Váczi Közlöny, 1888 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1888-07-29 / 31. szám
oly határozatot felebbezne meg, melyet egy Ízben már megszavazott. Egyéb tárgy nem lévén a napirendre kitűzve: a helyettes polgármester a közgyűlést d. u. fél 5 órakor feloszlatta. A lóláb. A „Váczi Hírlap“ múlt vasárnapi 30-ik számában a „Julius 17-dike“ czimü közleménynek Írója többek között csekélységemmel is foglalkozik, hangsúlyozván azt: hogy az általam f. évi julius 17-én a honvédszobornál elmondott alkalmi beszéd „jóllehet annak tartalma a közönség előtt nem volt ismeretlen, mindazon által újólag elmondva is lel- kesitőleg hatott“. Ezzel azt akarja mondani a jóakaró tudósitó, hogy nem uj dolgokat hallott tőlem. Ez meg lehet; a folyó évben harmad ízben voltam szerencsés magamat azok közé számlálhatni, a kik ezen ünnepélynél a szónoklat tartásra fel kérve lettek. Ela ilyen esetben megtörténik, hogy a szónok az előző években tartott beszédeiből valamit átvesz, ezen körülményt nem szokásos a lapokban rendes körülmények között szellőztetni. Lehet, hogy megtörtént ez velem f. hó 17-én, azonban az előző két évben tartott beszédeim kézirataival nem rendelkezvén, ezt határozottan el nem ismerhetem; ha azonban mégis megtörtént volna, ezen — tán élénk memóriám diktálta repeticzióval nem követtem el oly nagy bűnt, ami a nyilvánosság előtt dicséret alakba öltöztetett megtorlást érdemelne. De úgy látom, hogy azon bizonyos tudósítónak is élénk a memóriája, mert amit én nem tudtam, azt ő „jóakarólag“ fürkészte ki; s miután úgy látszik, hogy ellenem más kapaszkodó pontot nem talált és e semmitmondó fegyverrel sem átall ellenem fellépni: tudósítására azt vagyok kénytelen válaszolni, hogy ameddig nem nyújt nekem alkalmat arra, hogy tőle akár saját régibb (?) beszédeiből is összeállított s általam most tartott szónoklattal versenyképes alkalmi beszédet a honvédszobornál, avagy más alkalommnál hallhassak: addig azt kell tartanom, hogy tudósításából „a lóláb és a kaján irigység kandikál ki.“ Ennyit az indokolatlan támadásra, a közönség — és nem a czikkiró előtti reputáczióm érdekében. Gajáry Géza. A népünnepély. Kora reggeltől óriási sürgés-forgás a városban. Az emberek sietnek dolgaikat minél gyorsabban elvégezni. Az utczákon folytonosan nagyobb cső portokban hullámzik fel s alá a nép. Itt ott egy piros-kék vállszallagos rendező futkos, hogy szeme még valami rendezni valót találjon. Az összes jelvények kiosztatnak. Végre együtt van az összes rendezőség. Reklám kedvéért a jóhangú bogdányi bandával keresztül, kasul járják a várost. Az ablakokban kiváncsi és bájos leányarczok. Egy-egy ablak előtt, hol ez — hol amaz a balek rendező pirul el. Lejönnek a Dunapartra. hogy méltó óváczióval fogadják a csavargőzöst a kis „Kövesd“-et . . . Hiába nem jön. Szivszorongva lesik már legalább a füstjét; de az épen nem látható, mert a felhők eltakarják a láthatárt. A bogdányi banda is elcsügged, az összes rendezőség le akar mondani, a bizottság kétségbe esik . . . végre pont 12 órakor megjelenik a várva-várt füst felhő, a kedv visszatér, a rendezőség összecsókolódzik. Gyógyforrásai a Eerencz-József-, Béla- és Zsófia, melyek közöl különösen az utolsó van indikálva mint kitűnő gyógyvíz, gyomorhurut- és aranyeres bántalmakban. Van fedett sétány, fürdő-ház, több magán villa és szálloda, melyek fölött a „Hu szár-út“ alján, a hegy oldalába rejtőzve ünnepies csendben áll a sz. András kápolna. — Kellemes kirándulási kelyekül ajánlkoznak a Huszár- és Hajós utak, a luzsnai- és Vámbéry völgyek s a ko- ritniczai út torkolatánál fekvő „vadász-lak“ és jókora nagyságú tó, ahol csónakázni