Váczi Közlöny, 1888 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1888-09-23 / 39. szám
A gyűlés legkiemelkedőbb pontját képezte' azon életre való eszme megpuiditése, melyet Gsávolszky József kanonok úr tett; amennyiben a „Rákóczy“ sétatéren egy gyermek menhely felállítását tervezi, hová a környékbeli munkás nép gyermekei nappal elhelyezhetnének és élelmezésükről gondoskodva lenne. F(^tartására nézve úgy a város mint a nőegylet járulna; az épület pedig a házi szegények alapjából kikérendő 8000 frtnyi összegből építtetnék föl. Az iskolaszék ez életre való eszmét elvben elfogadta, keresztül vitelében pártolólag fog hatni és a szükséges költségtervezet összeállításával egyházi és világi elnök bízatott meg egy bizottsággal egyetemben, mely el fog járni abban, hogy a szükséges összeg a házi szegények alapjából ő nagyméltósága, megyés püspök úrtól megnyerhető legyen. Adja Isten, hogy a bizottság fáradozását eredményes siker koronázza, mert ha valahol, úgy Kis-Váczon, hol a munkás nép zöme lakik van szükség a gyermek- menhelyre. Színház. Oly hosszú idő alatt mégis szólhatunk egyszer legalább telt színkörről. Alig reméltük, csak saját szemeinknek hittük el. Kövessyné I. Mariska jutalomjátéka alkalmából történt, hogy már délután 5 órakor minden ülőhely eladatott s még székeket is kellett állítani a padok mellé. Ez este láttuk, hogy mennyi színházlátogató közönség volna Váczon. Sajnos, hogy tényleg még sincs. Már másnap ismét a szokott kevés számú közönség hallgatta az előadást. Múlt szombaton Aranyossyné Zombory Ilona vendégfelléptével a „Lili, vagy: egy tüzér trombitás kalandja“ került színre, a czimszerepben Z o m- b o r y Ilonával. A közönség osztatlan dicsérete kisérte a vendégmüvésznő minden jelenetét s ügyes játéka többször zajos tapsokat aratott.' Különösen a piano énekrészek sikerültek, a melyekben hangja finomsága tisztán volt érezhető. Még a légy dongását is lehetett volna hallani ilyenkor, oly csendben hallgatta a szép számú közönség. B á n h á z i Teréz (Viktoriné) ügyes szobaleányt mutatott be. K ö v e s s y (Plinchard) remekül alakított. A tüzérőrmester félszegsége s a hadnagy könnyed modora olyan természetes, való volt, hogy élő alaknak gondoltuk. Épp úgy sikerült a tábornok alakítása is. II e v e s i (Bateliére báró), Havasi (Sainte Hypothese), S z i n a y (Bompán) szintén jelesen játszottak, valamint Veszprémi (René) is. Az est igen sikerült volt s tán ez csábított vasárnap még több hallgatót. A „Furcsa háború“ már igen ismert operette s mégis majdnem egészen megtelt a színkör. A. Z o m- b o r y Ilona második fellépte ép oly sikerült volt, mint az első. Violetta szerepében jeles alakitó képességet árult el. Szép színpadi alakja s mozdulataival a grófnőt pompásan személyesítette. Kövessyné (Elza) elragadó kis hollandus menyecske volt. Játéka ma is az, ami máskor volt s nem is tudunk már több dicsérőt felőle mondani. Bánházy Teréz (Artemisia) alakítása nem sikerült. Kár annak a fiatal, mozgékony nőnek öreg asszony szerepeket játszani. Bár ránczo- kat festett s ősz hajat viselt, az első tekintetre fiatalt lehetett benne megismerni. Ajánljuk, ne tegye többször, legalább még most ne! Kövessy (Groot) ismét uj alakítást mutatott be s folyton derültségben tartotta a közönséget. Nyíregyházi (Sinola) elemében volt s jól játszott. T i s z t a i (Markeze) játéka is tetszett. A zenekar, mint rendesen, jól működütt. A nagy bőgős valódi virtuozitással játszotta a legnehezebb futamokat s nem lehet őt meg nem dicsérni még külön is. Hétfőn „Czigánybáró“-t néztük végig másodszor. Saffi szerepét most A. Z o ni b o r y Ilona játszotta sikerültén. Hallgató már kevesebb volt, mint