Váczi Közlöny, 1887 (9. évfolyam, 1-51. szám)
1887-05-15 / 20. szám
IX. évfolyam. 20. szám Vácz, HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ HETILAP. Előfizetési ára : évnegyedre ...........................1 frt 50 kr. házhoz hordás vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára : 10 kr. Kapható : DEUTSCH MÓRNÁL (városház épület) Hirdetések: a legolcsóbban eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesülnek. FíyiSt-tér sora .......................... 30 kr. Bélyeg illeték minden beiktatásnál 30 kr. A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: hová a lap és anyagi részét illető közlemények küldendők Vácz, Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentetlen leket nem fogadunk el. szellemi 1 e v ®A választás előtt. Rossz nyelvek azt beszélik, hogy lapunk múlt számában közzé tett vezér-czikk „pro domo“-féle czikk lett volna. Mennyiben van e tendencziózus hírnek alapja: nem kutatom. Nem tudom, hogy ki irta azt a czikket; de nem is vagyok reá kiváncsi. Az irót, a fennebb emlitett czikk megírásában, mindenesetre jóindulat vezette. Kilátszik ez minden során; ki, különösen, a czikk végén, amidőn a képviselőtestület figyelmét felhívja, hogy a megüresedett tanácsosi állás betöltésénél tartsa szem előtt e város szülötteinek elsőbbségét. Ez a pont az, amire egy-két szó megjegyzésünk volna. Ha emlékező tehetségem nem csal, 1876- ban, a maihoz nagyon analóg eset fordult elő. A mondott évben ugyanis megüresedvén a városi kapitányi állás, arra, két idegen — hajói tudom az egyik valami segéd-végrehajtó volt — pályázó mellett egy, azon hónapban dicséretes eredménynyel végzett fiatal ügyvéd, egy váczi tekintélyes polgár fia is, pályázott. S mit tett az akkori képviselőtestület ? Nagy bölcsen kimondotta, hogy neki bizony váczi nem kell; elég van már belőlük a városházán. Megválasztottak egy idegent. De úgy is vették hasznát. A mellőzött ügyvéd ma városunk legjobb hirű ügyvédeinek egyike; káptalan-alapítványi ügyész. Meg nem választása tehát reá csak szerencse volt. Úgy látszik, hogy ma, tizenegy év után, ugyanazon szellem uralkodik képviselőtesletün- kön; ugyanazon gondolkozás-mód a mozgató ereje mindennek. A hang-adók vagy elfogultak, vagy eloldalúan itélők. Mentsen Isten, hogy ezzel mi képviselőtestületünk jóakaratát kétségbe vonnánk. Sohasem kételkedtünk annak józan Ítéletében ; nem, különösen azon idő óta, amióta fiatal, tevékeny, a jó, szép és nemes iránt lelkesülő tagjai oly szép számmal vannak. Mi csak felhoztuk e példát, hogy előttük álljon, miszerint elhamarkodás, amit később megbánás követ, ne jellemezze tettüket. Mert nem gyerek-játék az, ami a szavazás alkalmával kezükbe letéve van. Egy jó, becsületes, lelkiismeretes, szorgalmas és e mellett humánus, leereszkedő, nyájas tisztviselő megválasztása olyan nyereség a városra, amit egy hamar pótolni nem igen lehet! Ép azért egy szóval sem mondjuk, hogy a pályázók közül ne azt válaszszák meg, aki a követelményeknek mindenben megfelel. Legyen az idegen, vagy — mint mondani szokták — földi! De igenis mondjuk azt, hogy ha a mértékek egyenlő súlyt mutatnak ; ha a képesítés egyenlő ; ha a lelkiismeretes pontosság és szorgalom egyformán jellemzi a pályázókat; ha az arroganczia távol van mindegyiktől; ha — ami egy köztisztviselő elkerülhetetlen kívánalma — leereszkedő, nyájas a nép legegyszerűbb embere iránt is: igenis, mondom, ha minden kellék egyforma a pályázókban: válaszszák meg azt, ki hozzájuk legközelebb áll; válaszszák meg szülővárosuk fiát. De még egyszer és ismételten mondom, csak akkor, ha a mértékek egyforma súlyt mutatnak. Ha a képesítés úgyis több az egyiknél, mint a másiknál: a jog és igazság hozza magával, hogy a méltóbb legyen a győztes. Miért menjünk mi idegenbe, hogy onnan hozzuk el azt, ami meg van nekünk is ? De ami nekünk nincs, s ami reánk hasznos lenne: szégyen nélkül kérhetjük a távolból. Ezeket akartuk megeleveníteni a választások előtt. Lehet, hogy még egyszer, tüzetesebben rátérünk e tárgyra, amely életbe-vágó nemcsak társadalmi életünk, hanem politikai szereplésünk terén is. Könnyen elsiklani egy ily fontos tárgy fölött; felületesen megemlíteni ha nem is bűn, de mindenesetre rosszakarat. Pedig a rosszakarat megölője mindennek! _____ Kapás. A..VÁCZI KÖZLÖNY" TÁRCZÁJA. „Verses könyvemből.