Váczi Közlöny, 1887 (9. évfolyam, 1-51. szám)

1887-02-06 / 6. szám

utczák az iparos tanulók éktelen lármájától, nem szenvednének ilyenkor a békés polgárok házainak falai és ablakai és nem fordulnának éld oly hajmeresztő esetek, mint a multheti.

Mindaddig, mig nevelési rendszerünk az erkölcsi alapra nem lesz fektetve : addig az oktatás meddő munka és csak a folyton el-elharapódzó korrupczió számára egyengeti az utat.

CSARNOK.

Kairói czigaretták.

Irta: Don IL/^orfoxicLIroz© A.liasvér.

Hogy is van csak ? Bizony még el se tudom kezdeni, mintha még most is lágy karjain pihentetne ama gyönyörteljes merengés, melyet bóditó füsttellege bocsát reánk, nem ugyan a magyar kapadohányból készitett török szivarkáknak, mint inkább a fölséges kairói czigarettáknak. Hej, de csakis gyorsan elrepült ama drága perczenetek sorozattya, midőn én — ki soha világ életemben nem hullottam térdre Allah nagy nevének hallatára, nem fordultam kelet felé, ha a bakfis imámok jajgatva hivogatt imára az igazhivőket, nem mosakodtam jámbor müzülmánként naponta hétszer (borzasztó még csak ki is Írni! hisz jóvérű magyarnak túlságos sok az egyszeri mosdás is) mondom, daczára, hogy ilyen bolondériákat eszem ágában sem volt cselekedni, mégis részesültem ama paradicsomi örömben, melyért a hárem kerevetén sziesztázó seik ül izlam is odadná turbánját, gyönyörűséges kezektől himzett papucsát szívesen, de csibukját soha.

No de hogy rövid legyek, már nem én, mert úgy is az volnék — a nevem is kurta skribler, — hanem hogy az általam megörökített históira ne legyen unalmas, kezdjük elölről.

Szombat volt. A nap sütött, de bizonyosan nem czigánypecsenyét, mert úgy böjtben volt az idő. A verebek zengedezve trombitáltak, akarom mondani hangicsáltak, a tücskök pipáltak, a halak kiabáltak, a szöcskék kaszáltak stb. Elég az hozzá, hogy mikor az egész nagy természetben áltak, vagy tán iáltak is, akkor én se nem ültem, se nem álltam, hanem jártam. Mentem, mendegéltem egy boldog Tusculanum felé, hol mindenkor barátságos mosoly ragyog felénk, hol a boldogság szárnyas angyalkái raktak maguknak fészket. Miután hetyke menés közben a kapuban sütkérező Pinty urfiban megbotolván, rajta szerencsésen átestem s kétségbeesve kértem tőle bocsánatot parlagi ügyetlenségemért, ő a nemes szít, véres duellumrai kihivás helyett egy finom ah-val és daudyes ásítással felelt. Ily esélyek után beljebb fordultam a Tusculanumban, hol a legbájosabb hölgyek egyike kinálgatott kairói czigarettákkal. De annyi szeretetre- méltósággal. mely még magyar nőnél is ritkaság, s melynek ha ellenállok, czibere levesen megvénhedett nímetnek kellett velna lennem.

Szittam a kairóiakat s nem aludtam el, bár ezzel biztatott a bájos úrnő. De hogy is alhattam volna el ott, hol a szeretetreméltóság ébren tartja még az olyan szuszogó fráterokat is, mint a minő édes csekélységem ?

A megjósolt elalvás csak később következett be,

Bizonynyal szabadságuk van a gazdagoknak, tehetőseknek a bővenköltekezés, a fényűzés, és mulatságaikra kiadott pénzüknek tetszés szerinti felélvezésére, főleg, ha gondjuk van rá, hogy jövedelmi forrásaik meg'ne álljanak.

Általános szokás-mondás, hogy a gazdagnak minden szabad.

Ok pártolhatják a divatot; öltözhetnek fényűzéssel ; tehetnek bizarr dolgokat, szabad — mert gazdagok.

