Váczi Közlöny, 1888 (10. évfolyam, 1-53. szám)

1888-09-09 / 37. szám

X. évfolyam.

37. szám.

HELYI ES VIDÉKI ÉRDEKŰ HETILAP.

Elüíi'/.ctési síra : évnegyedre

............................1 írt

Házhoz hordás vagy postai szétküldéssé1.

Egyes szám ára : 13 kr.

Kapható : DEUTSCH MÓRNÁL ( városház épület)

250 kr.

Hirdetések:

Ny ilt-tér

a legolcsóbban eszközöltetnek

sora

........................... 3() kr.

s többszöri hirdetésnél kedvezBélyeg illeték

menyben részesülnek.

minden beiktatásnál 30 kr. |

A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: hová a lap szellem és anyagi részét illető közlemények küldendők Vácz, Gasparilc-utcza 151. sz.

Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el.

Meddig terjed a főparancsnok hatásköre.

A tűzoltóság s rendőrség, másrészt a néző közönség között felmerült viszályok kiegyenlítése elkerülhetlenül szükséges. Felmerültek esetek a legutóbbi időben, melyek — félünk — hogy az amúgy sem kedvelt tűzoltóságot még roszabb színben fogják feltüntetni s nagyon kívánatosnak tartjuk, bogy ezek mihamarabb kiegyenlittessenek és tisztáztassanak.

Jelen soraim szintén e czélból írattak.

A „Váczi Hírlap“ legutóbbi számai egyikében azon kérdés vettetett fel, hogy ki jogosult tűzesetek alkalmával a rendelkezésre? Kinek a parancsait kell ott teljesíteni és kik azok, a kiknek engedelmeskedniük kell ?

ügy kellenék lennie, hogy a tűznél a tűzoltóság főparancsnoka rendelkezzék. Tényleg azonban nem úgy van. Mert ahány ember, annyifélekép tesz kérdezés nélkül s úgy a rendőrfő, mint a szomszédok s még - mások is parancsolgatnak.

Hogy ez csak összeütközésre vezet, az világos. Hogy az ily összeütközések miatt ki lesz a károsult, az is szemmellátható. Az ily, talán személyi súrlódások mindenkit el fognak kedvetleniteni s oda juthatunk, hogy a tűznél senki sem akar segíteni, mert a másik részről csak gáncsot várhat. Eltekintünk attól, hogy a közönség úgy is csak mindig gáncsol, vagy van rá oka, vagy nincs.

Ki legyen az első személy, ha'a tűzvész pusztít? A tűzoltó-főparancsnok mindenesetre. De csak a tűz tartama alatt s csak az oltást, általában a tűz megfékezését illetőleg. Hatásköre azonnal véget ér, mihelyt az elem megszűnt rombolni. Helyét ekkor a rendőrfő foglalja el, a ki mind ez ideig szemlélő és segítő, de nem tényleges parancsoló. Szó sincs arról, hogy a rendőrség felett is a főparancsnok rendelkezzék. De ezt az sohasem is követeli. A rendőrség a tűz tartama alatt fenntartja a rendet s igen is kötelessége arról gondoskodni, hogy a főparancsnok rendelkezései elé a szomszédok, vagy pedig a rokonok ne gördítsenek akadályokat.

Ha ilyen eset fordulna elő, akkor a rendőrfő közbenjárását és intézkedését kérje ki a főparancsnok s ovakpdjék attól, hogy ő másnak, mint tűzoltónak parancsoljon. Sem a közönség, sem a rendőrség nem köteles, parancsának engedelmeskedni; ámbár ezek saját érdekükben igen jól teszik, ha engedelmeskednek. A tűzoltó főparancsnok hatásköre tehát a tűz helyére s környékére s annak megfékezését illetőleg teendő intézkedésekre terjedhet ki s ő saját tűzoltói felett rendelkezik csak. így képzelem én az ő teendőit, illetve jogait, midőn tényleg működni kell.

Ha úgy a rendőrség, valamint a közönség is ebben az értelemben cselekszik, nem hiszem, hogy akár egyik, akár a másik panaszra adjon s találjon okot.

Elhiszszük, hogy a tűznél érdekeltek saját vagyonukat mindenek fölé emelik s azt várják, hogy első sorban ő rajtuk legyen segítve, tényleg ez meg is történik minden alkalommal, azonban a veszély szülte izgatottság sokszor igaztalanná teszi őket s néha olyan kifejezésekei ad szájukba, melyet később maguk is szeretnének ki nem mondottnak tekinteni. Kifakadásaik a tűzoltók s azok parancsnoka ellen irányulnak rendszerint. Mindaddig Így lesz ez, inig nincs meg a kellő bizalom annak remi el kezesei iránt.

A tűzoltó parancsnok rendelkezik a tűznél minden városban s óhajtjuk, hogy nálunk is úgy legyen.

Fájdalom, hogy még e tekintetben is> messzebb állunk más hason rangú városoktól. Mérlegeljük csak egy kissé a mi viszonyainkat.

