Váczi Közlöny, 1888 (10. évfolyam, 1-53. szám)

1888-07-29 / 31. szám

(t. i. amaz elismerések mellett, melyeket ott közöl) még nem csekély rám nézve ama boldogító tudat, melynek birtokába épen biráló ellenfeleim juttattak a „Válasz“ 12 — 13. lapján ismertetettt „Harmadik korszak“ vázolásával. Ebből kitűnik, hogy én csupán tárgyilagos buvárlataim utján, a siketnémának, mint tanitásunk anyagának beható tanulmányozása folytán, de teljesen a magam erejére támaszkodva (amit birálóim bennem ugyancsak megrónak) emelkedtem fel e korszak irányadó szak- férfiainak álláspontjára, ahova ők, az okleveles „Válasz“-irók, hánytorgatott avatottságuk daczára sem tudnak még lábujjhegyre ágaskodva sem föltekinteni.“

És valóban, ha meggondoljuk ama nem csekély fáradságot, melyet Pivárnak az „ Alaktanáéhoz megkivántató anyag összeállítása okozott és elképzeljük, mily nehezére eshetett épen kollégái részéről támadtatni meg; nemcsak helyeseljük ellenfeleivel szemben tanúsított eme szókimondó határozottságát : hanem részünkről is ugyanazzal az elismeréssel kell neki adóznunk, amint annak idején a lapok tették. A siketnéma tantestületnek pedig ajánljuk, hogy Pivár buvárlatainak eredméyeit megszívlelje és azokat a tanításnál értékesítse: „ Alaktan “ának pedig, miután annak szükséges voltát minden körülmény oly észrevehetőleg hangoztatja, kinyomatását a legfelsőbb helyen is sürgesse. Mert abból az összbenyomásból, melyet e czikkezésünk folyamán említett különféle müvek olvasása ránk tett, valóban találónak, irányadó nak, de sőt mindent kifejezőnek tartjuk a siketnémák nyelvtanítására nézve Pivár tanulmányának a „Cáfolat“ 12. lapján is idézett ezen elvét: „Képezze miná- lunk a folytonos társalgás a mondattani alapot és vegye észre e társalgásból a növendék, miszerint neki arra, hogy a név és igealakokat eltalálja, bizonyos tájékoztató útmutátásokra van szüksége: akkor örülni fog, hogy ezen alak- és érteményvál- toztató részecskéket (a képzőket és ragokat) mint ezen útmutatásoknak óhajtott kulcsait, mindnyáját könnyen átnézhetőleg együvé állítva szemlélheti.“

De épen olyan világosak, ész- és beszédfejlesztők ama tárgymagyarázatok is, melyeket Pivár „Cáfolata“ 76. és következő lapjain mutat be.

Megvagyunk ennélfogva győződve, hogy egészen mások lennének e természetes módszer mellett az eredmények, mint a Hill-féle mellett, mely képről tanítja sok egyéb minden között: a kötést, az aszaltól való fölkelést, a kutyát tanító fiúnak s a kutyának nevét, a rák ollójának nem köszörülhető- ségét stb. ; a nyelvtani alakok átnézhető csoportokban való közlését pedig elhanyagolja.

A Taritzky és Scherer úrék módszeréről, melyet ők Pivárral szemben annak idején a váczi intézetével azonosítottak, mitsem tudunk ama nem épen megnyugtató eredményen kívül, melynek az idei záróvizsgán szem- és fültanui voltunk. Mondogatják ugyan „Válasz“-uk 19-ik lapján, hogy vannak mintamondataik, melyekben több van, mint a hallók számára irt grammatikákban; de ezen állítást a tapasztalt eredmények legkevésbbé sem támogatják és elég okunk van kételkedni benne.

Pivár erre „Cáfolata“ 88. lapján igy ir: „Es ha példával kellene eléállaniok (t. i. ama mintamondatokból és füzetekből), akkor kisül, hogy Taritzky úrtól egy értekezés fog valószínűleg valamely tanügyi lapban megjelenni. (Lásd a „Válasz“ 81. 1. fölül.) De ez is német kútfők nyomán van már régebben kidolgozva.“

De sajna! ezen dolgozat, ha még úgy óhajtanok is most bírni, még mai napig sem látott napVilág'ot; tehát fölötte ítéletet nem mondhatunk,

„szecsei ember“, ki nem kevesebb sikkel gyógyít, mint Európa ama nagynevű speczialistája; a „hévízi ember“ az itt, ami a fővárosban Róna; a„zsám- boki asszony“ a sárgaságnak, a „dányi javas“ egyéb nyovolyáknak sicherrettentő orvosa.

