Váczi Közlöny, 1888 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1888-11-04 / 45. szám
X. évfolyam. Előfizetési iírti: évnegyedre............................1 frt házhoz hordás vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára : 10 kr. Kapható : DEUTSCH MÓRNÁL (városház épület.) kr. Hirdetések: Nyilt-tér: a legolcsóbban eszközöltetnek sora............................30 kr. s többszöri hirdetésnél kedvezBélyeg illeték ményben részesülnek. minden beiktatásnál . 30 kr. A szerkesztőséi/ és kiadóhivatal czimzete: (hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők Vácz, Gasparik-utcza 1Ő1. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. — Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. t A tél lehelete. A szegénység legnagyobb ellensége itt van a küszöbön. A rongyos, dülledt, alacsony kunyhók koldus lakóinak réme, kínzója már érezteti fagyos leheletét. A természet most szenvedi halálküzdelmét. És mély csend fog beállani a kővé fagyott göröngyök fölött, s csak a nyomorgó szegénység j szenvedéseinek kínos sóhaját és szivszaggató segélykiáltásait fogjuk hallani, a tél unalmas, álmos egyhangúsága közepeit. A halál szüretjének évadja itt van. A beteges tüdők tágulása rövidehb lesz. S azokat a földönfutókat, akiket tán megkímél a fagy, elviszi az éhség nyomora. A fecske el száll keletre, a vakondok mélyen beássa magát a föld meleg gyomrába, csak a szegénység nem tud kitérni, nem tud menekülni. Mintha arra volna teremtve, hogy iszonyú bosz- szuját ő rajta töltse ki a tél kíméletlen fagya. Csak a nyomorult koldus nem találhat meleget sehol. De hová is lennének szegények ha az emberi könyörületesség jóságos melege föl nem olvasztaná a szélnek kitett kunyhók ablakainak czifra dérvirágait! Mi lenne a szegény árvák tömegéből ha az emberszeretet jóságos angyala nem táplálná és ruházná őket; ha megfeledkeznék róluk gondoskodni! A közszeretet ilyenkor kibontja a közjótékonyság fényes zászlaját. A jólétben úszók, a boldogok tábort képezve harczolnak a természetnek kegyetlenné váit hideg zúzmarája ellen, a ruhátlan árvák, koldusok, tehetetlen éhező bénák érdekéből. Aki legtöbbet megmentett, annak van a legjobb szive. Ä. VÁCZ1 KÖZ LŰ N Y" TA R CZ AJÄ. Emlék-koszorú. Az 1888. évi november hó Lén (halottak estéjén) a »Váczi Kath. Legényegylet« által a honvédek sírjánál tartott gyász-ünnepélyen elszavalta: Scheich er Géza, egyleti dékán. A fajdalom s a gyásznak ünnepén Sajgó kebellel állunk meg ma itt, Hogy hálakönynyel hintse be szivünk A nagy hősök dicső sirhantjait; Hogy gyújtson fényt azok pora felett, A kik ragyogtak szép hazánk egén S leáldozónak, ám de felkele A honfi szivet biztató remény. A tiszta hála, mely sold sem feled Virágfüzért rak sírotok fölé, Fogadjátok szívesen azt, hiszen A munkás kéz, a becsület köté. A becsület, e tiszta szűz erény, A mely nélkül a szív csali húsdarab, Mely meghajol a czifra rongy előtt, Mely rút bilincset hordó gyáva rab. A gyász e szent helyén fogadjuk azt, Hogy hűtlenek mi nem leszünk soha; Egon szeretjük édes szép hazánk’ Jöhet idő akár mily mostoha,: Nem csak ajkunkon hordjuk szent nevét, Hanem szivünk is lelkesül, hévül; Megértjük majd a hivó szózatot, Ha zeng: „Hazádnak rendületlenül Ti karddal véd,létek dicső hazánké Vérrel öntözve meg c szent helyet, Mi meg erény s iparral védjük azt, I erejtétiket piroslé vér helyett. Az ilyen mentők egyesületén legyen igazi áldás! Szerezhet-e a lélek nagyobb és dicsőbb megnyugvást, mint mikor a szegényeknek alamizsnát osztogathat. Az ember legszebb erénye, a jó szív igazi melegének forrása: a jótékonyság. Aki a küszöbéről elkergeti az éhezőt, a pihenésre vágyót az gondoljon Ahasverus sorsára, hogy mi érte őt midőn a szegény Jézust, aki vállán a nagy kereszttel pihenni akart Ahasverus ajtajánál, onnan elűzte. Legyünk méltányosak az önhibájukon kívül sanyarú sorsra jutott szegények iránt. Ne toljuk el tőlünk a könyörületre szorult embernek felénk nyújtott kezét. Ha beáll a tél, stagnál minden munka. Hol találjon hát dolgot a béna; ha még az épkezű és ép egészségű szegény családfők tagjai is nélkülöznek, éheznek és fáznak. Fázni és éhezni! A legborzasztóbb, amit a sors kitalált. A természet hadüzenete már megtörtént az első vastag dérrel. Remegő szívvel, összeszorult kebellel gondolnak az elhagyottak a viaskodásra s előre is remegnek a szomorú biztos eredménytől, ha róluk tán megfeledkeznénk. De nem feledkezünk meg róluk ! Az ember erkölcsének föl kell ébrednie az elhagyottak sorsán segíteni. Majd ki fog gyűlni a közszeretet lángja, s a koldus ha fázik megmelengetheti mellette didergő testét és nem fog éhezni ha kinyújtja kezét alamizsna után, mert az elfásult szivek fagyát is föl fogja olvasztani a jó szellemnek eme áldásos parázstüze, amely a pogányság romjai fölött gyűlt ki először, hogy soha el Ti c honért éltet áldoztatok, Mi élve vágyunk boldogitni azt, S mi bízunk, hogy a munka, hit s