Tűzoltóságunk rendezetlen és kevés. A tényleges működők száma nem tudom mennyi, de annyit minden

tűzesetnél tapasztalok, hogy ha még egyszer annyian volnának jelen, még sem lennének sokan.

Váljon csak parádéra vonulnak-e ki elegen tűzoltóink, vagy igazán nincsenek többen?

Megengedjük azon egy körülményt, hogy a kézművesek nem hagyhatván ott munkájukat, a nappali tűznél nem jelenhetnek meg, — éjjel sem látunk sokkal többet — s a többiek későn tudják meg a helyet, a hol ég. Szívesen betudjuk mentő körülménynek ezt, de akkor figyelmeztetjük a parancsnokságot, hogy vagy a független egyénekből iparkodjék összehozni a tagokat, vagy pedig szerezzen annyit, hogy felesleges számban legyenek. Városunknak e részben igen kedvezőtlen fekvése van s mig Kassának 40 önk. tűzoltó is elég, mert a város terjedelme nem nagy s egyik vége a másiktól csak csekély távolra van, addig nálunk 100 is kevés, mert jó futó legyen, a ki a lő- háztól a felső vámig 30 perez alatt eljut.

S ha el is jut, mit csinál ott? Nehánya a tetőre mászik s valóban olt; egy-kettő vasvillával, vagy lapáttal felfegyverkezve jár-kél s ha ezt megunja, a fűzbe néz. Találkozik olyan is — megtörtént — aki nem találván egyéb foglalkozást . . . szivarra gyújt.*)

A fecskendőt bérelt egyének nyomják, vagy a bámészkodók közül czipel oda egy-kettőt a rendőr s ha az talán vonakodik, nyaklevessel kedveskedik neki.

Persze hogy ily körülmények között kevés bizalommal tekint a közönség a tűzoltóra s nem is sokra becsüli működését.

Itt érvényesítse a főparancsnok tekintélyét és ügyességét. Hozzon egy kis rendet ebbe a rendezetlen csapatba s akkor talán majd visszatér — vagy megszületik — az annyira szükséges bizalom is, melyet eddig hiába kerestünk. |

Terjeszsze ki figyelmét mindarra, melylyel a város i tűzbiztonságát elősegítheti, — ha valaki ő a hivatott — s nem fog találni ellenkezőkre, mihelyt concret eredményeket lesz képes felmutatni. Tűzoltóságunk ma is csak ott van, a hol 5—6 év előtt s mindez ideig se tűzjelző állomásunk, se őrtornyunk nincs, pedig már ha egyik nem, a másik bizonynyal meglehetne. Lehet, hogy a költség kevés, de sok krajczárból lesz a forint s tudtommal az egylet már nem mondható szegénynek s jövedelmeinek jó nagy része újításokra s szerzésekre fordítható. Gyűjtsenek még hozzá. Kezdeni kell, mert a ki sohase kezd, az nem is fog véget látni. Előbb a tűzoltóság mutassa meg hasznavehetőségét, imponáljon a nélkül, hogy parancs szavát használja s akkor meg fog szűnni önmagától az a kérdés, hogy kit illet meg a rendelkezés a tűznél, mert a tett előtt mindenki kalapot fog emelni s meghajol.

Omen.

Színház.

A lefolyt hét épp oly sikerült és gazdag volt jó előadásokban, mint a milyen szegény bevételekben. Még a közkívánatra másodszor adott „Suhancz“ sem volt képes tettebb színkört összehozni a szokottnál. A vígjáték, vagy színmű persze még kevesbbé vonzott közönséget. Közönyösségünk páratlan a maga nemében s még annyi müpártoló sem akad, a mennyivel bérletet lehetne kezdeni. Nagyon roszak lehetnek a mi viszonyaink, ha még ily csekély kiadást sem vagyunk képesek fedezni, a nélkül, hogy körülményeinkben zavar ne álljon be. Sajnos, de úgy van, hogy színészeink ismét azzal a tapasztalattal távoznak, hogy „szinpár- I olást Váczfól ne várj!“ De hagyjuk ezt. Lament Alisainkkal sem a színigazgatónak, sem másnak nem fo*) Nem régen történt, hogy ez az eset előfordult.. Ez még nem nagy haj, bár nem tai tjük illőnek s megengedhetőnek. Azt azorn- ban hagyhatjuk megjegyzés nélkül, hogy a barátságos figyelmeztetést a helyett, hogy megszívlelte volna az illető, olyan gorombán utasitá vissza, amit nem lehet meg nem róni. Legsajnosabb az, hogy ez a valaki nem is közlegény volt. Szerk.

gunk használni s szavaink akár az egyesek csökönyössége, akár a viszonyok kényszerhelyzete miatt csak falra hányt borsó lesznek.