*

* *

Tegnap vagy százan állták körül a helységházát. Rendkívüli izének kellett történni, hogy ily „nagy dologidődben egy félnapon át ott léhálkod- nak. Megnézem mi a.

Százon fölül vannak beczitálva, azzal vádoltat ván, hogy a korona-erdőben „fogást tettek.“

Biz e nagy sor. Egyszerre két szolgabiró is beveszi magát a helységházához „törvényt tenni.“

— Elő valamennyi egyenkint!

Kiszól a kisbiró ártatlan malicziával hunyorogva, mosolygva:

— Keserű!

Bejön Keserű.

— Beismeri, hogy négyszer hozott fát onnét, ahonnan nem szabad? — kérdi a szolgabiró.

— Hoztam én nyolczszor is tekintetes főszolgabíró uram! Hoztam, mert fáztunk. Nagyon kemény telünk volt megkérem alássan. Hoztam hát! Minek tagadnám ? Nem lopás a kérem alássan az Ő Fölségiébül.

— No elég. Ha hozott fizeti a bírságot punk tum. Mehet.

— Istennek ajánlom szolgabiró uram ! Hanem mihelyest behinak gyakorlatra, a legelső inspiczi- rungon beszélek Ő Fölsigivel elmondom neki —

Kiküldték; hittak be másikat. S igy sorban mindnyáját megbírságolták — a falunak csaknem fele népét.

.Szegény nép! Mert — hogy a megfagyástól meneküljenek — a koronáéból, a királyéból hoztak egy kis rőzsét a télen! fiát kiéből, ha abból nem?! Vagy megfagyjanak ?!!

.... Hol vagy Mátyás király, hol vagy igazság ? Tóni.

de mondunk Ítéletet azon eredmény fölött, mely oly lehangolólag hatott reánk; gondolkoztunk 1 a fölsőbb osztályokban mutatkozott visszaesés okai- 1 ról és rámutattunk amaz eszközökre, melyek az eddig használtaknál czélravezetőbbek lehetnének.

És tettük mindazt pusztán az ügy iránti szere- tetből és szülővárosunk iránt való legyőzhetetlen vonzalomból, amelyet minden áron emelni, javát minden téren előmozdítani óhajtunk. És igy természetesen a siketnéma-tanitás terén is szivünkből kívánjuk, hogy miután a váczi intézet hazánkban az anyaintézet, az az anya az itt-ott felcseperedő leányintézetek által nemcsak túl ne szárnyaltassék, hanem ellenkezőleg: azoknak minden tekintetben útbaigazító mestere és bölcs tanácsadója lehessen.

Boross.

CSARNOK.

Egy zenekedvelő májusi öröme.

(Levél a szerkesztőhöz.)

Tekintetes Szerkesztő Úr!

Valamelyik angol költő azt mondta egyszer, hogy nem lehet az jó ember, a ki a zenét nem szereti (No, ha ez csakugyan igaz, akkor ^nálunk magyaroknál kevés nem jó ember van.) Én is sietek kijelenteni — nehogy a mai jó-szivü világ még megszóljon — hogy nem tartozom a nem jó emberek közé, mert mióta csak kurjantani tudok, rajongok a zenéért.

Az atyám, látva a zene iránti hajlandóságomat, a jelenleg létező mindenféle zenei instrumentum kezelésére meg akart taníttatni, s csak később látta be az öreg (midőn két évi skálázás után se bírtam fölülkerekedni a „szeretnék szántani,“ meg a „kutya, kutya tarka“ egyébként magasztos melódiáin,) hogy én csak annyiban vagyok zenekedvelő, amennyiben szeretem hallgatni mint minden magyar — a zenét; de a skálákat tanulni — más természet kell.

Fölhagytam tehát a tanulással, de a kétévi skálázás után is megmaradtam szenvedélyes hallgatónak. Már deák koromban réme voltam egyik zongorázni tudó iskolatársamnak, mert ha megkaphattam őt, addig kellett neki zongorázni, mig i mindkettőnket ki nem zavart a házigazda. Korom előhaladtával ebbeli szenvedélyem még növekedett. 1885 nyarán nem a kiállítás érdekessége, mint inkább az opera vonzott Budapestre. S midőn a júliusi hőség egész napi jövés-menés után teljesen kimerültté lett; én nyugalom helyett elmentem az operába. Persze a kimerültség annyira erőt vett rajtam, hogy Bianchi kisasszony első áriáját már Morpheus karjai között hallgattam a mellettem ülők legnagyobb megbotránykozására. Az igaz, hogy oly édes volt ez az álom, a milyenhez kevés embernek van szerencséje.