az előtte való nap, de nem is csodáljuk. Fárasztó az a mindennapi játék a közönségre s igazán csodáljuk s dicsérjük érte a derék társulatot, hogy rajta legkevésbbé sem látszik a fáradság, vagy kedvtelenségnek még nyoma sem. Bánházi Teréz (Gzipra) ma igen jól alakította az öreg asszonyt s nem árulta el egyszer sem, hogy fiatal vér csörgedez ereiben. Az összes szereplők sikerültén töltötték be szerepköreiket. Kedden Kövessyné I. M a r i jutalomjátékául „Faust“ bohózatos operette került szinré. A darab maga semmi belbecscsel nem bir s a közönség legnagyobb része csalódottan hagyta a színkört. Közönség igen sok volt. A kedvencz művésznő meglehetett elégedve úgy az erkölcsi, mint az anyagi sikerrel. Színpadra lépésekor 3 gyönyörű csokrot nyújtottak át neki s valódi tapsvihar fogadta. A taps minden megjelenése alkalmával megújult s felvonások után kétszer-háromszor hívta ki őt a közönség. Játékáról most sem mondhatunk több dicséretet, mint a mit már máskor elmondottunk. Mellette jeleskedtek Bánházi Teréz (Mártira) K ö v e s s y (Mefeles) ki sok derült perczet szerzett, Nyíregyházi (Faust), ki sikerült alakítást mutatott be, Havasi (Siebel) ki szépen betöltötte szerepét, Moóri (Valentin) Tisztái (A rósz lelkiismeret). A rendezés tekintve a kis színpadot, s kellék hiányt, sikerült volt s úgy a tánezoló kályha, mint a „kecske vonat“ kivitele ügyes kézre mutatott. Moóri valóban dicséretet érdemel a rendezésért. Szerdán „Felhő Klári“ népszínmű adatott elő. Kár, hogy ezt az estét oly kevesen élvezték. Ez a kevés azonban megelégedetten hagyta el a padokat. Oly sikerült s összevágó előadás, oly helyesen alakított jellemek, méltán megérdemelték a tapsot. Kövessyné (Felhő Klári) remek menyecskét Ágh Ilona (Viola Éva) kitünően sikerült szeretőt állított elénk s nyertek érte megérdemelt tapsokat. R ó z s á n é (Rokkáné) Sághy R. (Felhő Katicza) szintén sikerültén játszottak. K i s Laura (Abáné) jó alak volt, de kissé hideg. Az erős érzelmeket szenvedélyesebb hangon vártuk volna tőle. A férfiak közül Veszpré m i és Deák nyújtottak legsikerültebb alakokat. Mindkettőt tapsaival tüntette ki a közönség. Veszprémi (Aha András) a vívódó s szenvedő szerelmest mély érzéssel s megra- gadóan állttá elénk. Deák (Fátyol Ferkó) a könnyelmű, de alapjában jó szivü s romlatlan fiatal férjben volt kitűnő. Havasi (Gsik) Moóri (Istók) Hevesi (Bencze) F e k e t e (Tenger Ádám) P a 1 o t a y (Bálint) ifj. Sághy Z. (Szita Pista) Rózsa (Tömjén) jó keretül szolgáltak e tragikus képhez. S az ily remek előadást oly kevesen nézik végig, mig a selejtes operettekben annál többen vannak. Csütörtökön este „Rip van Winkle“ került színre, A. Z o m bory Ilona felléptével s a czimszerepben Deák Pállal. Ez is sikerült est volt, ami az előadást illeti, de annál sikertelenebb ha a bevételt tekintjük, mert Planquetté R. e kitűnő operetteje is teljesen hidegen hagyta a váczi közönséget. Zombory Ilona először, mint Rip-Rip neje, majd mint boszuló szelleme; később mint Rip leánya elragadóan kedves volt s szépen énekelt. A csekély közönség elismerőleg éljenezte s tapsolta játékát Deák Páléval együtt, ki nehéz feladatának — a fiatal Rip-et, de különösen 20 év múlva az aggot kitünően alakítva — teljesen megfelelt. Kövessy a nála megszokott ügyességgel adta Derrick polgármestert, többször alkalmi megjegyzéseivel élénk hangulatot keltve. M o ó r i mint (Van der Bilt orvos,) Szir may mint Nikk fogadós s unoka húga Katrina — B á n h á z i Teréz — jól betöltötték szerepeiket. A kis Nyíregyházi Rózsa színpadi otthoniassággal, kedves énekével, ha telt a ház tapsvihart kap, de bizony igy csak, hogy úgy mondjam a taps szellőjében részesült, de