Váczi Közlöny, 1886 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1886-03-14 / 11. szám
VIII. évfolyam. 11. szäm. HELYI S Előfizetési Stra: évnegyedre ......................1 frt 50 kr házhoz hordás vagy postai szétküldéssé'. Egyes szám ára : 10 kr Kapható : DEUTSCH MÓRNÁL (városház épület) és MILLMANN GÉZÁNÁL (kis piacz.) VIDÉKI ÉRDEKŰ H Hirdetések: Nyilt-tér a legolcsóbban eszközöltetnek sora...................... 30 kr. s többszöri hirdetésnél kedvezBélyeg illeték menyben részesülnek. minden beiktatásnál 30 kr. A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete : hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők Vácz, Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bér mentetten 1 • teleket nem fogadunk el. A 3 6 °/0. Megdöbbenéssel hallottuk Dr. Freysinger Lajos ajkairól a hallomás után elmondott vádat, mely szerint városunk egy magán zálogkölcsön intézete 36%ig zsarolja a reá szorulókat. Ha nem oly férfi, mint Dr. Frey singer, emel szót e lelketlenség ellen, kinek úgy állása mint egyénisége garancziát nyújtanak szavaiért, nem hinnénk saját füleinknek ilyenek hallatára. Mert hogy egyesek kölcsön üzleteknél még 36%-al sem elégszenek meg városunkban, ezt tudtuk és tudjuk, de hogy valaki zálogüzletet tartson törvényellenes kamatra, ezt nem álmodtuk. Figyelemmel kisérjük rég óta Vácz polgárságának pusztulását. Sokaknak élénk emlékezetében lesz még az a jó mód, melyben városunk kisebb gazdái éltek. A hagyományos hat ökrös gazdákat Vácz ma már nem ismeri; a kék kabát ezüst gombjai leolvadtak, a selvemkendök hitel árán vásároltatnak ; helyükbe lépett a nehezen megélhetés, élet helyett a tengödés, jó mód nyomába lépett a nyomor. Voltak rósz évei a gazdáknak, évek óta a szó'llö is pusztul, a mi terem, annak meg illő ára nincs: de ezek magukban nem okozták a sokak bukását. Tudjuk azt is. hogy a lábra kapott, iszákosság (de vájjon az iszákosság nem a sülyedés bölcsőjében ring-e?), valamint a boldog boldogtalanért való jótállás jelentékenyen elősegiték sokak vagyonának pusztulását. De a főhiba nem itt van. Nem átalljuk kimondani, hogy Váczot java részben, mintegy tiz ember tette tönkre. Ismerjük őket. Nem titok, hogy volt városunkban egy pénzüzér, ki csupán a népet segité ki zavarai1 ból, Péternek szőlőmunkához 20 frtra volt szüksége ; kért és kapott is No tudja Péter gazda, én nem kívánok sokat, mert csupán szívességből teszem, hanem adjon havonkint minden 10 frt után egy forintot. És igy a szegény Péter gazda fizetett 20 írtért apránkint év végéig 44 irtot, vagyis 120%-kot. És e mellett a nemes jóltevője a népnek még azt is megkövetelte, hogy mindjárt az első alkalommal, mondjuk gyümölcséréskor, Péter gazda még egy puttony cseresznyével is kedveskedjék. r Élénken emlékszünk arra is, hogy egy honvéd tisztet halálba kergetett meggondolatlansága, melylyel az uzsorát ápolni azt elfogadta. Tapasztaljuk azt is, hogy például 100 frt kölcsön fejében két-három év alatt a gazda lakó lesz saját házában. Mindezek átka az uzsora, mely olyan mint a hólavina, mire legurul a hegy tövéhez, házakat temet el. Nem találunk szavakat, elég sajtókat, melyek uzsorás uraimékot megilletik. Hát azért fárad arcza verejtékével száz meg száz ember, hogy az ilyen emberek hízzanak idegen munka gyümölcsén? Azért töri magát a szegény ember, hogy mig magának és családjának a be- I tevő falatot is alig-alig tudja megszerezni, addig gyilkosa, az uzsorás, házakat építsen magának a forintokból, melyeket másoktól jogtalanul elharácsolt? A uzsora áldozatai koldusbotra jutnak ; házaikból dobbal űzik el, a polyp ráteszi kezét szőlejükre, földjükre, még annyi helyet sem enged nekik, hova fejüket nyugalomra hajtsák : az uzsorásból pedig lesz földesúr és hintón jár, mig áldozatai mezítláb könyörögnek alamizsnáért, de ő tőle hiába, mert uzsorás ember még nem született, ki a könyörületesség erényét ismerné. Beismerjük, hogy hibás maga a társadalom is, melyet a vagyon elvakit. Avagy nem tapasztaljuk e, hogy egyike-másika e vérszopóknak, még' tiszteletben is részesül! A társadalomnak kötelessége volna e mételyt üldözni, üldözni minden módon és eszközzel, hogy a törvény szigorát ez urak el ne kerülhessék. És maguk azok is, kik uzsorás körmei közé kerülnek, miért hallgatnak? Ne tartsa őket vissza álszemérem, hanem lépjenek föl a biróság előtt, ez kötelességük volna a saját és mások érdekében. A ki a bűnt takarja, avagy elhallgatja, bűnrészessé alacsonyitja magát. Dr. Freysinger a kezdetet megtette; ezért köszönettel tartozunk neki. De kívánjuk, hogy a kezdetnek folytatása is legyen. Meg vagyunk győződve róla, hogy városunkban sokan