Ezen őszinteségem Szerkesztő ur ajkain bizonyára gúnyos mosolyt támaszt, de ennek élét sietek enyhíteni ama kijelentéssel, hogy ámbár én mindenféle zene iránt érzek vonzalmat, (kivéve a dudát) fővonzalmam azonban a czigány zenére irányul. Ez okból egyedüli kívánságom az volt, hogy az életben valamikor olyan helyre kerülhessek, a hol jó czigány zene van. S ezen óhajtásom ugyancsak korán teljesült, mert ebben a kis városkában aránylag nagyon sok szigány van. Úgy is hijják, hogy az Alföld czigány városa.

Mindezeket pedig azért mondtam el, hogy kellő fogalmat alkothasson Szerkesztő ur azon élvezetről, melyben én május első napjának hajnalán részesültem.

Nem tudom, Szerkesztő Úr volt-e fiatal korában ama kellemes helyzetben, hogy egy szép első májusi hajnalban éjjeli zenét (nacht-musik) rendeztek volna a czigányok! Ha igen — úgy bizonyára elismeri azt, hogy ennél nincs romantikusabb valami . . . Mikor az ember legédesebb álmait alussza, mikor a lélek a legszebb gyönyöröket élvezi, mikor a túlvilágon jár, a képzelet tündér palotájában, hová egyébkor csak lelkiismereti fur- dalások között s benső félelemmel mer gondolni...

s akkor a k

..............i első úri banda rázendíti

ablakom alatt a mélabus altató danát: Képeddel alszom el.

Szerkesztő Úr, higyje el a szép zenében isteni gyönyörök rejlenek. Van valami isteni szikra benne, mely még a legfanyarabb, legmegrögzöttebb lélekben is képes kedély változást előidézni.

Gyógyszere ez a beteg léleknek.

Engem kifejezhetlen kellemes érzés fogott el. Oly édes volt a fekvés, mikor elkezdték a „Cserebogár, sárga cserebogár“ nótát, mintha csak kerubok ringattak volna. Midőn pedig a hegedű siró sóhaja azt kérte: „Csak azt mond meg a rózsámé leszek-e“ mintha — mintha csak láttam s hallottam volna a távolban könyező szeráfok zokogását.

Valami megfoghatatlan erő fölemelt hozzájok.

Egy perczig a menyországban voltam; körülvettek a kerubok és seráfok, s egy kis szőke, fürtös fejű, mosolygó ajkú angyalka ölelő karjaimba dőlt; egymásra borultunk s olyan jól esett egymás keblén zokogni ... a többiek pedig tovább is énekelték: „Csak azt mond meg, a rózsámé lezs ek-e . . .

Oh Istenem! de is jó volt ebben a menyországban . . .

A Dunari valczer megszokott ütemei kizavartak a menyországból — fölébredtem. Mély csodálattal törülgettem az arczomon még akkor is végig pergő könyeket. Mily mélyreható álom volt ez? . . .

A czigányok nagyhamar bevégezték a valczert, s a prímás elmondva májusi jókívánságait, elkezd kopogni az ablakon. Gyors felfogásom azonnal eltalálta, mi kell a czigányoknak. Meghatottságomban és ellágyulásomban nyúltam is erszényem után, hogy egy rongyos bankót kidobjak nekik. Az erszényem lapossága azonban eszembe juttatá, hogy ma még csak elseje van és engem másodikán fizetnek.

De a czigányok ismét kopognak.

— Mily hálátlan nép ez a czigányság! Hányszor csináltam már én nekik jó napokat, s most még ily csekélységért pénzt is követelnek. Ez a gondolat dühbe hozott.

És ők ismételten kopognak.

— No megálljatok hálátlanok! nem kell a muzsikátok ingyen ! . . . Fölugrottam az ágyból, lekapom hegedűmet a szegről s oda állva az ablak elé s kétévi skálázás alatt gyűjtött zenetudományomat összeszedve — elkezdtem a nótájukat: A Rácz Pali hegedűje, veszett volna az erdőbe.

A czigányok eleinte csak néztek, később, midőn hallották mily elkeseredve húzom az ablak függöny mögött, úgy elszéledtek, hogy mikor kinyitottam az ablakot, egy se volt ott. Valószínűleg azt gondolták, hogy majd én is kinyújtom markomat s az adót muzsikális élvezetért jutalmat követelek tőlük.

Ugy-e, hogy jól lefőztem őket? . . .

