Váczi Közlöny, 1884 (6. évfolyam, 1-53. szám)
1884-10-12 / 42. szám
VI. évfolyam. HELYI S íís'jbíi : Évnegyedre................................................................1 frt 50 kr. házhoz hordás vagy postai szétküldéssel. Egyes szára ára : 10 kr. Kapható Deutsch Mórnál (Városház épületében.) 42. szám. Váoz, október VIDÉKI ÉRDEKŰ HETILAP. Hirdetések: Nyilt-tér a legolcsóbban eszközöltetnek sora.......................... o() kr. s többszöri hirdetésnél kedvezBélyeg illeték menyben részesülnek. minden beiktatásnál 30 kr. A szerkesztőség és kiadó hivatal czimzete: hová a lap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők : Váez, Gasparik-utcza 151. sz. Kéziratok a t nem adunk vissza. Bérmentetlen 1 e v e- 1 e két nein fogadunk el. Iparosaink helyzetéről. (Gy. J.) Ha a helybeli kézműiparral foglalkozó mesteremberek az ipar állására nézve tájékoztató véleményadásra szólíthatnának, mindannyian egyforma panaszra nyitnák ajkaikat, mert tény, hogy helyi iparunk egyenlősitve más városokéval, igen silány állapottal tengődik, úgy Összességben, mint az egyes iparágakat tekintve. Mindazáltal, ha szoros megfigyelésünk tárgyává teszszük az egyes iparágakat s ezek közt párhuzamot vonunk, ki kell nyilvánítanunk, hogy a panasz általánosságban nagyon is jogosult és indokolt, de hogy egy kéményseprő iparos panasza egyenlőnek tekintessék pl. a csizmadiáéval, ahhoz nagymérvű tájékozatlanság, elfogultság és egyoldalú tapasztalat szükséges. Az imént említett két iparág között a jövedelem fokát tekintve óriási különbözet tárul szemeink elé. Mig a csizmadia az iparához szükséges anyagot drága pénzen kénytelen beszerezni, azt segédei által feldolgoztatni, utána vásárról vásárra czipelni s ezen utón a legjobb esetben (mert hát közvetlen szemléletből merítettük a tapasztalati anyagot) sikerül évi 300 frt tiszta jövedelemre szert tenni két segéd mellett, addig a kéményseprő kap egy munkakerületet, vesz magának egy vakarót, seprűt, létrát és megkeresi a mindennapiját takaréktüzhely tisztításból, a kémények után szedendő évidij pedig nagy summában csörgedez, oly biztosan mint az adó, hiszen helyhatósági szabályok őrködnek ezen jövedelmi források felett, melyek ki nem apadnak addig, mig az emberek állandó lakóhelylyel bírnak. De talán a többi iparág versenyezhet-e a s kéményseprő iparral ? Az ám ! Ha ezeknek is volnának kerületeik s rá volna parancsolva minden egyes polgárra, hogy itt meg ott tartozik ruhát varratni, kalapot venni, bútort csináltatni s egyébb iparágak űzőit megkeresni a szükségesek beszerzése iránt, úgy i talán megállhatnának vele szemközt. A szabad verseny fogalma csak a kéményseprőt védi, a többi mind, mind alá van annak vetve. Ez okból az iparos egymást hezitálja túl ott, hol árengedményről van szó s rendesen annak kezében marad a munka, ki számítási képes- i ségének hiányában vagy bele bukik, vagy pedig ettől szabadulandó, oly mintát állít elő, a mi egy önérzetes, tisztes számitó iparos szégyenére válnék. Ez aztán a szédelgés rendszere, mely leginkább sújtja a becsületes iparost, a mennyiben . i józan számítással beért tisztességes polgári ha- í | szonélvezettől a szédelgő által elüttetik s néki j ; nem marad egyéb, mint vegetálni azon munka j mellett, melyet a szűkmarkúság időnkint kínál, j Szóljanak asztalosaink, lakatosaink, építkezési vállalkozóink. A hol a becsületes munka gyümölcsét élvezni reményük egy-egy munkavállalatban, nem kisért-e ott a szédelgés kisértete? Hát a vásári szabó, a szűcs, a kádár, a bognár, szíjgyártó s több más kézmüiparos talán az elégedettség ösvényén haladnak ? Nagyon természetesen elégültek azon hitben és biztató öntudatban: majd csak megjavul helyzetünk egyszer, ha nem is itt, hát legalább a túl világon. A jövő iránt való kétségbeesés mind inkább