is szoktakKoritnicza inkább a betegek, mint az eleven szórakozást kereső egészséges kirándulók helye, a kik mindazáltal nem idegenkednek e szép fekvésű helytől, ahol hetenként tombola, hangverseny és bál váltja fel a természet nyújtotta kellemes szórakozásokat. Múlt szombaton járt itt a debreczeni dalárda, melynek ötvenhárom tagja valóban élvezetes estét szerzett a fürdő vendégeinek. A fürdő-igazgatóság és Ormai József orvos figyelme sok mindenre kiterjed ugyan, ami a hely szépítéséhez és a fürdő-vendégek szórakoztatásához szükséges, mindazáltal nem ártana az élénkebb fekvésű helyeket itt-ott parkírozni, csinosítani. Ez csak előnyére válnék e kiváló gyógyhelynek. A szoba-árak elég borsosak s az étkezés sem olyan olcsó mint p. o. Szliácson, hanem azért „me- hett“ — mint Pokrócz Ádám úr mondaná. Időjárásunk szeszélyesen változó; most azonban —midőn e sorokat irom — a nap kibukkan felhő-takarója alól, a levegő kezd fölmelegedni. A fürdőnek az idei saisonban ekkoráig mintegy 530 vendége volt, a kik közöl most is itt tartózkodnak : Domahidy, Szatmármegye főispánja, Zoltán, szabolcsi alispán, Szalavszky nyitramegyei főispán, Ludányi egri kanonok, Bernolák miniszteri osztálytanácsos, Pataky nyug. kúriai biró, Krene- dits gymn. tanár Váczról, özv. Damjanich J.-né, Révay bárónő, Csáky grófné, sb. Lévay Mihály. A propeller méltó ünnepélyességgel fogadta- tik; ezután szalad ismét a rendezőség a „Zöldfá“- hoz, hogy a nagy diszmenetre felkészüljön. A banderisták kényesen vágtatnak paripáikon. Lőbl elhelyezkedik a nagy árvalányhajjal felbokré- tázott kalappal fején a hintóbán . . . Az áldozatra szánt ökör egyet-egyet bőg keservesen; a hat szirén czipeli a sóskifliket a Par- nassusra . . . pardon : diadalszekérre. A banda hangolja a hegedűt. A rendező-bizottság még egy utolsó szemlét tart és elindítja a menetet — per Eő-utcza — direkczió Büki. Hagyjuk magára a menetet, az a lelkes éljenzések közt úgy is kitalál majd csak valahogyan a szigetre: inkább menjünk a gőzhajó-állomásra, ott sokkal kedvesebb látvány vár bennünket. Fél kettőt ütött a székesegyház órája, mikor a csavargőzös kikötő helyére vetődtem. — Mi van itt? . . . Szemeim szinte megvakulnak a sok szép leány tüzes tekintetétől. Azt hiszem, hogy egy darabka ég pottyant ide közénk az ő bájos angyalaival. Ábrándozásaimból egy ismerős, csengő hang zavar fel: „Jó, hogy itt van!“ suttog a piczi száj, „magának szántam a legszebb rózsát.“ — „És ugyan hogy vesztegeti aranyos Nagysád azt a legszebb rózsát?“ kérdém tőle félve. — „No magának csak egy forintért“, felel a kis hunczut és hamis- kás mosolylyal nyújtja kis kacsóját, hogy vevői közé lépjek. Jaj neked szegény jogász! Észreveszik a többiek is és mind rohan rám, hogy egyiktől szivart, a másiktól czukrot vegyek. A bájos Ida meg pláne azt kívánja tőlem, hogy aztán borocskát is igyam. Megfogadtam én mindent, csak hogy szabadulhassak a kis ördögöktől. Örökre hálás leszek a „Kövesd“-nek, hogy épen e pillanatban adott jelt az indulásra. Az első menet szerencsésen felérkezett a szigetre s fél óra múlva már mi is ott voltunk a küzdelem színhelyén. A sátorokban megkezdődött a nagy vásár. Elkezdődött a nagy irtóháború a férfiak pénz tárczája ellen. És hogy mily sikeresen vitték ezt ellenünk, azt mind a kis mamák útbaigazításának, — no meg tüzes pillantásaiknak és mézes szavaiknak köszönhetik; de hogy nagy buzgalommal fáradoztak az ügy sikerén, azt bizonyítja egyrészt a mi pénztárczáink üressége, másrészt pedig a szép jövedelem. Szegény rendezőség! . . . Minket fogtak meg először is a kis rablók és olyan tisztára mostak bennünket, hogy annak a kétszer is