ebben csakis az elismerést nézze s büzditsa őt az a tudat, hogy ily korban már is tapsot aratott. A zene is teljesen kielégítő volt. —n. CSARNOK. A csorbái és poprádi tóhoz, A fürdőidény alatt a változó időjárás többször tette próbára a tátrafüredi fürdővendégek türelmét. A hőmérő oszlopa reggelenkint nem egyszer szállt le a fagypontra. Gyakrabban esett reggeli első tekintetünk az ormok hópalástjára. Két-három napos ködök s esők tartottak bennünket fogva s az otthonmaradás unalmaira utaltak. A kisebb-nagyobb kirándulásokat az időjárás szeszélyéhez kellett alkalmaznunk s a tervezetteket gyakrabban módosítani, vagy be is kellett szüntetni. Derült reggeleken hirtelen határoztunk el valamely partie-t, s azt legott foganatba is vettük. Julius 21-én eltakarodtak az utolsó felhők, melyeket annyi ideig tartottak fogva a Tátrának égbe- nyuló sziklafogai, s 22-én felségesen szép reggelre virradtunk. A nap melegebb sugaraiban jól esett sütkérezni hidegviz-kúrán átesett didergő testünknek. Az elhatározást tett követte, s negyedóra múlva nyeregben voltunk már. Férfi-társaságunk hat tagból állott. Melettünk három vezető baktatott, ezek között egyik még csak gyermek, de annál hosszabb „füligláb“ ember volt a másik. Alig hagytuk el Ó-Tátrafüredet, alig gyújtottuk meg szivarjainkat, vezetőink már is a borravalót kezdették nemcsak, emlegetni, de követelni is, sőt közülök az egyik fúrtfejü kamasznak annyira ment szemtelensége, hogy már előre akarta tudni, mennyit kap. Milyen nagy mégis a különbség a svájezi és a tátrai vezetők között! Sűrű fenyveserdők ösvényein haladtunk. A ragyogó nap szerteszökdécselő gyermekei, a fényes sugarak áttörtek a haragoszöld lombokon s bevilágították a tisztásokat. Lovaink átgázolták a felkai s batizfalvi vizet, vezetőink pedig a vad patakok összehordott nagyobb kődarabjain ugrálva jöttek át. Ezt a gimnasztikái gyakorlatot nekem is meg kellett tanulnom Svájczban, de most jobb volt annak nézése, mint megcselekvése. A gerlachfalvi csúcs egyik lankáján szép kilátást élveztünk. Tovább átléptük a Poprádot is. Ez az egyedüli folyóvíz, mely a honban eredvén, ahhoz hűtlen lesz átlépi a haza határát s más folyamrendszerhez szegődik. Ha Poprádnak keze volna, kezet adhatna a hor- vátoknak — a hálátlanságban. Ebédre a tátrai Kárpátok déli oldalának legnagyobb tavánál, a csorbái tónál voltunk, melyet a Kárpátok gyöngyének is szoktak nevezni. Verseng tehát a tóvidék, Tátrafüreddel, a „gyöngy“ elnevezés miatt. Én a csorbái tónak adnám Eris almáját. Ötven holdnyi felülete, a Kárpátok déli oldalának legnagyobb tavává teszi. Tiszta vizében a Tátra csúcsainak árnya szeret fürdeni. A tó ficzkándozó halai, a pisztrángok, Ínyünket csiklandozzák, maga a gyöngy-tó pedig szemeinket gyönyörködtette szép változatokkal. Ebéd után csolnakba ültünk, 1371 méter magasságban, ez sem volt utolsó mulatság. A tó szépségét nagyban emelte a reá lesütő nap, a ..vaczT kőzlőny’t arczája! A menyasszony. i. Egy hónap — és tiéd lessek, Tiéd, kiért e szív dobog;. S a boldogság rózsáival Koszoruzom meg homlokod ; Egy hónap — és beteljesül, A mit Ígért a sejtelem : Enyim leszesz s tiéd leszek Örökre ifjú kedvesem ! . . . Mereng a leány és ujjain Számlálgatja' a napokat; Sietteti, hogy menjenek, De az idő szót nem fogad ! S míg számlálja a napokat; Míg ajkain a vágy eped : Hazájának derült egén Gyülekszenek a fellegek. Gyülekszenek a fellegek — A vész kitör, a harcz riad ; Győzelme vagy halála lesz A szabadság zászlóinak! Es szól a lány : »magyar vagyok S magyar hölgy addig nem örül, Míg vész borong, mely őt szillé, A nemzet és a hon körül. Menj, menj te is ifjúm, hívem, Hebegik édes ajkai, - Mert szép szeretni, de dicsőbb A hazáért lemondani« . . . Es ment az ifjú lelkesen, Két gond által nyerve erőt; Szabad hazát teremteni S szabad hazában bírni öt ! S küzd, mintha az erős apák Csudán leikével kiizdene, Míg végre a fövenyre hull. Vérben füröszl.