Váczi Közlöny, 1885 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1885-06-14 / 24. szám
VII. évfolyam. 2-^. szám. Vácz. junius 14. 1885. HELYI ÉS VIDÉKI ÉRDEKŰ HETILAP. Előfizetési árak: Évnegyedre.................................................... ■ 1 frt 50 kr. házhoz hordás vagy postai szétküldéssel. Egyes szám ára : 10 kr. Kapható Deutsch Mórnál (Városház épületében.) Hirdetések: a legolcsóbban eszközöltetnek s többszöri hirdetésnél kedvezményben részesülnek. Nyilt-tér: 30 kr. Bélyeg illeték minden beiktatásnál 30 kr. A szerkesztőség és kiadó hivatal czimzete: hová a lap szellem és anyagi részét illető közlemények küldendők: Vácz, Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. Pestmegye szabályrendelete a kihágásokról. Végre öt év múlva megyénknek is eszébe jutott az 1880. 37. t. ez. 15. §-ának eleget tenni s a kihágásokról szóló megyei szabályrendeletet megalkotni. A folyó, évi április hó 17-én tartott megyei bizottsági közgyűlésnek lett az először tervezetben bemutatva, s a mennyiben a megye azt akkor tárgyalhatónak nem találta, — s a megyei állandó választmánynak véleményezés, egyszersmind pedig észrevételezés végett a járási szoloabirák és rendezett tanácsú városok, O ^ # polgármestereinek is kiadta, s igy miután remélhető, hogy az, már a legközelebbi megyei közgyűlésen érdemileg tárgyaltatni fogjes miután j ezen szabályrendelet városunkat is igen közelről érinti és érdekli, mi sem mulaszthatjuk el, arra nézve városunk, mint rendezett tanácscsal biró város, szempontjából észrevételeinket megtenni, s ezáltal a szabályrendelet tárgyalásánál megyei bizottsági tagjainknak figyelmét, — azokra felhivni. Első észrevételünk ezen szabályrendeletre nézve tehát az, hogy midőn a megye authono- mikus jogait a legféltékenyebben igyekszik megőrizni és érvényesiteni, ugyan ezt nem respektálja a rendezett tanácsú városokkal. Nem respektálja pedig akkor, midőn az 1871. évi XVIII. t, ez. III. fejezete úgy az 1880. XXXVII, t. ez. 15. §-a ellenére — a szabályrendelet hatályát minden fentartás nélkül a rendezett tanácsú városokra és igy városunkra is kiterjeszti (Szabályrendelet 2. §-a) s igy megtámadja ez által a rendezett tanácsú városoknak önkormányzati és szabályrendedet alkotási azon sarkalatos jogait is, melyeket hála isten, még idáig’ a törvény biztosit. No már engedelmet kérünk, de úgy hisz- szitk, hogy a megyének, ha még oly hatalmas is, ilyesmit — a törvénynyel szemben cenni joga nem lehet, s tudva azt, hogy vármegyéink valaha ezredéves alkotmányunk véd bástyái voltak, ezen eljárást épen Pestmegyétől, melynek mozdulatai, mozzanatai elvi jelentőségű határozatai nem csekély fontosságuaknak sőt irányadóknak vétetnek — hazánk összes megyéi által, — nem vártuk volna, s ugyanazért nem vártuk volna azt, hogy a szabályrendelet jelenlegi alakjában még a lefolyt közgyűlés tárgysorozatába felvétessék, de ha ez már megtörtént, hiszszük azt, hogy annak újabb tárgyalása alkalmával — annak hiányait pótlandó — megőrzi a rendezett tanácsú városok sza- bályrendelet alkotási jogait s ezt egy pár soros szakaszban biztosítani fogja. Második és utolsó észrevételünk, egyebek közt, az is, hogy a szabályrendelet 49. és 50. §£-aival, habár eltakartam behozza a bejelentési hivatalokat, s igy egész megyénkből egy kis rendőri államot szándékozik alkotni s abba rólunk, nélkülünk városunkat is beleolvasztani czélozza. Ezt tehetné talán egy mindenható miniszter, s tehette volna valaha a megye is, de nem teheti azt ma: mikor a megye is már nem többé az a mi volt. Mi nem tagadjuk és kétségbe nem vonjuk. hogy a bejelentési hivataloknak sok tekintetben igen jó következményei lehetnek; de megkívánjuk azt, hogy saját házunkban mi legyünk az urak, s azt a mit jónak, czélszerú- nek találunk, azt mi létesítsük, s ne gyakoroljon fölöttünk gyámságot az, a kinek magának is elég más fontosabb dolga lehetne. Ennyit kívántunk mondani, s erre akartuk nagyjában megye bizottsági tagjaink figyelmét felhivni; — jó lesz ezt megfontolni, mert jogukat veszni engedni könnyű, viszszaállitani, vagy akár visszaszerezni nagyon csiklandós dolog. Jó lesz ezért, ezen csak nagyjából felvetett aggodalmakat — különösen a rendezett tanácsú városok bizottsági tagjainak fontolóra venni, s szavaikat ott, a hol kell — a megye gyűlésén -r- annyival is inkább érvényesiteni, mert ha a megye ma kis újunkat fogná absor- beálni, holnap már egész kezünket vágja — s csinál belőlünk béna testeket. Városi és vidéki hirek. = Lapunk mai számát a beállott körülmények folytán más nyomdában voltunk kénytelenek nyomatni, s miután a változás csak szombat délután történt, az idő rövidsége miatt teljesen