Váczi Közlöny, 1887 (9. évfolyam, 1-51. szám)

1887-01-16 / 3. szám

IX. évfolyam.

HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ HETILAP.

Előfizetési líra : évnegyedre

...........................1 frt 50 kr.

házhoz hordás vagy postai szétküldéssé1.

Hirdetések:

Hyilt-tér

Egyes szám ára : lO kr.

Kapható : DEUTSCII MÓRNÁL ( városház épület)

a legolcsóbban eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesülnek.

sora

.......................... 30 kr.

Bélyeg illeték minden beiktatásnál 30 kr.

A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők Vácz, Gasparik-utcza 151. sz.

Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentatlen 1 • v« - leket nem fogadunk el.

Az egészségtan az iskolákban.

A legközelebbi népszámlálás megdöbbentő adatot nyújtott a magyar nép életképességére nézve. 1870 ben a tula jdonképi Magyarországban 13 millió 561,245 lakos volt. 1880-ban csak 13.728,622, tehát a népesség 10 év alatt csak 167,377-el szaporodott, mely szám szemben azon körülménynyel, hogy Európa legtöbb országában a népesség 30— 35 év alatt, sőt itt-ott jóval hamarább, — megkétszereződik, csaknem apadásnak mondható. Nem irányunkban ellenséges indulatii német tudósok, hanem maguk a magyarok vetették fel a komoly kérdést: vájjon élet képes-e a magyar faj ? nem kell-e még a pusztuló nemzetek sorába igtatni ? S a komoly tanulmányozás közben mindinkább erősebben domborodott ki az a tény, melyet ma már utón útfélen hangoztatnak, hogy a gyermek halandóság nálunk szerfelett nagy. Sehol Európában nem született annyi gyermek, mint nálunk, de mit ér az, ha e gyermekeknek fele sem női fel ? 1882-ben 622,226 gyermek született, de

ugyan abban az évben 510.740 halott közül 274,931 tehát felénél jóval több, ötödik életévét még be nem töltött gyermek volt.

Ha valami, e megdöbbentő s teljesen hiteles számok mutatják a népszámlálások nagy fontosságát, s hogy nálunk sem voltak ezek eredménytelenek, mutatja az a körülmény, hogy a közelebb lefolyt 3 év alatt sokkal több történt a közegészségügy érdekében, mint azelőtt évtizedek folyamán.

Hogy e fontos tényezőn nehány év alatt gyökeres változásokat tenni nem lehet, az természetes s ennélfogva nem csodálkozhatunk, hogy a közegészségügyre vonatkozólag nálunk, nem csak falukon, de müveit városokban is sokszor találkozunk mizerabilis állapotokkal. Ily nagy fontosságú kérdésben állami intézkedések soha sem elegendők, magának a népnek kell érezni az egészség nagy fontosságát s tudnia kell legalább a legelemibb dolgokat, melyek a testi épség megőrzésére vonatkoznak.

Ez az oka, hogy a nagy fontosságú állami intézkedések mellett (egészségügyi felügyelők, körorvosok, befásitás, csatornázás stb.) mindenki, úgy az államférfiu, mint a szaktudós s humanista egyaránt sürgetik, hogy az egészségügy elemeit a„ népiskolák s népies iratok által minél előbb köztudattá tegyék.

Valljuk be őszintén, hogy e tekintetben édes kevés történt. Nyolcz éve már, hogy az egészségügyi törvény (1876. XIV.) 42. §. határozottan elrendelte, hogy az egészségügy szempontjából főfigyelmet érdemlő szabályokat a népiskolákban tanítsák, sőt azt is elrendelte, hogy az egészségügyben első fokú hatóság (szolgabiró, polgármester stb.) felügyelni tartozik, vájjon az oktatás megadatott-e? Mindamellett ilynemű oktatás Magyarország 17 ezer népiskolája közül alig egy pár százban történik, sőt — a mi a gombamódra szaporodó tankönyvirodalomban valóban csodálatos — még csak némileg használható egészségtani tankönyvek s vezérkönyvek sincsenek a népiskolák számára.

Szigorúan tudományos szempontból véve az egészségtan nem is a népiskolába való. Minden pedagog megegyezik abban, hogy a népiskola fő feladata az ismeretek elsajátítására szolgáló jóformán technikus eszközök (irás, olvasás, számolás, rajz stb.) tanításán kívül csak az alaki képzés lehet, s azért az egyes ismereteket a kiskorúak számára mindig lehetőleg csekély terjedelemben s a mennyire lehet, nem szakok szerint elkülönítve, hanem csoportosítva s főkép olvasmányok kapcsában kell a gyermekeknek nyújtani. De ha már politikai s gyakorlati okokból beviszik a hazai népiskolákba a házi ipart s egyes gazdasági ágak tanítását, s ha még fontosabb okból tanítják az állam nyelvét a nem magyar ajkú népiskolákban is: nincs valóságos okunk az oly fontos egészségügyi szabályok tanítása ellen tiltakozni. S különben is a törvény szavai s értelme világosan azt mutatják, hogy nem uj tantárgyról van itt szó, melyet külön órákban kellene előadni, hanem oly ismeretek közléséről, melyeket a tanító alkalmilag nyújt növendékeinek. S ezt már régóta helyeslik, sőt követelik a szakférfiak. Maga a tanterv ajánlja, hogy a

