Váczi Közlöny, 1888 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1888-11-04 / 45. szám
Ungár Sándor ............................... Reiser Henrik ............................... Szeredi János ............................... Weisz József ..................................... Lőwinger Miksáné ......................... Reichenberg ..................................... B. Ekstein ..................................... L'exner J............................................... luttman István............................... Kohn és Ungár . • • • • • ipar és kér. hitelintézet . . . Bartoss István ............................... Neumann Kálmán ......................... Neumann Manó ......................... Breuer Mihály ............................... Özv Polák Jánosné .... Heg. düs Károly ......................... Kői; Jakab ..................................... Berii za János ............................... Ka in János ..................................... N. N........................................................ Schneider Gh. János .... Schmidt Károly......................... Grünhut Dávid ............................... Rasovszky Mihály ......................... NyuJ assy............................................ Klapka József ............................... Hornung Albert ......................... Veizer János ..................................... N. N ............................... ■ • • Összesen: 32 frt 20 kr. áz okt. hó 27-étől nov. hó 3-ig terjedő idő alatt gyűjtött 32 frt 20 krt, azaz harminczkét forint húsz krt átvettem. Vácz, 1888. november hó 3-án. Millmann Géza, a váczi tűzoltó-egylet pénztárosa. \ múlt számunkban kitüntetett s gyümölcsözőleg e'l rezett 285 frt 10 krhoz a jelenleg nyugtázott 32 fr; 3 krt hozzáadva, van eddig összesen 317 frt 30 kr. Városi és vidéki hírek. = Személyi Iiirek. Kriszt János, a pest- vid á kir. törvényszék elnöke, királyi táblai tanácséi;. úié neveztetett ki. — Krenedits Ferencz siketnéma- in :eti tanár és tiszteletbeli tűzoltó főparancsnok e hó el én Budapesten részt vett a pestvármegyei önkéntes tű [tóegyesületek gyűlésén, hol az általa kidolgozott al: szabály tervezetet fogadták el némi módosítással s a istvármegyében létező önkéntes tűzoltóegyesületek ált ános vármegyei tűzoltó-szövetkezetté alakultak. = Székesegyházunk megett elvonuló vasvár - Dzatos kerítés, melyet egykor G a s p a r i k Kázmér, vo: váczi nagyprépost, nagyköltségen készíttetett, mint sajnosán tapasztaljuk, több helyen meg van rongálva. Némely kommunisztikus érzelmű egyének vandalmódra egymásután tördelik el a vasakat s azokkal ügyesen tovább állnak. Ideje volna, hogy rendőrségünk figyel- méi e körülményre kiterjesztené s elejét venné eme viss béléseknek. Ezzel kapcsolatban megemlítjük amaz -> ndetes újdonságot, hogy megyés püspökünk ő nagy- ga —- mint halljuk — a közel jövőben a szé- áz előtti teret díszes kerítéssel szándékozik ellátni rendezett állapotba helyezni. Valóban díszére fog- árosunknak, ha főegyházunk környéke kicsinoik s ekkép dómunk magasztossága is nagyban i tedik. — Halottak estéje. Szép verőfényes, meleg p, milyenre rég óta nem emlékeznek, kedvezett rí i n közönségünknek, hogy leróhassa a kegyelet Csak ekkor tűnt fel ennek duzzadtsága és orrnak tágultsága, Ízt is késztetve etettük, — úgymond — a mi áll, hogy az ellenkezőt két ápoló lefogja, az két ezüst csövet illeszt orrába s ezeken át kell z ételt magába szívnia, melyet csészében tartanak a két ezüst cső alá. így kénytelen az ételt lenyelni.“ E magyarázat után majdnem megbántam, hogy felvilágosítást kértem, annyira megsajnáltam a fiatal leánykát, kinek egy éven át naponként háromszor ki kellett állania e borzalmas tortúrát. S ama fiatal ember a férfiosztályban, hogy küzdhetetett ápolóival, hogy ellenkezhetett. De nem értem rá elmélkedni, mert az orvos karomnál fogva kényszeritett, hogy mély bókot csináljak egy magas termetű fiatal nő előtt, ki már eddig is folyton körülöttünk forgolódott, egyre nevetve és hajtogatván: Ugy-e szép vagyok, ugy-e szép vagyok? „El vagyunk ragadtatva szépsége által s szerencséseknek tartjuk magunkat, hogy ennek szóval is kifejezést adhatunk,“ mondá bókolás közben az orvos. „Férjem ma nem jő haza?