Váczi Közlöny, 1888 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1888-10-21 / 43. szám
X. évfolyam. Előfizetési ára,: évnegyedre............................1 frt 50 kr. házhoz hordás vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára: 10 kr. Kapható: DEUTSCH MÓRNÁL (városház épület.) Hirdetések: Nyilt-tér: a legolcsóbban eszközöltetnek « sora............................30 kr s többszöri hirdetésnél kedvezBélyeg illeték ményben részesülnek. minden beiktatásnak . 30 kr. A szerkesztőség és kiadóhivatal czivizete: (hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők Vácz, Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. —• Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. Piaczunk kövezése. Midőn lapunk 39-ik számában örömmel regisztráltuk ama haladást, melyet városunk utczái- nak kövezése tekintetében a lefolyt évben elért, köszönetét szavaztunk városi képviselőtestületünk pénz-, jogügyi és gazdasági bizottságainak, mint a melyeké a főérdem, hogy kitartó erélyűk és buzgalmuk által oly eredményt értek el e tekintetben, miszerint méltó elismeréssel tartozik ezért nekik városunk közönsége. Ez alkalommal felkértük egyúttal e bizottságokat, hogy a megkezdett munkát félbe ne szakítsák, hanem folytassák oly erélylyel és buzgalommal, mint azt eddig tették. Most, midőn értesülésünk szerint a nagypiacz terét törött kővel szándékoznak beborítani, legyen szabad egy legújabban föltalált kö- vezési módszert az intéző köröknek figyelmébe ajánlanunk: a tapszirt kövezést. Tapszirt kövezet neve alatt egy zólyommegyei hazánfia által fölfedezett uj módszer nyomán tapasztott szirt anyagból készült czélszem és rendkívül olcsó utc.za burkolat értendő, mely burkolat Bécsben és Budapesten a szakértők tetszését annyira megnyerte, hogy azt legközelebb használatba fogják venni. Utczarendező és szépítő bizottságunk figyelmét különösen felhívjuk eme körülményre, mert ha valóban czélszerünek és olcsónak fog bizonyulni eme burkolat, nagypiáczunk terét is jó lenne ezzel beburkoltatni. Azt hisszük eme módon lenne piaczunk legrövidebb idő alatt rendezve, a portenger eltávozlatva; s a mi fő, az ottan tartott hetivásárok alkalmával összegyülemlő trágya és piszok a legrövidebb idő alatt eltávolítható lenne. Felszólamlásunkat ne vegye a tisztelt bizottság Ciceró »pro domo sua« félének. Távol lakván a piacztól, mi sem ösztönöz arra, hogy saját magunkért sarkaljuk annak kiköveztetését, sarkaljuk azt az összes adófizető polgáraink érdekében. A haladás korszakában élvén, illő, hogy a megkezdett munkát folytassuk. Minek a piaczon A..VACZI KŰZLONY'TARCZAJA. Á I o m.*) Halva voltam, halva, elaludtam mélyen, Egy bűbájos égikép enyelgett vélem : A boldogságos Szűz jött hozzám vendégül, S szent István, szent László Tündöklőit mellette — szent kíséretéül. „Én vagyok, hazádnak édes anyja, őre; Ne ijedj meg, jámbor gyermekem hát tőle! Eljöttem megnézni szép Magyarországom: Van-e még reménység Ezen a földön ? meg ott a más világon ? Megbecsüli-e még szüleit a gyermek, Kit öreg napjokra itt istápul nyernek ? Nem lett-e csúfságnak tárgya a szemérem, Mely piros rózsái közt Születik az arczon, a legszebb fehéren ? Van-e még tekintet arra, a mi szűzi ? Vagy jutalmát a rósz nyelv tövisből fűzi ? llát a honfiúi szerelem, hatalma a két szép kandeláber, ha körülöttük