erény E hon számára szép reményt fakaszt. * * * • Isten, holtak, élőknek Istene! Ki biztatód, hogy majd feltámadunk, Óh adj e hősöknek feltámadást, Kik által feltámadt dicső honunk. Sírjuk tövénél esdve kér szivünk: Ne vond meg óh tőlük az égi kart, Áldd meg az elhunyt hősöknek porát, Áldd meg velük óh a szegény magyart! Révész István. A lipótmezei országos tébolyda. (Folytatása és vége.) Uj vezetőm, néhány évvel fiatalabb az előbbinél, ennek egész ellentéte volt. Csinos külseje^ sejtetni engedte a kedélyes embert. Amily szófukar és száraz volt az előbbi, ép oly beszédes és kedves volt ő. — Azonnal karon fogott s kérdezte, mily benyomást gyakorolnak reáni az eddig látottak s mily észrevételeim vannak a tapasztaltak felett. Elmondottam, mily általános 1 fogalmat szereztem magamnak egy előttem egészen ismeretlen világról, s hogy észrevételeim nincsenek, csak kérdéseim volnának, ha. azokra szives magyarázatot adna, mii ő a legnagyobb készséggel megígéri. nem hamvadó melegével világosítsa be a sötétség üregeit. Azon kell lennünk, hogy a jobbra érdemeseknek ne csak pereznyi enyhülést, de legalább szegényes megélhetést teremtsünk. Aktuálissá vált, hogy a hatóságok és a társadalom előre gondoskodjék a nyomorultakról. Ha minden jómódú ember csak egy krajczárral is járul a jótékonyság perselyéhez, sok, nagyon sok koldust meglehetne menteni az éhségtől, a bűntől. Mert kitérni az adakozás elől szívtelenség és vétek. Legtöbb városban van már jótékonysági egylet, mely áldásdús tevékenységével annyi enyhülést szerzett. Mindenfelé kövessük a jó példát. Tömörüljünk a szent búcsúra a jóság géniuszának lobogója köré és keressük föl magunk hideg viskójukban a szegényeket, lelkűnkben a jóság melegével és kezünkben az áldás kenyerével mint Jézus tette, s ne várjuk a koldust mig küszöbről-kü- szöbre járva hozzánk is benyit alamizsnáért. Enyhítsünk a szegények fájdalmaim! Kimutatás a t ű zűr to nm'j" f c I á I i i t á~s i köt is égői r c begyül t adományo k r ó 1. A lefolyt héten a következő adományok gyüjtcttek: Lencsó Sándor ..." ........................1 frt — kr. • Kolmann L. . . — „ 50 „ Pertián G .................................................1 „ — „ Alberty Ferencz ........................................5 „ ' — „ Hahn Jakab ..................................... . — „ 50 „ Gansl Lajos...............................................— „ 15 „ Ifj. Hirschfeld Mór .....................................— „ 15 „ Németh János ' ......................................:— „ 15 „ Almásy József...........................................•— „ 40 „ Weisz Jakab ...............................................— „ 50 „ Weiner G.....................................................—• „ 20 „ N. N .........................................................— frt 40 kr. Miután az általános gyógykezelésről és napirendről felvilágosított, kérdeztem tőle mit jelentsen, a mit nekem a másik orvos mondott, hogy a beteget, ki nem akar ételt magához venni: késztetve étetik P „Ilynemű betegek — úgymond — nem ritkák s a női-osztályban is fogok egyet mutatni, ki egy évnél tovább nem akart ételt magához venni, de jelenleg már rendesen étkezik. Többnyire melancholikus elmebetegek ezek s többnyire azt hiszik, hogy megakarják őket" mérgezni s nem ritkán dührohamaik is vannak. A leánykánál, kit bemutatok azonnal, undor ^ volt az ok, mely miatt az ételt visszautasította s mi őt elmebeteggé^ tette. Ha atyja és fivére után kérdezősködik, legyen oly szives tanár ur üdvözletüket átadni s jelenteni, hogy nemsokára jönnek.“ Erre kis kulcsával ajtót nyitott, mely előszobába, majd egy másikat, mely zárt folyosóra vezetett. A berendezés hasonló volt a férfi-osztályéhoz, csak hogy az ápolókat itt természetesen ápolónők helyettesítették, kik miként a férfi-ápolók, szintén vörös karszalaggal bírtak s az őrültek közé voltak' zárva. Kemény szolgálat' s nem is sokáig viselik, csak ritka ápoló marad több éven át. , Egy csinos fiatal izmos leány tette meg a katonás jelentést a betegek létszámáról. Az orvos ismét karon fogott és egy szelíd arczu, 15—16 éves leány előtt állott meg velem. A leányka, ki háttal a falnak támaszkodott, lesütötte szemeit. „Nem üdvözli az urat, ki Temesvárról jött Lujza?“ szólitá meg az orvos. A leányka ream meresztette nagy sötét szemeit s monda: Jó napot uram! „Jó napot kis leány“ viszonzám. ,.A tanár ur híreket is hoz hazulról, nem kiváncsi rá Lujza?“ folyt alá az orvos. Á leányka, ki még folyton reám bámult mográz- kódott s kérdő : Mit csinál atyám és fivérem? Üdvözlik mindketten s nemsokára eljönnek. Az orvos figyelmeztetőiI halkan, hogy tekintsem a leányka Nyugodjatok dicsők ti csendesen! This sírotok felett a kegyelet Virraszt s a míg az egy szívben is él, Remény-csillag ragyog hazánk felett. A míg szivünk nagy tetteken hévül S nagy ősöket tisztelve lelkesül, Nem veszhet el, de élni fog e hon, A vész között is áll törhetlenül.
