Váczi Közlöny, 1885 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1885-04-05 / 14. szám
Megnyugszik és nem üldözi remény. Ha vágya lel majd biztos nyughelyét, Ha teljesül a titkos szép remény, Mely szivet lelket üdvhonába von. Oh mily csodás, amit az ajk reheg; Föltámadunk mi is a nagy napon. A tört remény, a fájó sebhelyek . . . Oh mind, oh mind édes gyógyírra lel. Örök derű honol az uj hazán — S nem hangzik ott az ajk panasza fel. Nem bánt többé emlékezet s remény Csak is szeretni fog a szív nagyon. Oh mily csodás, a mit az ajk rebeg: Föltámadunk mi is a nagy napon. Föltámadunk ! óh kétség messze el! Mert szent igaz, ki erről biztosit. 'Elporladunk ... de újra fölkelünk. Életre hiv s majd feltámaszt a hit. Az üdvnek napja ismét fölvirrad, Örülj hát szív s dobogj ma lángolón 1 Hisz oly csodás, a mit az ajk rebeg : Föltámadunk mi is a nagy napon ! Révész István. Húsvéti gondolatok. Legnagyobb ünnepét üli a mai napon a kereszténység. A feltámadás szózata zeng ma mindenfelé. Örömre gerjed a szív, reménynyel telik el a lélek, midőn az örök enyészet, a halál legyőzetése napját, a feltámadás dicső ünnepét látja megünnepelni. A husvét a reménynek és a halál Jegyőzetésének az ünnepe. Ez azon várva várt nap, melynek hajnala föl - hasadtával a szellemi világ napja, az emberiség Megváltója győzve a halálon, föltámadott, hogy örökké éljen. A Megváltó feltámadása nélkül a világnak nincsen értelme; az emberiségnek, horgonyt vesztve és czélt tévesztve, nincsen reménye üdvösségre siron innen és siron túl. A vallás és természet együtt ünnepelnek e napokban. A tél dermesztő hatása alól megszabadult természet új életre kel, a fák rügyezni kezdenek, az erdők lakója ismét elkezdi dalát, a patak vígan cseveg, a verőfény tisztábban ragyog, a szél enyhébben susog. Uj élet van mindenütt. A természet új életre ébredése mintegy maga tanít meg hinni a föltámadásban. S mily szép, hogy az ember a természettel együtt ünnepli feltámadása ünnepét. Az egyház bölcs intézkedésére vall az, hogy ez ünnep vallási jelentőségén kívül a természet fordulójának a jelzője. Örvend a természet, hogy megszabadult téli bilincseiből, örvend az ember is, hogy a feltámadás hajnala felderült. Krisztus feltámadása nélkül nem volna keresztény világ, nála nélkül nem volna kereszténység a földön. Miután Krisztus meghalt a kereszten, ha halottaiból föl nem támad, valljon ki döntötte volna meg a pogány bálványokat? — Ki világosította meg az elméket, ki nemesítette meg a sziveket, ki téritette meg a nemzeteket és népeket, ki szövetkeztette össze az Isten országát a földkerekségen, ha nem ő V Tény, az egész világ szemeláttára végbement tagadhatatlan tény, hogy a kereszténység által megújult a földnek képe. Kérdezzétek meg a történelmet, hogy valljon ki lehelt új életet, magasabb keresztény életet az emberi szívbe, ezen szívbe, mely a maga természetétől oly veszi elő, azaz hogy csak venné, de nem találja; végre a ruha-minták tömkelegében ráakad, — de óh fátum, a fele hiányzik, a nagy munkában formát aprítottak belőle. No, csakhogy a fele meg van. Megadva magát a sorsnak, a másik szobába vonul, hogy az ablaknál egy zsöllyében kivárja ebédjét. De mi az? A papa egyet szisszen és fölugrik üléséből. Hát semmi más nem volt, mint hogy ruha próbálás közben egy tüt szúrtak belé és ott feledek. Végre hozzák az ebédet, és milyen ebédet! fele kiszáradva, fele meg kozmás, csaknem ehetetlen. És a papa még csak nem is szólhat a cselédnek, mert nem tehet róla, hogy főzés közben háromszor