Váczi Közlöny, 1888 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1888-01-29 / 5. szám
X. évfolyam. 5. szám. HEL Vácz, január YI ÉS YIDEKI ERDEKU HETILAP. Előfizetési ái'íl: évnegyedre ............................1 írt 50 kr. úázhóv. hordás vagy postai szétküldéssé’. Egyes szám ára : 10 kr. Kapható : DEUTSCH MÓRNÁL (városház épület) Hirdetések: a legolcsóbban eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesülnek. m Nyilt-tér sora............................ 30 kr. Bélyeg illeték minden beiktatásnál 30 kr. A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők Vácz, Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. Szőilődézsma váltságunk. Már a czim is olyan, hogy képes farsangi jókedvünket elrontani; hátha még hozzá teszszük és megemlítjük azt is, hogy a magas_ kincstár immár elhatározta, hogy városunkra 1883. év óta esedékessé vált s ma már körülbelül 36,000 frtra felrúgott dézs- maváltsági tartozásunkat tüzzel-vassal befogja hajtani, ha — lehet. Éppen jókor szánta el magát a magas kincstár e lépésre. Rászánta magát akkor, s küld a nyakunkra oly időben állami adóvégrehajtót, mikor nem hogy adófizetésre nem jut felesleges kraj- czárunk, de polgárságunk legnagyobb részének alig van betevő falatja. Öt évig szünetelt ezen adó behajtása. Se adófelügyelőségnek, se városunk hatóságának nem jutott eszébe, hogy ezen adónem behajtását szorgalmazzák, s úgy látszik, hogy megfeledkezett arról még a magas pénzügyminisztérium is. Meglehet, hogy ennek oka abban rejlik, hogy miután az 1883. évi XI. törvényczikk az 1882-ik év végéig ezen adónembeli hátrálékok törlését nemcsak kilátásba helyezte, de határozottan biztosította is: elöljáróink beakarták várni a törvény végrehajtását. í A vonatkozó munkálatok még 18»3-ik évben folyamatba is tétettek; a fílloxért és egyéb elelemi csapások által pusztított, s ^ elparlagosodott vagy más művelési ág szerint használatba vett szőllők ösz- szeirattak, a felmerült hátrálékok kiírattak — s elöljáróságunk részéről a törlés keresztül vitele végett i a megye adófelügyelőségéhez beterjesztettek. Öt év j kellett azonban ahoz, hogy ezen munkálatok a ma- j gas m. kir. pénzügyminisztérium elé kerüljenek. Ezen | öt év alatt sétáltatták azokat ide-oda; mig végre valahára még is a pénzügyminisztériumba jutottak. Ennyit tudunk azok sorsáról, de hogy a törlendők törlése mikor fog bekövetkezni, az még most is bizonytalan előttünk. Egy a bizonyos azonban, s ez az, hogy mig az emlitett előmunkálatok még az alsóbb fórumuk asztalfiókjaiban hevertek, hát addig egyik sem merte a szőllődézsmaváltság bekajtá- tását a különben előirt erélylyel megkísérteni. Aki akart az fizetett, a kit pedig nem zaklattak, hát hallgatott vele; s így jutottunk ma oda, hogy e nemii állami adósságunk, mint már fentebb is meg érintettünk a 36,000 frtot elérte. így jutottunk ahhoz a szerencséhez, hogy a mit kedvezőbb években ke- | vesebb fáradsággal és még kevesebb költséggel behajtani és megfizetni lehetett volna : ma mig egyrészről a fizettséget illetőleg csak a jobb módúak jöhetnek számításba, másrészről a folyamatba tett adóvégrehajtások koldusaink számát oly mértékben fogják szaporítani, hogy egy nagy koldus városrész képződésére lehet kilátásunk, anélkül, hogy azáltal a magas kincstár érdekei megóvást nyerhetnének. Mert hát mi vár ránk ? Az, hogy ha fizetni nem tudunk, ha polgárságunk legnagyobb része immár fizetni nem képes : elviszik feje alól a vánkust, eladják utolsó szoba bútorát, s ha van még egy darab marhácskája : kótyavetyéli eladják. De ezekből nem csak a tőke hátralék, de még a kamatok sem fogván kikerülni, következik az ingatlanokra vezetendő végrehajtás, mi még kevésbbé lesz alkalmas a helyzeten lendíteni, a miről meggyőződhetett a magas kincstár a legutóbb követett gyakorlata alkalmával, midőn az ingatlanokra, t. i. maga is