A műsor e héten a következő volt. Szombaton „Szép Helena“ Operette. Vasárnap kettős előadás, délután 5 órakor „Mátyás király és a tót diák“ népszínmű, a rendes esti időkben „Ne vigy minket a kis értet be“ népszínmű. A rósz időnek tudjuk be ez alkalommal, hogy néző alig volt mind" a két előadáson. Hétfőn közkívánatra másodszor a „Suhancz“ vig operette. Kedden Gabányi Árpádnak a nemzeti színház tagjának vigjátéka „A kókai ház.“ Szerdán „Constantin abbé.“ Csütörtökön „Lumpacius Vjagabundus, vagy a három jó madár.“ Ez utóbbi már annyiszor volt játszva nálunk, hogy szintén nem csodáljuk, miszerint a színkör üres maradt s legfeljebb csak a karzat közönsége érdeklődött a darab iránt. Az előadások a már megszokott jó sikerrel mentek. A játék mindenkor összevágó, a rendezés — a mennyiben ilyen kicsiny színpadon s oly kevés díszlettel lehetséges — szintén jó. Az olyan természetű müvek, mint „Szép Helena“, melyeknek semmis béltartalmát a külső kiállítás fénye teszi csak élvezhetővé kevés hatással lehetnek, még ha a színészek játéka a legkorrektebb is. Innét van, hogy a szombati előadás részleteiben tetszett, összeségében azonban nem elégített ki.

Éppen az ellenkezője volt ez előadásnak a szerdai, a midőn „ G o n s t a n t i n abbé“ -t játszőtték. Ezt az estét tartjuk mi a legsikerültebbnek e héten, annyira, hogy a város legdistinguáltabb közönsége, mely gyönyörködött a sikerült alakításokon, egyhangú dicséretet mondott a szereplők felett. Sajnos, hogy léteznek Vá- ezon még olyan egyének is, a kik nem tudnak annyi udvariasságot sem, hogy az előadás alatt ne hangosan kiabálnának a színkörön kivid. Általános megbotránkozást szült az a nem menthető lárma, mit néhány söröző és borozó ezen és a következő estén ütött. Jó lenne egy kis udvariasságra tanítani őket s elvárjuk a vendéglőstől, hogy a figyelmeztetést nem fogja elmulasztani.

E hét inkább a vígjátékok, mint az operettek hete volt. Az énekesek háttérbe szorultak némileg.

Kövessyné I. Mariska kétszer lépett fel; a „Szép Helen á“-ban és a „S u h a n c z“-ban. Mondanom sem kell, hogy a közönség úgy énekét, mint játékát zajosan megtapsolta s némely részeket meguj- ráztatott. A „Suhancz“-ban most is az a kedves gamin volt, mint az első előadáson s „Vak vagy, óh szerelem“ dalát oly kitünően énekelte, hogy a közönség tapsa alig volt lecsillapítható.

Bánházi Teréz akár mint Orestes, akár mint E 1 i z, Aranka, Janette szépen megállta a helyét s véleményünk, mit róla már kimondtunk semmit sem volt túlzott.

Á g h Ilona biztos és könnyed játékával még inkább bebizonyítja, hogy tehetsége nagyobb színpadra is jogosítja. „Constantin abbé“-ban az amerikai Scott né pompás személyesitőt talált benne s még — hiszszük csak futólagos — rekedtségét is alig vehettük észre.

S á g h y n é Anna a számitó mamát (Lavardcus) a tőle megszokott routinnal játszotta.

S z a p á r y Jankának igen sikerült hete volt s a „Kókai ház“ Éváját nemcsak betöltötte, de szépen domborította is ki. Ugyanazt mondhatjuk Miss Bettinájára is. A szabad szellemű amerikai leányt méltóan képviselte s szerencsésen alakította.

R ó z s á n é Katalinnál szerein ők, ha egy kis változatosságot hozna be szerepeibe. Nem mondhatjuk, hogy nem tölti be őket, de igen sok hasonlóságot találunk mindenikben. Akár B i r i, akár Pauline, akár Rebe ka, a hanghordozása és mozdulatai nagyon hamar felismertetik velünk, hogy ki a személyesítő. Az abbé gazdasszonyát sikerültén festette, de nem éreztük ki egészen, hogy a kalapot ő viseli.

C s ü g é n y i V i 1 m a, mint Piroska kedves kis fiatal leányt mutatott be s nemcsak alakja, de játéka is tetszetős volt.

M o ó r i n é P iroska, és S á g h y R ó z á r ó 1 már egyszer elmondtuk, hogy sikerültén alakítanak s ez utóbbiból még jeles színésznő lesz.

A személyzethez van néhány szavunk, a mit nem árt, ha megszívlelnek. Elhisszük nekik, hogy nevetségesnek találják K ö vess y, vagy M o ó r i sikerült alakításait, de ne feledjék el, hogy színpadon csak g.kkor szokás nevetni, ha a szerző a kéziratba is oda irta.

Jól megállják helyeiket, de jobban fognak még tét-