Hiszen igen szép dolog a fényűzés ; dicsőség is, ha mi magyarok szintén követhetjük némely külföldi városok pompáját, fénylését, de ha olyan esetek merülnek fel családok életében hol a nagyzás, fényűzési vetélkedésnek nincs p_é n z a 1 a p j a, csak vaktában, könnyelműn rohannak veszélybe, ott ki- maradhatlanul be áll az egyensúly elvesötése, mely máskülömben okos belátás mellett fönn tartaná nyugalmunkat, s anyagi helyzetünk nem szenvedne csorbái ást.

Társadalmi kórrá vált mai időben a nagyzás hóbortja ; egyik ember szeret a másikon fölülemelkedni, háztartási fényben ruházatban ; némelyik arra törekszik, hogy mindent olyat szerezzen, milyen a másiknak vari, rnig sokan nagyáldozattal vesznek maguknak olyan tárgyakat, a milyenek mások birtokában nincsenek.

midőn mahagóni- és ébenfából készült remek

ágyamban szenderegtem.

Álmodtam. Virágfüzéres emelvényen álltam, homlokomon babérkoszorúval, kezemben remek verseim diszkötésü példányával. így szavaltam a válogatott társaság előtt. Énekeltem is. Nehány részletre még most is emlékszem, igy pl.

„Azért hogy a nevem Almos,

Jó a kalács hogyha mákos Hajnalban, hajnal előtt Tehén csorda szólozik az Ablakom előtt.“

Vagy emez :

„Azért hogy a nevem Jancsi,

Megpuszizott a kis Nancsi ;

Hajnalban, hajnal előtt Szeretik az ifjú borjak A friss legelőt.“

így szólóztam. A t. közönség számból szedte ki a nagy eszmék töltött káposztáját s úgy habzsolta, mint holmi ugri-füles tudósok eszik hangvillával a — szamárordítást. Ünnepeltek. Egy lófejjel különb voltam minden hallgatómnál s mégis, mikor a nagy dicsőség majd elszéditett, akkor terem ott egy ellenséges kard, mely a szabadságot gesztizálva hirdető karomat megsebzi.

De már erre én is azt kommandiroztam, hogy : halt!

Eölébredek s látom, hogy a dicsőség emelvénye helyett kopott székemen állok ; gesztizáló kezemet meg a spaléttábla élébe vágtam; másik kezemben meg verseim díszpéldánya helyett még valamelyik szépapámtól rám szakadt csiziós- és álmoskönyv díszeleg. A müveit hallgató közönség pedig Csorba Gyurka, a formás szájú dicső honfi s a legszebb honleány a bájos Görbe Róza néni. Az elsőnek puszijától örökre elmenne az étvágyam, a másikétól meg kirázna a hét esztendeig tartó tolvaj-hideg.

Oh hamis kairói czigaretták !

Városi és vidéki hírek.

= Ifjúsági bál. Soha'világ-életemben nem láttam annyi szép leányt'meg szép asszonyt egy rakáson, mint a tegnapi „ifjúsági bálon.“ Pedig sokat láttam már! Szépet, f e s s-e t, „ckic“-eset. Kü- lön-külön mindegyiket ; de tegnap összpontosítva mind a hármat mindegyikben. Sötét, mély tüzű szemeket, amelyek ragyogtak, mint a „fekete-gyémánt“; égszínkéket, melyekből a tiszta boldogság sugárzott; barnát, áthatót, melyeknek visszfénye a szívig ért. Soha ilyen válogatott közönséget nem láttak még a „Curiá“-nak ujj onnan épült termei! A leányok mosolyától megéledett volna még a holt- sziv is; a menyecskék gyújtó kacscsintásától pedig lángra kapott volna még a kialvó szív is! Leány, asszony arczán jókedv és öröm honolt ; sziveikben pedig . . . sziveikben? Ki lát be a női sziveikbe ?! Ember legyen a gáton, aki csak egynek is kitalálja szív-érzeményét! Pedig én valamennyiét kitalál tam. Nem dicsekvéskép mondom. Kitaláltam, mert ez egyszer nem bírták azt eltitkolni. (Hej!) máskor de el tudnak titkolni sok mindent. E sok minden között természetesen nincs a szállink ózó hír!) Ez a közös szívérzemény ott ült mosoly alakjában az ajkon; biztatás között az égő szemekben. Ha jól tudom, írva van valahol, hogy a „szem a lélek tükre.“ Ma igazán meggyőződtem e mondás helyességéről. Ez a tükör mutatta nekem, hogy ma mindenki mulatni akar. S e perczben — amidőn e sorokat írom — a kedv nőttön-nő, fesztelenül foly a mulatság. Az a sok „férj-jelölt“ ugyancsak kitesz magáért! (Jól is teszik; nagyon rövid már a

És az ily egymást „tjú 1 h a 1 a dn i“ törekvés sokszor olyan áron van megszerezve, mely miatt felfordul a házi béke, boldogság, és néha nem csak a becsület szenved csorbát, de olykor életbe is kerül.

