Váczi Közlöny, 1886 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1886-02-28 / 9. szám
italmérési jog tulajdonosaival, mint az állammal szemben fizetési kötelezettséggel van terhelve, kijelentette, hogy csak is annak engedi meg a pálinka árulást, a ki az árukészletet tőle veszi. Ekkor aztán az „albérlő“ urak nem nevettek, Szaladtak az uradalmi igazgatósághoz és kérték hogy bontsa föl a szerződést. Most már nem sokalják az 1300 frtot, hanem a 2200 írtnál is többet adnak. Csak hogy a szerződés minden jogi formának megfelelően elkészítve és aláirva volt már. Felbontani azt nem lehetett. De ok sem volt rá. Még sem álltak meg. Szaladtak fel a miniszterhez és ott peticzionáltak a szerződés megsemmisítéséért. Kérvényük még ott van. Hogy a miniszter mit fog végezni, azt nem találgatjuk. Törvénytisztelete és igazságszeretete sokkal ismeretesebb, mint sem a hozandó végzés kétséges volna. Hanem hát a méltán felháborodott közvéleménynek van egy kérdő szava a tisztelt „albérlő“ urakhoz. Az t. i. hogy mi alapon támadják meg az uradalom igazgatóságán^k eljárását? Talán nem fogják tagadni, hogy megtámadták, igazságtalan vádakkal illették és illetik, hisz az utcza sarki kő is hallotta és beszél róla. Mi alapon inzultálnak békés polgárt, ki tételes törvények által biztosított jogait, gyakorolja? Mi alapon peticziónálnak egy olyan szerződés megsemmisítéséért, melyet maguk is hajlandók volnának még drágább pénzért is a legszívesebben aláirni ? Nem várjuk be a választ. Megmondjuk mi. Alap nincs rá. Ok van. És ez oknak a neve szép, —méltó a pálinkához : a kenyér irigység. Azt az okot, hogy egy nehány szegény sorsú család tönkre megy, ha pálinkát nem árulhat, alapul el nem fogadhatjuk. Hol van az megírva, hogy polgártársaink egy részének csak bérletből vagy albérletből kell okvetlenül megélnie? Hát akkor a gyalu, pöröly, kapa, kasza mirevaló? Az is mind kenyérkereseti eszköz; az igaz, hogy nem oly könnyű, mint a pálinka gyártás és árulás, de a mennyivel fáradságosabb, annyival méltóbb az emberhez és tisztességesebb is. A mi pedig az egész ügy jogi oldalát illeti, abban a peticziónálóknak épen nincs igazuk. Előttük a példa. A sörmérési jogot bírja Uhlig Ede. Csak az árulhat sört, kinfek ő arra eng-e- délyt és a kinek ő sört ad. És egy hang sem emelkedik ellene. S miért Izraelben a pálinka miatt e nagy háború? Azért mert azt a legalsóbb nyikáló szellemek ;“ — ordítok föl. E pillanatban egy irtózatos csattanás hangzik, megelőzve egy hirtelen kigyult villám napszerii íénylobbanásától, melynél hirtelen áttekinték a szobán, s legalább az ablak irányát megjelölhettem. — A fény múltával azonban a sötétség hatványozódott, Csak nehezen botorkázva jutottam el az ablakig. Azt sem tudtam, hogyan nyílik ; erővel szakitám föl. Hanem azonnal megbántam elhamarkodásomat. Hatalmas porfelleg repült szemeimbe. Visszatántorodtam. — „Vad idő jár odakint“ mondom vigasztalásképen, s hosszú kísérlet után sikerült csak a gara- bonczás diák tolakodó követét kizárni a betett ab- lakszárnynyal. Ágyamig tapogatóztam, s örömmel vettem észre, hogy szellemeimet elfujta a szél. — Csak olykor-olykor, szakadozott időközökben hallok fejem fölött olyan gyanús muzsika félét. — „Bizton a tetőt szakgatta föl az orkán, s a támadt réseket használja orgona sípoknak. Hát csak rajta! Ez engem nem alterál. Servus !