természetrajz tanításánál a hasznos és ártalmas növényekre; állatokra tekintettel kell lenni, alig van olvasó könyv, melyben vagy általános szabályok vagy gyakorlati példák által ne figyelmeztetnék a gyermekeket például az éretlen gyümölcs evésének, a felheviilt állapotban azivásnak rósz következményeire, a tisztaságra s mindenek felett az iskola mindennapi rendtartása ezer s ezer alkalmat nyújt a tanítónak, hogy egészségügyi tanácsokat osztogasson. S mily nagy fontosságú dolgok ezek ; a számtalan babona 8 kuruzsolás nevetségessé tétele, a rajz, melyet előre haladottabb nemzetek házi szokásairól, lakosaik berendezéséről s élet módjáról nyújtunk, azok a tanácsok, melyeket például a himlő oltásra, az édességek, szeszes italok túlságos élvezetére, a nők erős mell- füzőire, az öltözetre haj ápolásra stb. vonatkozólag előadhatunk mind megtermik gyümölcsüket s az iskolából a nép közé is kihatolnaü. Ily ismeretek közlését követeli az egészségügyi törvény a tanítóktól s egy általán nem azt, hogy a már kitört betegségek például hideglelés, torokgyulladás, tüdővész orvoslására adjon tanácsokat s ez által a kuruzslók számát szaporítsa ; a gyógyítás, vagy előismereteket követel, melyeket csak szakemberek, az orvosok, huzamos tanulmányozás s gyakorlat utján szerezhetnek meg, nagy hiba volna, ha a népiskola az ily dolgokban kontár kodnék ; de az orvosok munkája is meg van könyitve, s a közegészségügyön rendkívül sokat segítettünk, b.& a népiskolák segítségével köztudattá változtatjuk az eszközöket, módokat a melyek a betegségek lehetőleg kikerülésére testünk épségére, megőrzésére vonatkoznak.

Nagy tehát az iskola hatása s igen súlyos hiba lenne, ha a tanitók a hatás felhasznásában késedel- meskednének. Hiszen a népiskolákat magukat is súlyos bűnnel vádolják e tekintetben. Épen nem kicsinyelhető adatok bizonyítják, hogy az iskolák legnagyobb részében részint a tantermek hiányai, részint maga az oktatás miatt sok gyermeknél kifejlődik a rövidlátás, a hátgörbülés s sápkórság, mely betegségektől különben talán megmenekültek volna s igen

A..VÁCZ1 KÓZLŐNY'TARCZAJA.

Egy ember, a kinek elvei vannak.

— Valószínű történet. —

Irta: KA.EOLT.

Sokan nincsenek tisztában a kastély fogalmával. Különösen a köznép nem a legszigorúbban jár el e tekintetben s igy megtörtént az a furcsaság is, hogy Zsembés Tivadar házát elnevezte kastélynak. Pedig erre a házra ráillett volna minden más elnevezés, de ez a „kastély“ czira se hogy sem kompetált neki.

Az igaz, hogy emeletes az épület, sőt még egy kis erkély is van rajta ; azonban az emelet ablakait selyem függönyök helyett sürü vasrostélyok zárták el, a szobák bútorait pedig gabna szelelők, lapátok s több efféle eszközök képezék, lévén az emelet magtárnak használva.

Minthogy pedig az egerek és patkányok (az emelet lakói) a társadalom hasznát semmiképen sem mozdítják elő, ellenkezőleg annak veszedelmét és bajait szaporítják, igen természetes tehát, hogy Zsembés Tivadar lakosztályuknak sem belső, sem pedig külső falait nem meszeiteté igy akarván legegyszerűbben kifejezni irántuk érzett legmélyebb megvetését és utálatát.

Ily módon azután az emelet külső falai oly im- pertinens kinézését nyertek, hogy az ismeretlen ember már messziről kikerülé, fölidézvén magában a régi boszorkány házak emlékét.

Az épület földszinti részét azonban, melyet a család foglalt el évenkint sz.-György napján a család fényének és állásának megfelelő csínnal és ele gancziával renováltatta.

E lakás után Ítélve, valaki talán különcznek fogja Zsembés Tivadart gondolni, ez az elnevezés azonban nem illeti őt meg föltétlenül.

