Váczi Közlöny, 1889 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1889-09-15 / 37. szám

s az ellenőrzési jogot felelősség mellett teljes erélylyel , gyakorolni.

Csakis ennek hiányában fajulhatnak el a rendőrközegek annyira, hogy törvényellenes letartóztatások és egyéb meg nem engedett lépések által a közvéleményt a rendőrség ellen felzúditsák.

Elhiszszük azt, mert győződtünk róla, hogy a rendőrkapitány helyzete a fennálló viszonyok között nem éppen irigylésreméltó s éppen ezért mindaddig, mig a rendőrség létszáma nem szaporittatik, csak annyit várunk el tőle, hogy közegeit kellő erélylyel tartsa féken.

Egyelőre csak ennyit akartunk a fennforgó eset alkalmából megjegyezni, a melyek után reméljük, hogy a városi képviselőtestület a rendőrség reformját a legsürgősebb teendői közé fogja számitani !

Lottó és postatakarékpénztár.

Nem ok nélkül szokták a takarékbetéteket a lottóbetétekkel szembe állítani, mint két teljesen eltérő, sőt egymással ellentétes gazdasági működés nyilvánulását. Az előbbiek a takarékosság kellőn nem méltányolható erényének gyakorlását juttatják kifejezésre, az utóbbiak kevésbbé nemes tulajdonság, a játék szenvedély létezése mellett bizonyítanak. A takarékos ember egyszersmind a munka képviselője, a lutri kedvelője a szerencse után futkos. Az az ember, a ki takarékoskodik, lcgtöbbnyire józan felfogást és kifejlődött érzéket tanúsít az egyéni önállóság iránt, az az ember, a ki véletlen folytán szeretne meggazdagodni, nem -saját erői fejlesztése és tő- kelétesitése által igyekszik biztosítani anyagi jólétét. Bizonyosra veheti is, hogy a takarékosság utján szerzett vagyon, sokkal szilárdabb alapokon nyugszik, mint az a vagyon, melyet a szerencse hozott össze, mert annak megőrzésénél épp azon megbecsülhetetlen erkölcsi erő működik közre, mint megszerzésekor, mig emennél a véletlen szeszélye érvényesül főtényező gyanánt és ez vajmi ingatag támasz.

Mi sem jellemzi korunk ez irányban mutatkozó felfogásának javulását, mint az a körülmény, hogy az állam, miután a takarékosság eszméjének szolgáló intézményt : a postatakarékpénztárt, felállította, most nem sokára rá a lottó eltörlésének eszméjével foglalkozik. Mindkét intézmény a szegényebb lakosság czéljainak kíván első sorban szolgálni. A lottónál csekélyebb összegű betétek is lévén eszközölhetők, ezzel mód nyujtatik a szűkebb anyagi viszonyok közt élő egyénnek, hogy szerencsét próbáljon; siet is élni az alkalommal abban a reményben, hogy aránylag kis áldozat mellett nagy nyereményre tesz szert. A szerencse azonban tapasztalás szerint ritkán üt be; e csekély összegek többször berakva, csakhamar nagyra nőnek, nagyobbra, mint a mennyit az illető anyagi helyzete megbir. A szerencsétlen játékos soha sem látja vissza többé betétjeit, melyeket esetleg keserves nélkülözések árán szerzett meg. A postatakarékpénztár szintén alkalmat ad, hogy pénzecskéjét a szegényebb ember elhelyezhesse s ha nem is nyújt oly csillogó kilátásokat mint a lottó szerencsekereke, a helyett megnyugvással töltheti el a betevőt, hogy fillérei az állam garantiája folytán semmiféle körülmények közt veszendőbe nem mennek, sőt kamatoznak részére és idővel, kellő kitartás és következetes takarékoskodás mellett tekintélyes tőkévé erős- bödhetnek, mely tulajdonosának a megpróbáltatások, vagy az öregség napjaiban gondtalan létet biztosítani van hivatva.