„ Lefeküdtem s újra elaludtam. Negyed óra múlva ismét kezdődik a boszorkány- táncz. Dobogás, kurjongás, torokköszörülés, vihogás csörrenés, fegyver-csattogás, dobpörgés, nyiborászat, vadhahota, harangzúgás és gyászinduló ! A fejem zúgott. .Rémlátomásom hideg borzongással élénkité kinszenvedésimet. Leugrottam, az ágyról, s végig hasalva az ágy előtt, elkezdtem az ágy alatt össze-vissza kaszálni, kaparászni. — „No ha most valamelyik iderekedt rósz lélek leharapná a kezemet!“ Hidegveriték verte ki homlokomat. Nem bolondság az a szurkolás, isten a lelkem, nem vagyok babonás, sem valami félénk természetű, de ebben a bolond órában ki voltam cserélve. — Hogy is ne ? Alig hogy a kezembe kapom a szétgurult gyertyát és tartóját, valami mozgás támadt fölöttem, s lassú súrlódást hallatva úgy vág keresztül valami hatalmas husáng a derekamon, hogy segítségéért kiülték; s fel akarván hirtelen ugorni, úgy ütöm az ágy deszkába a koponyámat, hogy egy perezre rneg- széditett a fájdalom. Magamhoz térve örömmel konstatálom, hogy a zaj megszűnt. Csak olyan tompa suhogás félét hallók, mintha valaki lábujjhegyen jönne az ajtómhoz. í néposztály issza és azzal meg leliet itatni mindent, még a nem innivalót is és az az utolsó garasát is oda adja azoknak, kiknek egyetlen vágyuk: a pénz és egyetlen czéljuk: annak köny- nyen szerzése. Az uj bérlő eljárásában pedig baszna van a társadalomnak és az államnak egyaránt. Ma van Váczon mindössze 15 pálinka mérés. Untig elég. — A ki a pálinka ivástól visszatartani nem tudja magát vagy arra szüksége van, az megtalálja akár hol is. De mivel egy bérlőtől és egy fajta pálinkát árulnak mindenütt, az ital minőségének egészségügyi szempontból való megvizsgálása s az eshetőleges visszaélés törvényes megtorlása is könnyebb. A közerkölcsiség pedig napról-napra szemlátomást javul ezóta, a mi pedig egy város szellemi és anyagi életében sokkal je'entőségtelje- sebb, mint az iszákosságot terjesztő, az erkölcsi- séget sülyesztő, az embert álattá leaijasitó pálinkás bódék özöne. Ez a közvélemény ? Hisszük és valljuk, hogy ez. Es örömmel jelentjük ki, miről alkalmunk volt előzetesen meggyőződni, hogy izraelita polgártársaink higgadtan gondolkozó, miveit és tekintélyes nagy része is minden mellék- és utógondolat nélkül e nézetet osztja. Virter Bertalan, f A váezi székes káptalant áldott lelkű megyés püspöke elhunyta után nehány hónapra ismét gyász érte. Ismét egy püspököt veszített. E. hó 23-án délben kondult meg a székesegyház nagy harangja, hírül adva a hívőknek, hogy Virter Bertalan novii püspök, éneklő kanonok hosszas szenvedés után elhalt. A kath. egyház egy derék jótékony papot, a klérus egy kitűnő kollegát veszített el benne. Életrajzi adataiból a következőket közöljük: Született Szátokon Nógrádmegyében 1825. augusztus 29-én. A gymnásiumi tanulmányokat, úgy a teológiát is kitűnő sikerrel Váczon végezte, 1844-ben a váczi egyházmegye növendékpapjává vétetvén föl. Áldozárrá szenteltetett 1848-ban. Mint káplán 5 évig szolgálta egyházmegyéjét. 1853-ban akkori főpásztora Roskoványi Ágoston tanálmányi fölügyelőnek a papnevelőbe hívta be ; honnét kiváló szép tulajdonaiért ugyanazon főpásztora őt 1854-ben mint levéltárost s iktatót az egyházmegyei hivatalba szólította. 1856- ban a püspöki szentszék jegyzőjévé, 1859-ben püspöki titkárossá s szentszéki ülnökké lépett elő, 1862-ben pedig a püspöki iroda igazgatójává. Főpásztora kanonokságra terjesztette föl s miután 1863-ban ki is nveztetett, saját oldalkanonokjává tette. 1867—1873- ig mint egyházmegyei főtanfelügyelő az iskolaügy körül szerzett magának kiváló érdemeket, 1869 ben zsinati vizsgálóvá s a püspöki szentszék mellett a házassági kötelék s szerzetesi fogadalmak védőjévé Előbb egy, aztán kettő, aztán négy-öt. Suttognak, piszegnek. — „Mi lesz ebből?