Váczi Közlöny, 1885 (7. évfolyam, 1-53. szám)

1885-06-28 / 26. szám

HELYI S VIDÉKI ÉRDEKŰ HETILAP.

VII. évfolyam.

26. szám.

KlőíixetéKi árak:

Évnegyedre................................................................

.... 1 frt ."»O kr.

házhoz hordás vagy postai szétküldéssel.

Egyes szám ára : 10 kr.

Kapható Deutsch Mórnál (Városház épületében.)

Hirdetések:

Nyílt-tér

a legolcsóbban eszközöltetnek

sora

........................... 30 kr.

s többszöri hirdetésnél kedvezBélyeg illeték

ményben részesülnek.

minden beiktatásnál 30 kr.

A szerkesztőség és kiadó hivatal czimzete: hová a lap szelhmi és anyagi részét illető közlemények küldendők :

Vácz, Gasparik-utcza 151. sz.

Kéziratokat nem adunk vissza. Bérmentetlen leve- . leket nem fogadunk el.

Adiatur et altera pars.

Vácz, 1885, juniushó.

Lapunk folyó évi 25-ik számában közlütt vezérczikkünkre vonatkozólag1 a „Budapesti keresztény önsegélyző és fogyasztási szövetkezet“ igazgatóságától a következő sorokat vettük:

Nyilatkozat.

Midőn becses lapja folyó évi 25. számának „Nem e ez is humbug“ czimű czikkére reflektálunk, nem szándékozunk annak sem intenczióját kutatni, sem szövetkezetünk hasznos voltának ecsetelésébe bocsátkozva, elmondani mindazt, mit a Németországban virágzó és áldásosán működő, a népet a zsidó-uzsora karjai közül kimentő hasonczélu szövetkezetek üdvös voltáról már annyian megírtak. A bizodalom kérdését sem vetjük föl és nem állítjuk párhuzamba szövetkezetünk szervezetét a Reifeisen-féle annyira elterjedt hitel-szövetkezetek szervezetével, mely szövetkezetek köztudomásúlag egyszerű földművesek, falusi lelkészek és tanitók által igazgattat- nak, és nem kérdjük sem a czikkirótól, sem az olvasótól azt: ha váljon nagyobb garancziát nyujtana-e szövetkezetünk akkor, ha élén grófok, bárók, vagy ma még két-három csődön keresztül nem úszott zsidó-bankárok állanának, a helyett, hogy a szövetkezet alakuló közgyűlése egyszerű, de kenyerüket becsületes munkával kereső iparosokra bizta az igazgatói teendőket, mely bizalomban szövetkezetünknek nemcsak szépszámú fővárosi tagjai, de már tevékenyen működő négy fiók-telepünk tagjai is osztakoz- lanak.

Czélunk, mely a zsidó-uzsorától megmentésben, a keresztény iparosok, kereskedők, földművesek stb. anyagi gyarapodásának kér. felebaráti szellemben előmozdítására irányul — elvtársaink és nagy számú ellenségeink előtt eléggé ismeretes lévén, ezt fejtegetni ezúttal

szintén nem tartjuk szükségesnek, s igy nyilatkozatunk a kérdéses czikknek csupán azon pontjaira irányul, melyek által hivatalos eljárásunk érintetik.

Ezek a következők:

A czikk helyesebbnek vélte volna, hogy ha főügynökünk Váczra kiküldése helyett valamely ottani, szolidságánál ismert polgárhoz fordultunk volna. Szíveskedjék a t. czikkiró ur tudomásul venni, hogy ez megtörtént. Zemanovich és Mat- kovics urak ottani polgárokkal, kiknek szolidsága ellen talán nem lesz kifogása a czikkirónak, tagok gyűjtése és fiók-telep létesítése végett szövetkezetünk létre jötte óta sűrű levelezésben állottunk, s ügynökünket csakis akkor küldtük Váczra, midőn onnét jelentve lett, hogy a tagok gyűjtése nehezen halad előre. Ebből láthatja mindenki azt is, hogy azon becsületes emberek, kik Váczon szövetkezetünk tagjai sorába beléptek, e lépést nem olyan elhamarkodva, a czél, az eszközök, a vezérszereplők ismerése nélkül tették, mert mindezt megismerniük, magukat minden irányban kellőleg tájékozniok, a rég megküldött alapszabályokból személyes- és levelezés utján érintkezéseikből bő alkalmuk nyílt, sőt tény az is, hogy egy váczi elvtársunk az első alakuló közgyűlésen is részt vett, többen pedig helyiségünket más alkalommal látogatásukkal tisztelték meg. Csak a vidéki hirlapirodalom re- putacziója és nemes hivatása érdekében van okunk sajnálni tehát, hogy a czikkirója városának értelmes, nem zsidó polgárait oly könnyelműeknek, meggondolatlanoknak és be- ugraszthatóknak tartja.

