Váczi Közlöny, 1885 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1885-01-04 / 1. szám
megválasztására. Meg is választattak ezen bizottságba : Udv ardy Mihály, Krezsák Eerencz és Vörös Mátyás. A választás után — K re z s á k Ferencz egy visszapillantást vetett U cl v a r d y Mihály mint a faiskola eddigi bizottsági elnökének működésére s azt, — noha elismeri, hogy a faiskola érdekében sok jót is tett, — önkényii és omnipo- tens eljárással vádolja, Udvardy — ezen megtámadást elérzékenyülten fogadta; s noha elismerte, hogy bizony nem lehetett neki mindig az ossz bizottság fejével gondolkozni és annak akarata szerint cselekedni, de tett annyit a mennyit jó lelkiismerettel csak tehetett; ténykedéseiért a felelősséget mindig elvállalja: s ugyanazért — Krezsák gyanúsításait visszautasítja ; kijelenti egyszersmind, hogy ily előzmények után a faiskola vezetését el nem vállalja; később azonban V a r g a János és Dr. Freysinger Lajos képviselők felszólamlására s a képviselőtestületnek bizalmat szavazó hangulata folytán : a bizottsági tagságot ismét elfogadta, ügy Krezsák valamint Udvardy részéről kár volt az ó év utolsó közgyűlését oda nem való támadásokkal és érzelgésekkel zavarni. — Kár volt ezt tenni annál is, inkább mert hason esetek nemcsak arra alkalmasak, hogy a képviselőkben rósz vért csináljanak, de csiráját hordják magukban oly jövendő dolgoknak melyek a képviselő- testület egyetértését és együttes közreműködését megbéníthatják — lehetetlenné tehetik. Keméljük azonban, hogy jövőben ily intermezzok tanúi nem leszünk; nem fog arra alkalom szolgáltatni. Ezen kis háborúság után folytattatott a többi bizottságok és küldöttségek megválasztása. így nevezetesen árvaszéki ülnököknek megválasztattak: Filó Pál, Fekete Károly, Intzédi Soma és Huber József. Egészségügyi bizottsági tagokul kiküldettek : Hr. Freysinger Lajos, Dr. Steiner Márton, CsávolszkyJózsef, Krezsák Ferencz, 01 gyay János K. Csereki ye István, Vitt Manó Dr. C s á n y i János, Zemanovits József, Bezdek János, Fekete Károly és P é t s Sándor. Az állat egészségügyi bizottságba beválasztattak : K. Cser ekly e István, D o c s k á 1 Venczel és Baján János. A függő városi szabályrendeletek kidolgozásával Dr. Freysinger Lajos, Dr. Csányi János, Eeis er Béla és Nikitits Sándor bízattak meg. A gyámpénztári számadások felülvizsgálás végett a tanácsnak adattak ki. A városi íenálló szabályrendelet módosítása iránt tett tanácsi előterjesztés — a napi rendről levétetett. Ezzel a tárgysorozat befejeztetett, s. elnök a képviselőknek boldog uj-évet kívánva — gyűlést berekesztette. tak árván. Két fiú és két leánytestvér. Az ötödik nem érezte magát annak. És ez volt a fogadott testvér ; a Pál gazda felesége. De miként lett az azzá? Annak is megvan a maga históriája. Köviden mondom el. Dani nyalkább legény volt Pál gazdánál. Szebb is, meg fiatalabb is. Gondatlanabb életet is élt mint bátyja, a kire ők maradtak örökségül a mellett a kis gazdaság mellett, a mit az öregek rajok hagytak. Ó jobban ráért a fogadott testvérével foglalkozni mint Pál gazda. Meg is szerették egymást. Szívből és igazán. Az egész város szeme szinte legelt rajtok, mikor vasárnapon együtt mentek a templomban. — De szép egy pár lesz belőlök, - mondogatta még Pál gazda is a szomszédjának, mikor úgy délelőtt kiállottak a pitvarajtóba. Pedig még sem úgy lett. Jött a bosnyák háború és oda Danit is behit- ták. Nem szívesen ment az igaz. De hát ki is menne szívesen háborúba, mikor az nem a haza jó voltáért történik. Hát még mikor a szerető menyasszonynak a karjai olyan nagyon átfonják, átkarolják az ember nyakát. Mert a szép Böske a Dani menyasszonya volt. Sírtak is ríttak is eleget. ígértek egymásnak tánto- rithatlan hűséget. ígértek