Váczi Közlöny, 1886 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1886-10-03 / 40. szám

HIRDETÉSEK. ———o— A MAGYAR-FRANCZIA BIZTOSÍTÓ EÉSZVÉNY-TÁ USAS & I 5 AG mely 20 millió frankot, azaz 8 millió arany forintot tevő alaptőkéjéből részvényesei által 10 millió frank, azaz 4 millió arany forint t készpénzben befizettetett s részint magyar állami értékpapírokban helyeztetett el, részint pedig a fővárosban fekvő nagyobbszerfi épületek megvásárlására fordittatott — mind igazgatósági székhelyén Budapesten, mind az ország különböző pontjain állított vezér és főügynökségeinél ess* BIZTOSIT I : s : a) tűzvész és robbanás által okozott károk ellen ingó és ingatlan tárgyakat; b) jég'kár ellen minden mezőgazdasági terményt; c) szállitmányi károk ellen, szárazon vagy vizen szállított javakat; d) az ember életére, minden ismert módozat szerint. Másrészről a társaság az iránta minden oldalról nyilvánuló bizalmat, valamint eddig tanúsított rokonszenvet az által is fogja igazolni, hogy díjszámításainál a közönséget mindazon kedvezményekben részlelteti, melye­ket egy solid alapon működő társaság biztositó feleinek nyújtani képes. A társaság rendkívüli nagyságú alaptőkéje, melyet a biztositó közönségnek garancziaképen nyújt, kezesség arra nézve, hogy általa az előforduló károk leggyorsabban és méltányosabban fognak rendeztetni és kifizettetni. Biztosítási ajánlatok benyújthatók s minden irányban bővebb felvilágosítások nyerhetők úgy az igazgatósági központon (Budapest IV. kér., városháztér I. sz.) mint a vezér- és főügynökségeknél s az ország nevezete­sebb helyein már felállított kerületiügynökségeknél. A társaságot Váczon BLAU MIKSA képviseli. Budapest, 1882. május hó. Az igazgatóság. I i w’Jiá sík* iA* m\**1\*U\a*&* *Aa Mé tfÄt/kA <íAa éMá j Aí jA* éAt rXs? ST" agyarország legolcsóbb és legdiszesebb szépirodalmi képes hetilapja. "Tsa az 1886. október elsején a kilenczedik évfolyamba lép. Lapunk életideje a legkézzelfoghatóbb bizonyíték arra nézve, hogy a hazai családoknál befogadott kedvelt baráttá lett s a legnemesebb örömmel mondhatni, hogy a „Képes Családi Lapok“ térfoglalásával sok kétes becsű selejtes tartalmú, különösen külföldi olvasmányokat szorítottak le a családok asztalairól, melyek részint hiú Ígéretekkel, részint nagy hanggal folyton kisértenek megvesztegetni a hazai közöuség jóhiszeműségét Lapunk tartalmára Dézve a kiadó és a szerkesztőség versenyezni fognak a buzgalomban, hogy továbbra is fokozott mérvben kiérdemeljék a közönség elismerő támogatását. Közölni fog jeles eredeti és fordított költeményeket, beszélyeket, rajzokat, népismei, szépészeti, egészségtani czikkeket; a rohanó idővel tartand minden irányban. Heti tárczák, adomák, apróságok, hírek, talányok stb. stb. fogják élénkíteni a lap tartalmát és azon leszünk, hogy a szövegbe nyomott képei a legjelesebb külföldi lapokban közéltekkel kiállják a versenyt. A „Képes Családi Lapok“ előfizetési ára: Egész évre ............................................................... 6 frt — kr. Félévre ................................................... ............... 3 „ — „ Negyedévre ......................................................... 1 50 IH31őfi.zetóse3cet elfogad. rn.ind.erL liazaö. könyvkeresked.és. Mutatványszámokat küld ingyen és bérmentesen A KÉPES CSALÁDI LAPOK kiadóhivatala i*Z Budapesten, IV. kerület, papnövelde-utcza 8. szám alatt. 