Váczi Közlöny, 1888 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1888-01-15 / 3. szám
X. évfolyam. HELYI E Előfizetési ára: évnegyedre ............................1 irt Házhoz hordás vagy postai szétküldéssé'. Egyes szám ara : 10 kr. Kapható : DEUTSCII MÓRNÁL (városház épület) 50 Kr. Hirdetések: Nyilt-ter a legolcsóbban eszközöltetnek sora ........................ 30 kr. s többszöri hirdetésnél kedvezBélyeg illeték menyben részesülnek minden beiktatásnál 30 kr. A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők Vácz, Gaspavik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bér men tetlen leveleket nem fogadunk el. Téli mizériák. A hó olvadásnak indult nagy rohamosan. A még ezelőtt csak egy héttel hótömegektől borított utczáin- kon a hólavinák sülyednek, összeesnek, s a másfél méteres hóhalmok eltörpültek úgy annyira, hogy ma már a csepegő háztetők ereszei elől ott is talál az ember menedéket, hol nem rég az utcza széli nagy hótömegekben elsülyedt volna az ember, már t. i. az, a ki utczáink járdáiról sok helyen csak egy lépésnyire is letérni merészkedett, vagy kénytelen lett volna. Mégis csak jó hát az az öreg Isten, mert soha sem mulasztja el, valahányszor tétlenségünket vagy akár tehetetlenségünket és a saját magunkról való nem gondoskodásunkat észreveszi: a sült galambot a szánkba repültetni. Valóban, nehéz szatírát nem Írni! Mikor még a hó friss volt, mikor még hozzá nem tapadt a földhöz és meg nem kérgesedve aczél- keménynyé nem fagyott meg, mily csekély költséggel, mily könnyen lehetett volna azt eltakaritatni közlekedésül szolgáló utainkról, hogy a költségek sem mentek volna fel érzékeny s városunk háztartására túl nehezedő összegekre, de megértük volna azt is, hogy egy beállható hirtelen hóolvadás esetén, — a mire számítanunk mindig kell, — legalább legfőbb közlekedési utczáinkon életveszély nélkül közlekedhetnénk. Nem tétettek meg e részben a kellő intézkedések. A hó oda fagyott a kövezethez s mig tartott a kemény fagy, oly türelmesnek igazolta magát, hogy kocsi járműveinket megszivelte a hátán. De hát még a hónak is fogy a türelme, elveszi azt tőle az olvasztó természet; olvadni kezdett; s a csak pár nappal elébb sziklakeménynek talált hó-út úgy összeesett, mint a beteg ember; s a mig egy nehány nappal elébb 20—30 méter mázsával terhelt kocsik vagy egyéb jármüvek is kényelmesen surrantak el fölötte: ma már az üres kocsik is lábnyi mély kerékvágásba sülyednek. És történik ez minden utczában egyaránt. Igaz, hogy most már hozzá fogott hatóságunk a mulasztások helyreállításához, s a hol legnagyobb a baj, igyekszik is segiteni rajta. Sok költségünkbe fog kerülni ez is; de már mindegy; a bajt elkeli hárítani, azt emberek és állatok kínzásául megtűrni nem lehet, nem szabad. Hanem hát itt is ferde eljárást észlelünk. Azt tapasztaljuk ugyanis, hogy a szemfényvesztő rendszerekből még akkor sem tudunk kibontakozni, mikor kibontakozni nem akarni: bűn. Szemfényvesztő rendszer pedig az, hogy mikor utczáink átalában helyreállítást igényelnek hát csak az történik, hogy a szembeszőköbb helyekre 8 —10 munkás állittatik. Ezek aztán tisztítják a folyosókat, de úgy hogy partot ásva, nem csak a kocsi Közlekedést nehezitik meg, de megnehezítik s életveszélyessé teszik a gyalog közlekedést is. Ez rósz politika. S ezen eljárás nem alkalmas arra, hogy a közönség igényeinek megfelelő helyzetet teremtsen. Tessék az intéző köröknek, ha azt akarják, hogy a mi történik, s a mi pénzbe kerül, helyesen történjék s a kiadott pénz ne legyen sárba dobott haszontalan portéka, az összes főbb utczáinkra annyi munka erőt és egyszerre kirendelni, hogy legalább az a mi történik, jól történjék megs ne legyen szemkáprázat. Úgy tudjuk, hogy városunk gazdasági rendőrbiztosának ki van adva illetékes helyen ez irányban a megfelelő utasitás. Hogy még se jár el úgy a mint ezt kötelességétől elvárni lehet és kell, azt nem értjük. Reméljük azonban, hogy a közönség türelmét nem akarja még keményebb tüzpróbára tenni; — s ha teszi ám lássa — keményebb labdacsokkal is szolgálhatunk. De van még ennél egy nagyobb bajunk is; nagyobb