Váczi Közlöny, 1885 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1885-09-27 / 39. szám
VII. évfolyam. 39. szám. Vácz, szeptember 27.1885. ETILAP. Jüolixetési árak : Évnegyedre ................................................................1 frt 50 kr. házhoz hordás vagy postai szétküldéssel. Egyes szára ára : 10 kr. Kapható : MAYER SÁNDOR könyvkereskedésében (Csillag-utcza). Hirdetések: Nyilt-tér a legolcsóbban eszközöltetnek sora .......................... 30 kr. s többszöri hirdetésnél kedvezBélyeg illeték menyben részesülnek. minden beiktatásnál 30 kr. Ä szerkesztőség czimzete: hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők : Vácz, Gamuvik-utcza 151. sz. Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentetlen leveleket nem fogadunk el. A kiadóhivatal czimzete: hová a lap anyagi részét illető minden küldemény tczimzendö : Vácz, Csillag-utcza 1428. szám. ____ Felhívás előfizetésre. A „Váczi Közlöny“ kiadói jogát július hótól kezdve Varázs éji Gusztáv laptulajdonos és szerkesztő úr reám ruházván át, bátorkodom a n. érdemű közönség becses figyelmét felhívni, miszerint pártolásukban részesíteni s az előfizéseket megújítani szíveskedjenek. A „Váczi Közlöny“ előfizetésre ára az október—deczemberi évnegyedre 1 frt 50. Az előfizetéseket a helybeliek a lap kihordójánál a nyugta átvétele mellett, a vidékiek pedig legczélszeritbben posta utalványon eszközölhetik. Mayer Sándor a „Váczi Közlöny“ kiadója. Sértett hiúság. Mnlt vasárnapi „Le a kalappal !“ czimü vezér- czikkünk nem kis port vert fel az illetékes körökben, s ezért nem is késtek az illetők a sértett hiúság érzetével „Többen“ aláírással vezérczikkünkre válaszolni, a minek mi annyival is inkább örülünk, mert igy alkalmunk van legalább megismerni et altera pars — gondolkozás módját a helyzetről, és ha tanulhatunk valamit ezen „másik féltől,“ és ha épületesek, szavakban kifejezett gondolatai: azokat mindenkor a legkészségesebben nem átalunk magunkévá tenni. Viszont azonban, ha azt lennénk kénytelenek tapasztalni, hogy az a „másik fél“ jó akaratú felszólalásainkat nem a tárgyilagosság szemüvegén át teszi bírálata tárgyává, s nem a részrehajlatlanság hidegvérüségével és pártatlan igazság szeretetével mond Ítéletet azok fölött, hanem felszólalásainkat, egy nemével a sértett hiúságnak kívánja és kísérli megczáfolni: mi tűrés tagadás, de az ily kinyomatait az emberi végzetes gondolkodásnak magunkévá nem tehetjük. És körülbelül ezen kathegoriába kell soroznunk a „Többen“ aláírással beküldött fent említett választ is. Alább egész terjedelmében közölni fogjuk ezen választ; mielőtt azonban ezt tennők szükségesnek találjuk arra nézve észrevételeinket nagyjából a következőkben megtenni. Hogy minket a „Le a kalappal!“ czimü vezér- czikkünk közlésénél a legnemesebb szándék, s a legI. Örülj Sión ma és dicsérd az Istent, Midőn kiadnak ülöd ünnepét, Kinek e nap dicső fejére a hit, A szeretet s a hála fon babért. Törjön merészen, hő imánk az égbe, Jlad zengje vissza azt az égi kar; jobb akarat vezérelt, azt senki, a kinek városunk emelése, fogyatkozásainak elhárítása, elmaradottsága okainak kiftirkészése s ebből kifolyólag a baj orvoslása szivén fekszik, kétségbe vonni nem fogja. Azt megengedjük ugyan, hogy czikkünk talán nem minden