vannak, kik egyesek ellenében adatokkal is tudnak föllépni. Miért nem teszik? Segítsenek leálczázni az erre érdemeseket: a jogot és igazságot védeni, a bűnt és törvénytelenségeket üldözni polgári kötelesség és ezen esetben annyival is inkább, mert alig tehet valaki valaha nagyobb szolgálatot a közéletben, mint az ilyen rákfenét irtani. Igaz ugyan, mig csak emberek lesznek, ezekhez hasonló fekete lelkeket mindig fogunk találni, de ez nem ok ; a gyümölcsfákat is haszonnal tisztogatjuk a férgektől, pedig ezért maradnak hernyók. Hiszszük és elvárjuk az illetékes hatóságtól, hogy Dr. Freysinger úr fölszóllalása alapján AJACZIKÖZLONY" TÁRGZÁJA. Hogy lett Mukiból Othello? Irta : Balázs Sándor, A budai órák kettőt vertek, és Szép Sámuel, a segédfogalmazó levetette irodai zubbonyát, felöltötte utczai kabátját, s gyors léptekkel odahagyta irodáját. Sietett haza és pedig két okból. Először azért, mert éhes volt, másodszor azért, mert otthon szép, fiatal feleség várta, akivel alig volt túl a mézes heteken. Csakhamar haza is érkezett, de midőn gyors lépteivel lakása bejárata elé ért, amely tulajdonképen a konyha küszöbe volt, hirtelen meghökkenve, mintegy hátratántorodva megállt, arcza halott-halvány lett, egész testében megremegett. Nem csoda. Hallott valamit s amit hallott, az valóban olyan természetű dolog volt, ami a mézes heteken alig túl levő férjet meg is remegtethetett. Hallotta, midőn felesége, az ő imádott Gizikéje igy szólt a szakácsnőhöz : — Hanem aztán Mari, erről az urnák mitsem szabad tudni! — Hisz tudom kérem alázatosan. Én sem vagyok már gyermek s jól tudom, hogy az affélét el kell titkolni az úr előtt! Ezek a szavak villámként csaptak Szép Sámuel szivébe, egy pillanat alatt fölébresztve benne azt a zöld szemű szörnyeteget, mit közönséges nyelven a világ féltékenységnek nevez. Nyugalma, boldogsága tova röppent s az alig néhány másodperczczel előbb még vidám és életkedvtől áradozó férfiú komor, élet- gyűlölő emberré változott. De összedte erejét s fagyos nyugalmat színlelő arczczal belépett. De felesége, a kedves Gfizike mégis azonnal észrevette, hogy kedves Samukájának vagy, mint enye- legve nevezni szokta őt: J\1 okijának valami baja van. Észrevette hideg köszöntéséről, felindulástól remegő hangjáról, de még jobban észrevette arról, hogy férjp, ki azt eddig érkezésekor és távozásakor sohasem mulasztotta el, most nem csókolta meg a homlokát. — Mi lelt Samukám ? kérdi Giziké csodálkozva. — Semmi, felelte zordonan Samu és oly nagyot s oly mélyet sóhajtott, hogy Giziké egészen megijedt tőle. — Téged valami kellemetlenség ért. Hasztalan titkolod, látom az arczodról. Szép Sámuel erre a megjegyzésre darabig mit- sem felelt, hanem gépiesen levetette kabátját, pongyolát öltött s visszafojtott sóhajtással csak annyit mondott : Kérlek tálaltass. — Nem előbb, feleié enyelegve felesége, mig nem tudatod velem, hogy miféle kellemetlenség ért, mert, hogy valami ért, azt látom. Beteg vagy Mu- kikám? — Hah, kigyó! — gondolta magában Szép Sá- ! muel s elfordult, hogy előtörni készülő könyeit visz- I szafojthassa. E pillanatban tekintete véletlenül az ! ablak párkányára esett, melyen pohárban egy szál rózsa állott. — Mi ez itt? kérdé, mint egy tigris az ablakhoz ugorva és oly mohón kezébe ragadva a virágot őrző poharat, hogy a viz belőle mind a nadrágjára ömlött. — Mi ez itt ? — Hisz láthatod, hogy mi, feleié Giziké ijedten, mert már valóban megijedt férje dúlt arczától — hát egy rózsaszál.-- Hisz látom, hogy nem csalán, mondá keserű gunynyal Szép Sámuel, de azt kérdem : hogy került ide V kitől kaptad ? — Hát a Mari hozta a piaczról, mert tudja, hogy nagyon szeretem a rózsát. — Igen is, kérem alássan, mondá Mari — a ki ép e pillanatban lépett be a leveses tállal — én hoztam, csak két krajczár volt az ára, mert a rendes kofánktól vettem. Másnál három, sőt négy krajczár az ára. Szép Sámuel megvárta, mig Mari kiment a szobából és behúzta maga után az ajtót, azután pokoli gunynyal felkaczagott. — A Maritól kaptad? A Maritól? Ha, ha, ha! Most már értem, tökéletesen értem. — De Muki, mi lelt téged, hogy ilyen különös vagy! Csak nem kétkedel szavaimban?! — Óh dehogy ! dehogy kétkedem ! Már ugyan, hogy kétkedném ? derünk enni ! Enni ! Igen, ha lehetett volna ! Ha nem lett volna olyan epés s olyan keserű minden. Pedig Giziké ma kedvencz ételeivel várta férjét. Gyönge május gombóczot főzött a levesbe, s főzelékül parajt borjú lábbal, amit Muki tegnap még imádott, ma azonban alig érintett. A kis asszonyka darabig próbálgatta kinálgatni férjét, de midőn tapasztalta, hogy minden szavára még mogorvábbá válik, maga is elhallgatott és duz-
