Váczi Közlöny, 1885 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1885-04-05 / 14. szám
VII. évfolyam. 14. szám. HELYI S VIDÉKI ÉRDEKŰ H KlotixctéNi árak : Évnegyedre ................................................................1 frt 50 kr. házhoz hordás vagy postai szétküldéssel. Egyes szára ára : 10 kr. Kapható Deutsch Mórnál (Városház épületében.) Hirdetések: Myiit-tér a legolcsóbban eszközöltetnek sora .......................... 80 kr. s többszöri hirdetésnél kedvezBélyeg illeték menyben részesülnek minden beiktatásnál 80 kr. A K Feltámadott. Budapest 1S85. április 4. Magasra emelt fejjel, klfeszitett mellel, diadalmas arczczal állott Jeruzsálem fényes templomában, a szentek szentje előtt a főpap; moso- lyogva, győzelem ittasan kéjelgett, Dávid zsolozsmáinak hanginál a ravasz farizéus; világmegvető gúny nyal nézett végig a házak tömkelegén palotájának tetejéről, a keleti növények bűvös illatát szíva Pilátus; buta nyugalom karjai között édelgett a római érdekek t.alyigása: Herodes, a bábkirály; gondtalanul hullámzott, ünnepi köntösét mutogatva az utczákon Izráel népe. Nincs a ki romba döntse Salamon templomát, nincs a ki lerántsa a butitók álarczát, nincs a ki jogot követeljen a nép számára, nincs a ki kötelezettségeire figyelmeztesse a fejedelmet, nincs a ki szemére lobbantsa bűneit a társadalomnak: Jézus az istenember ott feszik a katonák által őrzött szikla térben ! Lehorgasztott fejjel, könybe lábadt szemekkel, fájdalom dúlta arczczal, remegő kebellel ülnek a koponya hegy aljában egy sötét üregben a keresztre feszített mester tanítványai. Nem tudni mi nagyobb s mi sötétebb : a gyász, mely egész lényüket hatalmába kerítette, avagy a kétség, mely a jövőt eltakarja előlük? Reményük sugara soványabb még a rejtüreg mécsének halovány fényénél is! „Egy kissé — és nem látjátok az ember fiát, egy kissé — és ismét látjátok őt!“ „Ha az idők betelnek: újra eljövök!“ Oh, de mikor telnek be az idők s mennyi az az „egy kissé?“ kis ha betelnek az idők: csak ugyan eljő-e újra? A hatalom s a gonosz ravaszság1 önhitten mosolyog, nem akarja tudni, hogy a hóhalmok alatt élet van s a csendes folyam lerázza hátáról s összezúzza a jégkérget. A bánat gyermeke, a kétségbeesett nem tudja elhinni, hogy a sűrű felhők eloszlanak s a nap ismét ragyogni és éltetni fog! A test és a szellem gyilkosai mesének tartják a sirok megnyíltát! De im, mi az? A reggeli lágy szellő egy csodás szót röpít lenge szárnyain, e csodás szó: a tavasz, a mely rezgésbe hozza a nagy minden- séget. A hó tűnik, nyomán virág fakad; ajég törik, a felhő oszlik, a napsugár végig fut a habokon s azokból légszeliditő pára kél. De im, mi az? „A kő nincs ott:“ hallja a főpap s inog alatta a talaj, a szövetség ládája ropog. „A koporsó üres:“ hallja a helytartó, a király s felriad. „A Messziás nincs itt:“ hallják a tanítványok s a bizalom visszatér keblükbe, a remény erőt, bátorságot lehel beléjük! „Feltámadott!“ hallja a nép s leborul. Az „eszme“ megtestesült, az „elv“ győzedelmeskedett, az „ige“ uralkodik s a világ egyik végétől a másikig csupán az hangzik: „Halleluja,“ a világ megvan váltva „Feltámadott!“ „Halleluja!“ „Feltámadott!“ hangzik ma is, a világ egyik végétől a másikig! E két szó ma is arra figyelmeztet, hogy" a természetben s az eszmék világában nincs halál! Hogy az igazszerucsziőség és kiadó hivatal czimzete: hova a lap szellemi es anyagi részét illető közlemények küldendők : Vácz, Gasparik-utcza 151. sz. é z i ratnkat nem adunk vissza. Bérinentetlen leveleket nem fogadunk el. ságot megölni nem lehet, hogy az elvnek győznie kell, hogy az erény, az erkölcs, a becsület túl éli a bűnt, az erkölcstelenséget s a becstelenséget! E két szó reményt és bizalmat önt a mi keblünkbe is! Nincs olyan kő, a melyet le ne gördíthetne a mindenható; nincs olyan mély sif, a melyből ki ne törhetne az eszme! A szeretet, a szabadság, az egyenlőség, a testvériség istene feltámadott: nem hal meg az, a ki igaz követője ! Bizva, remélve, erős hittel zengjük tehát: „halleluja,“ és szivünk mélyéből örvendjünk hogy „feltámadott!