embernek aratta tetszését, s hogy talán egy némely embernek drasztikusnak is tetszett és sértette hiúságát; de ez minket nem alterálhat, nem szabad, hogy alteráljon. Előttünk csak egy czél lebeghet és kell, hogy szemeink előtt lebegjen, az t. i. hogy a közjónak használjunk. És ha ezt elértük nyugodt lélekkel hajtjuk le fejünket pihenésre. Az tény, hogy sokszor egyiknek is másiknak is polgártársaink közül drasztikus és kemény szavakat kell mondanunk, de ha teszszük is ezt, teszsziik azért mert drasztikus betegségeket, álomkórságot, csakis drasztikus szerekkel lehet gyógyítani. És aztán ha valamit mondtunk vagy irtunk mindig hozzá gondoljuk Szentmiklóssy költőnkkel: „A kit ez nem érdekel magáról sem érti; a kit pedig érdekel jól teszi, ha sérti.“ Ez lévén álláspontunk és hogy czikkünket a legjobb akarat sugalta ezt beismeri a „Többen“ válasza is, kezdő soraiban ezeket írván: „Jó akaratra valló“ t. i. a czikk. Hogy aztán hozzá teszi, hogy a toll kissé gyakorlatlan, ezt is elengedjük; mert mi nem akarunk czikornyázva, nem is a „Tudományos Akadémia“ számára értekezést írni, ha nem csak utalni akarunk bajainkra. És mert alkalmazkodnunk kell lapunk tisztelt olvasó közönségéhez, írunk úgy, hogy ne csak az akadémikus, hanem az olvasni tudó, s magyarul beszélő utolsó iparos is megértsen. Elég az hozzá, hogy a czikkiró meg van győződve jó akaratunkról. Énnek szivből örülünk. Mi fáj tehát neki s mi az, a mi őt ki hozza a sodrából ? Sem több, sem kevesebb, mint hogy a zsidókkal egyszerre említettük a papságot. Mi ez által koránt sem akartuk párhuzamba állítani őket, csak mint olyanokat említettük fel, kiknek kezei közt a pénz forog, s a kik városunk érdekében vajmi keveset tettek eddig. De menjünk tovább. A czikkiró azt is mondja hogy a Bach korszak alatt ha sztagnalt is városunk, ez másként nem lehetett. Ezt mi is elismerjük ; mert akkor általános dermedtség fogta el az egész nemzetet. Még gondolkodni is nehéz volt, hát még tenni valamit! De hogy visszanyertük alkotmányos szabadságunkat annak közel húsz éve már. Ennyi idő alatt csak lehetett volna tenni valamit; a mint megmuHogy Ünnepeltünk éljen még sokáig, Ezt zengje el ma minden hő óhaj ! Egyházunknak félszázados vitéze Mély tisztelettel hódolunk Neked, Hisz’ philomela-püspökséged is oly Nyíltan beszéli számos érdemed. Méltó vagy arra, angyalszivü Pásztor, Hogy nagyon hosszéi legyen életed És ötvenedik szent miséd az Urnák, Mint püspök nyújtsa áldozó kezed. Tudjátok-e mit áldozott fél az, ki Az Üdvözítő zsámolyára lép ? . . . Elég talán, ha mondom: a világért Od’adja szivét, lelkét, mindenét. Od’adja s önmagának mit se tart meg — De nem jól mondom, nála még marad Nagy kincs, habár az egyetlen mivel bir : Az Üdvözítő szent szerelme az. Oh mily magasztos, mily dicső e pálya, És mily dicső e pálya bajnoka, Kinek szentelt kezébe Krisztusunknak Kegyelme oly sok áldást halmoza. Van-e, ki méltóbb lenne tiszteletre, Mint ily pályát jól megfutott vitéz, Hisz’ szinte érzed, hogy közeli) az Isten, Ha ilyen ősz szolgával beszélsz V! — Angyal szivedről nem csak itt e város, Nőténcs és Püspök-Hatvan is beszól, tatta Budapest fővárosa, melynek óriási haladása a legmerészebb gondolatot is felül múlja. Ezt a második és legújabb epocháját életünknek értettük mi. S