „Azon közhivatalnok, aki hivatali hatalmával visszaél, törvényellenesen valakit elfog vagy letartóztat: a személyes szabadság elleni vétséget követi el s egy évig terjedhető fogházzal büntetendő.“

A rendőri intézmény mindenesetre egyike azon legüdvösebb intézményeknek, melyek a köz- és vagyonbiztonság ótalmára hivatvák; de ezen intézmény csak addig mondható üdvösnek, amig az ily irányban érvényesíti hivatalos hatalmát s nem lépi túl azon határt, a hol a hivatali hatalommal való visszaélés mételye kezdődik.

S ez utóbbi képezi a rendőri intézménynek átkát széles e hazában; mert a legtöbb visszaélés, mely a rendőrségi börtönök falai közül utat tör magának az igazság fórumaihoz, csakis az ellenőrizetlen közegekből hajtja a legundokabb burjánait.

Ha ennek okát keressük, azt bizonyára a rendőri apparátus konstrukeziójában találhatjuk fel, amely elég gyakran oly elemekből áll, a kiknek egyéni tisztessége és intelligencziája sok kifogás alá esik.

Másrészről azonban ott gyökeredzik a hiba, hogy az apparátusok vezetői nem gyakorolják kellőleg az ellenőrzés jogát; nem szoktatják fegyelemhez közegeiket; nem látják el őket kellő utasításokkal; nem járnak elő jó példával és esetről-esetre nem vonják kellő erély- lyel felelőssége a bűnösöket.

Ma — hála a törvényhozásnak — végeszakadt annak a szabad világnak, midőn a csend — vagy rendbiztos úr szabad folyást engedhetett a legdurvább önkénytől áthatott szeszélyeinek, melyekért csak a saját fekete lelkiismeretének tartozhatott néha — szabad óráiban — felelősséggel.

így történhetnek oly visszaélési esetek, mint a minőnek legutóbb egy vidéki tisztességes egyén esett városunkban áldozatul s melynek tényállását jól értesült forrás nyomán a következőkben hozzuk nyilvánosságra:

A múlt vasárnapon egy vidéki egyén, a ki az éjjeli 10 órai személyvonattal érkezettt az alvidéken tett útjáról városunkba, alkalmatosság hiányában gyalog vette ulját hazája felé. Katalin községhez közeledve 2 Vácz-városi lovasrendőr, akik állítólag a szendehelyi búcsúnál szörpölték késő éjjelig a hegy levét, állotta el útját és igazolásra szólították őt fel. Szerencsétlenségére azonban utasunk az ily inczidensekre nem’számitva, igazolványt nem mutathatott fel, mire a rendőrök a gyakorlatún levő szokáshoz híven bekísérték a városház karczerébe. Hiába szabadkozott a megrémült utas s hasztalan igyekezett az utjukba akadt községbeliekkel személyazonosságát igazolni — ez mitsem használt, mert végzete s a rendőrök önkénye a rég nélkülözött otthon helyett mégis a városház dutyijába vezette őt.

Ennyit félig-meddig még megengedhetőnek tartunk ; de most következik a dolognak bűnös oldala:

A tolonezok társaságába zárt utas kínos ébrenlétben várta a reggelt, mely részére a szabadulást volt meghozandó. De csalódott szegény. — Mert a helyett, hogy reggel, vagy legalább a délelőtt folyamán elővezettetett volna, étien és szomjan egészen délután 5 óráig feledték őt a tolonezok trágár társaságában. S csak ekkor, midőn elviselhetlen helyzete heves kifa- kadásokra bírta őt, könyörült meg rajta a jószivü börtönőrs kellő igazolás után szabadon bocsájtotta.

Ennyi a tényállás.

S mert az ily esetek nem egyszer ismétlődnek a városházán, jó lelkiismerettel nem hunyhatunk szemet i az ily, effajta visszaélések fölött.

Ha már mi elégtétellel nem szolgálhatunk a meg- hurczolt egyénnek, felszólalásunk által legalább elejét akarjuk venni az ily önkényeknek, a melyek városunk hírnevén kiköszörülhetlen csorbát ejtenek.

Annyi tény, hogy a személyes szabadság jelen eselbcn oly eklatánsul lett megsértve, a mely méltó megtorlást érdemel.

Ki ad elégtételt a szegény meghurczolt utasnak?

Nem hivatásunk a becsületbiró szerepét játszani s mert hiszszük, hogy a meggyalázott egyénnek lesz any- uyi önérzete, hogy a rajta ejtett sérelmekért illetékes helyen orvoslást keressen, nem is teszszük az esetet a további fejtegetés tárgyává.

De mielőtt az ügyet a büntető igazság fóruma elé bocsájtanók, egynéhány észrevételt kívánunk tenni városunk rendőrségi szervezetének régóta panaszolt fogyatékossága fölött.

Régóta tapasztalt tény, hogy rendőrségünk jelen apparátusa oly kezdetleges és tehetetlen, hogy hivatásának megfelelni teljesen képtelen nemcsak, de a helyett, hogy használna, félszeg eljárása mellett inkább kárára van a városnak.

Nézzük csak, hogyan is van rendőrségünk szervezve ?

Az egész apparátus a rendőrkapitány közvetett és a rendőrbiztos közvetlen felügyelete alatt áll 12 gyalog- és 2 lovas rendőrből. Ennek a 14 embernek kellene a 14000 lakost számláló város területén a vagyon- és közbiztonság fölött őrködni s emellett oly tartalék állományt is előállítani, amely . esetről-esetre a bel- zavaroknak is útját állja.

Lehetségesnek tarthatjuk-e, hogy 14 szál rendőr ennek megfeleljen, főleg oly absolut fegyelemhiány lett, mint amilyen ott uralkodik?

A legnagyobb baj tehát első sorban a rendőrállomány elégtelenségében, másrészről a fegyelem és a kellő ellenőrzés hiányában rejlik.

S ez utóbbiéri csakis a rendőrség vezetőjét vádolhatjuk. Neki áll ugyanis kötelességében a rendőr.személyzetet megválogatni, azl kellő utasításokkal ellátni