“ Az ajtómat tapogatják. A kilincs csöndesen eme- lődik és lassan visszaesik. Hogy volt e náluk lámpás, azt az ágy alól nem láthattam. — Tápászkodtam kifelé. De mig a fejemet kiszabitani igyekvém a kalodából, hallok egy mély hangú torok megszólalását: — „Senki. Gyerünk vissza !“ Megvallom, hogy nem vettem zokon senkivé degradáltatásomat, annak meg határozottan megör- vendtem, hogy eltávozának. Hanem azon a felfedezésen, a mit a husángot illetőleg tettem, már nem tudtam, nevessek-e vagy bosszakodjam. Képzeljék önök, az ágyam előtt álló magaskaru bőrös karszék, a mire rávetkeződtem, esett reám, rugdalózásaim egyik csapásától egyensúlyt veszítve. Gyertyát gyújtottam, és kezdtem tábor helyem fölött helyszíni szemlét tartani. A bútorzatot már ismertem. Egy ágy, egy éjeli szekrény, asztal, díván, s az az átkozott karszék. Ezeken kívül egy öreg hombár a sarokban, a mai s ifonérekne k valami ősapja, kétfelé nyíló aj - tokkal és egy fiókkal alul. — „Én bizony megnézem, nincs-e valami elkár- hozott Jónás e potrohos c e t h a 1 gyomrában. Fel nyitom. És, nos, találják el, mi volt benne ?“ Egy csontváz, azaz hogy aczélváza egy kiérde- mült krinolinnak, meg egy tarka tunika, és római sisak, és — tömérdek pókháló. A fiókban egy rozsda marta vasas német vért, egy pár víkeztyü és egy fűrésszé rozsdásodott öreg fringia, hű társával, egy kohós karabélylyal. Különös egy őskori lehet. Kár, hogy a szerkesztő nem láthatja. Mily nagyszerű adalékok a kelta fém ipar arany kora történetéhez ! Nyugalmam visszatért s vele bátorságom. — „Hisz ez egy valóságos arzenál! Jaj nektek háborgó szellemek, ha ti éji tivornyátokat a rendőri „zárórán“ túl is nyújtanátok. Ha e liarozi diszt felöltöm, reszkessetek !“ Tudni való, hogy a boszorkányok hivatalos órája az éjféli 12 és 1 óra közötti idő. Megnéztem : hány óra ? H ár o m negyed e gy r e. „A gyertyát égve hagyom. Lefekszem. Még egy negyed óra, s aztán nyugodtan alhatom.“ A vihar is megszűnt. A hold bánatos pofája úgy neveztetett. 1871-ben az egyházmegyei kegyes alapítványok kezelésével bizatott meg. 1873-ban csongrádi főesperessé, 1878-ban czimzetes appá lett. 1879- ben a zilált állapotba jutott püspöki javak kormányzására hívta őt meg a főpásztori bizodalom ; ennek I az állásnak szentelte éjelét-nappalát, testi s lelki erejét s hogy a sok gond és fáradtsággal járó kormányzat az olykor fölmerülő pénzhiány miatt fennakadást ne szenvedjen, sokszor saját szerzeményét befektette. E hivatalt az 1884. évig viselte. 1881-ben novii választott püspökké nevezték ki. 1882-ben a váczi káptalan és székesegyház éneklőkanonokjává lett. Mint 1863-ban kinevezett uj kanonok egyházmegyéje s paptársai iránt érzett szeretetét tanúsítani akarván, a szegény beteg káplánok s a szónoklatban kitünőbb növendékpapok javára alapítványokat tett. Egy pár évvel ezelőtt iskolai czélokra 1000 frtot; legújabban pedig a papok nyugdijintézetének javára 100, a kath. legény-egyesület részére 100, Váczon leányok számára nyitandó fölső népiskolára pedig 10.000 frtot adományozott. Ezek mellett is bármely jó czélra kérték is adakozását: soha magát az alól ki nem vonta Bizonyítja ezt hátra hagyott végrendelete, melv számos jótékony hagyományozást tartalmaz. Nevezetesen : A váczi székesegyháznak 500 frt, a váczi ápoldának 200 frt, a siketnámáknak 100 frt, vakoknak 100 frt, a Szt.-István és 8zt.