3—3 A> Eladó zongora kerestetik. Bővebb értesítést kaphatni az ág. ev. taní­tónál, helyben.-w*“ga -5» "Ssa “sai KINCSEM _ a KA*»*»» SORSJEGY \ frt Főnyeremény készpénzben 5«.««« forint 10.000 ft, 5000 ft 20 lev 4^88 pénznyeremény. A magyar lovar-egylet sorsjegyi irodában: ItiHlapeNt, váczi-ntcza (>. sz. Kincsem sorsjegyek kaphatók a lap kiadóhivatalában. Versenytárgyalási hirdetmény. A puszta alsó-penczi korcsma összes épületein szükséglendő javitási munkálatok a nmltgú vallás- és közoktatási, minisztérium f. évi 36741. sz. leiratá­val engedélyeztetvén, ezekre és ugyan a kőműves munkára anyaggal együtt 109 frt 13 kr. az ács munkára anyaggal együtt 759 frt 32 kr. összesen 868 frt 45 krajczár irányoztatván elő ezen munkála­tok kivitelének biztosítására ezennel verseny tárgya­lás hirdettetek, s az írásbeli ajánlatok beadására zá­ros lajailáB'iílőíií fl. 2aó 5*nek dvleSőiíi í> óríaja tűzetik ki, mely időig az ajánlatok írásban az előirány- zati összeg 10°/0-a mint bánatpénz hozzá csatolásával lesznek alólirt püspök uradalmi gondnoksághoz benyúj­tandók, — a hol is addig a részletes mérnöki felvé­tel betekinthető ; megjegyeztetik, hogy szóban forgó helyreállítás ács- és kőműves munkáira az ajánlatok külön-külön teendők meg. Az ajánlat a bánatpénz elvesztésének terhe alatt kötelező az ajánlat tevőre, ellenben az uradalmi gondnokság a verseny tárgya­lás feletti határozatot minden irányban! korlátozás nélkül teljes szabadsággal fentartja magának. Kelt Váczon, 1886. évi október hó 1-én. A püsp. javak gondnoksága. Vácz; 1886. Nyomatott Mayer Sándornál. : : A müveit magyar hölgyközönség számára ajánltatik : I. „Magyar Háziasszony“ háztartási, gazdasági és szépirodalmi hetilap, a magyar gazd- asszonyok orsz egyletének hivatalos közlönye. A magyar hölgyek ezen szaklapja nagy elterjedésnek örvend a társa­dalom minden rétegében. Képviseli a nők összes érdekeit, hasznos tanácsokat ad és kellemes szórakozást mujt akkor, midőn a nő elvégezte házi teendőit. Iránya olyan, hogy a család minden tagja,_ a serdülő leány, a fiatal me­nyecske, a, szerető anya, a gondos háziasszony, és az öreg anyóka egyaránt élvezettel olvashatják. A csinos kiállítású lapnak előfizetési ára: Egész évre 6 írt, fél évre 3 frt, negyed évre 1 frt 50 kr. Előfizetések a „Magyar Háziasszony“ kiadóhivatalához intézendők és a hó bármely napjától elfogadtatnak. A „Magyar Háziasszony“ kiadóhivatala mutatvány- számokat ingyen és bérmentesen küld mindazoknak, kik ez iránt hozzá — legczélszerübben levelező lappal — fnrdulnak. E szaklapnak egy magyar háznál sem szabadna hiányoznia, mivel Útmutatása szerint több száz forintot lehet a háztartás­ban megtakarítani. A „Magyar Háziasszony“ kiadóhivatala Budapesten, nagy-korona-utcza 20. sz. II. A mag jai* gazdassxouyok lapja. Háztartási, gazdasági és szépirodalmi lap, megjelenik minden hó 1-én és 15-én. E szaklapnak, mely napról-napra nagyobb elterjedésnek örvend, a melyet a jó gazdasszony, mint gondos útmutatót a gazdaság egy ágában sem nélkülöz­het, egy házból sem volna szabad hiányoznia annyival inkább, mert nagy gonddal összeállított tartalmánál fogva, mint hasz­nos, de egyúttal mulattató és szivneaesltő olvasmányt ajánl­juk serdülő leányaink kezébe is. A lap rendkívüli olcsó árát százszorosán megtérítik az útmutatása nyomán a gazdaságban eszközölhető megtakarítások. Előfizetési árak egész évre 4 frt, fél évre 2 frt, negyed évre 1 frt. Mutatványszamokkal készséggel szolgál ingyen és bérmentve ,,A magyar gazdasszonyok lapja“ kiadóhivatala Budapest, nagy-korona-utcza 20. III. A magyar háziasszonyok naptára. 