azok egymásnak mindent, a mit csak a szerelem bir elhitetni az emberrel. Es ők hittek egymásnak. És ők szentül meg voltak győződve, hogy a mit ők váláskor egymásnak esküdtek, meg is tartják egymásnak halálig. Danit elvitték Boszniába. A magyar ezredek hősiesen viselték magukat. Csak az kár, hogy tisztjeik németek. És megtörtént velők az, a mire minden jó magynr fájó szívvel gondol vis-zn ; annyira tájékozatlanok voltak a csatatéren ; hogy egy őszi napon, ködös időben egymást lövöldözték halomra — német Karácsony estéjén. Vissza száll most lelkem oda a kis házba, Ahol annyi hft szív áldva dobog értem, Hol először láttam az ég mosolygását, Hol tiszta örömben s boldogságban éltem. — Mennyi édes álom, mennyi drága emlék Oh hogyha még egyszer játszi gyermek lennék ! Nem látszott még akkor felhő a kék égen Ragyogva sugárzott napom tiszta fénye ; Nem csalódott, oh nem bánkódott a lelkem Nyiló virág volt még mindegyik reménye. —- Mennyi édes álom, mennyi drága emlék Oh hogyha még egyszer játszi gyermek lennék ! Ott látom még most is mint egy tündér álmot Fölragyog előttem a szép csendes este, Midőn ezer vágygyal és ezer reménynyel Szivem szerelmében a kis Jézust leste. — Mennyi édes álom, mennyi drága emlék Oh hogyha még egyszer játszi gyermek lennék ! Mintha most is hallnám édes anyám hangját, Ki a kis Jézusról oly szépeket mondott; Boldog volt a lelke lia reánk tekintett Elfeledte ő is ekkor a bút, gondot, — Mennyi édes álom, mennyi drága emlék Oh hogyha még egyszer játszi gyermek lennék ! Szerétéiről szólott a jó anya nekünk, Melynek szép virága illatozva nyilik ; Ezt hozta le hozzánk a kis Jézus mennyből. Ez kisér el minket bölcsőtől a sirig. — Mennyi édes álom, mennyi drága emlék Oh hogyha még egyszer játszi gyermek lennék ! S mintha derült égholt isteni mosolya Szállt volna le hozzánk — szép volt akkor minden ; Hiszen ott volt nálunk a mennyei kisded. Kit aranyos felhőn küldött a jó Isten. — Mennyi édes álom, mennyi drága emlék Oh hogyha még egyszer játszi gyermek lennék ! Vissza száll most lelkem oda a kis házba, A hol annyi hű szív áldva dobog értem ; Hol elösz 3r láttam az ég mosolygását, Hol tiszta örömben s boldogságban éltem. — Mennyi é les álom, mennyi drága emlék Oh hogyha még egyszer játszi gyermek lennék ! _______Lévay Mihály. Két karácsony. Eredeti beszély a „Váczi Közlöny“ számára IIstvázn/tól. Még sokan emlékezhetnek az 1872-iki járványos időkre. > Én Magyarország felső vidékén töltöttem ezt a kolerás telet. Fázom, ha rágondolok is. A halál angyala gyilkos nehéz ködöt lehelt a kommandó szóra. Ekkor jutott el az a bir a mi városkánkba is, hogy Danit az ő bajtársai lőtték agyon abban a ködös időben. Az újságban is olvastuk. A szép menyasszony nagyon nekiesett a búsu- lásnak. Piros pozsgás orczái mind beestek. A pir helyét elfogta a sápadtság és a szemek alá sötét kék karika húzódott, mintegy bélyegül a sok virrasztásnak. Szegény Böske 1 Hiába vigasztalták ötét a test- vérjei, hogy ők is testvért veszítettek benne. (Csakis azért beszélhettek azok úgy, mert nem voltak még szerelmesek !) Pál gazda is vigasztalta őt a mint lehet. Sokkal többet foglalkozott véle, mint a mennyire képesnek tartják az olyan embert a kinek a szivét még nem fogta el a — szerelem. És lám, úgy beléjött, hogy egyszer csak azon vette magát észre, bogy a szive nagyobbat dobbant. Pedig ő nem igen volt érzelgő ember. Sem az ideje, sem a foglalkozása nem engedte, hogy azzá legyen. Söh’sem is tudta elképzelni, hogy mit tesz az igazán szeretni! Most pedig ugyancsak beléjutott. 