A „Váczi Közlöny“ tárczája.

A szeretet áldozata.

Dühöng a vész, kitört a vad vihar . . .

Kihunyt az égnek minden csillaga . . .

Miként bősz orkán vágtató lován,

Száguld a dögvész rémes angyala.

Sötét gyász kél utána s fájdalom,

Hol romboló kezével aratott;

Amerre megy, amerre áthalad Nyomán terem ezer s ezer halott.

Dühöng a vész és hull az áldozat.

Mindenfelé pusztít a dög-halál:

Mérges leliét bocsátja szerteszét,

Kegyelmet nála hajh ! kevés talál.

Az Úr lesujtá büntető kezét,

Leküldte mennyből bosszuló nyilát,

Hogy megrettentse ádáz ellenét,

Hogy összezúzza Béliál fiát . . .

Az emberek egymást nem ismerik,

Fut mindenik, hová az útja visz,

Mert hisz’ amerre egy beteg megyen,

Százat sebez meg a ragály-tövis.

Megszaggatá a dögvész angyala A szeretetnek rózsalánczait,

Nincs jó barát, nincsen rokon kebel,

Vigaszt nem ád egyéb most, mint a — hit . . .

Épp’ itt megyen az egyház embere,

Siet s repesve szállna, mint madár Szerelme szárnyán enyhhel látni el A szenvedőt, ki rá epedve vár.

Keblére zárva Istenét, Urát,

Nem fél a vésztől, mely köríti őt,

Szivét csak egy szent czél hevíti most: Megmentni a halállal küzködőt . . .

Megérkezik . . . Kezén az égi kincs . . .

A szenvedő lelkére balzsam-ír,

A bűnös szívnek űdvhozó remény,

Amit nem ád a puszta rög, a sír.

A lankadó beteg szívére im’

Az égi üdv örömderiije kél . . .

Szivébe zárja Istenét, Urát,

S már nem remeg: hisz1 így örökre él.

Az áldozár megadva a vigaszt,

Föltárva néki mennynek ajtait,

Megáldja ííl, . . . még egy imát rebeg . . .

S csendes lélekkel mint jött távozik.

Számolva a most. kifejtett szempontokkal, Olaszország, a hol a lutrizás rendkívüli mérveket öltött 1880-ban egy ide vágó nevezetes törvényt hozott. Kimondta ugyanis abban, hogy ezentúl az ezer lírát illegnem haladó lutrinyeremények a nyerő kívánságára postatakarékpénztári betét könyvecske alakjában szolgáltassanak ki. A pénzügyminiszter érdekesen indokolta ez intézkedést: „a törvényjavaslattal — úgymond - kísérletet akarunk tenni arra nézve, hogy a játékot közelebb hozzuk az erkölcshez, hogy eszközévé tegyük egy jóléti intézménynek, melynek a lottó képezte és képezi egyik legfőbb akadályát. Ki tagadhatná, hogy nem fog siker nyilvánulni már abban is, ha egyszer tán először megismertetjük a játékost a postatakarékpénztári betét könyvecskével. A takarékosságnál csak az első lépés jár fáradtsággal. Épen a legbuzgóbb játékos hallott legkevesebbet a postatakarékpénztárról. Ha majd a lottó nyeremények kamatostól együtt pos- takarékpénztári betétkönyvecske alakjában adatnak ki neki, tán meg fog villanni agyában az a gondolat, hogy üdvét nem a játék, hanem a gazdaságos életmód hivatott megalapítani.“

Nálunk, szerencsére, a lutri játék szenvedélye kevésbbé van kifejlődve, mint Olaszországban, viszont azonban az sem állítható, hogy a takarékossági érzék már oly mértékben meg volna népünkben, hogy annak fejlesztése — még mesterséges eszközökkel is — nem képezne élénken érzett szükséget. A postatakarékpénztár egész szervezeténél és a betevőinek nyújtott számos kedvezményeknél fogva különösen alkalmas a takarékossági eszme népszerűsítésére és általánosítására és azért nevezetesen ama körök, a melyeket hivatásuk az ifjúsággal és a nép alsóbb rétegeivel hoz szoros összeköttetésbe, alig mivelhetnek hasznosabb és hazafiasabb dolgot, mint mikor az említett állami intézet minél szélesebb körű igénybevételét mozdítják elő.