1887. évre a legtartalmasabb naptár. Ara fűzve 1 frt, kemény kötésben 1 frt 50 kr., diszkötésben 2 frt; ajánlott küldései 20 krral több Megrendelések legczélszerübben postautalvány­nyal a „Magyar Háziasszony“ kiadóhivatalához: Budapesten V. kér. nagy-korona-utcza 20 sz.. azonkívül kapható mindet könyvkereskedésben. (2—10) • ; y .■ >•?* ;V~ • .2; • , •' £ A Árverési IiirdLetmény. Kösd községében a váczi püspöki uradalom tu­lajdonát képező rozzant állapotban levő u. n. dézs- maház folyó évi okíóöer laó 18-áis a község» la ázánál nyilvános árverés utján a legtöbbet Ígérő­nek el fog adatni. Venni szándékozók a 100 frtnyi kikiáltási becsár 20°/e-át tartoznak bánatpénzül le­tenni ; az árverés eredménye a Nmltgú vallás és köz- oktatásügyi minisztériumhoz terjesztetik fel jóváha­gyás végett, s ennek bekövetkezte után egy hó alatt lesz az egész vételár-illetve a hátra levő része lefi­zetendő. Kelt Váczon. 1886. évi szeptember hó 27-én. A püsp. javak gondnoksága. ! Árverési hirdetés. 7112/1886. Vácz város közönsége részéről közhírré tétetik: hogy VÚCZ város alább irt javadalmai: úgymint 1. A királyi kisebb haszonvételt képező vám, valamint a vámsarampóknáL szedendő kövezet- vám együtt 5999 frt kikiáitárii árban. 2. Az országos és hetivásárokon szedhető királyi kisebb haszonvételi helypénz, nem külömben a napi ' piaczokon való árulási illeték együtt 8351 frt ki- kiáltási árban. r 3. A városi nagy sorház épületének és vele a város területén való sör eladási jognak haszonvétele együtt 6000 frt kikiáltási árban. 4. A közönséges vizi jármüveken metermázsa sze­rint szállított áruk és állatok utáni kövezetvám szedési jog 300 fort kikiáltási árban. 5. A városi kis sorház épületének haszonvétele 550 frt kikiáltási árban. 6. A városi „arany hordó“ czimü vendéglő joga , 170 frt kikiáltási árban. A városi képviselő testületi közgyűlés határoza-- tából 1887. évi január 1-től kezdve egymásutáni hat évi időtartamra nyilvános árverés illetve ajánlat utján bérbe adandó és az erre vonatkozó árverés 1886. évi október S.8«áu délelőtt í) órakor és esetleg következő napokon fog láczoii a vá* roskáfl tasaíttcstcriaiébeii megtartatni, melyre a bérleni szándékozók azzal hivatnak meg: hogy az árverési, és bérleti feltételek valamint a díjszabá­lyok a város jegyzői hivatalban hivatalos órák alatt az árverés napjáig megtekinthetők, az árverezők ál- j tál a kikiáltási ár 10% bánatpénzül leteendő. Az árverés megkezdéséig vagyis 1886. október 18 ik napjának délelőtti 9 órájáig a város polgármes­terénél az árverés alá bocsátandó bérletekre akár egyenként külön-külön akár részben vagy egész­ben összesítve az ajánlott Összeg 10°/0-át tevő bú .tpénzzel zárt ajánlatok is nyújthatók be, a melyek az árverés végeztével bontatnak tel. Az árverési és zárt ajánlatok az igérettevöre azonnal, a városra nézve pedig csak a közgyűlés jó váhagyása után kötelezők. Kelt Váczon, 1886. szeptember 29-én. Hét) Ignócz s. k. polgármester. mi 8ÍS

Next

/
Thumbnails
Contents