lehetetlen volt a lapot a követelményeknek megfelelöleg kiállítani, a miért is olvasóink szives elnézését kérjük, azon Ígérettel, hogy jövőre e bajon is segítve lesz. — Az országos kiállításban a nagy juri tagjainak választása, e hó 12-én tartatott meg gróf Zichy Jenő elnöklete alatt, melynek tag- jai közé R e i 11 e r István urat a XXIII. csoportba (jármüvek) választották egyhangúlag. Szívből gratulálunk e kitüntetéshez! — Uj kanonok. O felsége a király a vallás és közoktatásügyi miniszter előterjesztésére a váczi székes káptalannál üresedésében lévő Lauchas-féle alapítványi kanonoki állomást Csávolszky József püspöki iroda igazgató, szentszéki ülnök s püspöki titkárnak adományozta. Gratulálunk ! = Lapunk mai tározójában megjelent költemény Varsányi Gyula verskötetéből van véve mutatványul, mely éppen most jelent meg igen díszes kiállításban lapunk jelenlegi nyomdájában N e a- wald Illésnél Budapesten. Ara a kötetnek fűzve 1 frt. == Az érettségi vizsgálatokon melyek e hó 6-án és 8-én tartattak. Bar tál Antal egyetemi magántanár helyettes főigazgató elnökölt1 A JíftCZI KÖZLŐI VTÁRGZAJft "N7" a,g'3r-T7-;ag'37-_ —: Vig beszélyke. — Álmodjál édest., szépeket! Irta: Varsányi Gyula. Kandallódnak lobog a lángja, Szobád oly illatos, meleg. Te már pihensz, az éji lámpa Arczodra szende fényt vetett. Te már pihensz, álom varázsa Ringatja nyugodt lelkedet . . . — Szép rózsaszálam, ifjú lányka Álmodjál édest, szépeket! Járok, kelek, hideg szobámban, A szélvész rázza ablakom, Lobog a mécses haloványan, Csak bámulom, csak bámulom. A szerelem tüzes fulánkja GyÖtri vergődő lel kémét . . . — Szép rózsaszálam, ifjú lányka Álmodjál édest, szépeket! Lágyan hullámzik sziizi kebled, Kis ajkadon piros mosoly... Hogy én nem bírhatom szerelmed Az éj lelkemmel összefoly. Téged környékez enyhe álom, Le engemet az őrület . . . — Szép ifjú lányka, rózsaszálam Álmodjál édest, szépeket! Irta: Ozoray Árpád. A városház toronyórája tizenkettőt ütött. Budapest munkásainak egyike már hat óra óta dolgozott, de doktor Szépvölgyi Tihamér még mindig horkolt. De mind az által senkinek sem jutott eszébe öt fel- költeni, sem betegei, sem kiadója, mert Tihamér orvos s egyszersmind iró is volt. Sőt hitelezői is elfelejtették az utat hozzá ; már régóta kezdtek kételkedni, hogy valaha visszakapják tőle pénzüket s a szegéig Szépvölgyit nyugodtan engedték aludni. Tizenkét óra után öt peiczczcl azonban hevesen kopogtattak ajtaján. Midőn Szilvássy Anna asszonyság már hosszasan kopogtatott s belátta, hogy bérlőjéből a világon semmi lsem volna képes csak egy kicsinké életjelt is kicsalni, ! végre elhatározta magát, hogy nagy zajjal lép be j Tihamér szobájába, Szépvölgyi fölriadt álmából, látni kellett volna őt,, amint szemeit dörzsölte, ágyában fölegyenesedett és még álmosan pillant be a déli napba. — Ah, asszonyság! asszonyság! — kiáltott fel, amint végül felismerte házi asszonyát. — Doktor ur, — szólt a látogatónő kissé boszus hangon, önnek nem szabad felednie, hogy nekem két 1 havi szobabérrel tartozik. — Két havi szobabérrel! Igaz; mily gyorsan I múlik az idő! tehát ma reggel lejárt a terminus. De j szíveskedjék nekem megmondani, hogy hányadika Iván; igen, igen, úgy van, ma van a fizetés napja . .. — A két havi bérre, egyenkint tizenöt, együtt harmincz forint, doktor ur! — Jól tudom, de harmincz forint nem oly kőny- nyen találkozik asszonyom, a beteg nélküli orvos és a kiadóra nem találó költő zsebében, kit balvégzete Budapestre hozott, hol barát, pártfogó és minden egyéb ajánlás nélkül áll, nem vagjmk-e egészen egyedül, még asszony nélkül is ki szelidségében pártját fogná a szegény költőnek? — Tudja Ön, mit beszélnek felőlem a házban, az utczáhan, a kerületben ? Azt beszélik, doktor ur, hogy ön nekem udvarol. — Vagy ön nekem, — gondolá Tihamér. Egyidejűleg az erényes Anna asszony arca jelentékenyül meghosszabbodott és a „jól tartott“ negyven évet túlhaladt asszonjmak, ki még nem vett búcsút a fiatalkori ábrándoktól, ajka körül némileg kétértelmű mosoly játszadozott, — Lassan, lassan asszonyom, — szólt Tihamér, a kerületnek csípős nyelve igen megtiszteli csekélységemet. Micsoda viszony állhatna fönn egy előkelő, vagyonos, nagy házat tartó hölgy és a szegény költő között? Ostobaság ilyet gondolni is. — Ostobaság! ostobaság! — szólt a házi asz- szony, ki a Tihamér szegénysége mögött rejlő bőbeszédűség fölött már-már boszankodni kezdett, tehát ostobaság volna öntől egy nővel egybekelni, kiről mindenki csak jót mondhat, tehát ez esztelenség volna ?! — Istenem, asszonyság, mennyire félreérti ön szavaimat, azt mondám, ostobaság volna felőlem ilyesmit föltételezni. (Folyt, köv.)