megújult esőnek már semmi mosni valója sem maradt rajtunk. Mikor aztán tönkre voltunk téve, nagykegyesen ránk parancsol az aranyos virágárusnők még aranyosabb kis mamája, hogy vigyük most már az ő leányait árulni és segítsünk nekik a fosztogatásban. Örömmel fogadtunk szót parancsának, gondolva, hogy most már zsebeink pihenhetnek. Ezer villám! . . . Látotté már valaki egy hajót, mely a Scylla és Charybdis közé került? . . . No ha nem, jött volna el megnézni minket, mert mi csakugyan ilyen hajó voltunk. Észre sem vettük, mikor jobbról is balról is körül lettünk fogva száz szép lány által, kik szivarral, borral, sörrel, czukorral és tudja Isten még miféle élvezeti czikkel töltötték meg zsebeinket és torkunkat. De menjünk már a nép közé. Egy hatalmas ökörnek darabjait szórják itt széjjel és a közönség viaskodva töri magát egy darabka forró hús után. Amott vakmerő ficzkók törekszenek felfelé az égigérő póznán. Hány hagyja ott sóvár tekintettel a felaggatott tárgyakat. De Falusi levél. V.-Szt.-L., 1888. jul. 24. ... És ha még úgy bizonyoznak is velem, mégis csak a falusi ember lehet igazán boldog. A boldogság — megelégedés. A fővárosi már körülményeinél fogva sem lehet annyira elégedett, mint egy falusi, ha még olyan úr is. Eltekintve az egészségi szempontoktól is. Mert bizony nem kell a falusi embernek sem Gleichenberg, sem tenger; fürdik az a porban s izzadságban, mégis tisztább s épebb mint az a fürdőző fő városi. Hogy unja magát ? Soha ! Nincs ugyan bérlett páholya a színházban; de van úri hegemóniája itthon a faluban, s ez százannyi — s neki élvezetesebb — szórakozást szerez. Mert mi egy nagy úr a fővárosban ? Egy félve vagy hivatalból tisztelt, avagy irigyelt, átkozott helyzetű nagy bábu. Környezi az a rideg hódolat, az a parancsolt tisztelet, vagy a csak ex offo meg- hunyászkodás, mit tán szívesen odadna egy falusi tens úrnak őszintén mondott „adjon Isteniért. Egy rab, kit a bon-ton, a legújabb fashionable nyűgözve tart. Egy úr, aki nagyon szolga. S egy falusi kis birtokos? Kis király ki, ha bármit és bárhogyan cselekszik, az mindig „illik“ és „helyes“, mert ő tette. Mert cselekvési és viselkedési modornak itt nincs megvonva az a sokszor emberietlenül éles záróvonala, mely a chicceseknél. Egy szeretett ember kinek hozzánőtt alattvalója azt mondja „ha kerget, se megyek el az uramtul, ha bért nem ád, ingyen is szógálom,“ kit mindenfelül meleg őszinteség övez körül. Ha tréfás szórakozást óhajt, csinál minden alkalomra uj szcénát, sohsem fordított, s mindig „premier“ darabbal, melynek ő a szerzője, igazgatója, — melynek nincs kritikusa, de van ingyen s igazán élvező publikuma. nini! . . . Egy vállas legény nem hiába gyantázta már az elébb is vaskos tenyereit, mert nag-y erőlködéssel sikerült elérnie az égig . . . vagyis jobban mondva a pózna tetejéig és édes teherrel megrakodva egy pillanat múlva a közönség „éljen!“ kiáltásai közt a földre ereszkednie. De bizonyára csalódott a szerzett tárgyak értékében, mert a pezsgés palaczkból egy nagyot húzván ily szavakra vetemedett: „Hisz ez az csak czukros viz!“ Volt azután szamár-verseny 4 versenyzővel, ezek közül az első dijat Jeszenszky István, a másodikat Pásztor András és a harmadikat Podhánszky András nyerte. Volt még hengerkúszás. Ennek diját a 10 sóskiflit, ugyanannyi pár virslit és egy drb ezüst forintost Együd Lajos nyerte. Azután fazéktörés. Ebben győztes lett Korpás János. És végre zsák- futas, melynél a pálmát Horváth Béla és Kareczky Ferencz vitték el a többiek orra elől. lanczoltunk is — az igaz, hogy csak csárdást; no de a magyar embernek nem is kell más. Hogy még az ég se maradjon el a látványosságok sorából, rendezett olyan grand esőt, a minőt az operaház záporkészüléke még in miniature sem adhat elő. lelt szívvel indultunk késő holdvilágos este hazafelé sok kellemes emlékkel és még több vásárolt aprósággal megrakodva. Daloltuk is az egész úton: »Hej, be’ sok várost, be’ sok falut bejártam, De szebb lányokra s menyecskékre még sebol sem találtam !