Gyümölcs kiállítás.

A pest-pilis-solt-kis-kun vármegyei és a kecském ét-vidéki gazdasági egyesületek által Budapesten a vármegye székházában f. évi szeptember hó 21—24-én rendezendő gyümölcs, szőlő, bor és szesz kiállítás — daczára annak, hogy különösen gyümölcs termésben az őszi évszak kedvezőtlennek mondható — mégis igen érdekesnek Ígérkezik. A magán termelők részéről legtöbb bejelentés Kecskemét, Halas és Nagy- Kőrös vidékéről érkezett, habár nem oly mértékben, amint jobb termés mellett várható lett volna. Mindazonáltal a kiállítás sikere már biztosítva van, — érdekességét különösen az által nyeri, hogy az állami intézetek közül a kecskeméti „Miklós“ szőlőtelep, az országos phylloxera kísérleti állomás, a budai és a ménesi vinczellér iskolák is részt vesznek, s igy a kiálli- tásnak oktató jellege mellett bő alkalma lesz a közönségnek az egyes termelési ágak tanyulmányozására. A kiállítási termények és tárgyak bírálata szeptember 20-án ejtetik meg. A nagy közönség részére a kiállítás szeptember 21-én d. e. 11 órakor nyittatik meg; a megnyitó beszédet Gróf Károlyi Sándor a pest- pilis-solt-kis-kun vármegyei gazdasági egyesület elnöke tartja mely után Zseny József biz. jegyző előterjesztésével a bírálat eredménye fog kihirdettetni. A kiállítás tartama alatt tanulmányi czélból kirándulások ren- deztetnek és pedig szept. 21-én d. u. 3 órakor a budai m. kir. vinczellér iskola telepére, — 22-én d. u. 2

. . . S az Úr szolgája nem gondolja, hogy Ulolszor osztott áldást szent keze,

Nem tudja még a jámbor férfiú,

Utolsó napja, hogy elérkeze . . .

Oh mert a dögvész rémes angyala Hozzája szállott és reá lehelt,

S a regg mikorra újra főlviradt,

Már gyász takarja a nemes kebelt.

Amig betegjét írral látta el,

Megmérgezé a vészthozó ragály; —

A szeretetnek áldozatja lön . . .

S mi ez ? — A legszebb martirom-halál.

Varázséji Béla.

Süketnek lenni, szerencse.

Gyula barátom, ki igen szellemdús, fiatal nyelvtudós s a legújabb bölcsészeti tanok hive, rendkívül szeret paradox állításokon lovagolni; többek közt azt is állítja, hogy az érzékek tökéletlensége, a mi látszólag szerencsétlenség, vagy legalább is kellemetlen eshetőségek kútforrása: tulajdonképen valóságos szerencse. Ő szerinte a világ úgy van alkotva, hogy abban szemünk, fülünk, szánk stb., több kellemetlen és káros következésű érzéseket szerez nekünk, mint kellemeseket és jótékony liatásúakat.

„Nem tagadhatod“ — mondá barátom egy alkalommal — „s ha tagadnád, képtelenséget'kellene állítanod, hogy hasonlithatlanul nagyobb számmal vannak a csúnya férfiak, csúnya dolgok, sőt csúnya nők is, mint a szépek és bogy bizonyos szép vidék vagy bájos arcz, valamely bámulatra méltó szobor, vagy emlékjel csak azért csudálatra méltó, vonzó és jeles, mert mindegyik ritkaság. E ritkaság alapja pedig nem lehet egyéb, mint az, hogy általában véve minden rút és ezen áta- lános szabály alól a szép csupán kivételt képez. Ebből tehát azon következtetést vonom ..."