gyökeret kezd verni iparosainknál, mert látják a módot, melynél fogva kiszámított ravaszsággal közelednek feléjük, hogy szinleg megadják nekik azt, a mit alattomban megtagadni akarnak. Ily körülmények, ily viszonyok között nem csoda, ha iparosnak ma már csak falukról behozott gyámságra maradt, nevelés nélküli fiuk alkalmaztatnak, kik mielőtt a mesterséget jól betanulták volna, elbocsáttatnak mint felszabadult mesterlegények és alkotják majdan azon gárdát, mely a müveit iparosok igyekezetét megbénítja az által hogy szellemi önállóflanságukban azok vak eszközeivé aljasulnak, kiknél van ész, van tőke, van reffineria, van leleményesség, kiknél gyakorlati alkalmazásra mint munkáskéz, mint szolgálatkész testanyagok elhasználhatók. Legyenek első sorban müveit iparosaink nagy számmal, úgy a szédelgés s minden az ipar terén felburjánzott slendriánság magától elenyészik. Másod sorbán maguk az iparosok hassanak oda, hogy alkotmányos utón érvényesíthető jogaik kiezközlésében önálló fellépéseikkel domináljanak s mindenha tartózkodással legyenek azok iránt, kik érdekükért tenni vagy képtelenek helyzetüknél fogva, vagy teljes megbízhatóságuk nem kerülhet számításba. Városi közgyűlésVácz, 1884. október 6. Városunk képviselő testületé folyó évi október hó 5-én hosszas szünetelés után megnyitotta az őszi közgyűlések sorát. Nem nyilatkozhatunk őszintén és nem jellemezhetjük, annak lefolyását úgy, mint a hogy ezt tenni kellene és megtenni szeretnék, mert akkor azt kellene mondani felőle, hogy ezen közgyűlés azon közgyűlések egyikéhez tartozik — a mely nem azért, hogy az előterjesztett tárgyak érdeméhez szólva — azokat higgadt bölcseséggel, átérzett és megfontolt komolysággal letárgyalja és megvitassa, hanem csak azért jött össze, mert az ősz idő beállt, a szüreti idő is küszöbön van, meg hát vasárnap is volt — egy A „VÁCZ1 KÖZLÖNY" TARGZÁJA. Szerelmem.*) I. Mi volt szerelmem ? Harmat, suhanva virágról virágra. Bokrok közt bujdosó csevegő madárka, Édes mézre vágyó csapodár kis méhe, Tavaszi szellőknek ábrándos zenéje, Mámoritó kéjes szép hajnali álom, Mezei vadvirág a rózsafaágon, Esthajnali csillag tünde ragyogása, Csattogó csermelynek játszi csobogása, Egyik perezbe’ sírtam, kaczagtam a másban, Lenyomott az átok, úsztam örömárban, Oh hisz nem tiszta szerelem, Csak vágy volt ez érzelem. S mi most szerelmem? Mikor a haldokló végső tekintete, Elér az előtte álló feszületre, Mikor n bűnbánó imádkozva térdel, *) Mutatvány a „L)h\a köuy/é') 01.“ S átfogja az oltárt reszkető kezével, Ha az orkán végig száguld a határon, S szétnéz a hajótört a nagy pusztaságon, Megmentett gyermekét ölbe veszi anyja, És boldogságáért imát rebeg ajka, Oh ők megmondhatják, amit szivük érez, Az ima vagy átok hallható beszéd lesz, De én ki nem fejezhetem, Mi az igazi szerelem. II. Nem keresem én az üdvöt, Künn a nagyvilág zajába, Égbenyúló habok között Drága gyöngyöt ki találna? Messze a hiú világtól Völgy ölébe vont a lelkem, Ott leiéin a boldogságot, Barna lánykám szép szemedben. III. Hogy nem te vagy első szerelmem Szép angyalom, oh ezt ne bánd, Hiszen nem vétek, hogy szerettem Előtted is nem egy leányt, Nekem se fáj az, hogy csalódtam, S átéltem annyi mély sebet, Oh csak te benned ne csalódjam, Mert igaz szerelem valóban Csakis az utolsó lehet. IV. Múltam komor, homályos éj volt, Derengő hajnal a jelen, Felhőtelen derült az égbolt, Csillaga egy : a szerelem. Bátran tekinthet a jövőbe, Édeni élet várja ott, Akinek ilyen biztos őre Ilyen vezető sugár jutott. Szirmay Gero Lajos. Fővárosi tárcza-Ievél. (Csevegés egyröl-másról.) Minden dolognak meg van a maga sajátságos, nehéz oldala. Meg van minden hivatalnak is többé-ke- vésbé. A fővárosi levelező tisztét minek nevezzem? „hivatalnak“ csak nem nevezhetem, pedig ezzel is jár
