Váczi Közlöny, 1886 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1886-07-18 / 29. szám
n Előfizetési Ära: évnegyedre ............................1 írt 50 kr. Házhoz hordás vagy postai szétküldéssé . Egy^8 szám ara : IO kr Kapható : DEUTSCH MÓRNÁIj (városház épület) és MILL MANN GÉZÁNÁL (kis piacz.) Hirdetések: a legolcsóbban eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesülnek. Nyilt-tér sora ........................... 30 kr. Bélyeg illeték minden beiktatásnál 30 kr. A szerkesztőség és kiadóhivatal czimzete: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők Vácz, Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. VIII. évfolyam. 29. szám. Vácz, július 18. HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ HETILAP. A sárga rém. ‘Quousque tandem? . . . Lapunk hasábjain jelen évben már ez a harmadik czikk, melyben hatóságunkat a közegészség és a közelgő vész érdekében felhívtuk. Sajnos, mindeddig haszontalan munkát végeztünk, a falra hánytuk a borsót. Jóllehet élénk színekben mutattunk rá azon hátrányra, mely városunk lakosságára azon esetre háramlik, ha bennünket a keleti vész készületlenül talál; fölöslegből elmondottuk azou orvoslásokat is, melyek városunk egyes részein keresztülviendők, de a hatóság úgy látszik elzárta füleit és a sajtó jóindulatú figyelmeztetéseire mit sem hajt. Ezúttal megkísértjük még egyszer a városi hatóságot lethargikus álmából felrázni és a kolera elleni erélyes intézkedésre újólag felhívni. A napilapok hasábokon keresztül hirdetik azon szomorú eseményt, hogy a borzadalmas „fekete asz- s/.ony“ már monarchiánk fölé is szétterjesztette rideg karjait, más szóval, hogy a kolera, már a magyar tengerparton, Fiúméban ütötte fel tanyáját; tehát, hogy résen legyünk. Túl vagyunk azon, hogy a járványok okát a csillagok járásában, vizáradásokban, a kutak mérgezésében és más bal ítélet és ábrándszülte okokban keressük. Ha hitelt adunk azon korszakot alkotó bu- várlatoknak, melyek e téren a legutóbbi évtizedben történtek, úgy el kell ismernünk, hogy a ragályos betegségek alapoka mindig azon apró élősdiek, melyeket szabad szemmel nem is láthatunk ; ezek vagy a légzés, vagy táplálkozás utján jutnak az ember belsejébe és előidézik a betegségek legiszonyubbikát : a kolerát. Miután ezen apró élősdiek létfeltétele a tisztát lansághoz van kötve, oda kell hatnunk, hogy a köz- tisztaságot, az orvosi tudomány ezen legujabbi vívmányát, teljesen érvényre emeljük. A tisztaság főkellékei pedig: jó levegő, tiszta viz és a talaj megfelelő kezelése, mely által a talajlég felszállásának elejét lehet venni. A levegő, viz és talaj nevezetes befolyást gyakorol az ember egészségére. Eddig ugyan a fősúlyt a viz és levegő befolyásának tulajdonították, s a talajt, a melyen élünk és mozgunk, alig részesítették figyelemben ; pedig a modern egészségtan kimutatja, hogy igen is a talaj az. mely első sorban befolyást gyakorol az ember egészségére. Vagyis, a hol tisztátlan a talaj, ott rósz a levegő és rósz a viz. Ha tehát a levegő vagy viz valahol megromlik, a romlás oka nem a levegő és viz anyagának fölbomlásában, hanem magában a helyben keresendő. Oda kell tehát első sorban hatnunk, hogy azon hely, hol mozgunk és élünk ne legyen szennyes, más szóval, hogy a köztisztaságra ügyeljünk. Mize- rábilis köztisztasági állapotaink kényszerítenek bennünket leginkább a felszólalásra. Mert igazán megbotránkoztató azon hanyagság, melyet a városi hatóság a köztisztaság ápolása körül tanúsít. Haladjunk városunk bármely részén végig, utczáinkat és tereinket mindenfelé undok piszok borítja. A város legfőbb vonalain istálló és más gyorsan erjedő folyadékok buzlenek a folyosókban. A legutóbbi esték egyikén általános megbotránkozást keltett azon óriási bűz, mely a székesegyháznak a Párádicsom-utcza felé néző részétől fel a Káptalan-utcza közepéig volt érezhető. Nem is csoda. Hiszen a folyosókban hónapokon keresztül possad a nyári hőségben a házakból kieresztett bűzös folyadék. Az utczák nagy ritkán söpörtetnek ugyan de ebben sincsen köszönet, mert az utczasöprők a csatornák bűzös tartalmát napokon át ott hagyják szétterítve száradni, és hálás talajt nyújtanak a veszedelmes baktériáknak. Emellett oly port vernek, hogy az, kinek tüdeje kedves, okosan teszi, ha az utczára sem megy. Hát azok az öntöző kocsik hol késnek már az éjji homályban ? Ha vendéglőink mellett elhaladunk a felhalmozódott trágya bűze üti meg orrunkat. Az utczák csátornáinak egyes részein egész tócsákat képeznek a hentesek által kibocsájtott bűzös folyadékok. És mindezeket hatóságunk stoikus nyugalommal nézi. Pedig elég figyelmeztetésül szolgálhatott számára azon rendelet, melyet a belügy minisztérium legutóbb a köztisztaság fenntartása és a kolera elleni óvintézkedések tárgyában valamennyi törvényhatósághoz