“ kérdé tőlem az elme- beteg. kaczér tekintetével méregetvén. „De igen — mondá helyettem az orvos, mire a nő nagyot kiáltva a társalgó terembe sietett. Valami lutheránus papnak megőrült neje volt. Miután megtekintettük a munkatermet, melyben a nők egy része kötéssel, másik része pedig zsákvarrással foglalkozott, elhagytuk ez osztályt s a másodosz- lályu betegek egy csoportját kerestük fel. Alig nyitotta meg az orvosnak bűvös kulcsa a zárt folyosó ajtaját, alig léptük át küszöbét, egy idő- sebb asszony rohant felém kitárt karokkal, ismételten kiáltván: „Fiam! Fiam!“ Meglepetve ugrottam vissza ölelése elől s az orvos előír b< állott. „Ex nem a maga fia,“ mondá az asszonynak. „Dehogynem!!“ Mondtam ugy-e százszoris, hogy eljö még az én fiam. Most itt van! adóját elhunyt kedvesei iránt, hogy elzarándokolhasson ama sirdombokhoz, melyekhez oly fájón-édes emlék fűzi, hogy elvigye koszorúját a halottak birodalmába és fölékesitse ott azzal szeretteinek sírját s övezze gyertya fénynyel az előtte kedves hantokat. Mindhárom temetőnkben valódi népvándorlás volt egész napon át. A középvárosi temető, hol jobbadán városunk leggazdagabb polgárai nyugszanak fényben úszott. Az alsóvárosi temetőbe — melyhez mindnyájunkat nemzeti szabadságharczunk múltja köt — az idén is, mint a múlt évben a „Váczi Katholikus Legényegylet“ vonult ki testületileg s a megkoszorúzott honvédek sírja fölött álló emlékkőnél a „Nyugodjatok ti békével elporladt honficsontok“ kezdetű gyászdalt éneklé kellő precizitással, mely után Scheich er Géza, legényegyleti dékán szavalta el Révész Istvánnak ez alkalomra készített „Emlék koszorú“-ját, mely hangulatteljes költemény hatást keltett a jelenvoltakban. Az ünnepély a „Hymnus“ eléneklésével ért véget. Legényegyletünk buzgó vezetői méltán érdemelnek elismerést, hogy e kegyeletes tényök által nem engedték, hogy dicső honvédőink sírjai némák maradjanak. Kár, hogy a „Dalkör“, mely az előző években oly buzgón működött, még ily alkalommal sem ád magáról életjelt. Elismerés illeti az alsóvárosi temető gondnokságát azért, hogy a temetőbe vezető utat lámpásokkal látta el s igy a közönség nem volt , kénytelen sötétben botorkálni. = Ham mennyik sírja. Az idei halottak estéjén sajnálattal konstatáltuk, hogy a m. tudományos akadémia egyik legnagyobb alapítójának sírköve még esak koszorúval sem volt feldíszítve, annál kevésbé kivilágítva. Pedig megérdemelte volna Hammernyik, hogy legalább egy szerény mécsest gyujtasson sirhantján vagy egy egyszerű koszorút helyezzen arra évenkint egyszer az ország azon tudományos intézete, melynek ő végrendeletében hetvenezer forintnál többet hagyományozott. = IJtcza kövezésünk már a paradicsom-ut- czára is kiterjesztetett. De nagy hiba az nálunk, hogy az elkezdett utczák be nem fejeztetnek, s hogy több helyen még mindig találunk részeket, melyek járdáinkat régi rossz kövezetök által eléktelenitik. így például a Gasparik utczában a Szalacsy-féle ház előtt — melynek pedig még junius havában kellett volna megtörténnie mai napig sincsen kövezet. Kérdjük, meddig fog még ezen visszás állapot tartani, s miért nem iparkodik a rendőrség a városi szabályrendeletek megtartására a háztulajdonosokat sarkalni?! = Halottak napjául a székesegyházban a gyászisteni-tiszteletet Neszveda István felszentelt püspök és nagyprépost tartotta. A kar Ulrich K. Es-dur requiemjét és Liberáját énekelte a mise alatt offerto- riumra Varázséji Gyula énekelte Derlik „Inte Domine sperari“ bariton sólóját. = Ez is ritkaság;! A helybeli kir. járásbíróság fogházán október hó 31-ik napján fehér zászló lengett e felirattal: „Éljen a haza és szabadság,“ jelentvén, hogy nincs benne letartóztatva senki. Ezen eset a járásbíróságnak városunkban, szervezése