Az ügynök által törzsbetétenkint beszedett 20, — illetve 30 kr. összesen 50 krt illetőleg fel- világositó nyilatkozatunk ez; a 20 kr. beirási dijat az alapszabály állapítja meg, a 30 kr. igazgatósági határozat alapján a tagoknak kiadandó nyomtatványok fejében szedetik;

ezért kap minden tag egy példány alapszabályt, bejelentési ivet, törzsbetéti könyvecskét, annak idején törzsrészjegyet stb. Ezen dijakból az ügynök perczentet kap, de korántsem az övé az egész, mert mi, kik nem részvényekre alapítottuk vállalatunkat, hogy a részvényesek a kis kamatra bevett s nagy kamatra kikölcsönzött betétek után busás osztalékot rebacholhas- sanak, a költségek fedezhetése czéljára semmi egyéb jövedelemmel nem rendelkezünk.

Azon triviális kifejezésre végre, melyet gyanítható okból származott düh sugallt a czikk írójának, hogy ezen intézet talán csak a végből alakult, hogy egy pár hivatalnokot hizlaljon, — rövid kijelentésünk a következő: Szövetkezetünknek fizetéses hivatalnoka egyátalán véve nincs fizetésre, napdijra, munkadij, vagy bármely ily czimen eddig egyetlen krajczárt, sem adtunk ki s nem is fogunk kiadni mindaddig, mig ezt a jövedelem lehetővé nem teszi, s illetőleg a közgyűlés meg nem szavazza. Költségekre sem adtunk ki a tagok betéteiből egy fillért sem, nem kezdtük mi költséges, a szédelgés typusát magán viselő berendezéssel, hivatalnokok alkalmazásával, hanem kezdtük egyszerűen, szerényen s tagjaink éppen ebben találják föl a garancziát. A czikk írója látkörét talán túlhaladja annak lehetősége, hogy akadnak emberek, kik pénzkezelést, könyvvitelt, szétágazó levelezést ingyen teljesítenek, — könyveink azonban minden pillanatban nyitva állanak bárki előtt annak igazolására, hogy ez igy van, s hogy e tekintetben is szövetkezetünk alapítása, szervezete a zsidó-morálon alapuló gründolásoktól nagy mértékben különbözik,

Ennyit láttunk szükségesnek ez ügyben a t. közönségnek e helyütt elmondani.

Adtuk a fenti nyilatkozatot egész terjedelmében, adtuk szószerint,; tettük ezt t. olvasóink

A .VÁCZI KÖZLÖNY" TÁRCZAJA.

Ne kívánd a más feleségét.

— Novelette. —

Irta: Szilcla3?- Tá,:n.os.

Négy óra. Oláhné elfogadó napja. Még csak egy vendége van, Kapornakiné, a ki pár perczczel előbb érkezett, midőn hirtelen erősen megrántják a csön- getyüt.

— Itthon van a nagyságos asszony? — szól egy hebegő hang.

A következő pillanatban már beront egy fiatal, szép asszony. Oláhnét is a csinosak közé számítják a városban, de csakis csinosnak mondhatjuk, ha a szép jelzőnél nagyobbal nem tüntetjük ki á különös módon érkező látogatót.

— Egy széket előbb, . . . sóhajtja a jövevény.

— De hát mi bajod, Karolin ?

— Mindjárt kedvesem.

Hosszú lélegzetet vett, 'megigazította ruhája övét felhajtotta a polonaiset, melyet a székre dőltében elfelejtett félre huzni és ismét nagyot sóhajtott.

— Halld tehát!

— Ali, majdnem elfeledtem a hölgyeket bemu- | tatni egymásnak, szakitá őt félbe Oláhné — Kapornakiné, Csopakiné 1

A két nő meghajtotta magát.