Nagyon jó mondás az, hogy „Addig kell takarózni, meddig a takaró ér.“ De kevesen fogadják ej ezt elvül !

Hisz mi lenne akkor, ha X . . .-né nem mehetne bársony öltözékben estélyekre ? (Pedig az is selyem bársony ám.) És mi történnék akkor, ha Y . . . úrnő leányainak karcsú tagjain'nem nehéz atlasz suhogna?

Mert sokat i g é r ám a selyem suhogása és a bársony ragyogása — — a házai ulandó férfiaknak!

Tehát öltözni kell, mert mutatni a fődolog. Hogy m i b ő l telik, az csak mellékes dolog , . .

Pompás találmány az a részletfizetésre való vásárlás ! . . Kicsit többet fizet az ember s nem is mindig válogathat a legfinomabb dolgokban, ám de, a „látszat“ fönn van tartva . . .

A férfiak egyszer s máskor felszólalnak a fényűzés, a nagyzás ellen, mert szó ami szó, lépre vezeti a házasulandókat a látszat s ha csak' jól ki nem puhatolja az ember fia, hogy mi lesz a szép hölgy h o z o in á n y a, hát bizony sokszor csalódás következik be az esküvő után ; meg is történik, hogy

farsang! Pedig van ám itt eladó leány elég, kinek tetszik!) De úgyis kell! Ők rendezték ezt a bált: kell, hogy megmentsék a becsületet! De beállanék ma én is „fiatalnak“, csakhogy sajna! én már nem tehetem, mert .... II. osztályú „népfölkel és es“ vagyok ! A minden tekintetben fényes báli közönség névsorát a következőkben sikerült összeállítanunk: leányok: Beniczky Matild, Hajden Anna (Kösd,) Kre- nedics Erzsiké, Roth Klementin, Korpás Rózsa, Vad- kerty Katicza, Dászkál nővérek, Reitter Panka, Kiss Anna, Leitner Irma, Körtvélyessy Eszti, Torday Ilonka, Hollman Anikó, Pencz Laura, Burián Etelka, Plauka Lujza és Margit, Regele Gizella, Forster Irén, ÍSchütz Margit, Inczédy Irma, Br. Pyré Leóna, Zeller Maria. Asszonyok: Forster Emi Iné, Beniczkiné, Hajden Antalné (Kösd), Krenedics Rudolfné, özv. Németh Istvánná, Vadkerti Lajosné, Vadkeity Mi- hályné, Dászkál Györgyné, özv. Torday Józsefné, Boda Mártonná, Reitter Istvánná, Velzer Kálmánná, Szukob Jánosné, Dr. Kiss Józsefné, Hufnägel Imréné, Körtvélyessy Lászlóné, Leitner Sándorné, Benkár Dénesné, Hollmann Józsefné, Velzer Lajosné, özv. Pentz Eerenczné. Pécs Sándorné, Burán Benőné, Hufnägel Józsefné, Mányay Ivánná, Schindler Kálmánná, Schmidt Jánosné, Müller Mihályné, Gottschall Istvánná, Bezdek Jánosné, Kökény Eerenczné, Hei- nisch Richárdné, Schätz Istvánná, Inczédy Sománé, özv. Laukóné, B. Orczy Eufrenia, Szentkirályi Al- bertné, Serédy Ilona, Tápay Jánosné, Sperlágné. A toilette-okat csak egy szóval jelezhetem : fényesek voltak. Az uralkodó szia a fehér volt ; utánna a rózsaszín s legeslegutoljára a többi szin ! Hisszük sőt erősen megvagyunk győződve, hogy nem egy kis szív dobogott az éjjel hevesebben, s nem egy férfit vitt haza magával egy nagyon-nagyon kellemesen eltöltött est emlékét! (Kósza Lélek.)