0 maga sem akarta azt hinni, hogy a mit ő Böske iránt érzett, valamivel több a testvéri szeretetnél. De hát annyira vigasztalta, annyit beszélt neki, a inig kiszökött a szájából, hogy ne engedje magát annyira a búsulásnak, lesz majd ő az öcscse helyett a vőlegénye. Sok viz folyt le azóta már a Dunán. Daniról nem beszélt már a bir. Senki sem szállott róla a Pál gazdáék házánál. Csak olykor-olykor, mikor Böske nagyokat sóhajtott a magányos hosszú estéken, tudhatták a testvérei, hogy ez a sóhaj a Danihoz szállott. Ez bxísitotta Pál gazdát a legjobban. Mért nem feledi a lány azt a legényt; mikor az már két esztendeje, hogy meghalt. Hát mért nem tudja őtet is úgy szeretni, mint a hogy szerette a Danit? meztelen földre, s mérges páráitól vonagló tetemek ölébe s fejére hullottak a hervadt, elsárgult levelek. A sűrű, nyirkos Jég, mint porrá vált tenger, úszkált a föld lelett. Átjárta a nyirok a laza szál- kájú fenyőfa koporsót, a mit zajtalanul, harang-zúgás nélkül, — oh nem jó barátok, — fizetett sirások eltompult közönynyel vittek a sirkertbe. S hányat egy nap alatt! Fekete szegélyű napilapok akkor divatosak voltak. — Szomorú egy divat! Egy a többi közül ilyen istentelen verset mert közölni : Szomorú karácsony! Van már egy hónapja Hogy nincs nap az égen, Csak úgy néha-néha Néz — szét a vidéken. Nyakigérö sárban Lubiczkol az ember, Húsz lépés távolba Alig lát el szemmel. Az idő nehézkes Ködfátyláu keresztül : Keserű az édes, A bő remény kihűl. Az utczákon végig Dübörög a halál. Ima helyt az égig Az átok mérge száll. Hallgat a szent mise, Templom ajtó zárva. Jézus születése Nem is ünnep már ma. Férjet, apát sirat Az özvegy, az árva. Nem lelnek nyugalmat Az üres szobába’. Szomorú karácsony 1 „Á ki ma születtél Megváltó Krisztusunk, Enjhe kiönyörletért Hozzád fohászkodunk.“ Bizony szomorú is volt az !!!! Épen éjféli miséről ment haza, a kinek még volt bátorsága — imádkozni. Egy félre eső uíczáiban, rozzant kapu alatt, ifjú nőt talaltak, aléltan, a hideg, fagyos földön elterülve, mellette egy 4—5 éves didergő lánykával. A könyöriilet anyja lett a kis siránkozónak, s a felebaráti szeretet ápolókat adott a beteg anyának. A megváltó Jézus, a ki ma született. Adott a szivekbe enyhe könyörletet. Es ez az a nagy rejtély a mit nem fognak a tudósok könyvből megtanulni soha ! Böske az ő szerelmes szivével nem tudott hitelt adni annak a puszta újsághírnek, hogy Danit meglőtték, de minthogy két ívig hirt sem hallatott magáról, mégis belényugodott. Azután meg fájt is neki, hogy Pál gazda miatta úgy elfonnyad. Az a szép szál legény egészen megfagyott bánatában. És ez mind ő érette történt, azt ő jól tudta. A többi testvérei is biztatták a lányt a mig az (végtére is csak nő lévén,) beleegyezett. Az a sok eskü a hűségről, az a sok fogadás és terv a jövő boldogságról a mit Danival beszéltek meg ott a Duna partján a szederfa alatt, az feledve mind ................. Elvégre mégis csak jó dolog volt az az Úristentől, hogy megengedte az asszonyoknak a feledést. Az a szegény Böske különben nem hiszem, hogy az alatt a harmadfélév alatt béé nem bolondult volna. De hát Pál gazda sem volt olyan elvetni való legény. Jómódú és csinos gyerek volt, ő is. Ha nem is olyan vig, mint a milyen volt hajdan Dani, de az ő komolyságával párosult a jt lélek. 0 komolyan hitte — és ez dicséretére legyen mondva Pál gazdának — bőgj az öcscsét Boszniában lőtték meg, különben nem kérte volna a Böske kezét. De hogy az még valaha -issza is térjen abból az aszalt szilvás világból, (nálmk úgy híjják Boszniát) arról még álmodni sem mert soha. Pedig az még is úgy történt. A harmadig év vége felé, mikor már Pál gazdának a felesége v0lt Böske, betoppan egy csonka kezű legény. A képe megfogyott, az arcza redős és sápadt, mint a uilyen szokott lenni a hosszasan tartó betegségek után. A gazdáék épen ebédnél lilék és rá sem ismertek a régen elveszettnek hitt testvérre. Csak azután