az sugalta toliunkba az ismert czikket és annyival is inkább fentartjuk a mondottakat, mert hogy a tisztelt papság; — teljes tisztelet a kivételnek, — vajmi keveset lendített városunkban ezen .lefolyt alkotmányos korszak alatt ép úgy rmint a zsidók nem tettek, azt igazolják a tények. És ezen állításunk értékét még az sem szállítja le, hogy czikkiró a papság nevében, — nem tudjuk az összes papság nevében teszi-e, a mit nehezen hiszünk, — mintegy önérzetteljesen azt hangoztatja, hogy Vácz emeletes épületei lételüket nem más mint a papságnak köszönik. S hogy nem-e a papok érdem e ez is. — Kalapot emelünk ezen érdemnek; de ezen érdem nem a jelené, hanem a múlté. S midőn czikkiró ezen érdemre hivatkoz ép úgy tesz, s olyba tűnik előttünk, mint az a gyermek a ki ősei gazdag örökségével dicsekszik, a ki azt sem tudja, hogyan jutott hozzá. Már tisztelet becsület, de elődeink érdemeivel úgy dicsekedni, mintha azokra, mi tettünk volna szert: ehez mi kedvet nem érezhetünk. De hogy a czikkiró kelletlenül fogadott czikkünket még az által sem gyöngíti, hogy a pénzt uzsorára ki nem adják, a mennyiben pedig törvényes kamatra kiadatik, a behajtásnál a legein ézőbben járnak el, hogy továbbá a megyei papság szegényesen lévén javadalmazva, azt is segélyezni és ellátni kell, s hogy végre a pénz nem a papságé — hanem a káptalané — melyből a papság elláttatik (sic !), s hogy végre különösen a helyi papság szerényen lévén dotálva, önmagától minden ártatlan szórakozást megtagadni kénytelen ; mert a mi illeti az első körülményeket, azok mind szép és nemes, a t. papsághoz méltó és emberséges cselekedetek; az utolsó jelenség fölött sajnálkoznunk kell; de úgy hiszszük, a „szerény dotáczió“ még sem lehet annyira szerény, hogy abból jó akarattal mást is tenni ne lehessen. Példa erre egyebek közt Dr. Kovách Pál, kanonok, pápai trónálló úr ő méltósága, a ki „s z e- rény“ jövedelméből nem csak a nagy templomot költséges villámhárító- és órával látta el, de 10,000 frtos alapítványt is tett jótékony czélokra, s a kiről hiszszük, hogy ha soká élni fog, még többet is fog tenni 1 Példa volt erre Gfasparik nagyprépost ő méltósága, kinek emléke, még Vácz állani-, az élni fog. És példa lesz erre Nesz ved a nagyprépost és fölszentelt püspök ő méltósága is — a mint a jelek mutatják. — Ezek is szerény jövedelmekkel bírtak', Ahol a hívek szivét elrabolta A szép kebel s a vonzó vig kedély — Óh hány szegénynek törléd könnyeit le, A szenvedéstől sajtolt könnyeket . . . Igen! hit, hála s szeretet ma méltán Fonhat imáiból babért Neked! — Menj hát s rputasd be szent miséd az Urnák, Kedves lesz az, nagyon kedves Neki, Az égiek dicst zengnek, hogyha áldón Szentelt kezed az ostyát illeti — S ha szent kezedtől szentté vált az ostya S kezedbe tartod őt, az ég Urát, t Oh mondj el értünk is bizalmasan ha Beszélgetsz véle, égy kicsiny imát — — Örülj Sión ma és dicsérd az Istent, Midőn Fiadnak ülöd ünnepét, Kinek e nap dicső fejére a hit, A szeretet s a hála fon babért. Törjön merészen hő imánk az égbe, Had zengje vissza azt az égi kar ; Hogy Ün népéit ü n k éljen még sokáig, Ezt zengje el ma minden hő óhaj ! Viz Zoltán. II. Dobogjon minden érző szív ma fel, Hangozzék az öröm dicső dala Es törjön ég felé minden kebel, Szálljon az ajkról háladó ima!