Ó különcznek nagyon egyszerű ember és egyszerűnek nagyon is kiilüncz. Az emberek azon fajához tartozott, kik szeretnek mélyen és sokáig gondolkozni oly eszmékről, melyeknek kiviteléhez sem erélyűk, sem tehetségük, de még alkalmuk sincsen ; saját magukkal és hozzátartozóikkal pedig semmit sem törődnek. És ebben állt külonczsége.

Szerette ha valaki családjának történetét s hősi erényeit emlegette és büszke volt őseire, hangzatos nevére; de emellett a legegyszerűbb polgár életrendét követte, demokrata volt s a legutolsó paraszt lakadalmán torkig evett s a rogyásig ivott. És ebben állt egyszerűsége.

De daczára ilyetén jellemének, ő mégis nagy ember volt egykoron. Neve az ország notabilitásai között ragyogott, eszméi előtt lángelmék hajoltak meg ...............és miért? Azt is elmondom.

Rettenetes gazdag volt, nem tudott a pénzzel mit csinálni annyi volt neki s gyakran fidibusznak használta a ropogós bankókat (szegény gazdag). De mig ő ott a lángelmék között mélyen és sokáig gondolkozott eszméiről, addig mások még mélyebben találtak gondolkozni az ő vagyoni állapotáról s egyszer csak elfogyott'a rettentő sok bankó s Zsembés Tivadar kénytelen volt bevonulni abba a reziden- cziába, melyet a nép (talán kegyeletből) elnevezett kastélynak.

De ő itt is nagyon jól érezte magát s meg volt elégedve sorsával. Egyrészt mert voltak alkalmas egyének, kikkel eszméiről vitatkozhatott, nevezetesen a postamester meg a jegyző, mely utóbbi különösen az által nyeré meg tetszését, hogy az minden kétségbeesett s veszendő ügyet pártfogásába vett s a legvégsőig védelmezett; és ezen szenvedélye oly nagy mértékben uralkodott még testi szervezetén is, miszerint ha egy nap nem vitatkozott, másnap már gyomra sem emésztett s kénytelen volt szódát bevenni. . f

Másrészt pedig találkozott olyan egyéniség is a kántor személyében, a ki tulságig vitt alázatosságával szerfölött tudott neki hízelegni, folytonosan em- Jegeté ősei dicső tetteit sohase mulasztván el, hogy minden harmadik szó után oda ne tegye : nemde nagyságos úr kérem szépen.

A mily jól érzé azonban Zsembés Tivadar magát ebben a társaságban, ép oly nehezen tudott beleszokni ez új életbe felesége és leánykája, ut azonban ezen körülmény legkevésbé sem bántotta, minek- utánna emlitém, hozzátartozóival igen keveset törődött, úgyannyira, hogy ha valaki hirtelen felesége nevét kérdezi vala tőle, Ernesztin helyett bizonyára Clementint mondott volna.

És ebbeli gondatlansága oly határtalan vala, hogy felesége állapotairól házassága előtt egyebet nem tudott, mint hogy azt családi nevén Holczbauer- nek hívják. S csak a házasság után üté meg füleit olyasféle hir, mintha felesége valamely fővárosi dalcsarnok művésznője lett volna, ki szépségével, gyönyörű énekével és kellemes zongora játékával gyönyörködtette a lelkesült közönséget.

De ő emiatt sem boszankodott, mert bolondja volt a szép nőnek, szép éneknek s zenének ; és ezt nem is lehet neki bűnül felróni. (?)

Az igaz is, hogy gyönyörű egy teremtés volt ez az asszony s csöppet se lehet csodálkozni, hogy a környék itjai első látás után nyomban beleszerettek és sóhajtoztak utána.

Legszerencsétlenebb sóhajtozó volt azonban valamennyi között a jegyző, kinek háza csak egy kö- hajitásnyira volt a „kastélytól,“ s a ki — talán mondanom se kell — szintén belebolondult a szép asszonyba. Ő ugyan túl volt már azon a koron, midőn a lélek fantasztikus eszmékről álmodik, midőn az ember mindent rózsaszínűnek lát az ábrándok arany felhőin keresztül és szerelmes az egész világba. Megfontolt komoly férfiú volt, kinek vállaira három és fél X nehezedék. De midőn hallgatnia kellett azokon a szép holdvitágos estéken, azokat a szép melódiákat, melyeknek hallatára megédesűl a fájdalom a sivár valót elfödi az ábrándok sürü fátyola s a képzelet elfelejteti az ábrándos lélekkel a múlt keserveit a jelen nyomorúságát ... Oh akkor szivének láthatárán előtűnt a „szerelem“ ragyogó csillaga, mely átható fényével arany utat szőtt a tündér lakásáig. Akkor elfelejtette a garszon élet minden örömeit s egész valóját az az érzéki vágy foglalta el, melyet manapság .szerelemnek“ hívnak.

De neki csak hallgatni lehetett azokat a szép