öU balkeze ! II. Várt, egyre várt a hű jegyes, Epedve várt hosszan, híven; De a kit várt nem érkezék, Nem szólott róla senki sem ! Míg végre ime megjelen, A csonka béna hű vitéz, A szív szorul, az ajk remeg, A mint a lány szemébe néz. S szól : »Nem kívánom, hogy nekem Feláldozd drága életed, — Mit én már nem remélhetek : A te jövőd még szebb lehet! Nem vőlegényül jöttem én, Nem, hogy beváltsd Ígéretedet, — Hanem hogy lásd, hogy egykoron Megérdemlőm szerelmedet! Én fölveszem koldus botomat, Még meg van ime félkezem, Melylyel — ba megszán valaki — Az alamizsnát elveszem !« . . . »Nem úgy, nem úgy én kedvesem Jobb sorsra vagy te érdemes! — Felelt a könnyező leány — Vérednek más jutalma lesz! A sors, mely élvévé balod, Nem arra hagyta j obbodat. Hogy, ha megszán az irgalom, Az alamizsnát elfogadd ! Hanem hogy az oltár előtt Megfogd , vele e hű kezet S velem elválaszthatlanul Örökre összekössenek. Kutlien. Első szerelmem. Szép szőke leány volt. Szemei égkékek, mosolygós szájacskája mézes csókokal. osztogatott; hattyú nyakára úgy illett a fekete bársony szalag s a főeske, mely rajta nyugodott, göndör fürtöktől körülfogva, annyi nyughatatlan éjét okozott. Mert szerettem, bolondulá- sig szerettem. Kedves mosolya mindig felvillanyozó borongós kedélyemet s ha szemeiben könnyet láték, úgy elszorult szivem s óhajtóm, bár a fájdalmat inkább én érezném kétszeresen, s inkább sújtson az ég szenvedésekkel engem, semhogy ő neki valaha bánata legyen. Özvegy asszony leánya volt. Szegények voltak, majdnem nyomorult helyzetben s kézimunkával keresték napi élelmüket. Mennyit virrasztóit az ég kék szem s hányszor érezhető a tü szúrását a rózsás újj. És én nem segíthettem, mert magam is földhöz ragadt szegény voltam. S ez úgy vonzott hozzá s annyira rabjává tett, hogy- a másutt töltött időt elveszettnek te- kintém. S hogy örökre megváljak P Inkább a halál. Első látásra feltűnt s álmaim alakjai közé sorakozott. Miatta kivételesen nappal is álmodám. Mire másodszor láttam már régi ismerősöm volt. Szinte furcsának tetszett, hogy nem beszélhetek vele úgy, mint álmaimban szoktam. Csakhamar járatos lettem hozzájuk. Párszor! látogatás után bizalmasabbak lettünk a közönséges ismerősöknél s a mint örömteli szívvel tapasztalán!, vonzódott hozzám. Szerelmem őrületes lázassággá fejlődött. A gondviselés félénkséggel vert meg. Ennek tulajdonítandó, hogy százszor elszántam magam érzelmeim bevallására s mindig százegyedikszerre maradt. Gyakran éreztem szenvedélyes szemeinek rokonszenves pillantását rajtam nyugodni, szivem ilyenkor neki bátorodott, de azután ismét csüggedés szállta meg. A hányszor hozzájuk mentem, mindannyiszor erősen dobogó szívvel ismételgetém: ma megmondom neki s hazamenet mindig szemrehányásokat tevék magamnak: te gyáva. Úgy el-elkinoztam magamat s nem fáradtam bele. Mindig volt valami érdekes vonzó édes-keserűség töprengéseimben s rövid éjeim után sóhajtva rebegém, „már reggel van?!“ Akkor vettem észre, hogy hiszen még nem is aludtam. Végre úgy látszott a százegyedik nekibátorodás sikeresen fog végződni. Egyedül találtam. Nem néztem meg magam a tükörben, de azt hiszem elpirultam, midőn köszöntőm. A mint észrevettem az ő arczára is feltolakodott a. hajnal. Egy benső hang sugdosta, bennem; „most vagy soha“ s szivem idényszerűen dobolt. Itt volt az annyira óhajtott és rettegett pillanat s nem tudtam szólni s nem volt egy okos gondolat fejemben. Csak szemeim