sártengerben kénytelenittetünk eviczkélni? Az említett kö- vezési mód által talán olcsón czélszem és tetszetős kinézést nyerne piaczterünk s méltó lenne a már legnagyobbrészt szépen kikövezett utczáinkhoz. Kérdés : honnan veszszük reá a pénzt ? E bajon szerintünk könnyen lehet segíteni. Többek emlékezetében van még az, hogy a nagy- piaczon tartatni szokott hetivásárok egy időben a »Korona« vendéglő előtti térre lettek áthelyezve, s hosszabb ideig ott is tartattak, a nagypiacz lakói azomban saját érdekükben újból visszahelyez- tették a hetivásárokat a piacztérre. A gordiusi csomó nézetünk szerint akként lenne megoldható, hogy a nagypiaczot környező háztulajdonosok és kereskedők önkénytes adakozásra lennének felkérendők, s mivel cseppekből lesz a tenger, mi azon reményünknek adunk kifejezést, hogy ezen czélra egyik sem fogja megtagadni filléreit. Minden kezdet nehéz, de szilárd akarattal mindent keresztül lehet vinni. Piaczunk kövezésére vonatkozólag vegyük még figyelembe, hogy hányszor és hányszor volt már töltve, kavicscsal meghordva s az eredmény az Jett, hogy a kavics porrá zúzódott idővel s a szél által széthordatott. Törött kővel való ellátása szintén czélszerütlen, mert kátyúk keletkeznek és esős idő után — lefolyásuk nem lévén — feneketlen sár képződik bennök, melyen keresztül a vevők kénytelenek gázolni, hogy házi szükségleteiket beszerezhessék. E bajon okvetetlenül segíteni kell, segíteni kell csak azért is, hogyha már e teret két kandeláberrel elláttuk, illő, hogy terünk is azok fényéhez legyen alkalmazva, mely körülményt bátrak vagyunk képviselőtestületünk becses figyelmébe ajánlani. Pestmegye és a magyar nyelv. Pestmegye alispánja, a következő irodalmi viszonyainkat jellemző fölhívást intézte a megye összes főszol- gabiráihoz és rendes tanácsú városok polgármestereihez: Nem fajult-e bűnné ? S nincs-e a szivekből minden szép kihalva ? Van-e még becsülve az cdázatosság ? Vagy már a rongyát is Abel-vérbe mossák ? Eg a tiszteletnek lángja még mellettem Annál a nemzetnél, Melyet annyi vész közt ótalmamba vettem ? Bagyog-e még tisztán a magyarnak kincse? Hogy hatalma fényét félvilágra hintse! Vagy kihullt már gyöngye, a hűség gyémántja? És silány önérdek, Mint egy könnyű sipkát — a porig lerántja ?u Így beszélt a Szűz két szentje közt mcgállván, Összefogta Őket egy égő szivárvány! He hogy a végszó zeng, melyet egy fohász hoz: Szent István, szent László Beszkető kézzel kap fölkent homlokához. Azután eltűntek, eltűnt mind a három Most azon töprengek: tán nem is volt álom ? Mindegy! a kérdések föl vannak már téve : Te felelj meg rájok Édes nemzetemnek ifjú nemzedéke. Pajer A. a magyar irodalom az elmglt hetekben egy nagy értékű müvei szaporodott; két kitűnő tudósunknak 20 éven keresztül szakadatlanul folytatott munkássága következtében végre az ige testté lön: a zengzet.es magyar nyelv szókincsei, történetképződésük szerint, össze vannak gyűjtve a m. tud. akadémia pártfogása mellett nyomtatásban megjelent „Magyar nyelvtörténeti .szótár“ cz|mü műben. A hazái sajtó s a magyar irodalomnak minden barátja hazafias örömmel és lelkesedéssel üdvözölte a hézagpótló munka megjelenését _s azon általános érdeklődés után, a melylyel nyelvünknek, irodalmunknak bibliája a müveit külföld által fogadtatott, azt lehetett várni és remélni, hogy