Váczi Közlöny, 1888 (10. évfolyam, 1-53. szám)

1888-04-29 / 18. szám

X. évtoíyam. 18. szám. Vácz, április I HELYI ES VID ÉKI ÉRDEKŰ HETILAP. L# Előfizetési ííra: évnegyedre ............................1 frt házhoz hordás vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára : IO kr. Kapható : DEUTSCH MÓRNÁL (városház épület) 50 kr. Hirdetések: Nyilt-tér a legolcsóbban eszközöltetnek sora............................ 30 kr. s többszöri hirdetésnél kedvez­Bélyeg illeték ményben részesülnek. minden beiktatásnál 30 kr. A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők Vácz, Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentetlen leve­leket nem fogadunk el. Az elkeseredett bizottságok. A polgármester nyugdíjügyének tárgyalása al­kalmából, f. hó 15-én tartott rendkívüli közgyű­lésre vonatkozó tudósításunkban, Reiser Béla vá­rosi képviselőnek Dr. Freysinger Lajossal szem­ben tett azon indítványához „hogy a polgármester nyugdíjaztatási kérvénye, direkte ne a pénzügyi bizottságnak adassék ki, hanem az 1886. évi XXII. t.-cz. 110. és 1 Iá. §§-ainak rendelkezéséhez képest, annak tárgyalása a 30 nap múlva egybehívandó újabb rendkívüli közgyűlésre tűzessék ki“ részünk­ről azt a megjegyzést fűztük, miszerint azon esetre „ha a kérvény korlátlan jelentéstétel mellett adat­nék ki a pénzügyi bizottságnak, még megélnők azt, hogy ezen sürgős természetű ügy is — bizonyos okokból — esetleg csak másfél év múlva nyerne elintézést.“ E megjegyzésünk — úgy halljuk — nagy visz- szatetszést, vagyis inkább elkeseredést szült a vá­rosi szakbizottságokban ; mi ha való lenne, részünk­ről szerfölött sajnálnók. Mert távol állottunk attól, hogy e megjegy­zéssel a szakbizottságok érdemeit valamivel is csor­bítsuk. Mert azt úgy nekünk, mint minden embernek el kell ismerni, hogy éppen az egyes szakbizottsá­gok, különösen pedig a pénz- és jogügyi bizottsá­gok lankadatlan tevékenységének köszönhetjük azon reform munkálatokat, melyek városunkban a leg­utóbbi évek alatt foganatosítva lettek. De hogy mi ezen elismerés daczára is oly han­gon szólaltunk fel az „inkriminált megjegyzésben“ mit a pénzügyi bizottság annyira zokon vett: arra csak azon késedelmeskedés jogosított fel, melyet a szakbizottságok az egyes hozzájuk utalt ügyekben, a legutóbbi időben tanúsítottak. Köztudomású dóig, hogy az általános kövezés-, az utczák megnevezése és rendes házszámokkal való ellátása-, valamint a városházi átalakításokra és a kandeláberek felállítására vonatkozó ügyek, még az elmúlt őszszel lettek a bizottságoknak tanulmányozás és javaslattétel végett kiadva oly formán, hogy azok még a télfolyamán előter- jesztendik jelentéseiket. Az eddigi tapasztalatok után, meg vagyunk arról győződve, hogy a pénz- és jogügyi bizottság alapos tanulmány tárgyává is tette mindezen ügye­ket és hogy mi fáradságot sem kiméit, hogy javas­latát oly érvekkel támogassa, melyek a kivitelt le­hetővé tegyék : de azon késedelmeskedés, melyet a bizottságok az ezen ügyekre vonatkozó jelentés kö­rül tanúsítanak, oly visszatetszést szült a közvéle­ményben, melyet nekünk, mint a közvélemény tol- mácsolójának, megjegyzés nélkül hagynunk nem lehet. Végre is ezen ügyek oly sürgős természetűek, melyeket városunk jövője érdekében tovább halo­gatnunk nem lehet. Ha pedig oly akadályok gördültek a bizottsá­gok elé, melyek egyelőre megakasztották további munkálkodásuk fonalát: úgy idején volna, hogy legalább eddigi működésük eredményéről adnának számot. És ezt kívánni joga van a közvéleménynek, mely a bizottságokba helyezte