intézett. Vagy azzal ámítsuk magunkat tovább is, hogy az egész kolera hir csak vak lárma, melynek nincsen semmi alapja? Igaz, hogy 1884. óta, vagyis a kolera legujabbi behurczolásának és első jelentkezésének idejétől, évenként halljuk hangoztatni, hogy jön a kolera; és mindennek daczára sem érkezett el hozzánk. De nincsen kizárva azon eshetőség, hogy egyszerre csak nyakunkon lesz. A kolera már 3 év óta lappang Európában és azon idő alatt bejárta Franczia- Olasz- és Spanyolországot; most már monárchiánk határszélén garázdálkodik. Igaz, hogy oly rémhíreket nem hallunk a kolera felől, mint még az 1872—3-diki járvány alkalmával és hogy nem szedi oly nagy mértékben áldozatait, mind azelőtt.Ezen körülmény abban leli magyarázatát, hogy ujabbidőben minden müveit államban a közegészségügyben czél- szerü intézkedések és törvények hozattak; sőt a járványügy nemzetközi összejövetelek és tanácskozások tárgyát is többször képezte, mely tanácskozásokban a közegészségre vonatkozó nemzetközi határozatok hozattak és megállapodások történtek s igy a pusztitó járvány hatalma az európaszerte uralkodó óvintézkedéseken legalább részben megtörik. Csak azt nem tudjuk felfogni, hogy a városi hatóság, melynek a köztisztaság előteremtésében a legjobb fegyverül szolgálhatna az 1883. évi szeptember hó 2. napján kelt és belügyminiszterileg a jóváhagyott „az utczák és közterek tisztántartása“ czimü szabályrendelet, tétlenül nézi szánalmas állapotunkat. Hiszen ha a kolera hírek nem is rémitgetnének minket, a köztisztaságot, mint egyik élet feltételt mindig kellene ápolni. Ha már a hatóság nem lép fel a teljes szigorral, városunk közönségének saját érdekében kellene a szabályrendelet egyes pontjait végrehajtani. Mert végre is a városi hatóság sem lehet mindenütt csellé ly apparátusával. Jónak látjuk a szabályrendeletnek egyes, a köz- tisztaságra vonatkozó pontjainak rövid kivonatát itt A „VÁCZI KÖZLÖNY" TÁRCZÁJA. A váczi harczmezőn. És négyszerannyi gyilkos csőcselék S vérszomjazó hóhérsereg elé A síkra száll egy kis maroknyi nép, Rohanva bátran a halál felé. Keblükben a hazaszeretet ég ... . A szent jogot megvédi a nagy ég. Nem veszhet el a nép, ha szent hite Jog- és szabadságérzetért hévül. Nem lesz örök az elnyomattatás . . . A sírból is van még feltámadás. Emlék beszéd. Irta : Sza.t:h.n3.á,r37- Hia-jos. Az 188G. július 17-én tartott honvéd ünnepélyen felolvasta: Dr. Csányi János. Ilonvédeink vérével öntözött Szentelt vidék, te gyászhonolta táj ! Ha múltadon a bús emlékezet Elandalog, a honfi szive fáj. Mert vérözönben úszott hantidon Halálvirág tenyészett egykoron. Szabadság gyilkoló bősz zsarnokok Zsoldos hada tiporta e teret; Halált termett nyomában a homok, Arattak a fölbérelt fegyverek. Gázolva népjog és szentség fölött, Te szent szabadság, téged üldözött Szegény hazám, szabadság szent hona ! Hő kebleden melengetett gazok, Kiket te mint a gondos jó anya , Olivéreden táplálgatál — azok Fegyvert ragadtak hűtlen ellened S reád gyilkos kezet emeltének. És küzdtenek e gyászos sík mezőn, A félvilág szemlélte harezukat ; Vagy győzni fog, vagy ott vesz el dicsőn Magára hagyva e maroknyi had. Mert elnyomatva élni nem akar — Szabad hazában él csak a magyar. S e nemzet-gyilkoló ádáz csatán Megszégyenült a zsarnok fegyvere, Mert hösileg kiküzdött harcz után Ilonvédeink vas karja törte le. S kik haltanak e véres harczmezőn, Itt nyugszanak a néma temetőn. Nyugodjatok ti drága szent porok ! Keblére zárt a jó hazai föld. — S melyért hős életet áldoztatok — Rátok borulva drága hantja föd. S bár egykoron ez érezszobor kidől, Ki nem haltok szivünk emlékiből. Rabnemzetek! tekintsetek ide, S reméljetek rendíthetetlenül ; Irta: ifj. ’N7"a,rá,zséji G-vusztárv. A folyó hó 17-diki honvéd ünnepély alkalmával elmondotta: Gajáry Géza. Tisztelt Gyülekezet! 37 év előtti időknek dicső emléke újul ma fel kebelemben, midőn a nemzet kegyelete által világhősöknek emelt ezen emlékoszlop talapzatára lépek, s midőn a honért elvérzett Ilonvédeink emlékezetét felújítandó, nemzetünk történetének egyik epochális eseményét idézem vissza, a fájdalom borúja a dicsőség fényével olvad egybe lelkemben. Igen, a fájdalom borúja vonul át lelkemen, midőn tekintetem végig repül a nem rég „hős vértől pirosult gyásztér“ felett, hol „annyi honfi szív hiába onta vért s keservben annyi hű kebel szakadt meg a honért.“ ÍS midőn szemeim ama világhősöknek sir- hantjain akadnak meg, kik ama hivó szózatra: „veszélyben a haza“ „Elhagyva anyát, apát,- kft testvért, Rokont, kedves nőt, és gyermekiket, Kik a honért és szent szabadságért Hősen áldozák fel éltüket.“ De ha tekintetem e gyászképtől e diszes gyülekezetre fordítom, mely évről-évre szent kötelességéhez híven — a kegyelet adóját lerovandó — félisteneink sírjához elzarándokol, s ha tekintetem a ke-