« Hogy jól sikerült a népünnegély, azt nem fejtegetem; úgy hiszem elég lesz a fenmaradt tiszta jövedelemre utalnom, mely jóval meghaladja a 400 frtot. A kedves árusnök és egyéb rendezők neveit nem említem, mert — mint hallom — a rendezőbizottság az ünnepély emlékére „Emléklapot“ ad ki, melyben bőven le lesz írva a szép nap minden legkisebb mozzanata. Adonisz. A siketnémák vizsgája. (Vége.) IV. A nagyközönség szives elnézését kérjük, hogy e tárgynál ily soká időztünk. De a szerencsétlen siketnémák ügye olyan komoly, hogy mint lelki- ismeretes emberek, el nem mulaszthattuk ez ügyről beható tanulmányt írni és egyedüli óhajunk, vajha illő helyen is észrevennék mindazon hiányokat, a melyek e czikksorozat megírására indítottak. A nyelvtani alakokat illetőleg, melyeknek tüzetes tanítását Pivár annyira sürgeti, Hill olvasókönyvének előszavában ezeket írja: „Ha azt akarjuk, hogy a siketnéma a grammatikai alakok tudatára és önálló alkalmazásuk birtokába jusson, akkor nem elég azokat vele olvasmányokban össze-vissza keverten szemléltetünk, hanem azokat lassan egymásután, kis csoportokban kell vele begyakoroltatnunk.“ . . . Miért harczolnak tehát a „Válasz“-irók annyira Pivár grammatikai álláspontja ellen? Hiszen, amint a „Válasz“ a „harmadik korszak“ ismertetésében bevallja, maga Hill is később kiadott olvasókönyveiben Saegert módszeréhez alkalmazott grammatikai táblázatokat használt! s igy átment amaz irányba, mely a III. korszakot jellemzi, melyre Pivár amint „Cáfolat“-ának 69. lapján mondja, saját bu- várlatai alapján jutott el. Ő ezt igy fejezi ki: „Mindezek után és mellett Egyszer tragédiát, másszor komédiát. Ha egy egész téli délutánon, kint az ablak alatt húzatja a helyi bandával, hogy a czigány körme odafagy a húrhoz, s későn este, mikor a moréknak már a vére is kezd fagyni, kiküld nékik nagyzó urasággal egy szörnyű fiaskó hideg vizet, aztán a sopánkodókat haza kergeti —: ki kritizálja meg, hogy e tragédiában tragikum van-e, vagy komikum? — Van a szánakozók közt olyan is, aki nevet. Vagy ha aratáskor az aratók kedvéért a czi- gányokat felparancsolja a telek mellett egy nagy fára; ott húzatja velük a kasza-csárdást, s a javában muzsikálók alatt az előre oda készített szalma- petrenczét meggyújtja, hogy szegény fekete gyerekeknek a belsejük is megkormosodik a sok füsttől, amit lenyeltek, mig kéz-lábkitörés rizikójával az aratók egetverö hahotája közt leugrálnak a nagy fáról —: ki merészli, ki tudja megbírálni, hogy e komédiában komikum van-e, vagy tragikum ?! — Llisz van a megpukkadásig nevetők közt olyan is, aki sajnálkozik. — Az a tens úr! az a tens úr! — mond ka- czagástól könyezve az egyik. — Az a tens úr! az a tens úr! — mond sajnálkozva a másik. De egyik sem rosszalva. * * * A falu a hozzá közeli falvakkal együtt egy — quasi — külön világrész. Egyébként nem is a közelség, hanem bizonyos sympathia, együvévaló- sági érzet csoportosít egygyé több falut, melyek szokásaik, beszélő, ruházkodási stb. modoruk által sokszor annyira elütnek a csak félórányira lakóktól, mintha külön világdarab gyermekei lennének, s az őket rokonszenvvel szemlélőnek ily falucsoport országok csoportozatához, egy világrészhez hasonló miniatureképet nyújt. A mi falunknak s közeiének pl. Pasteurje a