bizalmát. Ha tehát azon tisztelt bizottságok — legalább amint azt lépten nyomon hangoztatják — annyira szivükön vi'selik városunk jövőjét: felfoghatlan élőt tünk, hogy miért vették annyira zokon azon ártatlan megjegyzésünket, melylyel csak a közvélemény jo­gos nyilatkozatának akartunk kifejezést adni? Eddigelé is elismeréssel adóztunk a bizottsá­gok tevékeny működésének és szentül hisszük, hogy a jövőben sem lesz okunk a bizottságoknak saját jó szántából végzett munkásságában gáncsos- kodni. Zeneintézet városunkban. A nevelés, egyike ama lelki- s életerőknek, melyek mélyen befolyásolják a társadalom s a tudomány jelen életkérdéseit, s anélkül, hogy a társadalmi élet látható tengelyének bizonyulnának: mégis előkészítői azon mozgató erőnek, mely az állam gépezetét hajtja. Mi hathat már most jobban s közvetlenebbül az emberre, ha nem a zene; mely mindazt kifejezni tudja, mire a szó többé nem képes s miáltal a beszéd foly­tatása lesz ?! E magasztos czél elérése azonban lehetlen a régi chablonszerü, gépies, vagy épen avatatlan tanítás által, mint az eddig majd mindenütt dívott sőt még ma is dívik, s a zene módszeres oktatása — melynek koron­ként még nevelési jelentőséget is mertek tulajdonítani —- nem állott egyébből: mint egyes darabok gépies betanításából, miket a növendék aztán, — lelki énjé­nek teljes távollétében — ösztönszerüleg, mint egy fel­húzott óramű lemorzsolt. — Ily munka nem méltó emberhez; módszeres tanítása a zenének még pedig nevelési alapon, nem dresszurából áll, hanem képzeten, tudaton alapul, miket a gyermek rendszeres tanítás mellett, a legelső hangról már szerezni s megóvni tanúi. A külföld s utána Ausztria szigorúan reformálják a régi tévesrendszerű, vagy épen rendszer nélküli taní­tást ; müveit embert kívánnak minden előtt a zenéhez, hogy azt mint művészetet művelje, akár productiv, / A.VACZI KÖZLÖNY' TARCZAJA. Egy csárdából . . .*) Egy csárdából a másikba járok, Így szokták ezt a szegény betyárok; Szép a puszta s én fiává lettem, Történetből betyárnak születtem. Es azóta kinn járom mezejét Mint a szellő fel, alá szerteszét! Laktanyám a tetejetlen csárda, Hol a betyár az utast elvárja . . . Te vagy puszta betyárok hazája, Melynek nincsen vége, sem határa ! Te vagy hazám,'te leszesz temetőm Virágaidból lesz szőve szemfedőm ! Kuthen. Adám és Éva. (Vége.) Az ítélet hatása különfélekép nyilvánult. Éva majd kibújt bőréből örömében. Végig nézve Klárát diadalmas mosolyiyal távozott két gyermekével, kiknek haza menet uj czipőt vásárolt a nagy nap minél emlékezetesebbé tétele végett. A gyermekek ujjongtak örömükben s el kezdtek az ablaküvegekre kavicsokkal dobálni; de Jutka sem busult ám, ő szép tarka fejkendőt kapott aján­dékban. Nem igy Klára, ki az ítéletben sehogysem tu­dott megnyugodni. Hazamenet szidta bátyját, miért nem kardoskodott jobban, akkor állt el a szája^ mikor legszükségesebb lett volna beszélni. Ádám semmi kedvet sem érezvén a szemrehányásokat hallgatni, de különben is valami rendkívüli benső hatás befolyása alatt gondolatokba merülve — fa­képnél hagyta Klárát, ki ezután Sára nénét kezdte lehordogatni, hogy sohasem arra felelt, a mit kér­*) Mutatvány szerzőnek sajtó alatt lévő költeményeiből, me­lyek a váczi egyházmegyei papságnak ajánlva, már a jövő hóban látnak napvilágot. A költemény kötetet, melegen ajánljuk olva­sóink figyelmébe. deztek, összevissza darált mindenfélét, csak a tárgy­hoz nem szólt soha. Sára néne nem szokván meg jutalom helyett szidást kapni, fogta magát s egy kurta „minden jót“ kívánva neheztelőleg