is a boltba küldték. — Öregem már csak tűrjél, hisz ez az utolsó bál az idén. És az öreg csak nyel egyet, mert farsang elejétől kezdve mindig ezzel vigasztalják. És ezek még csak a kisebb bajok. Hanem mikor például a Karcsi az atlasz csokrot leönti tintával, a kis Lili meg a selyem virágokkal a babáját cziczomázza föl, nem is említve azt, mikor a papa a fejét vakarja és sehogy sem akar kirukkolni . . . De hát ezek olyan házi jelenetek, melyek a titkok közé tartoznak. Óh bál, bál! Mennyi vágynak vagy te találkozó helye! Mennyi gyöngéd érzelemnek, mennyi ábrándnak vagy dédelgetője! De mennyi azon sebek száma, melyeket te ütsz a szerető sziveken ! Mert mi a bál? Nem vagyok oly indiskret, hogy összejövetelnek mondjam, hol több az eladó mint a vevő; hogy kirakatnak nevezzem, melyben csábos anonszok édesgetnek a horog felé; hogy börzének mondjam, hol inkébb fölfelé mint lefelé spekulálnak, — mert én nem vagyok rossznyelvű, mert én tisztelem a házas életet, és nem tartozom azok közé, kik azt kevély, oly szeretetlen, ki oldotta le a rabszolga lábairól a bilincseket ? ki emelte, ki dicsőítette fel a nőt? ki alakította át a világot? ki alkotta ezt a keresztény polgárosodást és ezt a társadalmat a keresztény népek és nemzetek között? . . . Mindez a feltámadt Üdvözítő müve. Azé, aki feltámadása által megtörte a halál fullánkjai, hogy az embereknek örök életet szerezzen. Ki ott áll az idők magaslatán, az emberiség színvonalán; ő él és uralkodik az idők végeiglen ; az ő lábainál vonulnak el a nemzetek és népek hosszú sorozattal; és a nemzet, mely melléje tart, a család, mely hozzá ragaszkodik, az ember, a ki feléje kapaszkodik, elveszni nem fog. Ő a föltámadás és élet. — A feltámadás angyalának örömriadója századokról-századokra hangzik: „Nolite ex- pavescere,“ „Ne féljetek,“ a názáreti Jézus, ki meg- feszittetett vala, föltámadott ........... Kinek szivét ne szállná meg a gondolat husvét napján, hogy föltámadunk ? ! Az élet sanyarúságai közt ellankadó szivet hinni és remélni tanítja meg a feltámadás glóriája, mely ma felzeng mindenfelé. Meg van törve a koporsó fullánkja. S ha néha-néha el-elkeseredünk a világi dolgok múlandóságán, ha a sors viszontagságaival kell kiizdenünk s lemondás száll sziveinkbe: e napon örömre gyullad föl szivünk s megtanul hinni egy szebb jövőben .... Az egyház fényben, pompában hirdeti a feltámadás ünnepét, miután a megelőző nagyhéten a legmagasztosabb szertartások közt ünnepelte meg az Üdvözítő kínszenvedését és halálát. A legfásultabb szív is fölérez s átvonul rajta a hitnek egy-egy sugara. Elmegy a templomba még ez is, ki egész éven át nem gondolt az Isten házára, most oda vonzza valami a keservek emléke napjain.-— A bűnbánó lélek imákba merül, böjtben, ön sanyargatásban leeres enyhületet. A test is igyekszik menekülni a piperéktől s .gyászba, komoly ruhákba öltözik. Megszállja a vágy az Isten házát felkeresni, oda vinni búját, csalódását, fájdalmát, melylyel az élet szenvedései töltötték meg szivét, hogy ott kiöntse, hol az föl nem tűnik, hol senki nem kérdi miért sir, hol minden szív elmondhatja bánatát s hon- nét megkönnyebült lélekkel távozhat el ... . A szomorúság és gyász hete után felderül az öröm napja, a feltámadás ünnepe, felzeng az „alle- luja“ s ezrek és ezrek ajkáról hangzik az ének : „Feltámadt Krisztus e napon, Hogy az ember vigadozzon.