Váczi Közlöny, 1889 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1889-08-04 / 31. szám
HELYI ES VIDÉKI ÉRDEKŰ HETILAP. XI. évfolyam. 31. szám. Vacz, 1889. augusztusElőfizetési ára : évnegyedre...................................1 frt 50 kr. házhoz hordással vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára: 10 kr. Kapható : DEUTSCH MÓRNÁL (városház épület.) Hirdetések: Nyilt-tér: a legolcsóbban eszközöltetnek sora...................................30 kr s többszöri hirdetésnél kedvezBélyeg illeték ményben részesülnek. minden beiktatásnál . 30 kr. A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: (hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők) Vácz, Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. — Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. A vidék elidegenedésének okai. Még csak 8—10 évvel ezelőtt is, városunk egy messze terjedő vidéknek volt állandó forgalmi góczponlja. Nemcsak a váczi közigazgatási felső-járás községei, hanem a szomszédos megyék és a Dunántúli községek nagy része — sokszor a közelebb eső piacz elkerülésével — egyenesen a mi pia- czunkat kereste fel eladásra szánt jószágával. így nem volt csodálható, ha heti- és országos vásáraink oly látogatottságnak örvendettek, aminővel csak kevés város dicsekedhet. E viszonyok — sajnos — már jó időtől fogva szembeötlőleg megváltoztak és piaczunk még mindég a visszafejlődésnek azon stádiumában van, amely iparunkat és kereskedelmünket a teljes megsemmisüléssel fenyegeti. Igaz ugyan, hogy e kedvezőtlen fordulat nagy részben a vidék szerencsétlen gazdasági viszonyainak és a fillokszera puszlitása folytán bekövetkezett jövedelemapadásból származott általános elszegényedésének tulajdonítható: de szentül hiszszük, hogy piaczunk megcsökkent forgalma egyszersmind a vidék népességének városunktól való idegenkedésével is okozati viszonyban áll. Nem tartozunk azok közé, akik mindent sötét színekben szeretnek feltüntetni, de azon, a közelmúltban számtalanszor felmerült és még folyton ismétlődő panaszok, melyek m i n d a n n y i s z o r a vám- és hely pénzek szedése körüli visszaélések ellen irányultak, azonfelül az érdekelteknek saját szájából hallott kifakadásai nagyon is elhitetik velünk: hogy e vissz a élé - 1 s e k képezik első sorban okát a vidék elmaradásának. S bármilyen jórairányult szándéka volt is légyen annak a trium-, vagy akárhány képviselő-tagból álló virátusnak, a mely a város jövedelmét a felemelt vám-és helypénzek, illetve ezek szedhetési jogának az eddiginél jóval magasabb bérbeadása utján vélte növelni: e műveletet még sem sorozhatjuk azon »szerencsésebbek« közé, amelyek városunk javára szolgáltak. De van ennél egy nagyobb baj, mely a vidéki emberi még jobban elkeseríti. És ez a rendőrség közegeinek basáskodása. Alig van város, ahol az idegen a rendőrség részéről annyi jogtalan szekatúrának volna kitéve, mint nálunk. Sok volna az elmondásra, mi mindenre vetemednek a szabad szárnyra bocsájtott rendőr urak. Erről csak annak lehet fogalma, aki pl. egy heti vásár alkalmával széjjel néz a piaczon. A személyes szabadságot mégcsakhirből sem ismerik ez urak; előttük az idegen csak afféle jött-ment, akivel toloncz módjára bánhatnak és jószága fö1ö 11 ö n k é n y ü leg rendelkezhetnek. Biz' ezek szomorú állapotok, amelyeken éppen nem csodálkozunk. Hiszen rendőreink oly diskvalifikált egyének, akik fegyelmet nem ismernek és utasítás, meg jó példa hiányában csak a saját észjárásukra vannak utalva. Ily körülmények mellett könnyen felfogható, hogy miért gyérülnek vásáraink; miért csökken a forgalom és miért pang nálunk az ipar és kereskedelem ? Ezen és más, most fel nem sorolt anomáliák megszüntetését legye a