„Hogy az ember leghelyesebben cselekszik, ha kiszúrja szemeit.“

„Azt nem, de igen is azt, hogy esztelcnséget követne el valamely rövidlátó egyén, ha a sas éleslátását óhajtaná magának. Mert azon tárgyaknak, a melyek Iá I körén kívül esnek, legalább is kilencz tizedrésze bántó a szemre nézve az ezen felül eső tárgyak egy része közönyös s csak egy igen csekély rész szép és valóban méltó arra, hogy meglássuk. Ez áll az Ízlésre nézve is. A kinek nincs ízlése, az ugyan meg van

órakor Luppa Péter pomázi szőlőtelepére, — 23-án d. u. 3 órakor Budapest főváros kőbányai homok szőlő telepére; a résztvétel iránt a bizottság jegyzőjénél kell jelentkezni.

Városi és vidéki hírek.

= Mária névnapi búcsú. A mai napon búcsú tartátik a Boldogságos Szűz Máriának, Magyarország védasszonyának tiszteletére emelt hét-kápolnánál. Á székesegyházból 9 órakor ünnepélyes körmenetben vonul le városunk lakossága a kápolnához, hová az egész környék híveinek ezrei szintén elzarándokolnak éven- kint, hogy az Isten-Anyát buzgón tiszteljék. Kedvező idő esetén c nap legszebb, legmeghatóbb ünnepe szokott lenni városunknak.

= Jótékonyczélú mulatság. A lőházban megtartandó népmulatság, szin-előadás és tánczvigalom, mint a próbákból minden joggal következtetjük, egyike lesz a legsikerültebb s legelmésebb szórakozásoknak. A rendezőség minden intézkedést megtett, bogy a közönség várakozásának megfeleljen, s a kedvező fogadtatásra, melyben előadásai eddigelé részesültek magát ezúttal is érdemessé tegye. Nagynehezen sikerült elsze- reznünk a rendezőség gyöngéd osztályának névsorát, melyet itt közlünk: Bónis Jánosné, Fodor Sándorné, Kohlmánn Istvánná, ifj. Korpás Pálné, Korpás Jánosné. továbbá: Boharcsek Anna, Bisztricsán Mariska, Bónis Vilma, Czuczor Ilonka, Dick Netti, Divicsek Anna, ürajkó Anna, Frankó Erzsiké, Kiss Anna, Kiss Karolni, Korpás Katicza, Mátay Anna, Mátay Ida, Merk Margit, Mátay Erzsiké, Orszáczky Mariska, Péter Jolán, Péter Etel, Rada Mariska, Raffa Juliska, Schlinger Teri, Simák Anna, Sebők Anna, Zsuffa Emma kisasszonyok. A pénztárt Özv. Ulrich Károlyné úrnő kezeli. Egy perczig sem kételkedünk azon reményünknek kifejezést adni, hogy ha az idő kedvező lesz, a mulatság minden igénynek megfelel. A hármas jótékony czélt a n. é. közönség figyelmébe s pártfogásába ajánljuk.

= Egyházmegyei hírek. Zimányi Gézaszt..- márton-kátai ideiglenes lelkész-helyettes ugyanoda lel- készszé neveztetett ki. Tamássy Pál kecskeméti káplán, a t.-györgyei plébánia lelkészi teendőinek vezetésével bízatott meg. Kápláni minőségben áthelyeztetett Szirmák Béla lőrinczii ideigl. lelkész-helyettes Szentesre, innen Prohászka Pál Kecskemétre.