“ — a. Piros tojás, szentelt sonka stb. — Tréfás húsvéti elmélkedés. — Azt mondják az emberek, hogy a természettől kell tanulnunk művészetet; napjainkban ez megfordítva veendő : a természet az emberektől tanul — szint változtatni. S aztán mégis úgy megbámuljuk a természet színváltozásait mint borjú az újkaput ; tettük ezt legközelebbb az esti pir feltünte alkalmából, annak mindenféle magyarázatot adva, csak épen azt nem, a mi helyes lett volna, hogy t. i. a természet szégyenletében esténkint elpirult a fölött, amit nappal közöttünk látott. Ez arra mutat, hogy a természet mégsem tanulta el az emberek összes rósz tulajdonságait, mert különben már szintén nem volna képes pirulni. Úgy látszik tehát, hogy az emberek túlszárnyalták a természetet: tudnak színlelni s Talmának igaza volt, midőn azt állitá, hogy bizonyos tekintetben minden ember színjátszó, — csak a pirulást nem tudja mindig eltanulni. Világos barnára az irigység festi, zöldre a harag, szivét sötétté a gonoszság teszi, bűvös kertnek mondják, a melybe azok, kik még benn nem voltak, bejutni iparkodnak, mig azok kik benne vaunak, kijönni szeretnének, — csak hogy nem lehet ám gyere ki! Tehát a bál szintén nem „becsaliu ; hanem igenis egy pompázó, egy illatos téli kert, melynek légkörében könnyen nyílik a szerelem virága, mely a fakadó bimbóból rózsát fejleszt, mely a sziveket közel hozza egymáshoz ... de nem tudom én ezt jól elmondani, csak akkor tudnám, ha igényt tarthatnék az első hosszú ruhára. . . . . . . Mimi nagysád a kétkedő és reménykedő türelmetlenséggel arczán várakozik. Ugyan mire várhat? Talán az a kocsis oly haszontalan, hogy elébb az egész várost összehordja, s csak azután jut eszébe, hogy Mimi nagysádékat el kell vinnie ? Oh nem ; a kocsit már kétszer elküldték azzal a füllentéssel, hogy a kisasszony nincs készen. Pedig Mimi nagysád már majd egy órája tánezra készen áll. És mily jól néz ki! Igen világos rózsa- szin hab ruha takarja karcsú termetét rózsákkal di- szitve; pihegő keblén meg szög hajában ugyanily virágok nyertek irigylésre méltó helyet; piczike lábai rózsaszín atlasz czipőcskékbe bujtatvák ... de a mi fő, nem a ruha az hanem maga Mimi nagysád, ki ruháját önmaga által széppé teszi. Termete, mint a félő őzikéjé ; arczának haván a rózsa pirja szűrődik át; mosolygó szamócza ajkai két apró gyöngysort takarnak; fénylő szög haja, bársony pillái, melyek két fekete csillagot árnyalnak ... de nini, e csillagokban gyöngyök csillám- lanak ! Mimi nagysád könyezik . . . Hát csakugyan nem nekem, ő neki hozta! és ezzel bosszúsan ledobj;), belépőjét: Mama én nem megyek' el . . . fehérre a halál változtatja; — de a pir oly ritka mint a valódi szemérem. Ezért a színért sokan a zsidóhoz kénytelenek küldeni ; bár vannak elegen, kik a korcsmában is megtalálják s orruk hegyén viszik haza ; az ily orrokat aztán méltán lehet hajnal-orroknak nevezni, mert rendesen csak hajnalban kerülnek haza. Különben a pir még hölgyeink közül is számosakat szokott ékesíteni.- Kérdezd csak tőlük: Mit olvas nagysád még Zola regényein kívül ? Meglásd hányán fognak elpirulni. Miképen jöttek a piros tojások husvétkor divatba ? Régebben inkább megtartották a böjtöket mint most s csupán az omelettek és más tojás-csemegék tartoztak a böjti eledelek közé ; később azonban a bojtos asztal oly sokféle más eledellel szaporodott, hogy a böjti tojások szerénységükben méltán elszégyelték magukat; igy támadtak a piros tojások. Miért használják a piros tojásokat a szerelmesek egymás közt húsvéti ajándék gyanánt ? Azért, mert ez leghelyesebb jelképe törékeny hűségüknek. A piros szin az örömet jelenti. Azért látunk piros tojásokkal leginkább gyermekeket