a magyar intelligenczia körében nem fog találkozni egy sem, a ki nyelvünknek kincses tárát nem igyekszik megszerezni. Ez a föltevés — fájdalom — ez ideig jámbor óhajtásnak bizonyult; mert, mint annak idején a lapok megírták, a jeles nagy munkára hazánk határain belül mindössze hárman fizettek elő. Szomorú jelenség mindenesetre, hogy a magyarság ennyire közömbös lett saját anyanyelve iránt és szinte kételkedve kérdezhetjük önmagunktól, hogy hát mi volnánk utódai ama dicső ^lsüknek, a kik annyit küzdöttek nemzetiségünk föntartása mellett, a kik annyit munkálkodtak nyelvünk művelése, fejlesztése körül; annyira fásult volna már e nemzet a nemesebb ideálok magasztos hivatása iránt, hogy a magyar irodalmi termékekért áldozni már nem bírna érzékkel ? Nem, a magyar ember ennyire fásult nem lehet. Nyelvünk művelésére és fejlesztésére közre kell hatnunk, hogy nemzetiségünket eredeti magyarságában föntarthassuk s elő kell államink, hogy az ezen törekvésekre világosságot vető, egy emberöltő munkásságát igénybevett s minden magyar ember tudása alá tartozó nagyérdekü munka megérdemlett méltánylásában részesittessék. E vármegye régi hagyományai közé tartozik s mindig kiváló figyelme tárgyát képezte a magyar nyelv és nemzetiség fölött való őrködés. A mellékelt aláírási iv fog tanúságot tenni az iránt, hogy vármegyénkben e hagyományok birnak-e még lelkesítő erővel? A legnagyobb magyar: Széchenyi István gróf örökemlékezetü szavait ne feledjük, hogy „Nyelvében él a nemzet.“ E. M. K. E.-lobogó. —■ Fölhívás Magyarország leányaihoz. — A mult évben Budapesten tartott közművelődési congressus kimondta, hogy az egyesületnek legfőképen a magyar nők áldozatkészségét iparkodjanak megnyerni. Egyesületünk hálásan ismerve el az ez oldalról is Agnes. Szegény Agnes! Szép leány volt és szeretett; de szerelme reménytelenné lön, s örökre boldogtalanná —• őrültté tette őt. Olyan közönséges, mindennapi történet ez. De már az élete is olyan köznapian szerencsétlen volt, a milyen szomorú lett története. Olyan korán kellett neki mostoha, egy igazi gonosz mostoha „édes lányá“-vá lenni! Az édes anya, az az igazi édes, ki még a fuvalomtól is úgy félté, nem védhette őt többet a kínzástól sem; rég ott nyugodott már az igazán boldogok zavartalan ágyában. De azért mikor már az ő életében is nyilt tizen- hét-tizennyolczszor a virág, csoda-e, ha ő sem maradt továbbra is bimbó ? Fesleni kezdett az ő szerelembimbója is — hisz nem lehetett neki megtiltani; — szivébe hullott a har- matcsepp, mely nyílásra készté. Az apja ezredorvos volt; jó lelkű, de erélytelen ember; a mostoha, kit balvégzete üdve megrontójául rendelt, egy gőgös, szívtelen asszony. Hasztalan volt kész szerető apja gyöngédsége jeléül az ég csillagait is lányára rakni, ha anyja gőgje ernyőjét tartá azon egy csillag fénye elé is, melynek sugárai egyedül boldogiták a leánykát. Józsi volt az az egyetlen csillag, Józsi a tisztalelkű óráslegény. Ot szerette Ágnes azzal az egyetlen első szerelemmel, melylyel másodszor szeretni nem lehet. Ha olykor szelíd lelke fölháborodék is mostohája boszantásain, Józsi volt az a nyugvópont, melyen — csak rágondolva is — Ágnes lelke megpihent. A mi a rózsának a napsugár, mely szirmait ki- bontá; mi a kisded viráglevelein rezgő harmatcsep a j Uahik József »Százszorszépek« czirnü könyvéből.