odébb állott. Ádám a tárgyaláson közelről látván Évát — az­előtt kikerülte messziről — úgy találta, hogy Éva korán sem oly csúnya, mint Klára mondogatta ; diva­tosan felöltözve csinosnak, takarosnak találta s azon vette magát észre, hogy többször néz Évára mint nem. Megmozdulni érezte agglegényi szivét s ha­rag helyett rokonszenv támadt keblében. A kihall­gatáson csak elejénte hatalmaskodott, azután már szava sem volt hallható, csak himelt-hámolt, hatá­rozottan nem állított semmit Éva ellen, a mi Klára előtt fel sem tűnt nagyon, gondolván, hogy Ádá- mot lelkiismerete nem engedi hamisan tanúskodni, beszélt ő helyette úgy is eleget. Hazamentében Klára folyton azon törte fejét, hogy Évát miképen lehetne megboszulni, főkép mikor azt vette észre, hogy Éva üzlete napról napra jobban ment, cselhez folyamodott. Babonás természetű lévén, erős meggyőződéssé kezdett benne válni, hogy bizonyára az ő „vad- macskájok“ riasztja el a vevőket, mig odaát a „krokodilus“ bevonzza azokat. Mázolót hivatott és czimerükön a „vad-macs­kát“ befeketítve, ékes nagy betűkkel ráfestette, hogy a „tiz krokodilushoz“. Mikor ezt a turpisságot Éva észrevette, nagyon mérges lett. Szaladt a bíróhoz. A bíró megértvén a megértendőket, eleve fi­gyelmeztette Évát, hogy kár pert kezdeni, úgy sem nyeri meg, czimbitorlás nem forog fenn; „krokodi­lushoz“ és „tiz krokodilushoz“ — az nem mindegy. — Nem mindegy biró uram? — pattant fel Éva, — úgy majd teszek róla magam. Alásszolgája! Hivatott piktort ő is és szegény árván maradt krokodilusa elé festetett egy 100-ast, úgy hogy most már a czim ilyen lett; a 100 krokodilushoz! s egyúttal pingáltatott még melléje egy elevennek látszó krokodilt is nagy zöld pikkelyekkel, hosszú fogakkal. — Hadd pukkanjon meg az a Czinóber-had, mormogott Éva, mikor a piktor kiakasztotta a czimtáblát. De hát Ádám bizony nem pukkadt meg mér­gében, sőt inkább álmélkodott, hogy Éva hol ve­szi azt a sok krokodilust, mikor annyi tán nincs is a világon. E nézetét közölte is Klárával. Klára pedig igy okoskodott magában: Különös, nagyon különös! Ádám mindent észre vesz, a mi Éváéknál történik, mig nem bir tudomással arról, ami itthon előfordul. Ez csakugyan különös! — Hallod-e te Ádám, — igy szólt végre báty­jához, — azt mondom én, hogy nem jóban töröd te a fejedet, üzletünkkel semmit sem törődöl, mindig kószálsz, reggel már négy órakor felzavarod az egész házat, este meg tizenkét óráig is sípolsz azon a régi tót furulyádon s hozzá még olyan ke­serves nótákat, hogy bizony megindítaná az em­bert, ha nem muszájna nevetni rajta. Ádám! Ádám! Mi a bajod? mindig csak Éváék felé bámulsz; te, valami roszban töröd a fejed, csak nem? — a múlt­kori eset bánt, ugy-e? — bosszút akarsz állani, nemde? — Ne beszélj annyit, — szólt komoran Ádám. — Vagy ez a mostani dolog boszant, ugy-e, az a csúf Éva az ő száz krokodilusával, ne félj, majd pingáltatok én ezeret. — Micsoda ezeret? — Krokodilust! — Az ördögöt, — megbolondultál?! — Vagy talán neked ment el az eszed! — Dehogy ment, mostan jön meg inkább. — Örülök rajta, — de hát nyilatkozzál. . . — Hagyj békét, — nincs nyugtom idehaza, megyek sétálni. — Mikor jösz vissza ? — Nem tudom, — isten veled ! Ádám eltávozván hazulról, minden czél nélkül kószált az utczákon. igen messze menni volt szán­déka; végre is negyed órai járkálás után azt vette észre, hogy újra a bagoly utczában van s az Eváék háza előtt bámészkodik, bepillantani azonban nem mert a boltajtón, sőt mint valami bűnös, lesütött fővel haladt tovább.

Next

/
Thumbnails
Contents