az előbbinél azért, mert ha a kocsi elé fogott ló, ökör vagy akár mi, útjában kitöri a nyakát, lábát vagy bár mi szerencsétlenség éli, ezeket azoknak gazdája, tulajdonosa még mind helyre hozhatja, pótolhatja; de mikor a gazda vagy tulajdonos van annak kitéve, hogy utczáinkon gyalog haladva, nyakát vagy lábát törje, ezt nem pótolhatja semmi — még rendőrségünk közönyössége sem. Már pedig ezen esélyeknek, ha valaha úgy most különösen a járó-kelő közönség a legnagyobb mértékben ki van téve. Járdái ik oly síkosak, hogy azokon csak a legnagyobb életveszélyíyel lehet járni. Van egy szabályrendeletünk, mely a járdáknak a hótól való tisztítását rendeli; mig hó volt ezen kötelességükre nem lettek figyelmeztetve a háztulajdonosok; oda fagyott a hó. Nappal most olvadásnak indult járdáink éjjelre oly csúszósra fagynak, hogy az ut- czákon keletkezett jég-vidéken már számtalan ember ki nem törte a nyakát vagy a lábát nem rendőrségünknek köszönhető, melynek úgy látszik kisebb gondja is nagyobb annál mintsem erre gondoljon, hanem a járó-kelő közönség túlovatossága. Tény, hogy a fentemlitett szabályrendelet a járdák jó karban tartását illetőleg a főkötelességet a ház tulajdonosokra rója, de ha már a ház tulajdonosokban nincs — annyi jóakarat, hogy kötelességüknek eleget tegyenek, hát legyen meg ez a jóakarat rendőrségünkben. Tessék annak kezébe venni az ügyet. Van erre hatalma, van erre alkalma. Itt nincs kivétel, nem szabad kivételt tenni. Jó barát vagy ellenség annak egy bánásmód alá kell esni ; mert nem jó barát az, ki tudva, hogy embertársaink szerencsétlenségét okozhatja mulasztásai által; az ilyen még az ellenségnél is roszabb. Már pedig azon kegyes "háztulajdonosaink, kik látván hogy mily kínosan haladnak polgári társai a házuk előtt korcsolyázó helylyé átalakult járdán, s még sem igyekszenek segiteni a bajon, legalább az által, hogy egy kis hamut hintessenek a csúszós helyre — jó barátaink nem lehetnek ; s ezért a lehető, a legmagasabb pénzbüntetéssel lennének suj- tandók. — Ez pedig rendőrségünk kiváló feladatai Közé tartozik. Még lenne sok más' mizerikordialis állapot méltó a felemlitésre, de elvárjuk mostani felszólamlásunk sikerét. Addig gyűjtjük az anyagot — s nem tőlünk függ, hogy legközelebbi számunkban még egyszer s drasztikusabb hangon a tárgyra térni kénytelenek legyünk. Rabsegélyző-egylet. Az egyes jótékony egyletek áldásdús működései a kis csillárok, melyek együttesen hozzák létre a hasznos s mondhatjuk ma már nélkülözhetlen fényt, melyet a mai kor immanismusnak nevez, A rabsegélyző-egylet is egy ily jótékonyan ható fénylő csillár; egy csekélynek látszó, de alkató- részecskéje a nagy egésznek, mindenesetre egy tényező az általános jótékonyság fogalmának megért- hetésénél. Ez egylet nem a rég múlt időkben keresi eredetének gyökereit, csak egy a külföldről importált növény, mely a főváros és néhány vidéki városba átplántáltatok s eddig nemcsak örvendetesen viiágzott, de meghozta várakozáson felöli dús gyümölcsét. Ez egylet létrehozásának eszméje nem uj ugyan, de nem is régi, czélszerünek találjuk lehát működése határát s tulajdonképeni czélját rövid vázlatban ol vasóink előtt ecsetelni. A czim maga is eleget magyaráz, nyomós ok létezésének jogosultságára, kellő magyarázat nélkül azonban félreértésnek szolgálhatna alapjául és pedig úgy. mintha az igazságszolgáltatásáfialelitéltdeliquen- sek megérdemelt büntetésének volna ellensége. Korántsem ! Ez egylet ezélja az igazságszolgáltatás utján halad azzal párhuzammal s ennek is csak az a ezé Íja: hogy a bűn örvényében már-már elmeriiltet a társadalomnak adja vissza. Ez egylet az elitéit lelkére és eszére pazarolja hatáskörébe tartozó teljes erejet, oktatni, nemesíteni óhajt, miután tudja, hogy a nemesen gondolkozó ész, a nemes lélek, nein engedheti soha a testet, az ember akarata teljesülésének eszközét, nemtelen törvénybe ütköző tettek véghezvitelére. Így adatik vissza a már-már elzülött egyén ; az erény ösvényére szoktatott s bűn útját megutálni tanult individuum igy születik újjá! Ly nemes őzéiért küzdeni, ily reményeket beteljesülni látni, adja