árverezvén, s azokat 10 és 50 krajczáronként megvévén, még ezen árért is alig tudott rajtok túladni, mi aztán elvette a kedvét az ingatlan árverések folytatásától, tudva azt, hogy egy ilyen végrehajtás magának is legkevesebb 20 forintjába bele kerül; haszna pedig mi sincs belőle. Hogy aztán ily körülmények között mivel indokolhatja a magas kincstár a szigorú végrehajtásoknak s az állami végrehajtónak a kiküldését és mindenféle drasztikus szer alkalmazását és pláne tél derekán ! ? azt nem tudjuk ; csak annyit ismételhetünk, hogy nem lesz ez egyébre alkalmas, mint arra, hogy ezen eljárás folytán még egy nehány száz adófizető képtelen polgár teremtessék meg, első sorban városunk terhére, másod sorban az ország, az állam kárára. Mint értesülünk, a tegnapi nap folyamán a megye adófelügyelője Leypold Kornél kir. tanácsos úr is városunkban időzvén az ügyet tanulmányozta és megjelent nála Dr. Preysinger Lajos városi képviselő vezetése alatt egy városi képviselőkből alakult küldöttség, s az adófelügyelő előtt a város sanyarú helyzetét, az adózó polgárság fizetésképtelenséget, a jelenleg uralgó mostoha viszonyokat, s a tél zordságát felemlítvén és meggyőző szavakban kiemelvén, hogy bizony-bizony ez idő szerint még a legdrasztikusabb eljárástól sem lehet a kincstárra nézve kedvező eredményt várni, egyszersmind előterjesztést tett a folyamatba tett végrehajtási eljárás beszüntetése, s az állami adóvégrehajtó vissza hívása iránt. A küldöttség azonban vigasztalanul volt kénytelen az adófelügyelői audiencziáról távozni, mert kilátásba helyeztetett ugyan, hogy majd annak idején meg fognak tétetni a lehetők, az ingósági végrehajtások foganatosítása előtt azonban erre még reményt sem nyújthat. Hát jól van ; csak tessék tenni azoknak a kiknek hatalmukban áll ezt tenni, a mint akarják. Mi részükre állunk, s kérve kérjük polgártársainkat, ha fizetni tudnak, hát fizessék meg adótartozásaikat. De ha sem adófelügyelői fellépés, sem a mi intésünk sikert aratni nem fognak: azokra hárítjuk a bekövetkezhető nyomorokért a felelősséget, a kik okozói voltak annak, hogy elnézték miszerint dézsmaváltsági hátralékaink ily óriási összegre emelkedtek s most okozói annak is, hogy ezen összeg egyszerre leendő behajtása elrendeltetett. Nem tehetünk ellene, de szavunkat emelve —• felhívjuk mi is a magas kormány figyelmét, az intéző körök jóakaratát arra, hogy a jelen válságos napok alatt városunk polgárságát a végrehajtásoktól megkíméljék, mert ott hol a lakosság legfőbb jövedelmi forrását: a bortermelés képezte; ott hol 1474'/2 hold teriiletnyi szőllők bői egyetlen szőllő sem vész mentes ; ott hol alig van már kilátás arra, hogy a legközelebbi szüret még annyi eredményt mutasson fel, mely a helyi legszükségesebb fogyasztási igényeknek is megfelelő legyen, s igy ott hol a lakosság legfőbb A..VACZ1 KÖZLÖNY'TARCZAJA. Zajban. Nem ez az én világom, ólrnem! Utálom ezt a zajt, e lármát, Mosolygva várnak itt s előttem A.szivüket mégis bezárják; Körül rajong a sok filiszter Mutatja mily szeretve tisztel, De jól esik gonosz szivének Ha itt, vagy ott megcsipdesének. Nem ez az én világom, óh nem! Hol az igazság durva czégér, A törpe mind fejedre lázad, Megölne egy falat kenyérért; Bár fénye, napja elvakithat Örül ha mégis eltaszithat, Ha szenvedőn nyomorogva fázol Nevetve a fejedre gázol. Nem ez az én világom, óh nem ! Hol nem fogamzik szent imádság; Ki béke-jelvényt hord kezében Arczátlanul a porba rántják. Legyőznek büszke gúny-s kaczajjal S ha jő az est, ha száll a hajnal Sátánnal czimborálnak itten: Nincs itt erény, nincs itt az Isten! _______Lévay Mihály. Tél. Megfagyott a földnek kérge Száraz ágak nyúlnak égre, A természet némasága Emlékeztet a halálra Az ablaknak jégvirága A tél ragyogó gyémántja Mind meg annyi fagyott könyek Kicsi, fényes síremlékek Szél süvít a havas tájon Ilófuvatag