óta, tehát 1872-ik évtől fogva másodszor fordult elő. = Aszódion Némedy Béla kertjében egy almafa másodszor virágzott és szép ehető gyümölcsöket hozott. = Rortermelöink tigyelmélíe ajánljuk az „ürmös“ legújabb készítési módját: Egy hctliter könnyű vörös borhoz veszünk 20 dekagramm üröm-eszencziát és 10 kilogramm finom porezukrot. Az egy hektoliter borból eresszünk le tiz liternyit egy sajtárba és vegyítsük hozzá a fenti adagot, ezen keveréket egy vessző- köteggel jól kavarjuk fel, azután öntsük a hordóban levő borhoz. Néhányszor jól fel kell rázni a hordót s igy hagyjuk 24 óráig pihenni. Ezzel — Írja egy arad- hegyaljai bortelmelő — az ürmös kész. Csalódik, felelte az orvos, ez nem Ottokár, hanem egy idegen ur. Hát nem téged raboltak el ? Nem a prágai polgármester a kereszt atyád? kérdé tőlem az őrült. Tagadólag válaszoltam az orvos háta mögül, ki biztosítván az asszonyt, hogy valódi fia is nemsokára megérkezik, ismét karonfogott, mig az elmebeteget egy ápolónő vezette el. A munkaterembe léptünk. Egy ápolónő nagy tál- czán a reggeli maradványait vitte el, mely gyümölcsből és kenyérből állott. A betegek, vagy harminczan a fal mellett alkalmazott lóczákon ültek s szótalanul valamennyien harisnyát kötötted. Midőn beléptünk többen felállottak s meghajtással üdzöltek. Az orvos egy öreges nő elé vezetett, ki azonnal felállott s hozzánk lépett. Az orvos mondá: Ez az ur tudni óhajtja, hogy kicsoda maga? Hát nem tudja? felelt csodálkozó arczkifejezéssel az öreg. Én a trónörökös jegyese vagyok. Mikor lesz az esküvő ? kérdi az orvos. Deczember elsején kellene lennie, de maguk itt fogva tartanak s nem eresztenek haza a kasszához, a miért a király, ha megtudja, szigorúan meg fogja büntetni. Mit akar a kasszánál ? Hát még kétszáz forint kell, akkor meglesz a tizedik millió. Annyit kell összetakaritanom, hogy a királyfi elvegyen. Nem fog az öreg király beleegyezni. De már bele is egyezett. Haragszik magára, hogy nem ereszt ki innen. Ugyan uram mentsen ki innen. Egy fiatal nő nagyot ütött a vállamra s kaczagva mondá: Ugyan ne higyjen neki, hisz ez bolond ! Inkább engem szabadítson ki. Erre valamennyien kiáltoztak : Bolond, bolond s az orvost és engem körülvéve kérdezgették könyörgő hangon: én mikor megyek ki; de én mikor, megígérte orvos ur. Az orvos mindegyiket biztatta, hogy majd— frt 30 kr. 3 „ „ — „ 30 „ — „ 40 „ „ 20 „ » 10 „ „ 50 „ „ 50 „ ■ » 50 „ „ 40 „ 5 „ — „ I „ n „ 50 „ • „ 50 *- „ 20 „ 1 „ - „ „ 50 „ ■ „ 20 „ 1 _ 1 „ — „ „ 10 „ 1 „ - „ — » 30 „ 1 » M — „ 30 „ — „ 15 „ — „ 30 „ 1 * - » i) ^0 „ — „ 50 „ = Ujj magyar találni Any. Az eddigi ólomtartalmú fémkeverékből készített szifonok, melyek egészségügyi szempontból sok kifogás alá esnek, egy új találmány által lesznek pótolva. Radványi Imre, budapesti lakos, oly szifont talált fel, melyben a szódavíz : fémrészekkel egyáltalán nem jön érintkezésbe. E* fém- mentes szifonok külsejükre nézve hasonlítanak ugyan a régi szódavizes palaczkokhoz, de belsejük majolikával van kibélelve. Az uj magyar találmány szabadalmazásra a külföld összes államaiban be van jelentve. = Hunavédlí álunknál az előleges munkálatok kezdetöket vették s a szép őszi idő beálltával örvendetes haladásnak néznek elébe. Végre valahára az ige testté lön! = Telefon Fóthra. Gróf Károlyi Sándor fóthi kastélyát a fővárosi telefon-hálózattal össze akarja köttetni s ezen szándékát már be is jelentette az állami telefonhálózat igazgatóságánál. Az igazgatóság jóváhagyás végett Pestmegye közönsége elé terjesztette az ügyet és legközelebb létesíteni fogja a telefonállomást Fóthon. = A váczi nyilvános tnuzeum javára ajándékoztak : Benevits János egy lovas muszka pisztolyt rézcsővel, melynek hossza az agyával együtt 22 milliméter. Szalay Géza egy török-pénzt. Szarmányi János 10 rézpénzt és egy ezüst hatost. Laszka Antal egy 74 rézkrajezárost 1816-ból, egy játékpénzt és egy abnormis tyúktojást. Hufnagel Imre egy muszka fegyvert, melynek snlya 3‘85 kgr., hossza 132 