képviselőtestület feladata tárgyául; nagyobb szolgálatot tesznek ezzel a városnak, mintha akár a dunai kőfalat kiépítik, akár még 20 kandellábert állítanak is fel! Balambér. Röppentyűk. Közli: Egy xrvu.zsiQs'u.s. Rendőrbiztosunk, a ki sok becsületes emberben tolvajt lát, jóval ezelőtt — a mikor még kevésbbé viselte meg a törvény kíméletlen szigora — elfogott egy gyanúsnak látszó egyént. Hiába esküdözött ez, hogy ő tisztességéé ember — de hasztalan, biz ő kelme mégis a hivatalos vallatás alá került, minek az lett az eredménye, hogy a biztos ropogó tizet olvastatott reája. Az ütlegekhez hozzászokott emberünk mosolyogva viselte el a fájdalmat és emilyen nyilatkozattal szerzett magának elégtételt: „No majd eszi ezt a biztost a méreg, ha megtudja, hogy nem én vagyok az, a kit keres.“ * * *, , Egy gőgös városi dijnoktól kérdi egy úr, hogy kinek a keze alatt dolgozik? — „Magam ura vagyok“ feleli ez méltatlankodva. — „No akkor önnek ostoba ura van“ — volt erre a tus. * Ugyebár az Ön fia pap ? Igen az és plébános in spe. — Nem mondaná meg kérem merre van az a „spe“ ? * * » Egy váczi „Gigerl“ oly szűk keztyükct hord, hogy ujjai tele vannak tyúkszemekkel. * * * Egy városi adóvégrehajtó összeveszvén egy valakivel, ezt méri neki oda: „Úgy gyűlöllek, mint egy pohár vizet.“ * * * Még mindig a budai pályaházi búcsúzaj csengett fülünkben, midőn Fejérvárra érkeztünk, hol ismét szép közönség várt bennünket s búcsúzott el tőlünk. Mi minden nagyobb állomáson ismétlődött, sőt még Siófokon is, hol a kendőket szalmakalapok helyettesítették. így értünk a magyar tengerhez, a Balatonhoz, melyet homokos, majd ingoványos terület köröz keletről, itt-ott többé-kevésbbé sikerült fásítással, mely között elhatalmasodott a líceum, akár Váczon a vasút környékén. Kerestük Kelént is, a sokszor emlegetett hajót a Balaton háborgó habjain, de nem láthattuk. Jobbra rétek, legelők, melyeken őrízetlen őgyeleg egy falka lúd, pulyka, tehén vagy birka. A juhász gondtalanul botjára támaszkodva mélabús tekintetei vet rohanó vonatunk felé, míg oclább egy kis leány réti virágot szed. Édes anyja hívogatja, hogy siessen utána, de hiába. Egy-két lépést tesz, aztán ismét hervadandó virágait tépi. Majd elkezdődnek a Balaton nádasai, melyek közelében vadruczák serege himbál a habok felett. Balra gazdag mezők kalászdús termése keresztekbe rakva kíváncsian kacsint át a vasúti töltés felett a Balaton vizére, mintegy hálát mondva, hogy nedvével táplálta gyökerét. „Mégis csak szép ez a Balaton !“ mondogatá egyik társunk, aki álló vizet még sohasem látott életében. Csend követte szavait. „De azt mégsem értem, folytatá tovább, miért nincsenek ily nagy vízen malmok!“ Erre aztán felhangzott némelyek kaczaja, mások a Balaton vadregényes túlsó partjait, hegyeit kezdték dicsérgetni, s a tarka-barka fürdő-házakat, vagy a parton égő halásztüzet nézték, mely mellett ott sürgött- forgott a szorgalmas halásznép apraja-nagyja, lesve a paprikás kívánatos illatát. De nem mindenki érdeklődött a vidék iránt. „Három király!“ — hangzott át a szomszédból egy erélyes hang, mig a másik szomszédban szépirodalmi lapokat birálgattak rideg professorok. Nemsokára becsi eledelt. Az utasok szenderegni kezdettek. Ki előre, ki hátra, ki térdért; eresztette fejet, szundikált, bóbiskolt, míg vnlmni erősebb zökkenes tel nem riaszlolla. félig sikerüli alvásából. Most tűnt ki, mily boldog az, aki sarokba, juthatott. Kényelmes helyA „Yáczi Közlöny“ tárczája. Parisba és vissza. i. — Statisztikai adatok. - Miért nincsenek a Balatonon vízi malmok?