De a czigányok iránti előszeretetem emiatt nem fogyatkozott meg, s azért a legmélyebb részvéttel olvastam, b. lapjában, hogy Jóska bandájának kis bőgője meg czimbalma eltévedt, s egyszersmind tudom méltányolni azoknak bosszúságát is, kik ily meggyérült zenekar játéka mellett voltak kénytelenek mulatni.

Vajha a czigányok nemtője minél előbb megadná az eszközt e két fontos instrumentum meg- keritésére, hogy a banda kiegészitetvén, hivatását betölthesse, s a vácziak — kiknek most annyi szomorúságot okoz a phyloxera vastatrix — legalább ebben a tekintetben ne lássanak szükséget!

Fogadja Szerkesztő Úr kiváló tiszteletem őszinte nyilvánítását.

R

............ 1888. julius 6.

Pipó.

Városi és vidéki hirek.

= Személyi hírek. Helcz Ferencz kir. já- rásbiró a hét folyamán megyés püspökünk ő excel- lencziájánál tisztelgett. — Kovács Ernő kir. fegyinté^eti igazgató a hét folyamán érkezett visz- sza szabadságidejéről. — Trag or Ignácz a hét folyamán családjával a koritniczai fürdőbe utazott. — Dr. K a z a 1 y Imre theologiai tanár a jövő hét elején egy hétre Sükösdre (Pestmegye)-utazik.

= íiCtört hímkó. Vörös Károly köztiszteletben álló ref. lelkészt lesújtó csapás érte, a meny nyiben Ervin nevű 31/2 éves fiacskája, 11 hó után követve édes anyját, menybe szállott. Temetése e hó 26-án d. u. 4 órakor ment végbe. Fogadja a mélyen sújtott atya igaz részvétünk kifejezését!

= A püspöki palota renoválási munkálatai a befejezéshez közelednek, miután az uj, díszes ablakok már jobbabán elhelyezvék; a szobák par- kettirozása pedig szintén rövid idő alatt elkészül.

= Püspöki látogatás. Megyés püspökünk ő exczellencziája a lefolyt héten a középvárosi temetőt tekintette meg és az ott tapasztalt rend és tisztaság fölött elismerésének adott kifejezést.

= A* uj kanonokok csütörtökön d. e. 8 órakor vezettettek be stallumaikba. A beiktatást Neszveda István félsz, püspök ő méltósága teljesítette, apostoli szellemű beszédet intézve úgy egyesekhez, mint az összes káptalani testülethez. Beiktatás után a káptalan testületileg tisztelgett megyés püspökünk ő exczellencziájánál. Délben pedig Neszveda pk. adott diszebédet, melyen ugyanő mondott lelkes felköszöntőt megyés püspökünkre s a káptalan uj tagjaira, Virter, Markovits és Villásy kanonokok pedig ő méltóságát éltették. Ad multos annos!

= Szent. Anna napját, mint a kegyesrendiek temploma védszentjének ünnepét, a rendház ez évben is dicséretes kegyelettel tartotta meg. Az ünnepélyes szentmisét Markos Imre tanár végezte, Ullrich Károly orgonakisérete, Juhász Ferencz kitünően sikerült szólója s a rendi növendékpapság összhangzatos éneke mellett. A szentbeszédet Bu- csek István s.-lelkész tartotta sz. Annáról, mint a jó anyák példányképéről. Délben a rendház barátságos ebédet adott, melyen részt vettek dr. Rákossy, Gajáry főjegyző stb. A közreműködőkre Pivár mondott talpraesett felköszöntőt, Gajáry főjegyző pedig a jeles rendet, majd Kucserik bácsit éltette ékes szavakkal.

— Egyházmegyei hírek. A püspöki titkárrá kinevezett Rózsahegyi Gyula helyére főgymn. tanárnak kineveztetett Kaltenecker Márton újpesti s.-lelkész, ennek helyére Bingerth János Túráról, Túrára pedig Galesek György ujmisés küldetett.

= Nyilvános köszönet. A népünnepély rendező bizottsága mindazon hölgyeknek és uraknak, kik közreműködésük által az ünnepély sikerét előmozdítani szívesek voltak, valamint az esztergomi csavargőzös vállalatnak, mely a csavargőzöst a jótékony czél iránti tekintetéből jutányos árban bocsájtotta rendelkezésre, ez utón is hálás köszönetét fejezi ki.

= Figyelmeztetés. Mindazok, kiknek a népünnepély alkalmából kiegyenlittetlen számláik vannak, figyelmeztetnek, hogy legkésőbb szerdáig (augusztus 1.) Millmann Géza népünnepélyi fő- pénztárosnál jelentkezzenek, miután a most jelzett