-László társulatnak 100 —100 frtot, a felső-szátoki templomra 200 frt, a váczi elaggott papok részére ismételten 300 frt, a gymnasium részére ösztöndíjul 500 frt, a kegyesrendi templom díszítésére 500 frt, a beteg káplánok részére 1000 frt, a felső városi templomnak 200 frt s a sírja fölé építendő architektonikus stylű kápolnára 2000 frtot stb. Az elhunyt püspök tetemeinek beszentelését f, hó 24-én délután 4 órakor végezte K a n d a István felsővárosi kanonok-plébános úr fényes segédlettel. A temetés f. hó 25-én reggeli 10 órakor kezdődött. A temetési . szertartást a boldogult lakásán Nesz ve da István felszentelt püspök, káptalani helynek s nagyprépost végezte teljes gyász segédlettel. A növendékpapok énekkara megható gyászdalt énekelt. A koporsó a gyászkocsira helyeztetvén, megindult az ezrekre menő inpozáns gyászmenet a székesegyház felé. Elől az iskolás gyermekek a gyrnna- sisták, a siketnéma növendékek. Aztán a tűzoltó testület, a földmivelők egylete, az ipartársulat, a vidéki papság, a kegyesrendi növendékek, a szomszéd tisztikar, a városi járásbíróság, szolgabirósági fegy- intézeti stb. hivatalok tisztikara, mely után jött a szertartást tevő papság ; ez után a gyászkocsi, melyet ezrekre menő közönség követett. A menet a székesegyházba érve a koporsó a bejárat oszlopai alá helyeztetett el. A koporsót a következő koszorúk disziték : Elő babérkoszorú rózsák és kaméliákkal, vörös és kék selyem szalagjain e felirattal : „A nagylelkű adományozónak, Vácz város közönsége, hála jeléül.“ Nagy cziprus és pálma koszorú fehér és kék szalagján e felirattal . „A váczi uradalmi tisztikar felejthetlen igazgatójának“ — díszes szárított virágnézett ki, a takarodó felhő foszlányok mögül, mintha kályhát tisztogatott volna, s a nagy mosdás után konyhaköténybe törülköznék. Végig gondoltam e bizarr képtelenségeken, melyek által nevetségessé hagjüam tenni magamat; s végtelen örültem, hogy nem volt jeleneteimhez publikum : — De annyit bevallottam magamnak, hogy jó lett volna a vén Trandafirra hallgatni. Most már mindegy. Az is késő, az idő is későre jár, de még sem nagyon késő arra, hogy magamat kialudjam. Betakaróztam, és falfelé fordulva kitűnő auspiciumok között fogtam az alváshoz. Gyermekkoromban macskadorombolás volt megszokott altatóm. Nagyon hathatós szer álmatlanság ellen. Most a czirmos-czicza hiányában, az altató dalt magam fújtam el. — Legalább édesded elszen- derülésemben mintha valami horkolás félét hallottam volna. — Nem szégyenlem. mert álmom nagyon édesen kezdődött. Jázmin liget közepén suttogó, hó lingó kársak alatt csinos nyári lak egyik szobájában, puha kere- veten, illatos füstöt eregetve heviilt gerjedelemmel várom : ő t. Hallom piczike topánjai nesztelen érintkezését a puha szőnyeggel, a mint gyors szökésekkel közeledik ajtómhoz. — Hallom kebele, — e hullámzó rózsa tenger — zajlását és szerelmes szive dobbanásait. Tegyünk úgy, mintha aludnánk. Egy ilyen hamis álom jutalma mennyeket ér, melyeknek kulcsa egy forró csók. «.De, nini! miért nem kopogtat? Megáll. Nyo mában nehéz léptek zaja. Szent isten, talán az atyja, vagy a férje, avagy mind a kettő ! ?“ Elfojtott sikoly. — „Meg vagy tehát, te elromlott teremtés. Ez hát az a sokat emlegetett hűség. Ez az a beteg barátnő, kinek mindennap múlhatatlanul be kell adni az orvosságot!!!“ — „De kérlek, esedezem, tévedsz ! Az istenért, ne légy olyan kegyetlen.“ — „Holló! hiszen ez nem az o hangja, akit én várok,“ — mondom és ezzel felébredve, körül teli inték. — „Biz ez jól esik, hogy csak álom volt. Oh az én kis aranyom, sokkal ügyesebb. — Bár most is.... azaz hogy .... de hát igézet szállt meg engem ? vagy ez a vén vityilló csakugyan a boszorkányok háza, hogy itt minden álomkép megelevenül ? ...... No, fues neked, alvás. E hol ni, annak a bolond álomnak