— Nyilvános köszönet. Kedves kötelességet vélek teljesíteni, midőn ama tisztelt adakozóknak, kik szerencsétlen édes anyám, özv. Tóth Jánosné részére (kinek a vonat mindkét lábát elszelte s Váczon ápoltatik a városi kórházban) egy aláírási íven 7 frt 50 krt adtak össze, e helyen legforróbb köszönetemet nyilvánítom ki s egyúttal e jó szivű adakozók névsorát átadom a nyilvánosságnak, hogy lássa ki-ki, mint viseltethetik részvéttel egyik ember a másik szerencsétlen embertársa iránt, bár ha nem is ismerte legyen azt. — Adakoztak : Mayer Sándor nyomdatulajdonos 3 frtot, Terpitz Károly 1 frtot; továbbá Szuhovszky János, Szuhovszky Lujza, Maricsek Dezső, Roller Ármin, P a a z i g CLzvald, Stefan Fe- rencz és Regele Géza 50—50 krt, összesen 7 frt 50 krt. — De különösen köszönettel tartozom t. Mayer Sándor nyomdatulajdonosnak, ki az említett összeget maga személyesen gyűjtötte s nekem e hó 21-én, midőn édes anyám beteg ágyához Váczra siettem — ott személyesen át is adta. — Fogadják még egyszer a jó szivű adakozók a szerencsétlen anya kesergő fiának legforróbb köszönetét. Lugos, 1887. évi január hó 31-én. Kitűnő tisztelettel Tóth Ferencz, betűszedő.

Azou szerencsétlen asszony részére, kinek lábát a gőzkocsi elszakította, s kinek mindkét lábát amputálni kellett és jelenleg a városi kórházban ápoltatik, szerkesztőségünkben újabban adakoztak : Sző d-R á k o s r ó 1 5 frt, Potóczky Berta 50 kr. egy névtelen 50 kr. A múltkori kimutatásunkkal együtt összesen 7 frt. Az adakozásra felhívjuk ismételten felhívjuk a nemesszivü emberbarátok figyelmét.

— Adókivetés. Az 1887 — 1889. évi időszakra kivetendő III. kereseti adó és a nyilvános számadásra kötelezett egyletekre rovandó adónak megállapítása végett a bizottsági tárgyalások Vácz várossal illetőleg f. évi márczius hó 3Q-án fognak megkezdetni.

= A f. évi hazudó kivetési lajstrom a város házánál közszemlére kitétetvén, az f. évi február 4 tői számítandó 8 napon át a számvevő jegyzői hivatalban a szokott hivatalos órák alatt mindenki által megtekinthető. — Esetleges téves adó

a férjnek kell a kelengyét is utólagosan lefizetni kedves nőcskéje iránti gyöngédségből ... .

De legtöbbször a csalódott fiatal férj visszaküldi mamájának a lányát, mert —.— nem adta a remélt hozományt a menyecskének . . .

Azért a kitől nem telik, égbekiáltó vétek erőlködni. Mit ér az olyan cselvetés, az olyan fényes látszat, mely örvényt, csalódást, fájdalmat és becsű letvesztést takar.

Hanem, bár hangoztatják is a férfi urak (ezek a teremtés urai) hogy légyen egyszerűség! Mégis a fényes öltözékeket bámulják meg úgy az utczán, mint a bálokban ! . . . A pillanat hatalma nagy. Ott maradhat az egyszerűség ő tőlük ! . . . Ez tény.

Azért hasztalan vádolják a nőket a fényelgéssel, divatüzéssel, mert a férfivilág fut a fény imádására, sőt elésegitik azt — — — tehát ők a fe1 e 1 ő s e k, mindenért a mi e téren történik.

ÍS hol van az apai, a férjji hatalom, ész és tapintatos eljárás, meggátolni e könnyelműséget ?

Ismételjük, hogy nem a gazdag hölgyekről van itt szó. Akitől dúsan telik, ára ragyogjanak selymeik s bársonyaikban, — nekik kötelességük is az ipart előmozdítani, tehát ők hadd legyenek fényűzők ; de a mely családoktól nem telik, és nem is hozzá- jok illő, még is feltörekesznek az elérhetlent bírni