játszani, mert a valódi öröm csak az ő szivükben található ! Máig is divatban van, hogy a leány, kit husvétkor vízzel megöntöznek, piros tojást ad öntözőjének cserébe. E szerint némely költőink, kik vala- mely, hölgyet megénekelnek, ugyan ezt a jutalmat szintén megérdemelnék. Különben a húsvéti ajándékok gyakran nagy értéket képviselnek, természetesen ha olyanoktól erednek, kiknél ezrek sem jőriek számításba. így Napoleon Lajos egykor császári nejét 40.000 frank értékű zongorával lepte meg, mely egészen rózsaszínű mahagóni fából készült; ez aztán igen szép húsvéti tojás volt ! A férjek azonban bizonyosan nem szeretnék, ha házi életükben csak ily piros tojás lenne képes a harmóniát fentartani. Már sok ember fönnakadt ezen a kérdésen : tyúk volt e előbb vagy tojás ? Ha igaz, hogy a paradicsom első napjai a legszebb nyári napok voltak, akkor minden esetre a tojás volt előbb, mert különben az első ember bizonyosan megette volna még csirke korában, természetesen kirántva. A tyúk azt a közmondásossá vált tulajdont, hogy szintén talál néha gyöngyszemet, úgy látszik költői tehetségénél fogva kapta, mert azt hiszem,- hogy szintén nem igen válogat az igaz és hamis gyöngy között. Plató furcsán kü önböztette meg az embert az állattól, midőn azt mondá, hogy az ember tollatlan állat; e szerint kérdés, hogy vájjon a szegény iró az állatok vagy az emberek közé tartozik-e, miután nem tagadható, hogy neki tolla van. Irodalmunk úgy látszik, a természettel barátságot kezd kötni, igy sok mii arra a polezra vergődik, hogy sikerül korszakot alkotnia. Mire a burgonya a sok nedvességtől kicsirádzott, megszülettek Zöngemény Elemér „költészeti csirái;“ a tavasz elején beköszöntőitek Borús Dezső „első ibolyái,“ a húsvéti ünnepekre pedig ki tudja, kinek a „piros tojásai“ fognak kikelni. A husvét és bárány analóg-képek, talán husvé- tunk azért fehér néha, mert a pásztor nagyon megúsztatta ? Vagy talán azért ölt magára hólepelt, hogy legalább az ártatlanság színéből is legyen valami a divatot kergető világon. Zöldet úgy is eleget lehet találni parlamentben, részvénytársulati közgyűléseken és az újságokban. Szentelt sonka nélkül sem esik meg a husvét, s ez jó az orvosok érdekében, mert nagyön megapadna az erszényük ha husvétkor el nem rontanák a gyomrukat. Hasztalan a mama minden ékesszólása. Mimi tántoríthatatlan és honn marad. A papa nagy bosszúsan csak annyit szól: hát ezért kár volt engem két hétig halálra gyötörni! * * * Pedig Mimi nagysád hiába haragudott. A mi * * barátunk a bált előző napon Pestre megy. Mint szives Hu, nem tagadhatja meg, hogy Y. urnák kérésére egy csokrot ne hozzon magával. Barátunk szerencsétlenségére épen akkor czipe- kedik haza felé a csokorral, mikor a fodrásznő Mimi nagysádhoz iparkodott. A fodrásznő meg nem azért konkurrense Figarónak, hogy hallgatni tudna. Fésülés közben legelső dolga volt Mimi nagy- sádnak elmondani1 hogy a mi barátunk csokrot hozott Pestről, és ez bizonyára őt illeti. „Meglássa nagysád, mindjárt itt lesz; jól láttam mint sietett vele.“ És Mimi nagysád örömtől sugározva várta a kedves meglepetést. Öröme csak akkor kezdett lia- nyatlani, midőn már a fodrásznő is elment, kilencz óra is elmúlt, s a csokor — még mindig nem jött. Ekkor lopódzkodott aztán szivébe a gyanú, hogy vetélytársnőre gondoljon — és honn maradt . . . Pedig a mi * * barátunk ártatlan volt a dologban, mert ő senkinek sem hozott virágot, csupán ismerőse megbízását teljesité. De hát a mi barátunknak határozott pechje van ! Gonosz Csont.