“ Brankovics György. CSARNOK. Feltámadunk. Pattan a sir, gördül a sziklaszál S derült a szívnek egy szép reggele Remeg a hűn. fél a sötét halál. Megtörve már, az Elet győzte le. Az üdvnek napja ismét fölragyog. Örül a szív, dobog ma lángolón. Oh mily csodás, a mit az ajk rebeg: Föltámadunk mi is a nagy napon! Az üldözöttnek lesz hát nyughelye, Amit a rög, a por soha sem ad, Felszárad még a köny, mit hullatott, Egy szebb hazában, hol az üdv fakad, Az elhagyottra vár még jó barát S enyli arra, kit a kínok terhe nyom. Oh mily csodás a mit az ajk rebeg: Föltámadunk mi is a nagy napon ! Keblünkben a végtelen kis világ, Amely mindig nyugtalan s csak eped. Báli pletyka. Kissé furcsa, Husvét napján bálról beszélni! De hát nem én vagyok oka annak, hogy a v i- rágcsokor históriát senki sem mondotta el, mig másrészt annak sem, bogy a farsang kezdete a böjtnek, a böjt meg folytatása a farsangnak s a vége, kezdete a bárány farsangnak. Mert nem úgy van most, mint volt urambátyámék idejében; más világot élünk, más nap süt az égen! Még csizmát és bundát sem csinálnak mostanában olyan jót, mint ennek előtte, — legalább úgy mondják az Öregek, hogy csak úgy húsz év előtt is több meleget adott ruhájuk, mint manapság. Persze, persze! hanem feledik ő kelmék, hogy a kályha is csak addig melegít, mig tűz van benne ... # * * A mi * * barátunk nem utolsó gyerek. Nem mondom, hogy szép, azt sem sem, hogy kedves, — mi haszna mondjam, minek dicsérjem ? Még azt találnák mondani, hogy minden czigány a maga lovát dicséri. Oh drasztikus ráfogás! sem én nem vagyok czigány, sem pedig ő nem az én lovam, hanem csak — barátom, már pedig e kettő talán még messzebb áll egymástól, mint Makó van Jeruzsálemtől. Szeretném őt közelebbről leirni, de minek, hisz mindnyájan ismerjük; máskülönben meg nem akarom, hogy ráismerjenek. Annyi bizonyos,: hogy jó gyerek. Vagy nem jóságra vall talán az, hogy már több ízben szerzett feleséget — másoknak, mig ő maga már lassan majd elénekelheti, hogy „kopaszodunk nincs feleség!“ És ezért kedves is ő a lányos mamák előtt; már ha mindjárt nem azért is, mert még mindig reményteljes, hanem mindenesetre azért, mert a mamák bizonyosak felőle, hogy leányaik l'ő kötő alá kerülnek, mihelyest a mi * * barátunk szelet csap körülöttük. Oh, mennyi szelet csaphattál te már, barátom ! Pszt! Nyúl van a bokorban, ne szóljunk erről, nem akarom lepkének' föltüntetni őt, nem már azért sem, mert hallomás szerint rosszban töri fejét, meg akar — nősülni (?) A kopaszodásról tettem említést. Ezt ne tessék ezélzásnak és kész pénznek venni, mert ezt csak a nóta mondta. Én egy szóval sem mondom, hogy a mi barátunk kopaszodik. Csak a minap emlité And- rássi a főrendiházban, hogy bajos megítélni, mennyi hajszálnál kezdődik a kopaszság. Ezt én sem tudom és azért nem mondom kopasznak, kivált miután még mindig reményteljes udvarló. E minőségében olyan a mi barátunk, mint a „czinege madár,“ — jár ide, jár oda: körültekintés okáért. Az ebben való sántikálása, meg az előbb említett jósága nagy bajnak lön forrása, lévén a mi barátunk sorsa, hogy gyakran fog szurkot. Pechje van ! . . . Vácz bálra készült. Volt nagy forradalom a kelmék és ezérna között; csak úgy pörögtek a gépek a lányos házaknál. A varró és gombostűk ezrivel fogytak, mert j tudni való. hogy egy báli ruha megvarrása tömérdek ily gyilkos szerszámot nyel el. A mamák már betek óta tanulmányozzák a magyar bazárt, a papák csöppeket izzadnak a bankóprés alatt, csak a lánykák gondolkoznak könnyebben, — azaz hogy dehogy! Lázas izgatottsággal várják a nagy napot; teljesedik-e a tüszúrás jelentősége? ott lesz-e ő is? talán csokrot is hoz? Eölfordult az egész házi rend! A papa kimérgelődve magát a hivatalban, ebédre siet haza; pedig hiába siet, az asszony népség bálra készül, elfe.lej- tették az ebédet délre elkészíteni, csak úgy egy óra után lesz a tálalás. A papa mit csináljon? Újságát A ,:VÁGZI KÖZLÖNY" TÁRCZÁIA. Visszonlátáskor.*) Oh hallanom mily édes hangodat! Pedig szivemnek tőr minden szavad. Életre keltesz meghalt vágyakat. S a gyógyult seb vérezve fölszakad. Oh jaj he fájó, gyászos érzemény. Ha régi vágyak újra gyötrenek, Ha a csalódás hervasztó szele, Csak a reményt, vágyunk nem ölte meg. Fejem szetetném néma éjjelen, Kebledre hajtni drága kedvesem. Szorítanám ajkamhoz lágy kezed, A némaságban sírva csöndesen. S mikép zokogva az alvó bokort Megrezgeti halk éji fuvalom, Elmondanám szerelmem kínjait, Mig könyörülne szived angyalom; Lelkernre hozni fényes örömet Mig rám omolna gyászsötét hajad, Mig rám mosolygna szédítő szemed, Ajkamra forrna szűzi ajkad. Ez nem lehet ! ... oh van pedig jogom Kisírni búmat forró kebleden : Eljátsztam érted büszke csillagom A sors koczkáján — ifjú életem. Varsányi Gyula. *) Mutatványul szerzőnek sajtó alatt levő költemény füzetéből.