m., csövének belső világossága 18 milliméter. Ennek a fegyvernek valóságos kis története van. Midőn 1848-ban városunk főterén a muszkák jelentkeztek, egy kis csapat vörössipkástól sortüzzel lettek fogadva, mely fogadtatásnak egy muszka közlegény és egy lovastiszt" esett áldozatul. A mostani Hirschfeld-féle házból — mely a forradalom alatt Hufnagel Imre édes atyjának tulajdona lévén — a zaj lecsendesülte után kijövő öreg gazd- asszony bevitte a nevezett házba a közlegény fegyverét és a lovastiszt kardját. Képzelhetni a zavart, melyet e fegyverek behozatala okozott. A ház lakói ez öldöklő szereket elrejték a padlásra, hol 40 évig hevertek háboritlanul. Most, midőn a Hirschfeld-ház te- tőjét lebontották, találták fel e tárgyakat. A fegyver Hufnagel Imre kezébe került, de a kardot, melynek markolata állítólag ezüsttel volt kirakva, elvitték az ott dolgozó ácsok; ajánljuk a rendőrkapitány figyelmébe ez ügyet és reméljük, hogy a kard is nemsokára megtalálja fegyver-társát a múzeumban, hol a negyven éves pihenést tovább folytathassák. = A Pestmegyei ipariskolák. Pestmegye alispánja utasította a megye területén levő összes első fokú iparhatóságokat, hogy jelentse be minden iparhatóság, mely községben léteznek, hol nincsenek ipariskolák, hogy igy a megye tudhassa, mely községnél szükséges a vármegyei iparalapból segélyezés adása. = Színészet. Polgár Gyula, az újpesti színház művezetője, mint értesülünk, társulatot szervez Újpesten, honnan a közel eső nagyobb. városokba, s igy Váczra is rövidebb időre terjedő kirándulásokat teencí. = Felszilánkolt kövek. Az a bánya szemét, melyet a gazdasági bizottságnak nehány lelkes tagja a circumspectus pénzügyi bizottság tagjai nyakába sózott kupaczokba felhalmozva ott áll már a Dunapartján. Ha a városi polgárság egyikének vagy másikának netán gusztusa volna e famosus éretlen kövekből emléket szerezni magának iparkodjon vele, mielőtt a Dunamedenczébe alapul szórnák, ki tudja mily becses történeti reliquiákat fog szolgáltatni az utódoknak egykoron. Annyi bizonyos ha városi hivatalnok vásárolt volna ilyen köveket még húsz év múltán is a fejéhez vagdalnák. De igy szerencsére a többfejű bizottság mellett a felelőség megoszlik, sőt a mint örömmel tapasztaljuk teljesen el is oszlik. majd s példáját én is követtem s igy távoztunk az ápolónő által nyitott utón a teremből. A folyosóra érvén ismét egy nő közeledett felénk s az orvosnak mondá: Ugy-e elakarja venni nővéremet s kezdte annak erényeit szapora nyelvvel magasztalni, miközben karon akart fogni. Az orvos szelíden eltávolította s mondá: Majd előbb megnézzük személyesen s intésére egy ápolónő elvezette a beteget. Midőn a folyosó másik ajtaja felé közeledtünk, egyik ablakfülkéből egy körülbelül tizennyolez esztendős leány lépett elő, jóízűen falatozván egy darab fekete kenyérből. Ez herczegnőnek, a király leányának képzeli magát, mondá az orvos s karomat megszorítván mély meghajlásra kényszeritett. Ez az ur óhajtotta tiszteletét tenni és hódolatát bemutatni, szól az orvos. Biztosítom kegyelemről mond a leány, miközben kecsesen meghajtotta fejét s nagyot harapott a kezében tartott fekete kenyérből. De nem tudja kihez van szerencséje. A király leánya, herczegnő vagyok. . Különös herczegnő, ki ily fekete kenyeret eszik. Hát a király leány ne egyék kenyeret? Ugyan hagyja el ezt a bolondot — szól nevetve egy másik leány — inkább mondjon nekem valamit. Az orvos gyengéden megfogta a fülét, mire egyszerre elkomorodva és szomorúan mondá a leány: Ne bántson orvos ur, úgy is eleget szenvedek. Elég- borzasztó ép észszcl őrültek közé záratni . . . Az orvos tovább vont. Az ajtó mellett egy ládán halovány ifjú leány üli, arczán emésztő betegség nyomai látszottak. Az orvos sokkal nagyobb figyelemmel és gyengédebben báni vele, mint a többiekkel. Szelíden kérdi tőle: Nincsen valami kívánsága, gyermekem. A beteg busán feleié: Nincsen nekem már semmi kívánni valóm, nemsokára megszabadulok minden földi szenvedéstől. mm