“ Ha látsz bimbót eltiporva, Lenn a földön, lenn a porba’: Ne taposs rá, ne lökdd félre, Hiszen elég bánat érte .... Gondolj reám! Ha látsz büszke tölgyet törve Elterülni le a földre, Meggyalázva, tönkre téve: Gúny-kaczajod ne kisérje .... Gondolj reám ! Hogyha olykor — mint síri hang — Megszólal a lélek-harang: Tudd meg: ez az élet vége . . . Küldj egy imát föl az égbe S gondolj reám ! ______ Kapás. A titokszerű ember. irta: Vörös T ■alianna. (Folytatás.) III. — Igazán voltam én a temetőben tegnap délután, ott is maradtam estig, olyan szép ott, kötöttem a fák árnyékában. Mi nem szoktunk vacsorálni, máskor is kimaradtam már ilyenkor, a nagymama a kenyeret és almát ágyamhoz készíti kis asztalra s én megeszem, mikor haza jövök. Ok hamar elalusznak. Én sem szoktam soká fön- maradni, csak a virágot teszem vízbe a mit szedtem, megeszem az almát és mielőtt elalszom, imádkozom. Tegnap azonban elkéstem ; nagyon szép holdvilág volt. Szerettem volna már haza jönni, de gondolja, ott a nagy fák közt egyszerre félelem^ lepett meg. — Maga igazán nagy gyerek, Örzsike, hiszen nincs ott semmi állat; a mi vidékünkön tolvaj-féle se bujkál. — Lássa, Béla, éppen azért nagyon váratlan volt, hogy a bokrok megmozdultak. — Az esti szél mozgatta. — Először én is azt gondoltam ; de mint meglepett, midőn egy magas férfi lépett ki, a hold megvilágította. — Akkor az élő ember volt, a kivel lehet beszélni. Hiszen Örzsike itt a faluban minden embert ismer, nem tudja ki volt? — Ezt én még soh’se láttam. — Nem képzelődött? — Nem én. Mindig közelebb jött, de én nem mertem magam mutatni, elbújtam a nagy száraz faderék mögé és szoknyámat is Összefogtam, hogy ne lássék. Egészen közel jött, és ott azon a behorpadt síron legázolta a füvet. Nagyon dühös volt. De sajnáltam is, igen szép ember, csakhogy őre gebb lehet, mint maga Béla, hosszú fekete szakálla van. Vigyázzon, le ne törje azt a violát, még ott van egy szál gyom! Csakhogy tudja, azaz ember még sem lehetett eszén, ökleit összeszoritotta és fején kalap se volt. Már nem tudom mit beszélt: én egyszerre sza- ladásra vettem a dolgot. — Nem vette észre ? — Dehogy nem, kergetett, én meg úgy szaladtam majd kiszakadt a szivem Azután mégis utói ért, ruhámból egy kis fodrot le is szakított s a mint el akart fogni azt mondta, hogy én kijöttem a síromból. Érti ezt maga Béla ? — Majd utánna járok én ennek a dolognak, aztán hogyan szabadult meg tőle ? — Mikor már azt gondoltam, no most veszve vagyok, ő tántorodott meg és lezuhant a földre, ott feküdt szegény mozdulatlanul. Szerettem volna ápolni. De gondoltam, ha felkél megint kergett, haza siettem hát és ott hagytam, de olyan nagyon sajnálom ; mi történhetett vele váljon ? — Megtudom én azt Örzsike, de ígérje meg nekem, hogy mig én vissza nem jövök, addig nem megy a temetőbe. Vizsga után sokáig itthon maradok és én elkísérem magát. Ne is menjen sehova elég jó levegő van ebben a szép kertben, inkább itt kötögessen a kunyhóban s ezen a hosszú utón szaladgáljon végig ha mozgást akar. — Jól van, megígérem, de Béla soká ne maradjon, mert én arra a fekete alakra nagyon kiváncsi vagyok. Béla szintén szavát adta, hogy vizsgák után azonnal haza utazik. Segített aztán Örzsikének a kosarat a házba vinni s ott bent az öregekkel még egy kicsit beszélgetve, távozott. Következő este ő ment egyedül a temetőbe a egy jó nagy bottal fegyverkezve lesben állt. De mind hiában, nem jött senki. Már a hold is hanyatlóban volt s Béla fáradtan tért haza, egy kis reggeli álmot aludni. De mivel még azon héten el kellett utaznia, a kutatások egyelőre abban maradtak. Örzsike csakugyan nem ment vagy tiz napig sem a temetőbe, sem a mezőre, hanem mint az elkényeztetett gyermek szokta, hogy mindig uj mulatságot keres, egy szép reggelen az urasági kertet nézte meg. Senki elől se volt az elzárva, nem is volt ott mit félteni; az elvadult helyen se gyümölcs, se virág. Csak az egy felséges rózsatábla, melynek közelében volt a kertészház is. Az öreg kertész jó ismerőse volt a nagypapának