meg létkedvét és hivatottságát ez egyletnek. Igaz ugyan az állam is ily irányban működik a fegyenczi-k újjá nevelésénél, a műveletlent Írni, olvasni, számolni taníttatja, a kevéssé művelt kezébe erényes, szép tettekre buzdító olvasmányokat ad, a hit tiszteletére oktatja, mindazonáltal e haszonleső világ kifolyákakép a munka, az anyagi érdek szorítja összébb a fennebb elésoroltaknak működésése terét. Az egylet tehát e túlszárnyalást iparkodik ellensúlyozni. Elismeri Ugyan a munka nélkülözhet- lenségét, annak megkedvelése, egy iparág tudása elhárítja az illetőtől a megélhetés gondját, nem engedi őt visszaesni a már egyszer elkövetett bűnbe, de meggyőződése az egyletnek, hogy a lélek nevelése, a tanulmányok ismerete nélkül az eredetileg műveletlen nincs megóva, a bűn, immoralitás oloakáiba való visszaesésétől. Az elitéltek legnagyobb része a nép legalsóbb rétegeiből kerülvén ki, a bűntények elkövetésére rú- gókként a nyomor és müve let lenség szerepelnek- E kettőt szüntetni tulajdonképeni törekvése a „rabsegélyző-egyletnek.“ Gyűjtött pénzéből hasznos munkára, erény, törvénytiszteletre oktató olvasmányokat szerez a rabok számára, a jómagaviseletü, iparosságot tanult kiszabadult fegyeneznek anyagi segélyt nyújt ama pillanatra, mig letelepedik s leküzdheti embertársaival szemben az ellenszenvet, melylyel ezek szokás szerint egy már elitélttel szemben viselkednek. Nekünk különösen, de különösen érdekünkben áll, a jótékonyság szempontjából indulva ki, az ily egyletet életbe léptetni, nekünk, miután alkalmunk nyílik városunkban az országos fegyház fegyenczei- nek sorsát figyelemmel kisérni. A jótékonyságot valakire reáerőszakolni nem lehet, nem is az ilyenekhez intézzük szózatunk. Van városunkban elég jó szív, épp annyi, hogy ezek egyletté tömörüljenek. Ha van jótékony egylet, mely megérdemli a köz- becsülést, támogatást, életbeléptetést, úgy bizonyára ez egylet ez, s bizonyára ennek nyílik legszebb tere a jótékonyság helyes és czélirányos üzésére. A hivatottak, érdeklődők vegyék kezökbe ez ügyet, alapítsák meg ez egyletet és fegyintézetünk derék igazgatója bizonyára szellemi segédkezést és útmutatást nyujtand ez egylet létrehozásánál, illetőleg működésénél. A jótékonyság nem szorul dicséretre, nem kér jutalmat; boldogít csupán a tudat, hogy jótettet vittünk véghez, derék embereket neveltünk a társadalomnak, a hazának. Sudár. Fővárosi levél. Budapest, 1888. január 11. De már most csakugyan lehet az időjárásról Írni. Három heti havazás, hófúvás és 17 fokú (hangot s szagot is megfagyasztó) hideg után enyhülni kezd az idő s a házak tetején nagy mennyiségben összegyűlt és most olvadó hó nagy cseppekben esik alá az emeletes házak tetejéről — az egyenletesen sebe- sedő mozgás törvényei szerint, — veszélyeztetve orrainkat nemkülönben, miként a sikamlós, sártengerrel borított aszfalt. A jégpálya még mindig Eldorádója a sportkedvelőknek s kedvencz szintere a Newton törvénye gyakorlati eredményeiben gyönyörködő közönségnek. Ott állanak a városligeti tó tiltó táblái: „A hattyúk bántalmazása tilos“, (nem is ajánlanám a tavon most végig sikló, „hattyúk“ bántalmazását, mert, ha ugyan az anyák Árgus-szemeinek Scyiláját kikérülnéd is, az utánok lejtő „him hattyúk“ Karibdisát [értsd pisztolyát] bizonyára nem). „A halászat csak a bérlő engedélyével történhetik“, akadna a talán a horogra égy pár jegesmedve, akiknek „talpaiból“ készült kocsonyát aligha emészthetné meg a halász gyomra ; ha pedig léket vágsz, bizony „tragoediává“ változtatod-a „coraoediát“ ! . A „Duna hullámai“ csak a lánczhid melletti kis helyre (vagy, ha jobban tetszik: lékre) szorítkoznak; most inkább az „Orosz keringő“ foglalkoztatja Európát. Otthon létemkor egy kisváczi parasztgazdától kérdem, hogy mit csinál, ha jő az orosz? — Mán csak kérem á’tosan — válaszolta — addig ne gyiijjík az a szappauzabáió muszka, ameddig csecs (tősgyökeres magyarsággal: „piramidli“) nincs a pisztolyomban ! — Nem kell hát félnünk, állunk a muszka elejébe, hisz’ van — piramidlis fegyverünk! Már Tinódi idejében is „Sok csudák voltának jó Magyarországban“. Vágynak biz* azok még most