úton árkon Temetőben a sok fejia Mind hóval van beborítva Nem énekel a madárka, Ráborult a rideg tájra A természet téli álma Emlékeztet a halálra. Vörös Julianna. Rómába és vissza. IV. Valódi olasz lelkesültséggel szakadt az eső, midőn arra került a sor, hogy Róma városának nevezetes épületeit, régiségeit, templomait, szobrait stb. napokra előre bölcsen megállapított, de meg nem tartott rend szerint, megtekinteni indultunk. Volt aki Badeker tántorithatlan hívének vallotta magát s párthiveket toborzott, aztán tizedmagával neki indult a potyogó harmatban, elszántan, vezető nélkül, hogy majd vezeti ő a többieket, őt pedig az iránytű, melyet szorgalmasan szedett elő mellénye zsebéből: merre van észak, merre van dél. Ámde mig az északi esőben bőrig ázott, dél felé fáradtan került haza kis seregével. Volt aki a szerződés szerint kirendelt vezető mellé sorakozott vagy huszadmagával, hogy az vezesse őket, a megállapított napirend előirása szerint. Elől ment a vezető, utána a sereg, lehetőleg gyors lépésben mert az idő drága. Akik pedig gyors lépésben haladni nem bírtak, képezték a tartalékot. Ezek aztán rendesen akkor érkeztek a kijelölt helyre, mikor a vezető már mindent elmondott amit tudott. Némely vezető hamar kifogyott a szóból, másik meg legyőzheti énül győzte. Hogy itt ki lakott azelőtt és ki lakik most, hogy ez a szobor ennek meg annak a hires imperátornak tiszteletére emeltett, hogy ez a rom templom volt, amaz meg kastély volt, itt ekkor ez történt, amott meg akkor az történt stb. Aki hallotta megjegyezte, hogy legyen mit elfelednie, aki pedig nem hallotta, kíváncsian kérdezgette, hogy hogy is volt? és mikor volt? mintha bizony örökre emlékezetében akarná tartani. Az utazási tapasztalatok egyes részletei idővel feledésbe mennek. Kevés az a szerencsés, ki évtizedek múlva is el tudja mondani, hol mit látott 1 A többségnek általános benyomásokkal kell megelégednie és azon meggyőződéssel, hogy az emberek mindenütt egyformák. Emlékszobrot emel egyik a másiknak, hogy a harmadik lerontsa s egy negyediknek emeljen. A diadalivek, melyek alatt a győzelmes hadvezér boldogan vonult be székhelyére, idővel elpusztulnak, s mig a feliratok talán múzeumba kerülnek, a lehullott köveket építkezéseknél használják fel, az elporladt törmelékkel árkot töltenek. Eélve emeli fel tekintetét az utazó a magas romokra, melyek közt egykoron hatalom honolt, s melyeken most eledelét ropogtatja a csacska veréb : s a palota vakolatát, hol egykor félvilágra szóló rendeletek hangzottak, egykedvííleg verdesi a kíméletlen zápor. Az emberek mindig és mindenütt egyformák. Hiúság és nagyravágyás leggyakrabban tetteik rúgója, a részvétlenségnek gőg, s az ezerféle küzdelemnek előléptetés. Hidegen megy el a szenvedő mellett a nélkülözést nem ismerő úr, mert röstell zsebébe nyúlni, s legyűri azokat, kik útjában állnak, hogy egy érdemrendhez juthasson. Csak kevesen tehetik szivükre kezöket, hogy őket a tiszta szeretet és önzetlenség vezeti minden tetteikben: próza az élet, melyben milliók küzdenek kenyérért, hogy éhségüket csillapíthassák, és milliók küzdenek olyan czélokért, melyek még senkit sem boldogítottak. Az uralkodó áramlat szellemében mindenki előtérbe ^igyekszik, s eltaszit útjából akit lehet, hogy előtérbe állhasson. Az emberek mindig ilyenek voltak, de talán nem mindig ily nagy mértékben. Vezetőnk jó ember volt, csak az volt a baj hogy mindig meg kellett neki mondanunk, hogy hová akarunk menni, és ott mit akarunk megnézni. Karavánunk állhatott vagy 30 tagból. Páratlanul vagy párosán amint jött, bolyongtunk Róma utczáin, kezünkben a mappával, melyen gyönyörűségesen ki volt cirkal- mozva minden. Ezen mappa még a vezetőnknek is megtetszett, sőt arczárói olvashattuk, hogy könyvünk is tetszett neki, mert abban sok olyasmi meg volt Írva, amit ü nem tudott, így történt azután, hogy