— Valaki üldöz, kedves barátnőm, folytató megkezdett panaszát Csopakiné. Egy hét óta nem tehetem ki a lábamat az utczára, hogy rögtön nyomomban ne legyen.

Mikor olyan szép vagy ... '

— Ugyan ne gyermekeskedjél! Eérfitől hallva, természetesen nem boszankodnám. Elhinném, ha nem is volna igaz. De ha te mondod, csak gúnynak vehetem. Egyébiránt nem kell épen szépnek lennünk, hogy szemet szúrjunk egy férfinak. Belénk bomlik, talán szemünkért, sima arczunkért, magunk tartásáért, puszta harisnyánk láttára ... Ki találja el Ízlésüket? . . . Ez is alig látta arczomat, mert mindig mögöttem szaladt, nem is engedtem előre. Csinos embernek látszik, de szemtelen. Ha csak kíváncsiságig terjedne tolakodása, elnézném neki. De mikor nem tágít egy talpalatnyit sem tőlem, hírbe kever, gyanút gerjeszthet férjemben . . . Ez már mégis gyalázatossági Hát ne lehessen egyátalán becsületes asszony a fővárosban? Szerencsére ide értem lakásod alá s felszaladtam. Idegen házba még sem mer üldözni a vakmerő.

— S nem gyanítod, ki lehet ?

— Valami ficsúr. Csinosan van öltözve s úgy látszik, ráér a léháskodásra, mert a hányszor kilépek az utczára, mindig ott találom. Most még jó, hogy felétek volt utam. De mit csinálok, ha másfelé kell látogatóba mennem, például, a Józsefvárosba ?

— Asszonyom, mondá Kapornakiné, ez esetben szívesen menedéket adok az én házamban.

Csopakiné melegen megszoritá uj ismerősének kezét.

— És felajánlom kíséretemet, ha talán haza akar menni, szólt Kapornakiné.

— Az ön szívessége valóbau lekötelez.

Együtt távoztak Oláhnétól.

— Ha talán megláthatnék üldözőjét, mondá Kapornakiné, mikor lejöttek a lépcsőn, igazán szeretném megismerni.

— Ne emlegesse a farkast, mindjárt itt terem.

— Hisz ön meg van védve! Tőlem félnek a férfiak. S bizonyosan ez az ur is osztozni fog a többinek tulajdonságában. Persze, én nem vagyok oly szép, olyan kívánatos mint ön.

— De asszonyom !

— Miért ámítanám magamat? Nagyon jól tudom, hogy férjem nem azért vett el, mert megszeretett volna. Hogy is tetszettem volna én neki, mikor annyi szép leány közt válogathatott. De gazdag voltam; ő pedig világfi, képviselő, hírre kapott nevű ember, bejáratos az előkelő társaságokban: ez tetszett nekem. Érdekből léptünk frigyre. Nem mi voltunk az elsők, sem az utolsók . . . De én egy csöppecskét még is jobban szerettem őt mint ő engemet. Bocsásson meg asszonyom, hogy ilyen nagyon is őszinte vagyok. De oly bizalmat kelt bennem jóságos arca, barátságos ragaszkodása, hogy szinte megkönnyebiil a lelkem, ha feltárhatom panaszos jelenemet ön előtt. Oh csak néhány napig tartott az örökkévalósg, melyet nekem férjem az oltárnál lekötött. Nehány nap múlva már hallanom kellett kalandjait . . . Az én vagyonom elégséges arra, hogy undok szenvedélyét most gondtalanul kielégíthesse . . .

Leértek a kapuhoz.

Körültekintettek mind a ketten.

— Nos ? kérdé Kapornakiné.

— Nincs itt, felelt Csopakiné megönnyebbülten.

— Tudja mit gondoltam? mondá Kapornakiné.

És elkacagta magát.

— Nem lehetetlen; képesnek tartom rá, folytatá nevetve. Azt gondoltam . .. ugy-e csak nagy dőreség ? .. azt gondoltam, nem férjem volt-e az öu üldözője?

— Ugyan !

— Ismeri őt ?

— Nem volt szerencsém láthatni, úgy a mint önt is csak ma látom először.

— A. vidéken voltunk egy ideig. Ott ismerked-