= Magas vendégek. A f. hó 17., 18. és 19-én a dunakeszi határban tartandó nagy hadgyakorlatokban József és Albrecht főherczegek is részt fognak venni. Albrecht főherczeg a Dunakesz mellett fekvő Holitser- villában fog megszállni, József főherczeg pedig, amint értesültünk, ezen időre Illek Vincze újpesti plébánosnak lesz vendége.

— A hadgyakorlatok Váczon és környékén folyó hó 17-én kezdődnek Groler altábornagy 32-ik hadosztály parancsnok vezetése alatt. Dandár parancsnokok Stanger és Gold tábornokokok. A G3. és 64. dandárt képezi a Molinári-ezred 3 zászlóalja, a Ro- dich-ezred 4 zászlóalja, a 24-ik vadász zászlóalj; 9 üteg tüzérség 1 műszaki század és 1 egészségügyi osztály következő létszámmal: 1 altábornagy, 2 tábornok, 18 törzstiszt, 206 főtiszt, 6350 ember 450 ló és 30 ágyú. A csapatok Budapestről f. hó 17 délután vonulnak be Váczra és pedig: az 1-ső csapat a hadosztály parancsnok vezetése alatt délután 3 órakor, a 2-ik csapat délután 5 órakor. — Nyiry vezérkari százados szállásfosztva egy némely élvezettől, de kárpótlásul mennyi utálatos érzéstől menti meg e hiány. Továbbá . . .“

Itt karonfogtam barátomat és sétálni indultam vele, mert meguntam különcz állításait hallgatni.

Föl s alá járkáltunk a sétányon, végre megálltunk az uj kávéház előtt, hol kitűnő bajor sör kapható. Gyula német származású s mint a legtöbb német, nagy sörivó lévén, gépiesen leült egyik asztal mellé s csakhamar előttünk gyöngyözött metszett poharakban a „Zollverein“ nektárja.

Alig ültünk azonban ott nehány perczig, lármás zene zavart föl bennünket helyünkről. Rémülettel láttuk közeledni ama jövő-menő énekkarok egyikét, a melyeket a rendőrségnek már rég ki kellett volna irtania ahelyett, hogy pártolja őket. A három művész,

— két nő és egy férfiú — arezukon erőltetett mo- solylyal igyekeztek kifejezni azon élvezetet, a melyet művészetük által nekünk szerezni véltek. Ijedt tekintetünk nem ábrándította ki őket: megálltak előttünk és újból rákezdték iszonyatos zenéjüket. Barátom homlokán az ütér földagadt, szája széle elhúzódott, orra, mintha mindig vékonyabbá vált volna s vállai egészen összezsugorodtak. Sejtettem, hogy magában a sorsát is elátkozta, azért zsebembe nyúltam, hogy bőkezűség által lerázzam nyakunkról zenészeinket. Gyula is a zsebében keresgélt; e mozdulat a három művész előtt kedvező jelnek ígérkezett s igyekeztek hálájukat tolmácsolni. A hegedű vigabban recsegett tovább s a lehangolt hárfa és gitár panaszos hangokkal feleltek reá. Gyula bosszúsan szólt hozzám:

„Das sind die Kleinen, von den Meinen. Van nálad aprópénz?“

„Höre wie zu Lust und Thaten, altklug Sic rathen,

— folytatóm én ugyancsak Fausból idézve, de azután még azt is hozzá függesztém: „Zum Teufel ist. das Instrument, zum Teufel hinterdrein den Sänger! Es le ! nincs te nálad egyetlen ezüst pénz sem?“

„Nincs,“ feleié ő panaszos hangon.

„És a pinezér, kinek bankót adtam váltani olyan soká késik.“

A zene mindig zajosabb lön.

„Takarodjatok! . . . adjuro vos! . . . menjetek a pokolba!“ kiáltott Gyula kétségbeesetten. Parancsoló hangja nem maradi hatás nélkül. A pokoli zene egyszerre elnémult. A gitár félig elhalt, a vonó erőtlenül