— Kormos arczok, hulló podgyász. — Százezer tücsök. — Velencze. — Egy óra a Lidón. — Mögöttünk maradt a főváros zaja, mögöttünk nemsokára édes hazánk összes bájai, s élindulánk látni, megnézni a világ leghatalmasabb országait, legnépesebb városait, melyek hatalomra és nemes ízlésre uralmat viselnek' az egész világ fölött, irányt adnak a föld összes népeinek, s mert közökben tartják a vezéri fáklyát, hódolatot várnak kivétel nélkül mindenkitől. A fáradalmak s nélkülözések hosszú sora állott előttünk, melyek árán czélunkhoz juthattunk, s melyekkel szembeszállani nem szabad rettegnie annak, ki tapasztalni akar. A turin-párisi kirándulásra 845-en jelentkeztek, a társadalom minden osztályából. Egyének, kik látni akarták a nemesített ízlés termékeit, s szemeiket szép vidékek látásában, kincsek özönében füröszteni. Küldetés nélkül, nem képviselve senkit, teljesen magán jellegű társaság. Országgyűlési képviselők, irók, földbirtokosok, lelkészek, tanárok, ifjak. Hölgyek is szép számmal, közel 200-an, jó részt a fővárosból. A rendezőség, mely tervek, utasítások s egyéb nyomtatványok kiosztásában már előzőleg is elég bőkezű volt, kinyomatta a résztvevők névsorát is, 25-önkint csoportokba osztva őket, s minden egyes csoportnak vezetőt rendelt, kinek kötelessége lett volna embereit mindenről tájékozni, azok panaszait meghallgatni, s kényeimöket lehetőleg előmozdítani. A vácziak a 20-ik csoportba jutottak, vezetőjük a jeles Rákosi Viktor volt, ki sok jó-akarattal igyekezett elvállalt tisztjének megfelelni. Hogy igyekezetéi nem követle mindenkor a lesett eredmény, abban ő nem liiDás. De, hogy az összes csoportok közül a 20-ik egyike voll azoknak, melyek legügyesebben voltak vezényelve, az nagyrészt az ő érdeme. Persze, hogy minden kívánalmat kielégíteni nem lehetett, sőt ilt-ott a jogos fellépés is figyelmen kívül maradt: ámde aki ily nagy társaságban utazik, vessen számot önmagával, s legyen elkészülve egy-más viszontagságra; vagy ne is utazzék. Mi utaztunk. Elláttuk magunkat a szükséges úHavaiéval. Egyik utitársunknak nagy vesződséggel sikerült a társaság étel- és italkészletét összeírni. Jegyzeteiből közöljük a következő adatokat: Volt a vonaton 420 csirke, 164 sült kacsa, 83V2 kilo sajt, 4649 pogácsa, 36 kugluf, 25 meter szalámi és parízer, 310 kifli és zsemlye, tömérdek ezukros sütemény, 640 üveg bor, 315 üveg gugyi és cognac, szóval egy-két napig nem vesztünk volna éhen-szomjan. Vittünk magunkkal poharai, tükröt, fésűt, fogkefét, sőt némelyek még legyezőt is, az ígérkező hőség ellen. Megvizsgáltuk zsebeinket, nem lyukasak-e, s gombjainkat, nem mozognak-e, mert jaj annak, ki pénzét elveszíti, vagy valahol gondtalanul jelenik meg. Pénzt is vettünk, mindenféle fajtát. Hogy pedig a készletre minél későbben kerüljön a sor, a budai pályaházban erősítőt vettünk magunkhoz. Elfogyott az állomási vendéglőben összesen 586 adag húsétel, 403 tésztaféle, 300 üveg (kisebb-nagyobb) bor, 1266 pohár sör. így megerősödve foglaltuk el helyeinket a vasúti kocsikban, melyek a csoportok számaival voltak ellátva. Mindenki tudta, hová kell beszállnia, de hogy jó helyet kapjon mindenki, arról szó sem lehetett. Aki előbb jött, ablakhoz juthatott, élvezhette a kilátást, s éjjel szunnyadhatott is a sarokban. A szélső helyek tehát igen kapósak, keresettek voltak. A társaság 17 első csoportja 3 órakor indult, a többi 4 óra tájban egy második vonalon, mely elé 2 mozdonyt fogtak. Mindkét vonatnak külön parancsnoka volt, dt; természetesen csak kinevezve, mert tenni, jóformán sem mii sem tettek. Egy éles fütty, s vonatunk megindult. Ennyi magyar egy vonaton ily hosszú útra még nem indult. A pályaházban nagyszámú közönség gyűli egybe, ki férjét, ki fiát, ki barátját kisérte ki. Lobogtak olt a kendők ezrei s a ka,csók százai intetlek „Isten-hozznd“-ol. Szivünk elszorull a búcsú-intésekre, vonalunk egykedvű leg haladoll tova.
